A tárlat 2017-ben indult útjára a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Móra Kiadó Zrt. jóvoltából az Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Az azóta eltelt időszakban a nagy sikerű vándorkiállítás folytatódik, jelenleg a Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpontban 2023. január 31-ig tekinthető meg, amely után február közepéig Sellyére, február 28-ig Kozármislenybe, március 14-ig pedig Harkányba költözik. 

A diákoknak lehetőséget biztosít interaktív irodalomóra keretei között a könyvvel való ismerkedésre, az élménypedagógiai eszközeit felhasználva. A kiállítást ingyenesen bocsátják a könyvtárak, művelődési házak rendelkezésére.

A tárlat tablókat, tárgyakat és a pedagógusok számára játékötleteket tartalmaz. Az anyag alapjául a Petőfi Irodalmi Múzeum eredeti kiállítása szolgál. Az interaktív tartalmak kidolgozásában részt vállalt a Nemzeti Múzeum, mint a regény helyszíne, a Vígszínház, mint a darabot aktuálisan musical formájában műsoron tartó előadótér és a Móra Kiadó az újabb formátumok megjelentetője, és mint a kiállítás koordinátora, helyszíneinek szervezője, háttérmunkálatainak intézője.

A tárlat 11 tablóból és installációkból áll.

1. Molnár Ferenc élete
2. Neumann Feri, mint Pál utcai fiú
3. A regény születése
4. Illusztrációk, kiadások
5. Adaptációk
6. Szereplők
7. Játékok (a grundon)
8. Nagyváros születik (BP)
9. Helyszínek
10. Térkép
11. Éljen a grund-kiállítás

A tablókon található Csónakos zsebe, melyben a régi és a mai „fiútárgyak”
vannak, s melyben turkálhatnak a gyerekek. Rákerül Geréb levele, valamint az iskola világát idéző fotók. Látható a Gittegylet csomagja, az Önképzőkör dokumentumai, valamint golyók, zászló és több apró, de a regényben meghatározó tárgy is.

A kiállítás sikerének alapja a regény mely, először folytatásokban jelent meg a Tanulók lapja című ifjúsági folyóiratban 1906-ban. Egy évvel később könyvalakban is kiadta a Franklin Társulat. Népszerűsége azóta is töretlen, nemcsak kötelező olvasmány, de értékes filmfeldolgozások is készültek a regény alapján, először Balogh Béla rendezésében 1917-ben és 1924-ben, majd 1969 óta látható Fábri Zoltán rendezésében. Színházi adaptációi közül jelenleg is játsszák a Vígszínházban a Grecsó Krisztián, Dés László és Geszti Péter fémjelezte musicalt, mely nagy népszerűségnek örvend szülők és gyermekeik körében is.

Miért van ilyen nagy sikere immár több, mint száz éve ennek a regénynek? Kritikusok is felteszik maguknak ezt a kérdést, és igyekeznek válaszolni is rá. Néhány közülük a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapjáról az elmúlt száz évből:

Hegedüs Géza: A Magyar Irodalom Arcképcsarnoka

„Molnár Ferenc huszonkilenc éves, amikor elkészül A Pál utcai fiúk, amelyet azóta is világszerte a világirodalom egyik legjobb ifjúsági regényének ítélnek. Ez a regény valójában több mint nemes erkölcsű ifjúsági olvasmány: a századforduló budapesti kamasz fiainak nagyepikája, humorral és érzelemteljesen fogalmazott ábrázolás néhány gyermektípusról.”

Papp Mariska: A Hét, 1907

„Szinte félek, tudjuk-e majd mi, árva ugari népek kellőképpen értékelni a munkát, mit nekünk Molnár Ferenc végzett, ahogy kialapozta szélesen, erősen, olyan művészi szépen, hogy tetőzetnek is beillenék – a modern gyermekirodalmat, egy külön, sajátos kis irodalmat, amilyen nekünk eddig nem volt.”

