Az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma nyílt pályázati felhívása


Az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet ismeretterjesztés és környezetkultúra tematikájú, több éves hagyománnyal rendelkező, kulturális és művészeti értékeket képviselő nyomtatott- valamint  online sajtótermékek támogatására.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak.

Fentiekre való tekintettel a pályázat benyújtásának kritériuma, hogy a benyújtással egyidejűleg a pályázó az alábbiakról nyilatkozik:

  1. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, és/vagy
  2. a támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.

A támogatási időszak hároméves, a pályázati cél megvalósításának időtartama az alábbiak szerint alakul:

  • 1. év: 2022. január 1.-2022. december 31.
  • 2. év: 2023. január 1.-2023. december 31.
  • 3. év: 2024. január 1.-2024. december 31.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg:

  • a 2022. évben: 59 500 000 Ft
  • a 2023. évben: 59 500 000 Ft
  • a 2024. évben: 59 500 000 Ft

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása:

  • Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet,
  • Magyarország 2023. évi költségvetéséről szóló törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet
  • Magyarország 2024. évi költségvetéséről szóló törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet

A hároméves támogatásra pályázó, nagy hagyományú, kiemelkedő szakmai munkát végző print és on-line sajtótermékeknek az alábbi feltételeket maradéktalanul teljesíteniük kell:

