Herczku Ágnes: Emlékül – Népzene színházban


Visa után Vista

2018-ban jelent meg Herczku Ágnes a Fonó Budai Zeneház által kiadott Hozomány – Erdélyi népzene régen és most – Visa című népzenei albuma. Az előadó már akkor jelezte, hogy a „hozományból” sorozatot álmodott Kallós Zoltán emlékének ajánlva, hisz ő vezette a kalotaszegi hagyomány nyomára, és segítsége, jó tanácsai tették lehetővé, hogy évekig gyűjthessen népzenét és táncokat az ottani falvakban.

A sorozat második darabja, mely a Hozomány – Erdélyi népzene régen és most – Vista címet viseli, nem elírás, nem ismétlés, két különböző, de egymáshoz közel fekvő kalotaszegi falut jelöl, melyeket már a 13. században is iratok említenek. Egyik helység lakossága sem éri el az ezer főt sem jelenleg, mégis – vagy talán éppen ezért – megmaradtak az évszázadok alatt felgyülemlett zenei emlékek. Az alapanyagot a Kallós Zoltán gyűjtése mentén Magyarvista híres énekes asszonyánál András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei”-nél felvett énekek adják. A lemez eladásából befolyó összeget ez esetben is az „adatközlő” családjának szánják az előadók, remélve, hogy sikerül visszajuttatniuk valamit azokból a javakból, amit munkájukhoz kaptak tőlük.

A megjelent albumok zenei anyaga az Emlékül – Folklór a színházban című műsorban teljesedik ki, mely során a népzene és a néptánc együtt adják azt a szépséget, amelyet a táncosként induló énekesnő lát ebben a hagyományban. Mindez attól válik színházi előadássá, hogy a szereplők dialógusa megmutatja a hagyományőrzés lehetőségeit, valamint bemutatja, hogy milyen élő szokások vannak még a faluban, hogyan tanultak meg táncolni, és hogy a népzene és a néptánc valóban örömet okozó élmény az ott élőknek. Mindezt az örömet élhetik meg a nézők is, ha sikerül jegyet venniük még a Fonó Budai Zeneházban látható-hallható előadásra.

Herczku Ágnes: Emlékül – Népzene színházban

Fonó Budai Zeneház – 2021. december 14., kedd 19.00 – 20.30

Zenészek: Herczku Ágnes, Németh Ferenc, Koncz Gergely, Hegedűs Máté, Fekete Antal „Puma”, Fekete Márton „Kispuma”, Molnár Péter

Táncosok: Baloghné Vatai Barbara, Deffend Irén, Szappanos Tamás, Szél Gábor, Végső Miklós (Harangozó-díjas)

Koreográfus: Szappanos Tamás
Zenei szerkesztő: Koncz Gergely és Herczku Ágnes
Rendező: Herczku Ágnes

Jegyár: 1000 Ft elővételben, 1500 Ft a koncert napján

Az előadás és a megjelent CD-k felvételének támogatója: a Nemzeti Kulturális Alap Összművészeti Kollégiuma.