Révész Béla: A Pál utcai fiúk közül az egyik, 1931

„A soha ki nem tanulható nehéz könyveket félretoltam és újra elolvastam Molnár Ferenc könyvét, »A Pál uccai fiúkat.« Valamit még nem jegyeztek fel erről az írásról, ami pedig úgy gondoljuk, a legkülönösebb tulajdonsága ennek a könyvnek: tulajdonsága, természete.

Vizsgáltam magamat, miért nem únom ezt az olvasmányt, sőt a bonyodalmas olvasnivalók mellett újra és újra megkívánom, belefeledkezem, az ismert históriákat friss kíváncsisággal, buggyanó érzelmességgel továbbízlelem; fölfejlődött ügyeimet, problémáimat érte szívesen elejtem; a kis Nemecsek nagy dolgait teljes odaadással kísérem, a marcona Boka, a félelmes Áts Feri lélekzetállító virtusai elállítják az én lélekzetemet is; a fiúk csatája a pesti porondon, izgalmakat küld rám, mint mikor az igazi csatákról olvastam: a gitt-egylet komplikációi engem is résenállásra költögetnek, a füttyös Csónakos az én szájammal, az én sípoló ujjaimmal füttyent; a hősi szomorúság Nemecsek ágyánál ráterül az én képzeletemre is; ott ácsorgok a történelmi uccácskában, a búsuló alkonyat igézetében, ahol végződik a regény és egy pompás kisfiú élete … vegyülök, elegyülök a füvészkerti, grundbeli legénykékkel, gyerek vagyok újra a gyerekek között.”

 Illés Endre, 1970

„Színeit vesztette volna A Pál utcai-fiúk? A bőrében pókháló-ráncok, a csontjában több a mész? Ellenkezőleg – Molnár Ferenc regénye ma is az ifjúságot őrzi, egy elmúlt ifjúság érzelmeit, álmait, a törökméz, a szekunda, a kaland ízét, a boldogságot, a boldogságba először belopakodó, sejtelmes, szorongató szomorúságot. Változatlan regény. Ugyanazt mondja, mint megírása idején.

Változatlan, mint a fényképek. Kilenc fiú – a Pál utcaiak. Másik kilenc – a füvészkertiek. Mindannyian a megálmodott idő csodái: változhatatlan arcok, érzések, mosolyok. Az idő és a valóság elfolyt mögülük, ők ugyanazok maradtak.

Vannak művek, melyek elfonnyadnak, összetöpörödnek a múló időben. Vannak azután másfajta művek, regények, versek vagy drámák, melyek befogadják a változó időt, felszívják új tartalmát, s maguk is változnak, nőnek, gazdagodnak, fényesednek. Molnár Ferenc ifjúsági regénye éppen azzal ejt meg, hogy félévszázada változatlanul őriz valamit.”

Békés Pál, 2005

„Sokféle sikere lehet egy írónak, de a csúcs talán az, ha leleményei közszájon forognak, ennek révén bekerülnek a közgondolkodásba, és hozzáadnak valamit a nagy közös játékhoz, amit úgy nevezünk: magyar nyelv. A Pál utcai fiúk fordulatai fogalommá váltak, mint az »édes grund« vagy a feledhetetlen »Gittegylet«, és vannak a nyelvi halhatatlanságnak egyéni formái is; egykori iskolámban, amikor a szünetben az alsó tagozatosok szép sorban álltak egymás mellett a fiúvécében a vizeldénél, berontottak a felsősök, és vérfagyasztóan azt ordították: »Einstand! Ide a golyókat!« Ettől a kiskölykök halálra rémültek, majd felsősök lettek maguk is, és folytatták a nemes irodalmi hagyományt.
[…]

De miért hat a regény mindmáig, miért dobog fel és facsarodik el a mai olvasó szíve is, ha kézbe veszi? Egyebek közt azért, mert a két csapat küzdelme hibátlan világmodell. Benne van minden: a harc heve, a diadal mámora, az árulás förtelme, az igaz hősiesség, az önfeláldozás és a megdicsőülés – és a pirruszi győzelem keserűsége. A Pál utcaiak megnyerték ugyan a csatát, de igazi hősük, Nemecsek közlegény odalett. És odalett az édes grund is. Ám egy pillanatra sem merül fel a kérdés, hogy megérte-e. A harcot meg kellett vívni, és ők megvívták.” 