  1. Tartalmi, konkrét terveket felvázoló pályázat benyújtása: egyes évekre lebontott, projektjellegű tervek ismertetése.
  2. A pályázatban vállalt megjelenési/frissítési ütemezést és a vállalt megjelenési számot a teljes támogatási időszak alatt pontosan be kell tartani.
  3. Igazolható példányszám/látogatottság vállalás. 2023-ra és 2024-re ez maximum évi 10%-kal csökkenthető.
  4. A pályázatban megjelölt és vállalt tartalmi profilt (legfontosabb rovatok, műfajok stb.), vállalt terjedelmet fenn kell tartani a teljes pályázati ciklusra.
  5. Hagyományos sajtótermékek esetén reális nyomdaköltség és anyagköltség, online sajtótermékek esetén reális szerzői, szerkesztői és szolgáltatási költség megjelölése.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A Kollégium csak azokat a sajtótermékeket tartja kiemeltnek, amelyek lényeges tudományos ismeretterjesztő, kulturális, társadalmi és művészeti értékkel bírnak, országos hatókörűek, jelentős hagyományokkal bírnak, nagy hatással vannak saját szakterületükre.
  • A várhatóan nagy költségigényre tekintettel a támogatható, kiemelt lapok száma korlátozott. A nyertes pályázók kiválasztása minden részletre kiterjedő, szigorú elbírálás alapján történik.
  • A pályázók a 2022–2023–2024. évi megjelentetésre külön-külön adatlap és az online pályázati adatlap végén megjelenő betétlap kitöltésével pályázhatnak. A pályázati adatlapok 3.2 pontjában meg kell jelölni a megjelentetés évét is.
  • A három pályázati adatlapot egy időben, jelen pályázati felhívás beérkezési határidejéig kell benyújtani.
  • A 2022. évi megjelentetésre a pályázati adatlap, a betétlap és minden előírt melléklet benyújtásával lehet pályázni.
  • A 2023–2024. évi megjelentetésre online adatlapot és betétlapot kell kitölteni, az előírt mellékletek közül az 1. sz. mellékletet (évekre lebontott szakmai, tartalmi projektterv és hároméves megjelenési ütemterv), valamint a 6. sz. mellékletet (a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata) nyújtandó be.
  • A nevezési díjat adatlaponként 2022-2023–2024. évekre előre meg kell fizetni!
  • Nem támogatott pályázat esetén a befizetett nevezési díj összege nem kerül visszafizetésre.
  • Magyarország területén letelepedett kiadók esetében pályázatot kizárólag a megpályázott sajtótermék Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál és/vagy jogelődjeinél bejegyzett kiadója nyújthat be.
  • Határon túli sajtótermék esetében a pályázatot az adott országban lapbejegyzésre jogosult szerv nyilvántartásában szereplő kiadó nyújthatja be. A pályázathoz szükséges mellékelni a lapbejegyzés – pályázó, vagy közjegyző által hitelesített – magyar fordítását is.
  • A Kollégium nem támogatja a pusztán egyéni, vagy szervezeti önkifejezés, információközlés céljából született kiadványok (blog, hírlevél, információs kiadvány, szervezeti, egyesületi, intézményi hír- és adatközlő kiadvány) valamint reklámkiadványok megjelentetését sem nyomtatott, sem online formában.
  • A Kollégium a kulturális szempontból értékes, közvetlenül kulturális célokat szolgáló sajtótermékek kiadását támogatja.
  • Indokolatlan összegű költségkérelemmel benyújtott pályázatokat a Kollégium nem támogat.
  • Magyarországon bejegyzett pályázó köteles a támogatott kiadványt magyarországi székhelyű vállalkozások segítségével (nyomda, szerverház, programozók stb.) előállíttatni.
  • Támogatás csak olyan sajtótermék esetében adható, amely évente minimum 4 lapszámmal valósul meg.
  • Évkönyv, 4 alkalomnál kevesebbszer megjelenő periodika, napi- és hetilapok mellékletének kiadását a Kollégium nem támogatja.
  • A Kollégium kizárólag új és saját tartalom megjelentetését támogatja.
  • Pályázni csak a sajtótermék közvetlen előállítási költségeire lehet.
  • Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.
  • A támogatott sajtótermék első vagy hátsó borítójukon (B1, B4), online lapok a nyitóoldalon jól látható méretben kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA portáljáról (http://www.nka.hu/impresszum) letölthető.
  • Az évenként becsatolásra kijelölt kötelező mellékletek benyújtásának elmulasztása a pályázat megszüntetését vonja maga után!
  • A 2022. évre megítélt támogatás folyósításának feltétele a 2022. évre érvényes támogatási szerződés megkötése/támogatói okirat kiadása, valamint a 2021. évi sajtótermék pályázat/ok (külön kezelve a hagyományos és online megjelenést) szakmai és a pénzügyi elszámolásának benyújtása és a pénzügyi elszámolás elfogadása.
  • A 2023. évre megítélt támogatás folyósításának feltétele a 2023. évre érvényes támogatási szerződés megkötése/támogatói okirat kiadása, valamint a 2022. évi sajtótermék pályázat/ok (külön kezelve a hagyományos és online megjelenést) szakmai és a pénzügyi elszámolásának benyújtása és a pénzügyi elszámolás elfogadása.
  • A 2024. évre megítélt támogatás folyósításának feltétele a 2024. évre érvényes támogatási szerződés megkötése/támogatói okirat kiadása, valamint a 2023. évi sajtótermék pályázat/ok (külön kezelve a hagyományos és online megjelenést)  szakmai és a pénzügyi elszámolásának benyújtása és a pénzügyi elszámolás elfogadása.
  • Jogszabály változása esetén a Támogatáskezelő jogosult az aktuális évre vonatkozóan további adatok, információk, és nyilatkozatok bekérésére, valamint ezen alapuló további feltételek megállapítására.

Pályázatot benyújtani az alábbi két témakörben lehet:

1. Pályázati cél: Ismeretterjesztés és környezetkultúra tematikájú, több éves hagyománnyal rendelkező, kulturális és művészeti értékeket képviselő nyomtatott sajtótermékek kiemelt támogatása

Támogatott pályázat esetén az alább felsorolt elvárások közül minimum négyet teljesíteni és igazolni kell.

  1. A példányszám szinten tartása;
  2. A remittenda dokumentált, érdemi hasznosítása (teljes remittenda 80%-a) a közművelődésben, közoktatásban;
  3. Tematikus pályázatok kiírása (életkorhatárral, pl. 35 évig, vagy középiskolások);  
  4. Közvetlen, újítást jelentő közönségkapcsolati módszerek, alkalmak, események megrendezése és dokumentálása;
  5. Új, fiatal szerzők bevonását, ezáltal a lap szellemi holdudvarának a frissítését szolgáló módszer(ek) bevezetése, ezen a téren az eredmények (pl. új szerzők rendszeresen megjelenő cikkei) bemutatása már a pályázat első évében is.
  6. Aktív, dokumentált online jelenlét.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg:

