Az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium nyílt pályázati felhívása


Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint:

  1. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, és/vagy
  2. támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.

Abban az esetben, ha Közlemény hivatkozott pontjaiban megfogalmazott feltételek nem teljesülnek, a jelen pályázat alapján nyújtott támogatás az EUMSZ 107. cikke értelmében állami támogatásnak minősül, és a támogatás az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról szóló 3/2020. (III. 23.) EMET főigazgatói utasításnak a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásra vonatkozó, 16-28. pontjai szerinti szabályok betartásával nyújtható.

Pályázatot benyújtani az alábbi 9 témakörben lehet:

1. Pályázati cél: Új táncelőadások fejlesztése és kutatása pályakezdő alkotók számára

A hivatásos táncszakmában tevékenykedő pályakezdő koreográfusok önálló táncszínházi produkcióját megelőző kutatás támogatása, stúdió körülmények között történő bemutatásának elősegítése. Jelen altémában beadott pályázat és annak sikeres teljesítése, a 2021. őszén kiírásra kerülő “Új táncszínházi produkció megvalósítása pályakezdő alkotók számára” altémában való indulás feltétele.

A pályázó vállalja, hogy 2021. 09. 08-09-én, Budapesten megrendezésre kerülő showcasen minimum 8 maximum 12 perces, kidolgozott prezentációt tart. (A showcase körülményeire, részleteire vonatkozó információk az IZP pályázati tájékoztatóban találhatók.) A rendezvény időpontja a járványhelyzetre vonatkozó jogszabályok alapján változhat.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy erre az altémára egy pályázó kizárólag 1 pályázatot nyújthat be.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 3.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 200.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 778181/18

Pályázók köre: 18. életévüket betöltött, önálló produkcióval nem, vagy legfeljebb három színpadra állított művel rendelkező, a hivatásos táncművészet területén tapasztalattal bíró művész (magánszemély vagy egyéni vállalkozó), vagy a hivatásos táncművészet területén tapasztalattal bíró jogi személy.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2021. április 30. – 2021. szeptember 09.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadóművészek tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • technikai közreműködők tiszteletdíja,
  • művészeti szolgáltatási díj,
  • útiköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. szakmai önéletrajz,
  2. szinopszis (maximum 1 oldal terjedelemben),
  3. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  4. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  5. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • szakmai önéletrajz,
  • szinopszis (maximum 1 oldal terjedelemben),
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

A szinopszisban megfogalmazott felvetés relevanciája, a téma és a kifejtésére rendelkezésre álló időkeret összhangja.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a helyszín igazolását a támogatott kutatás bemutatásáról,
  • részletes leírást, hogy az elnyert lehetőség mennyiben segítette a pályázót művészi pályáján,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok) szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni az pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,

2. Pályázati cél: Új táncszínházi produkció megvalósítására fiatal alkotók számára

A hivatásos táncszakmában tevékenykedő, alkotói pályájuk elején járó, önálló arculatuk és formanyelvük kidolgozásán fáradozó, már alkotói tapasztalattal bíró koreográfusok új produkciói megalkotásának, valamint az IZP Program keretében elkészült produkciók minél szélesebb közönséghez való eljuttatásának elősegítése.

A pályázó vállalja, hogy a minimum 40 – maximum 50 perces produkcióját – melyet önállóan, vagy mentorral együttműködve készít el (a mentor kiválasztásának módjára vonatkozó információk megtalálhatók az IZP Pályázati tájékoztatóban) – a Nemzeti Táncszínház szervezésében megvalósuló IZP Estek keretében mutatja be először. (A bemutató körülményeiről további információ az IZP Pályázati tájékoztatóban található.) Valamint vállalja, hogy a támogatott produkciót kiválasztása esetén bemutatja a 2022-ben induló előadássorozat keretében az IZP Pontokon.