Az einstand – mely esemény a regény elején meghatározza az utat, amit a Pál utcaiaknak végig kell járniuk – olyan német eredetű szó, melynek csak a magyar nyelvben van meg az a jelentése, melyet Molnár Ferenc tulajdonított neki regényében:

„Ez különleges pesti gyerekszó. Mikor valamelyik erősebb fiú golyózni, tollazni vagy szentjánoskenyér-magba – pesti nyelven: boxenlibe – játszani lát magánál gyöngébbet, s a játékot el akarja venni tőle, akkor azt mondja: einstand. Ez a csúf német szó azt jelenti, hogy az erős fiú hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót, s aki ellenállni merészel, azzal szemben erőszakot fog használni. Az einstand tehát hadüzenet is. Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak, az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése.

(…)

– Hát hogy történt?

– Az einstand?

– Az. Mikor volt?

– Tegnap délután.

– Hol?

– A Múziumban.

A Múzeum-kertet hívták így.

– Hát mondd el úgy, ahogy volt, de pontosan úgy, ahogy volt, mert nekünk az igazat kell tudnunk, ha csinálni akarunk ellenük valamit…

A kis Nemecsek izgatott volt, mikor érezte, hogy egy fontos dolog középpontjává válik. Ez ritkán esett meg vele. Nemecsek mindenkinek levegő volt. Se nem osztott, se nem szorzott, mint az egy a számtanban. Senki se törődött vele. Jelentéktelen kis sovány fiú volt, gyönge gyerek. És talán éppen ez tette alkalmassá arra, hogy jó legyen áldozatnak. Elkezdett beszélni, s a fiúk összedugták fejüket.