  • a 2022. évben: 50.000.000 Ft
  • a 2023. évben: 50.000.000 Ft
  • a 2024. évben: 50.000.000 Ft

Igényelhető támogatás összege: 8 000 000 Ft/év

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 201101/138

Pályázók köre:

  • Szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a sajtótermék-kiadási tevékenység és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve. Az erre utaló bejegyzést magyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz.
  • Egyéni vállalkozók, akik sajtótermék -kiadási tevékenységgel rendelkeznek, melyről az igazolást (hatósági bizonyítvány) fel kell tölteni a pályázathoz.

Pályázatot kizárólag a sajtótermék Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál és/vagy jogelődjeinél, illetve határon túli sajtótermék esetén az adott országban sajtótermék nyilvántartásra jogosult szerv által bejegyzett kiadója nyújthat be.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A Kollégium csak azon sajtótermék megjelentetését támogatja, amely a pályázat benyújtása előtti évben már rendelkezett megjelent lapszámmal.
  • A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2021. évi adatokhoz képest) és a 40% feletti remittenda arányát a szakmai adatlap 8. és 9. pontjában írásban kell indokolni. A 40% feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újraértékesítés, ingyenes szétosztás stb.).
  • A sajtótermék-betétlapon feltüntetett adatok alapján megállapítható értékesítésből, illetve hirdetésből származó várható bevételt a pályázati adatlap 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni. A betétlap és pályázati adatlap 4.2.2. sorában szereplő lapértékesítésből származó bevétel között mutatkozó 25%-nál nagyobb eltérést a szakmai adatlap 10. pontjában indokolni szükséges.
  • Minden nyomtatott sajtóterméknek kötelező a print változat online-archiválása és ingyenes hozzáférhetővé tétele, legkésőbb az adott lapszám megjelenését követő fél éven belül, illetve minden nyomtatott sajtóterméknek kötelező a sajtótermék digitálisan archivált anyagát egy éven belül megküldeni elektronikus formában az Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívum (továbbiakban: OSZK EPA) számára és online hozzáférhetővé tenni. Az archiválásra és nyilvános online szolgáltatásra vonatkozó technikai előírás itt elérhető. Minden támogatott pályázónak külön felhasználási szerződést szükséges kötnie az Országos Széchényi Könyvtárral a szolgáltatásra vonatkozóan. (A megállapodás letölthető elektronikus formában az EPA Irattárból http://epa.oszk.hu/html/irattar.html.)
  • Összevont lapszám beszámítása csak a teljes támogatási időszakban minden hónapban megjelenő sajtótermékek esetében lehetséges, legfeljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri, vagy meghaladja az adott évi átlagos normál lapszám terjedelmének 160%-át.
  • Támogatott pályázat esetén a 2023. és 2024. évi szerződés megkötésének/okirat kiadásának feltétele a betétlap aktualizálása, a jelen felhívásban előírt kötelező mellékletek (2-5., 7-8. számú mellékletek) benyújtása, valamint a 3.000.000 Ft-ot elérő támogatás esetén a költségvetés visszatervezése vagy a visszatervezésről való lemondás. Államháztartáson kívüli szervezetek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet) esetében – amennyiben releváns – feltétel továbbá a regisztráció során benyújtott okiratok, dokumentumok az Ávr. 75. § (3), (3a), (5), valamint (5a) bekezdéseinek megfelelő frissítése.

A pályázati cél megvalósításának időtartama:

  • 1. év: 2022. január 1.-2022. december 31.
  • 2. év: 2023. január 1.-2023. december 31.
  • 3. év: 2024. január 1.-2024. december 31.

Finanszírozás módja: az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% Áfát – a nevezési díj összege 500.000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5.000 Ft + 27% Áfa összegnél – köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szerzői tiszteletdíj/jogdíj (írói, illusztrátori, fotó),
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálási tiszteletdíj,
  • szerkesztői (rovatszerkesztő, főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) tiszteletdíj.

A fenti tiszteletdíj/ak, jogdíj/ak kifizetése lehet dologi (számlás) vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékokra is igényelhető támogatás.

  • Nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
    • kiadványszerkesztés, tördelés,
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla),
  • online archiválás költségei,
  • sajtótermék kiadásának járulékos költségei: szerkesztőség adminisztrációs feladataihoz kapcsolódó kisértékű számítástechnikai kellékek és anyagok, irodaszer, papírköltségek, postaköltség, terjesztéssel kapcsolatos szállítási, fuvarozási költség. (együttesen az igényelt/megítélt támogatás max.10%-áig),
  • rendezvényszervezés költsége, bemutatókhoz, rendezvényekhez kapcsolódó egyéb költségek: előadói tiszteletdíj, moderátor tiszteletdíja, szervező tiszteletdíja, technikus tiszteletdíja, bérleti díj (helyszín, eszköz), szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el), utazási költség (együttesen az igényelt/megítélt támogatás max.10%-áig).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül. 

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. évekre lebontott szakmai, tartalmi projektterv és hároméves megjelenési ütemterv,
  2. 201101 altémához tartozó sajtótermék részletes bemutatását, nyilatkozatokat tartalmazó dokumentum (a dokumentum a linkre kattintva tölthető le),
  3. utolsó megjelent lapszám címlapjának, impresszumot és tartalomjegyzéket tartalmazó oldalának, valamint 3 tetszőleges cikknek, vagy írásnak a nyomdakész, vagy szkennelt változata egyetlen pdf fájlba rendezve
  4. sajtótermék- kiadói és/vagy a sajtótermék kiadást elősegítő tevékenység, szakmai tevékenység igazolása (fent, a Pályázók körénél leírt módon),
  5. a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és/vagy jogelődjeinél, illetve határon túli sajtótermék esetén az adott országban sajtótermék nyilvántartásra jogosult szerv által történt lapbejegyzés másolata és a pályázó, vagy közjegyző által hitelesített – magyar fordítása,
  6. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  8. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a sajtótermék online betétlap az online pályázati adatlap kitöltése során, az adatlap végén („BETÉTLAP”) jelenik meg és tölthető ki.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

A 2022. évi megjelentetésre vonatkozó pályázat esetében az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • évekre lebontott szakmai, tartalmi projektterv és hároméves megjelenési ütemterv,
  • 201101 altémához tartozó sajtótermék részletes bemutatását, nyilatkozatokat tartalmazó dokumentum,
  • sajtótermék- kiadói és/vagy a sajtótermék kiadást elősegítő tevékenység, szakmai tevékenység igazolása,
  • a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és/vagy jogelődjeinél, illetve határon túli sajtótermék esetén az adott országban sajtótermék nyilvántartásra jogosult szerv által történt lapbejegyzés másolata és a pályázó, vagy közjegyző által hitelesített – magyar fordítása,,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

A 2023. és 2024. évi megjelentetésre vonatkozó pályázat esetében nincs lehetőség az évekre lebontott szakmai, tartalmi projektterv és hároméves megjelenési ütemterv, valamint a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata dokumentum hiánypótlására.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

A sajtótermék:

  • huzamosabb ideje kiemelkedő kulturális értéket hoz létre,
  • kialakult, minőséget tükröző egyéni arculattal rendelkezik,
  • művészeti, kulturális, oktatási, társadalmi, tudományos és ismeretterjesztő tartalmat közöl,
  • költségvetésének realitása,
  • a határon túli magyar közösség számára alapvető kulturális közeget teremt

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a megjelentetett lapszámokat (lapszámonként 1 példányt postán beküldve),
  • a pályázati felhívás általános, maradéktalanul teljesítendő feltételeknél megjelölt 5 általános, és a 201101 altémában megjelölt 6 feltételből legalább 4 feltétel teljesítésének ismertetését, igazolását,
  • szöveges szakmai beszámolót a pályázatban vállaltaknak megfelelően a tervezett lapszámok részletes szakmai-tartalmi megvalósulásáról (tervek és azok megvalósulásának összhangja, példányszám, célközönség elérése, esetleges arculatváltás megtörténte, az archivált lapszámok elektronikus elérhetősége stb.),
  • a megjelent lapszámok költségvetésének értékelését a sajtótermék-betétlap 10–16. sorainak megfelelően,
  • nyilatkozatot a remittenda sorsáról (visszagyűjtés, újra értékesítés, ingyenes szétosztás, egyéb),
  • a nyomtatott sajtótermék print változatának online-archiválásáról és ingyenes hozzáférhetővé tételéről benyújtott igazolást (online elérhetőséggel, link megadásával),
  • az Országos Széchényi Könyvtárral megkötött, mindkét fél által aláírt megállapodást, a tárgyévi sajtótermék digitálisan archivált anyagának (legkésőbb az adott lapszám megjelenését követő egy éven belül) eljuttatásáról az OSZK EPA archívuma felé, annak online elérhetővé tételéről,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