A kiválasztott produkciók egyeztetését, valamint a vidéki helyszínekkel történő technikai koordinációt egy, az említett célok megvalósítására kiírt pályázaton nyertes szervezet végzi.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy erre az altémára egy pályázó kizárólag 1 pályázatot nyújthat be.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 16.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 2.300.000 Ft/pályázat

A támogatott a fenti összegből a produkció megvalósítási költségeire maximum 2.100.000 Ft-ot fordíthat. Amennyiben mentorral való együttműködés mellett dönt, további 200.000 Ft-ot köteles – a mentorral, vagy a mentor képviseletében eljáró vállalkozással kötött, annak személyes közreműködését feltüntető szerződés alapján – a mentor tiszteletdíjára fordítani.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 778131/18

Pályázók köre: legalább három, de hatnál nem több önálló, releváns helyen, fizetőnézők előtt bemutatott, minimum 30-60 perces produkcióval rendelkező, 18. életévüket betöltött művész (magánszemély, egyéni vállalkozó vagy jogi személy).

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2021. szeptember 1. – 2022. június 30.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát is, illetve 500.000 Ft vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • mentor tiszteletdíja (összege 200.000 Ft)
  • előadóművészek tiszteletdíja, *
  • alkotók tiszteletdíja,*
  • szakmai közreműködők tiszteletdíja (a szakmai közreműködők tevékenységi körének – pl. hangtechnikus, fénytechnikus stb.- tételes – nem név szerinti – kifejtése a költségvetésben szükséges),*
  • produkciós vezető tiszteletdíja,*
  • művészeti szolgáltatási díj,
  • jogdíjak,
  • jelmezköltség,
  • díszlet,
  • kellék,
  • bérleti díj,
  • útiköltség,
  • szállítási költség,
  • reklám-, és propagandaköltség,
  • dokumentálás költsége.

A csillaggal jelölt tételekre vonatkozó információk az IZP Pályázati tájékoztatóban találhatók.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a pályázó szakmai önéletrajza,
  2. szinopszis (1-3 oldal terjedelemben),
  3. színlap,
  4. mentori együttműködés esetén, prioritás szerinti 3 mentor önéletrajza,
  5. a megpályázott program megvalósításába bevonandó közreműködők listája, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek felsorolása,
  6. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a bankiterhelési bizonylat másolata,
  7. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  8. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • pályázó szakmai önéletrajza,
  • szinopszis (1-3 oldal terjedelemben),
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

A kuratórium előnyben részesíti azokat a pályázatokat, amelyek a „creativ technologies”, azaz a legújabb kommunikációs technológiák, az IT és egyéb korszerű technológiák szakembereinek és a hivatásos táncművészet fiatal alkotóinak együttműködésével, az említett technológiák kreatív, innovatív alkalmazásával és/vagy a társművészetek alkotói (képző,- és iparművészet, zene, stb.), design stúdiók, filmstúdiók és a hivatásos táncművészet fiatal alkotóinak együttműködésével valósulnak meg. Az előadások utaztathatósága.

Az IZP kuratóriuma javasolja (de nem teszi kötelezővé) a mentorral való együttműködést.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a befogadó helyszín igazolását a támogatott produkció bemutatásáról,
  • a produkció megvalósításában közreműködő mentor beszámolóját (amennyiben mentori együttműködéssel valósult meg a program),
  • a bemutatóról készült videó felvétel online elérhetőségét (linkjét),
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni az pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni.
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

3. Pályázati cél: Önálló táncművészeti projekt megvalósításához hozzájáruló külföldi és/vagy belföldi rezidencia programban való részvétel

A hivatásos táncszakmában tevékenykedő, alkotói pályájuk elején járó, már alkotói tapasztalattal bíró koreográfusok nemzetközi kapcsolati tőkéjének fejlesztése, más kultúrákkal való személyes találkozás által a világra vonatkozó tapasztalatok gazdagítása, új inspirációk szerzése, valamint a fiatal koreográfusok és alkotótársaik Magyarországon, működésük jellemző helyétől eltérő helyszínen, rezidencia keretében megvalósuló koncentrált, minimum 1 hetes alkotómunka elősegítése.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy erre az altémára egy pályázó kizárólag 1 pályázatot nyújthat be.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 6.000.000 Ft

