21. Interetno Fesztivál Szabadkán


Idén huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre Szabadkán az Interetno Fesztivál augusztus 23. és 27. között a Népkör Magyar Művelődési Központ szervezésében. A fesztivált a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Az Interetno a nagy találkozások színtere, melynek legerősebb vonzereje a közösségi érzés. Kultúra, hagyomány, kulturális értékek- e három fogalom jellemzi Vajdaság egyik legnagyobb jelentőségű hagyományőrző eseményét. A lépésről lépésre fejlődő fesztivál a kezdetektől fogva elhivatottan és magas szinten üzeni a folklór és a népművészet fontosságát az eredeti népzenét és néptáncot magas szinten bemutató tánccsoportok és zenekarok közreműködésével. A fesztivál bár egy napos rendezvénynek indult, az évek alatt egy összművészeti programsorozattá nőtte ki magát.

A fesztivál kiemelt vendége idén Kecskemét lesz

Kecskemétről érkezik érkezik a Róna táncegyüttes, amely Bartók Béla hagyatékára építkezve mutatja be produkcióját, és a Kecskemét Táncegyüttes, amely Kodály Zoltán munkásságát mutatja be.

Összművészeti fesztiválként a zene, a tánc és a színház mellett a kézműves hagyományok is megjelennek az eseményen. Így a régi mesterségek vásárán régi, elfeledett kézműves technikák elevenednek meg, és újjáélednek olyan technikák, mint a kovácsműhely, a gyertyaöntés, és egyéb mesterségek. A kecskeméti Kovács Kékfestő műhely is vendégeskedik nálunk, ők a gyermekeknek mutatják be a kékfestés alapjait, emellett ki kell emelni Kádár Ferkó fotószínházát is, amely szintén a kirakodóvásárt gazdagítja, de bőrdíszművesekkel, selyemfestőkkel, gyöngyékszer-készítőkkel, hímzőkkel is találkozhat a közönség a kirakodóvásáron.

A fesztivál promó videójáért kattintson a képre

Hat hazai és négy külföldi táncegyüttes érkezik

Augusztus 24-én 19 órakor egy ünnepélyes felvonulással veszi kezdetét a Szent Teréz Székesegyháztól Etnopolisig. A közönség több mint háromszáz táncos produkcióját nézheti meg. Másnap, augusztus 25-én is táncpanorámát tartanak, a csoportok ekkor hosszabb műsorral mutatkoznak be.

Fellép majd a Szabadkai Fúvószenekar, az Aranypáva-díjas Pendergő zenekar, a Red Corner zenekar, a nemzetközi világzenei toplistára is felkerült Cimbalom Brothers családi zenekar, és a Karaván Família zenekar, amely a hagyományos roma zenét ötvözi más stílusokkal.

A gyerekek minden nap játszóházas programokon vehetnek részt, a bulizni vágyókat pedig éjszakánként a fesztiválklubba várják.

A XXI. Interetno Fesztivál részletes programja a www.interetno.net honlapon található.