2. Pályázati cél: Ismeretterjesztés és környezetkultúra tematikájú, több éves hagyománnyal rendelkező, kulturális és művészeti értékeket képviselő online sajtótermékek megjelentetésének kiemelt támogatása.

Támogatott pályázat esetén a preambulumban részletezett általános támogatási elveken túl az alábbi két elvárásból legalább egyet teljesítenie és a szakmai beszámolóban igazolni kell:

  1. Közvetlen, újítást jelentő közönségkapcsolati módszerek, alkalmak, események megrendezése és dokumentálása;
  2. Új, fiatal szerzők bevonását, ezáltal az online lap szellemi holdudvarának a frissítését szolgáló módszer(ek) bevezetése, ezen a téren az eredmények (pl. új szerzők rendszeresen megjelenő cikkei) bemutatása már a pályázat első évében is.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg:

  • a 2022. évben: 9.500.000 Ft
  • a 2023. évben: 9.500.000 Ft
  • a 2024. évben: 9.500.000 Ft

Igényelhető támogatás: 2 000 000 Ft/év

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 201201/138

Pályázók köre:

  • Szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a sajtótermék- kiadási tevékenység és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve. Az erre utaló bejegyzést magyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén – kivéve egyéni vállalkozó – az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz.
  • Egyéni vállalkozók, akik sajtótermék-kiadási tevékenységgel rendelkeznek, melyről az igazolást (hatósági bizonyítvány) fel kell tölteni a pályázathoz.

Pályázatot kizárólag a sajtótermék Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál és/vagy jogelődjeinél, illetve határon túli sajtótermék esetén az adott országban sajtótermék nyilvántartásra jogosult szerv által bejegyzett kiadója nyújthat be.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A Kollégium kizárólag új és saját tartalom megjelentetését támogatja (konzervtartalmak, átvett tartalmak, hírek újraközlése nem támogatott).
  • A nyomtatott lapok archiválására szolgáló internetes felületek és/vagy a nyomtatott sajtótermékek puszta internetes verziójaként érthető, a print terméktől jelentősen eltérő profillal, tartalomszolgáltatással nem rendelkező portálokat nem támogatjuk. Nyomtatott sajtótermék tartalmának online-megjelentetésére csak abban az esetben pályázhat, ha a lap az online változatban a print kiadástól jelentősen eltérő és változatos tartalmat szolgáltat. Az online-archiválás költségeit a nyomtatott sajtótermékek megjelentetési költségei között szükséges kimutatni.
  • A Kollégium csak azon online sajtótermékeket támogatja, amelyek a pályázat benyújtásakor már élő honlappal rendelkeznek.
  • Támogatott pályázat esetén a 2023. és 2024. évi szerződés megkötésének/okirat kiadásának feltétele a betétlap aktualizálása, a jelen felhívásban előírt kötelező mellékletek (2-5., 7-8. számú mellékletek) benyújtása, valamint a 3.000.000 Ft-ot elérő támogatás esetén a költségvetés visszatervezése vagy a visszatervezésről való lemondás. Államháztartáson kívüli szervezetek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet) esetében – amennyiben releváns – feltétel továbbá a regisztráció során benyújtott okiratok, dokumentumok az Ávr. 75. § (3), (3a), (5), valamint (5a) bekezdéseinek megfelelő frissítése.

A pályázati cél megvalósításának időtartama:

  • 1. év: 2022. január 1.-2022. december 31.
  • 2. év: 2023. január 1.-2023. december 31.
  • 3. év: 2024. január 1.-2024. december 31.