Igényelhető támogatás:

  • külföldi rezidencia esetén maximum 600.000 Ft,
  • belföldi rezidencia esetén maximum 300.000 Ft.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 778103/18

Pályázók köre: az alkotói pályájuk elején járó a 18. életévüket betöltött, a hivatásos táncművészet területén tapasztalattal bíró művész, mint természetes személy vagy jogi személy.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2021. szeptember 1. – 2022. augusztus 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát is, illetve 500.000 Ft vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • útiköltség,
  • szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem elszámolható),
  • biztosítási költség,
  • regisztrációs díj,
  • technikai eszközök bérleti díja,
  • terembérleti díj.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a pályázó szakmai önéletrajza,
  2. a rezidencia program ismertetése, a programban való részvétel indoklása: annak bemutatása, hogy a programban való részvétel mi módon segíti elő a projektben megfogalmazott cél megvalósulását,
  3. pályázó nyilatkozata a rezidencia szakmai tevékenységre való alkalmasságáról (belföldi rezidencia esetén),
  4. a rezidencia helyszínének befogadó nyilatkozata,
  5. a projekt szinopszisa (legalább 1-3 oldal terjedelemben),
  6. színlap,
  7. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  8. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  9. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a rezidencia program ismertetése, a programban való részvétel indoklása,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a pályázó egy már folyamatban lévő önálló projektjéhez kapcsolódjon a rezidencia,
  • a rezidencia programot kínáló külföldi szervezet hozzájárulása a program megvalósításához bármilyen, akár nem anyagi természetű szolgáltatás vállalásával (szállás, étkezés, napidíj) a próbatermi szolgáltatáson túl.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a rezidencia program végén, rezidencia helyszínén tartott, a kutatás eredményeit

bemutató videó felvétel online elérhetőségét (kattintható linkjét),

  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat

A pályázók a beszámoló benyújtásával egy időben, az IZP Pályázati tájékoztatóban meghatározott formátumban, az alábbi email címre küldjék el a felvétel linkjét: imrezoltanprogram@gmail.com

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni az pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni.

4. Pályázati cél: Professzionális digitális portfólió, honlap létrehozása, vagy ezek fejlesztése és a digitális médiában való hatékony megjelenése

A hivatásos táncszakmában tevékenykedő, alkotói pályájuk elején járó, önálló arculatuk és formanyelvük kidolgozásán fáradozó, már alkotói tapasztalattal bíró koreográfusok és már jelentős színpadi tapasztalattal bíró fiatal hivatásos táncművészek hozzásegítése a PR/marketing területén elvitathatatlan jelentőségű professzionális digitális portfóliók megvalósításához, azok tartalmi és design kidolgozása költségeinek rész finanszírozásával, valamint a digitális médiában való megjelenés/jelenlét elősegítése.

A kuratórium elvárása a mai igényeknek megfelelő, a digitális technológia kínálta lehetőségeket kihasználó, szöveges és vizuális tartalmakat korszerűen megjelenítő alkalmazás.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy erre az altémára egy pályázó kizárólag 1 pályázatot nyújthat be.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 500.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 778122/18