– Úgy volt – mondta -, hogy ebéd után kimentünk a Múziumba, a Weisz meg én meg Richter meg a Kolnay meg a Barabás. Előbb métát akartunk játszani az Eszterházy utcában, de a labda a reálistáké volt, és azok nem engedték. Akkor azt mondja Barabás: „Menjünk be a Múziumba, és golyózzunk a falnál!” És akkor mind bementünk a Múziumba, és golyózni kezdtünk a falnál. Azt játszottuk, hogy mindenki gurít egy golyót, és akinek a golyója eltalál egy olyan golyót, ami már oda van gurítva, akkor azé az összes golyó. És sorba gurítottuk a golyókat, már volt a falnál vagy tizenöt golyó, és volt közte két üveg is. És akkor egyszerre csak azt kiáltja a Richter: „Vége van, jönnek a Pásztorok!” És a sarkon jöttek is a Pásztorok, zsebre volt dugva a kezük, és lehajtották a fejüket, és olyan lassan jöttek, hogy mi mindnyájan nagyon meg­ijedtünk. Hát hiába is voltunk mi öten, ők ketten olyan erősek, hogy tízet is elvernek. És nem is szabad minket úgy számítani, hogy mi öten vagyunk, mert ha baj van, akkor a Kolnay is elszalad, és a Barabás is elszalad, hát csak hármat szabad számítani. Esetleg én is elszaladok, hát csak kettőt szabad számítani. És ha esetleg mind az öten elszaladunk, akkor se ér az egész semmit, mert a Pásztorok a legjobb futók az egész Múziumban, és mink hiába szaladunk, mert utolérnek. Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: „Te, ezeknek tetszik a mi golyónk!” És még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: „Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz!” De én azt gondoltam, hogy nem fognak minket bántani, hiszen mi soha nem csináltunk nekik semmit. És eleinte nem is bántottak, csak odaálltak, és nézték a játékot. A Kolnay azt súgta a fülembe: „Te, Nemecsek, hagyjuk abba.” Azt mondom neki: „Hogyne, majd éppen most, amikor te gurítottál, és nem találtál! Most rajtam a sor. Ha megnyerem, abbahagyjuk.” Közben a Richter gurított, de annak már reszketett a keze a félelemtől, és fél szemmel a Pásztorokra nézett, hát persze hogy nem talált. De a Pásztorok nem is mozdultak, csak ott álltak, zsebre dugott kézzel. Akkor aztán én gurítottam és találtam. Megnyertem az összes golyókat. És oda akarok menni, hogy összeszedjem, volt már vagy harminc golyó, de elémbe ugrott az egyik Pásztor, a kisebbik, és rám kiáltott: Einstand! Én hátranéztem, és Kolnay meg a Barabás már szaladtak, a Weisz a falnál állt, és sápadt volt, a Richter meg még gondolkozott, hogy szaladjon-e vagy nem. Én próbáltam előbb becsületesen. Azt mondtam: „Kérem, ehhez maguknak nincs joguk.” De akkor már az öregebbik Pásztor szedte fel a golyókat, és rakta be a zsebébe. A fiatalabbik meg megfogta a mellemen a kabátomat, és rám kiáltott: „Nem hallottad, hogy einstand?!” Hát persze aztán én se szóltam semmit. A Weisz pityeregni kezdett a falnál. És a Kolnay meg a Kende a Múzium sarkáról kukucskáltak vissza, hogy mi történik. És a Pásztorok mind fölszedték a golyókat, és egy szót sem szóltak, csak továbbmentek. Ez volt az egész.”

Így meséli el Nemecsek Bokának és társainak az einstand történetét, s ez a fogalom és a hozzá kötődő történet ma már nemcsak irodalom, nemcsak egy regényrészlet, hanem minden iskolás, majd felnőtté váló magyar olvasó számára az erőszak egy sajátos válfajának megnyilvánulási formája, mint ezt bizonyítja a Grecsó-Dés-Geszti jegyezte musical egy erről szóló versszaka is:

„Einstand, tesó! Az van, amit akarok.

Einstand, tesó! Én elveszem, te oda’dod.

Einstand, tesó! Fájni tud egy buta ügy.

Hidd el, tesó, jobb, ha csak a guta üt. Ha csak a guta üt meg.”

Az einstand ellen lázad fel a Pál utcaiak kis csapata, a közlegény Nemecsek, a füttyögő Csónakos, Csele, a gigerli és a többiek Richter, Weisz, Kolnay, Leszik, Barabás Boka János vezetésével vívják meg harcukat, akár a felnőttek, s még Geréb árulását is megfelelően tudják kezelni életet, de halált is jelentő harcukban. Velük és a füvészkertiekkel közelről ismerkedhet meg a kiállítás jóvoltából minden érdeklődő.

A kiállítás mellett megjelentetett egy összefoglaló könyvet is a Móra Kiadó a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Mészöly Ágnes szerkesztette A Pál utca fiúk – Rajongói kézikönyv címmel.

Mészöly Ágnes remek stílusban megírt, a kiállításhoz kapcsolódó rajzos-képes kézikönyvéből megismerhető a regény elő- és utótörténete, az események történelmi és társadalmi háttére, valamint legfontosabb helyszínei: a grund, a Füvészkert, és persze a korabeli Józsefváros is.

A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Móra Kiadó Zrt. jóvoltából a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával útra kelt vándorkiállítás jelenleg a Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpontban 2023. január 31-ig tekinthető meg, amely után február közepéig Sellyére, február 28-ig Kozármislenybe, március 14-ig pedig Harkányba költözik a tárlat. 

Nyitókép: bama.hu