Finanszírozás módja: az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% Áfát – a nevezési díj összege 500.000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5.000 Ft + 27% Áfa összegnél – köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szerzői tiszteletdíj/jogdíj (írói, illusztrátori, fotó),
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálási tiszteletdíj,
  • szerkesztői (rovatszerkesztő, főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) tiszteletdíj.

A fenti tiszteletdíj/ak, jogdíj/ak kifizetése lehet dologi (számlás) vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékokra is igényelhető támogatás.

  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
    • korrektúra
  • informatikai támogatás, programozás,
  • rendszergazdai szerkesztés (bonyolultabb portálszerkezetnél folyamatos kiadás),
  • publikáció-megjelentetés (szolgáltatás),
  • sajtótermék kiadásának járulékos költségei: szerkesztőség adminisztrációs feladataihoz kapcsolódó kisértékű számítástechnikai kellékek és anyagok (együttesen az igényelt/megítélt támogatás max.10%-áig),
  • rendezvényszervezés költsége, bemutatókhoz, rendezvényekhez kapcsolódó egyéb költségek: előadói tiszteletdíj, moderátor tiszteletdíja, szervező tiszteletdíja, technikus tiszteletdíja, bérleti díj (helyszín, eszköz), szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el), utazási költség (együttesen az igényelt/megítélt támogatás max.10%-áig).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül. 

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium a számlával nem igazolt üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. évekre lebontott szakmai, tartalmi projektterv és hároméves frissítési ütemterv,
  2. sajtótermék kiadói és/vagy a sajtótermék kiadást elősegítő tevékenység, szakmai tevékenység igazolása (fent, a Pályázók körénél leírt módon),
  3. a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és/vagy jogelődjeinél, illetve határon túli sajtótermék esetén az adott országban sajtótermék nyilvántartásra jogosult szerv által történt lapbejegyzés másolata és a pályázó vagy közjegyző által hitelesített – magyar fordítása,
  4. a honlap nyitóoldaláról és tetszőleges 3 rovatoldalról készült printek,
  5. sajtótermék hozzáférhető web-címe,
  6. a sajtótermék látogatottságának hiteles, forgalomfigyelő szoftver, vagy szervezet által készített, az egyedi látogatók számát az utolsó 12 hónapban jelző adatai,
  7. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  8. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  9. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a sajtótermék online betétlap az online pályázati adatlap kitöltése során, az adatlap végén („BETÉTLAP”) jelenik meg és tölthető ki.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

A 2022. évi megjelentetésre vonatkozó pályázat esetében az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • évekre lebontott szakmai, tartalmi projektterv és hároméves frissítési ütemterv,
  • sajtótermék kiadói és/vagy a sajtótermék kiadást elősegítő tevékenység, szakmai tevékenység igazolása,
  • a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és/vagy jogelődjeinél, illetve határon túli sajtótermék esetén az adott országban sajtótermék nyilvántartásra jogosult szerv által történt lapbejegyzés másolata és a pályázó, vagy közjegyző által hitelesített – magyar fordítása,,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

A 2023. és 2024. évi megjelentetésre vonatkozó pályázat esetében nincs lehetőség az évekre lebontott szakmai, tartalmi projektterv és hároméves megjelenési ütemterv, valamint a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata dokumentum hiánypótlására.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Az internetes sajtótermék:

  • fontos kulturális értéket hoz létre,
  • kialakult, minőséget tükröző egyéni arculata van,
  • művészeti, kulturális, oktatási, társadalmi, tudományos és ismeretterjesztő tartalmakat közöl,
  • költségvetésének realitása,
  • a határon túli magyar közösség számára alapvető kulturális közeget teremt.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • szöveges szakmai beszámolót a pályázatban vállaltaknak megfelelően a tervezett online-tartalomszolgáltatás szakmai-tartalmi megvalósulásáról (tervek és azok megvalósulásának összhangja, célközönség elérése, esetleges arculatváltás megtörténte stb.),
  • a pályázati felhívás általános, maradéktalanul teljesítendő feltételeknél megjelölt 5 általános, és a …201/…  altémában  megjelölt 2 feltételből legalább 1 feltétel teljesítésének ismertetését, igazolását,
  • az online-tartalomszolgáltatás értékelését a sajtótermék-betétlap 17–19. sorainak megfelelően (egyedi látogatók és látogatások számának alakulása a pályázati időszakban – a mért tényadatok bemutatása és elemzése),
  • a honlap nyitóoldaláról és tetszőleges 3 rovatoldalról készült printeket,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.), valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben/támogatói okiratban vagy az általános szerződési feltételekben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét (ahol az Ávr. támogatási szerződést említ azon rendelkezéseket a támogatói okirattal létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazni kell):