Pályázók köre: a hivatásos táncművészet területén tevékenykedő, legalább három, de hatnál nem több önálló, releváns helyen, fizetőnézők előtt bemutatott teljes estés vagy egyfelvonásos (30-60 perces) produkcióval rendelkező koreográfus, alkotó közösség vagy 1990. után született táncművész, mint természetes személy, vagy jogi személy.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2021. április 30. – 2022. augusztus 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • tartalomfejlesztési költségek (programozó, fotós-videós, szerkesztő, szerző, fordító tiszteletdíja/szolgáltatás díja),
  • design költségek (tervezési költség),
  • program fejlesztő költségei,
  • reklám és propagandaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a pályázó szakmai önéletrajza,
  2. a projekt megvalósításában résztvevő szakemberek rövid szakmai életrajza és a megvalósításban való részvételre vonatkozó nyilatkozatuk,
  3. a projekt megvalósításában résztvevő szakemberek, vagy szervezet(ek) portfoliója online elérhetősége és részvételi nyilatkozatuk,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a pályázó szakmai önéletrajza,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • költségvetés megalapozottsága,
  • a pályázati anyag kidolgozottsága,
  • a résztvevők szakmai felkészültsége.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • az elkészült digitális portfólióhoz való nyilvános hozzáférést (kattintható linket),
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

A pályázók, a beszámoló benyújtásával egy időben az alábbi email címre küldjék el a portfólió nyilvános linkjét: imrezoltanprogram@gmail.com

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni az pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni.

5. Pályázati cél: Ingyenesen igénybe vehető próbahely biztosítása elsősorban az IZP projektek, valamint a fiatal és pályakezdő hivatásos táncművészek és alkotók számára

Minimum 1200 óra garantált próbatermi infrastruktúra biztosításával hozzájárulni az elsősorban az IZP által támogatott projektek megvalósításához, másrészt fiatal és pályakezdő hivatásos táncművészek és alkotók számára ingyenes próbahely biztosításával azokat is bevonni az IZP által támogatottak körébe, akik az adott IZP pályázati ciklusban nem nyertek.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy erre az altémára egy pályázó kizárólag 1 pályázatot nyújthat be.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 7.200.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 2.000.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 778132/18

Pályázók köre: a hivatásos táncművészet szereplőivel kapcsolatot tartó, azok igényeit ismerő szakmai szervezetek, mint jogi személyek, amelyek vállalják, minimum 8 x 10m-es, legalább 3,5 m belmagasságú, rugalmas padlójú, fűthető, kommunális helységekkel ellátott, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető próbaterem biztosítását. Pályázni minimálisan 300 óra biztosításával is lehet. Több szervezet együttműködésében megvalósuló szolgáltatást is elfogad a kuratórium. (A pályázatot csak az egyik szervezet nyújthatja be!)

A pályázó vállalja, hogy a fenti paraméterekkel rendelkező próbatermét, legalább a pályázati időszakra, legalább napi 4 órában, heti 5 nap, minimum 300 órában biztosítja a pályázati célban megfogalmazott prioritásokkal. (Az erre vonatkozó, a mellékletben megtalálható rendelkezésre állási adatlap kitöltése tájékoztató jellegű a kuratórium számára. (Lásd: az IZP Pályázati tájékoztatóban)

A pályázati cél megvalósításának időtartama: pályázni a 2021. január 1. – 2021. május 31. és 2021. szeptember 1. – 2021. december 31. között (az 5 hónapos és a 4 hónapos terminus együttesen) megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát is, illetve 500.000 Ft vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szakmai közreműködők tiszteletdíja (a szakmai közreműködők tevékenységi körének – pl. szervező, koordinátor, koreográfus, stb.- tételes – nem név szerinti – kifejtése a költségvetésben szükséges),*
  • terembérleti díj,
  • szervezési költség,
  • reklám- és PR költség.

A csillaggal jelölt tételekre vonatkozó információk az IZP Pályázati tájékoztatóban találhatók.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a pályázó szervezet/szervezetek bemutatása,
  2. együttműködési nyilatkozat (amennyiben együttműködésben valósul meg a pályázat),
  3. próbaterem rendelkezésre állási adatlap,
  4. a megpályázott program megvalósításába bevonandó közreműködők listája, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek felsorolása,
  5. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  6. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  7. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a pályázó szervezet bemutatása,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

A pályázatok elbírálásakor előnyt élveznek azok a pályázók, akik a kiírásban szereplő minimum elvárásoknál több szolgáltatást vállalnak.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • az összesített és elemzett felhasználási adatokat,
  • a szolgáltatást igénybe vevő művészek aláírt nyilatkozatait a felhasználási cél és az igénybevett idő megjelölésével,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni az pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

6. Pályázati cél: Szakirányú végzettséggel rendelkező pályakezdő táncművészek táncművészeti produkciókban történő részvételének ösztönzése

A hivatásos táncszakmában tevékenykedő, közép- vagy felsőfokú táncművészeti intézményben három évnél nem régebben végzett szakirányú végzettséggel rendelkező pályakezdő táncművészek táncművészeti produkciókban történő részvételének ösztönzése állandó társulatnál vagy önálló produkcióban.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy erre az altémára egy pályázó kizárólag 1 pályázatot nyújthat be.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 4.200.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 600.000 Ft/pályázat, 300.000 Ft/pályakezdő táncművész. Egy pályázatban több új produkcióban történő megbízásra is lehet pályázni, de egy produkcióban maximum két pályakezdő táncművész megbízását támogatja a kiírás.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 778196/18

Pályázók köre: a hivatásos táncművészet területén tapasztalattal bíró társulatok vagy szakmai szervezetek, mint jogi személyek, amelyek vállalják, hogy a pályakezdő táncművész és a közöttük létrejött jogviszonyt dokumentumokkal igazolják. Magánszemélyek ebben az altémában nem pályázhatnak.

Csak olyan táncművészre vonatkozóan lehet pályázatot benyújtani, aki az adott pályázati megvalósítási időszakban nincs folyamatos foglalkoztatási viszonyban a pályázóval.

Az elnyert támogatás ösztöndíjra, munkabérre vagy azok járulékaira nem fordítható.

A pályázó vállalja, hogy az általa foglalkoztatott táncművészt vagy táncművészeket a pályázatában megnevezett új produkcióban táncművészeti tevékenységgel bízza meg.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2021. szeptember 1. – 2022. augusztus 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát is, illetve 500.000 Ft vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • a produkcióban résztvevő táncművész honoráriuma.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a produkcióban résztvevő táncművész önéletrajza,
  2. a pályakezdő táncművész felkérését igazoló dokumentum,
  3. a felkérés elfogadását igazoló nyilatkozat,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a pályakezdő táncművész felkérését igazoló dokumentum,
  • a felkérés elfogadását igazoló nyilatkozat,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a táncművészeti projekt szakmai minősége, megalapozottsága,
  • a projektben résztvevő pályakezdő táncművész, táncművészek szakmai felkészültsége.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a megvalósult projekt/ek leírását, valamint a pályakezdő táncművész személyes beszámolóját egy dokumentumban,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni az pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni.

7. Pályázati cél: A hivatásos táncszakma területén megvalósuló alkotási folyamattal összefüggő workshop szervezése

A legszélesebb szakmai közvélemény bevonásával, workshop keretében megtárgyalja a hivatásos táncművészettel, mint alkotási folyamattal összefüggő produkciós-gyártási, pénzügyi, PR-marketing-social media, a vezetés-szervezés, pályázás-elszámolás-pénzügyi ismereteket. Valamint ismereteket közöl az IT technológia lehetséges szerepéről a táncművészetben, alkotói módszerekben és egyéb művészeti területeken.

A workshop szervezői vállalják, hogy minimum 4 maximum 6 részes ingyenes tematikus képzést szolgáltatnak az érdeklődő művészeknek és alkotóknak, offline és/vagy online formában.