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek ismertetését valamint az azokhoz kapcsolódó részletes költségtervet.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét elérő biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra – ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  •  a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre használhatja fel.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2022. január 10-én éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Nem szükséges postai úton beküldeni a regisztrációhoz szükséges, egyszerű másolatban kért dokumentumokat (pl. alapító okirat másolata). 

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),

  • amelyek 2019. előtt regisztráltak (2018-ban, vagy azt megelőző években), és
  • jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,

legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig/támogatói okirat kiadásáig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) és (5a)bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2895-ös, (36-1) 550-2803-as számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt/támogatói okiratot ad ki. A támogatási szerződés megkötésének/támogatói okirat kiadásának feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez/támogatói okirat kiadásához előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés/nem adható ki támogatói okirat.

Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma


Technikai előírás a nyomtatott sajtótermék szerkesztőségeknek az OSZK archívumában (Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívum) való megjelenés biztosítására

Az NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra  Kollégiuma által támogatott nyomtatott sajtótermékek Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívumban (továbbiakban EPA) történő archiválásához és online elérhetővé tételével kapcsolatban a következő kritériumokat fogalmazzuk meg.

Minden támogatott pályázónak külön felhasználási szerődést szükséges kötnie az Országos Széchényi Könyvtárral a szolgáltatásra vonatkozóan. (A megállapodás letölthető elektronikus formában az EPA Irattárból http://epa.oszk.hu/html/irattar.html.)

Az EPÁ-ban való hosszú távú megőrzés érdekében a kiadványokat PDF formátumban kérjük elmenteni. A kiadvány tartalmazza az adott kiadvány összes cikkét, a címoldalakat és a borítót valamint a tartalomjegyzéket.

A PDF mentés beállításainál olyan értékeket kell megadni, amelyekkel biztosítják, hogy az állomány teljes tartalma megőrződik, a beágyazott képek is veszteségmentes tömörítéssel ágyazódnak a PDF-be. (Karakterkészletek mentése, a PDF dokumentum ne legyen VÉDETT, azaz további szerkesztésre – pl. cikkekre szeletelésre, metaadatok beírására – alkalmas legyen.)

A PDF „Dokumentum tulajdonságai” (Acrobatban Ctrl-D) mezőben kérjük könyvtári szabvány szerint kitölteni a Cím mezőt a következő módon: Pl. Kiadvány címe – 1. évf. 1. sz. (2021. január)

A sajtótermék elektronikus változatát, kérjük a print változat utolsó lapszámának megjelenését követő egy éven belül beszolgáltatni.

A kiadvány beszolgáltatásának módjai:

  1. Feltöltés űrlap segítségével: http://epa.oszk.hu/html/kapcsolat/#feltoltes
  2. Anonymus FTP-vel az ftp://mek.oszk.hu/pub/incoming/ területre (utána kérjük, szíveskedjen értesítést küldeni az epa-info@mek.oszk.hu címre).
  3. E-mail-ben az epa-update@mek.oszk.hu címen keresztül.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén kérjük, keressék kollégáinkat a következő címen:

epa-info@mek.oszk.hu

vagy közvetlenül az alábbi elérhetőségeken:

Moldován István

Országos Széchényi Könyvtár

Információ- és Tartalomszolgáltatási Főosztály Digitális tartalomfejlesztési és -szolgáltatási Osztály

1827 Budapest, Budavári Palota F épület, 315. sz.

Tel.: +36-1-224-3846

E-mail: moldovan@oszk.hu