A pályázó vállalja, hogy a pályázat megvalósítási időszakában egy-egy alkalommal tárgyalja a pályázati célban megfogalmazott témaköröket, a témák szakértő előadóit és témavezetőit felkéri. A pályázó vállalja továbbá, hogy a szerződéskötéskor/okirat kiadáskor az összes workshop időpontját és helyszínét nyilvánossá teszi.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy erre az altémára egy pályázó kizárólag 1 pályázatot nyújthat be.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 3.400.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 2.000.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 778107/18

Pályázók köre: a független és az állami/önkormányzati fenntartású hivatásos táncművészet szereplőivel kapcsolatot tartó, azok igényeit ismerő magyarországi szervezetek, mint jogi személyek. Több szervezet együttműködésében megvalósuló programot is elfogad a Kollégium. Ez esetben a pályázatot csak az egyik szervezet nyújthatja be! Magánszemély ebben az altémában nem pályázhat.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2021. szeptember 1. – 2022. június 30.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát is, illetve 500.000 Ft vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • a workshop előadóinak és projekt vezetőinek tiszteletdíja,
  • szakmai közreműködők tiszteletdíja (kizárólag szervező, koordinátor, tolmács),
  • bérleti díj,
  • szakmai kiadvány költségei,
  • szerkesztői tiszteletdíj (jegyzethez kapcsolódó),
  • nyomdaköltség (jegyzethez kapcsolódó),
  • útiköltség,
  • szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem elszámolható).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a pályázó szervezet bemutatása,
  2. a pályázati témakörben végzett eddigi referencia munkák,
  3. együttműködési nyilatkozat (amennyiben együttműködésben valósul meg a pályázat),
  4. a workshop részletes programja (több szervezet együttműködése esetében itt kell kitérni arra, hogy melyik szervezet a projekten belül milyen feladatokat lát el),
  5. a projekt megvalósításában résztvevő szakemberek szakmai életrajza és a megvalósításban való részvételre vonatkozó nyilatkozatuk,
  6. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  7. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  8. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a pályázó szervezet bemutatása,
  • a pályázati témakörben végzett eddigi referencia munkák,
  • a workshopok részletes programja, témavezetőinek bemutatása,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a pályázati témakörben szerzett korábbi tapasztalatok,
  • a pályázó által felkért szakemberek szakmai önéletrajza,
  • a workshop sorozat elemeinek és alkalmainak összehangoltsága, kimunkáltsága, a tervezett program részletessége.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a workshop megvalósulásának igazolásait,
  • résztvevők listáját, a program látogatottsági adatait,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalást teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni az pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

8. Pályázati cél: Táncfilm workshop megvalósítása

Elméleti és gyakorlati stúdiumokat tartalmazó, a táncművészet és a mozgóképkészítés interakciójában létrejövő táncfilm – workshop megvalósítása pályakezdő fiatal táncművészek és alkotók számára.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy erre az altémára egy pályázó kizárólag 1 pályázatot nyújthat be.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 3.500.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 3.500.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 778108/18

Pályázók köre: a független és az állami/önkormányzati fenntartású hivatásos táncművészet szereplőivel kapcsolatot tartó, azok igényeit ismerő magyarországi szervezetek, mint jogi személyek. Magánszemély ebben az altémában nem pályázhat.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2021. szeptember 1. – 2021. december 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát is, illetve 500.000 Ft vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • a workshop előadóinak és projekt vezetőinek tiszteletdíja,
  • szakmai közreműködők tiszteletdíja (szervező, koordinátor, asszisztens, technikus, egyéb kisegítő személyzet, tolmács, moderátor, dokumentációt végző szakember tiszteletdíja),
  • bérleti díj (terembérlet, technikai eszközök bérleti díja),
  • grafikai tervezés,
  • szakmai kiadvány költségei,
  • szerkesztői tiszteletdíj (jegyzethez, szakanyaghoz kapcsolódó),
  • dokumentációs költség (fotó, mozgókép),
  • nyomdaköltség (jegyzethez, szakanyaghoz kapcsolódó),
  • útiköltség,
  • szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem elszámolható),
  • szállítási költség,
  • biztosítás,
  • csoportos étkeztetés (A kért/megítélt támogatási összeg max. 20%-a lehet! a támogatás kizárólag főétkezésként elfogyasztott meleg étel vásárlására fordítható, valamint ásványvíz vásárlására, más alapanyag beszerzésre nem),
  • reklám- és propagandaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírásban felsorolt költségektől eltérő költség jogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a pályázó szervezet rövid bemutatása,
  2. a pályázati témakörben végzett eddigi referencia munkák,
  3. a workshop részletes programja,
  4. a projekt megvalósításában résztvevő szakemberek névsora, tervezett feladataik,
  5. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  6. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  7. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a workshop részletes programja,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a pályázati témakörben szerzett korábbi tapasztalatok,
  • a pályázó által felkért szakemberek szakmai háttere,
  • a workshop elemeinek összehangoltsága, kimunkáltsága, a workshop tervezett programjának szakmai relevanciája, kidolgozottsága.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a workshop, képzés jegyzet anyagának/dokumentációjának digitális elérhetőségét,
  • a workshopon résztvevők regisztrációs összesítőjét,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni az pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

9. Pályázati cél: Fiatal tánc alkotók részvétele táncfilm workshopon

Fiatal tánc alkotók részvételének támogatása egy, az IZP által támogatásra kerülő táncfilm workshopon. (A workshop megrendezésének körülményeire, részleteire vonatkozó információk az IZP pályázati tájékoztatóban találhatók.)

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy

  • erre az altémára egy pályázó kizárólag 1 pályázatot nyújthat be,
  • a workshop nyelve magyar, angol,
  • támogatott pályázat esetén, a támogatást a pályázó köteles az IZP táncfilm workshop részvételi díjaként felhasználni.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 500.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 100.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 778104/18

Pályázók köre: 18. életévüket betöltött, a hivatásos táncművészet területén tapasztalattal bíró fiatal művészek, pályakezdő alkotók.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2021. szeptember 1. – 2021. december 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • a workshop, képzés részvételi díjának költsége.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költség jogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a pályázó szakmai önéletrajza,
  2. motivációs levél,
  3. a táncfilm területén szerzett bármilyen korábbi referenciák rövid összefoglalója (amennyiben van),
  4. a táncfilm területén tervezett jövőbeni munka rövid ismertetője (vizuális és akusztikus koncepció),
  5. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  6. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  7. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a pályázó szakmai önéletrajza,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a pályázati anyag részeként leadott vizuális és akusztikus koncepció,
  • motiváltság.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a workshopon szerzett szakmai tapasztalatok összefoglalóját,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni az pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel, a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.), valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben/támogatói okiratban vagy az általános szerződési feltételekben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét (ahol az Ávr. támogatási szerződést említ azon rendelkezéseket a támogatói okirattal létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazni kell):

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek ismertetését valamint az azokhoz kapcsolódó részletes költségtervet.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét elérő biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra – ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  • a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben/támogatói okiratban a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre használhatja fel.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2021. május 26-án éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Nem szükséges postai úton beküldeni a regisztrációhoz szükséges, egyszerű másolatban kért dokumentumokat (pl. alapító okirat másolata). 

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),

  • amelyek 2019. előtt regisztráltak (2018-ban, vagy azt megelőző években), és
  • jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,

legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig/támogatói okirat kiadásáig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) és (5a)bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy a támogatási szerződés megkötéséig/támogatói okirat kiadásáig ellenőrizzék a Felhasználói fiókjukban, a regisztrációs dokumentumok között a feltöltött személyi azonosító okmányuk érvényességét (személyi igazolvány, útlevél). Lejárt személyi okmányok esetén szerződés nem köthető/okirat nem adható ki, ez esetben érvényes dokumentum feltöltése szükséges a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2891-es, (36-1) 550-2803-as számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére/támogatói okiratok kiadására, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe/támogatói okiratba ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt/támogatói okiratot ad ki. A támogatási szerződés megkötésének/támogatói okirat kiadásának feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez/támogatói okirat kiadásához előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés/ nem adható ki támogatói okirat.

Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiuma