Stachó László zenetudós, pszichológus, elméleti nyelvész, a Zeneakadémia oktatója és kutatója, nemzetközileg elismert zenepedagógus. Kutatásai elsősorban az előadóművészet-pszichológia és -pedagógia részterületeire, a zenei előadóművészet-történetre, ezen belül Bartók és Dohnányi előadóművészi és zongorapedagógusi tevékenységére irányulnak. Zenepszichológiai és -pedagógiai kutatásainak fókusza a zenei előadásban kifejezett érzelmek hallgatói értelmezése és az előadóművészi figyelemirányítás.

Stachó a huszadik század egyik legjelentősebb zongoraművészeként tekint Bartókra, és A zongoraművész Bartók – Modellek és ideálok című könyvében elsősorban szöveges dokumentumok, kottaközreadások, kisebbrészt pedig hangfelvételek elemzése segítségével mutatja be és értelmezi Bartók előadóművészi zsenijét és pedagógus-alkatát. A kötet – mely a nemzetközi figyelmet is felkeltette, angolul a Cambridge University Press gondozásában vár kiadásra – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Stachó Lászlóval Bartók Béla előadóművészetének és zongoratanári működésének titkairól, valamint A zongoraművész Bartók – Modellek és ideálok című könyve megjelenéséről beszélgettünk.

Hogyan lehetséges az, hogy a zongoraművész Bartókkal mindmáig egy kötet foglalkozott, amely az 1960-as években jelent meg Demény János tollából?

Ezt fontos kérdésnek tartom. Valóban meglepő, miért csak egyetlen teljes kötet jelent meg Bartókról mint zongoraművészről, hiszen bátran kijelenthetjük, hogy Bartók nem volt kevésbé jelentős előadóművész, mint zeneszerző: Bartók személye kapcsán a huszadik század egyik legjelentősebb zongoraművészéről is beszélhetünk. Demény János Bartók Béla, a zongoraművész című könyvében csupán Bartók repertoárját térképezte föl, lajstromba vette koncertjeit országonként, illetve zeneszerzőnként; más publikációiban pedig összegyűjtötte a koncertek kritikáit. S hogy miért nem jelent meg fél évszázadig elemzés a játékstílusáról? Bár az előadóművészet-történet ismerői és kutatói körében nemzetközileg ma is kiemelkedő Bartók zongoraművészi hírneve, a zenei, sőt muzikológiai közvélemény számára mégis a zeneszerzői elismertségének árnyékában maradt. Ez az egyik ok. A másik ok pedig, hogy az előadóművészi stílus kutatása az 1990-es évekig egyáltalán nem volt bevett a zenetudományban, és az elemzéshez nem is voltak igazán megfelelő, jól alkalmazható módszereink, de még zenepszichológiai modelljeink sem az elméletalkotáshoz. Igaz, hogy Somfai László három évtizeddel korábban nemzetközi tekintetben is úttörő kutatásokat végzett Bartók zongorajátékának elemzése terén, ám az akkori technikai feltételek mellett elképesztően bonyolult volt elvégezni a hangfelvételek finomidőzítéseinek elemzését – ma azonban már számítógépes segítséggel ezerszer könnyebb kivitelezni mindazt, ráadásul nagy adatbázison, amivel Somfai László az 1960-as években megpróbálkozott Bartók két híres zongoradarabjának hangfelvétel-összehasonlításai kapcsán. Ez is oka tehát, hogy miért nem jelenhetett meg mindmáig részletes és mélyreható elemző kötet Bartók előadóművészetéről.

Doktori dolgozatát Bartók előadóművészetéről írta; miért gondolta, hogy ezt könyvben is érdemes megjelentetni?

Valóban a zeneakadémiai doktori disszertációmból fejlődött ki a könyv. A disszertáció egy szűk szakmai közönségnek szólt, és számtalan visszajelzést kaptam, hogy ezt mindenképpen érdemes volna könyvben is megjelentetni a szakmai közösségen túl a nagyközönség számára is. A téma presztízsét is emeli, ha könyvformátumban megjelenik. És szerettem volna a disszertációhoz képest új eredményekről is számot adni, emellett nagyon sokat dolgoztam azon, hogy a disszertáció tartalmából, eredményeiből minél többet át tudjak emelni a könyvbe úgy, hogy a zenepedagógus-kollégák és a laikus értelmiség számára egyaránt értékes és élvezetes olvasmány legyen a szöveg.

A zenét tanulmányaival minden oldalról körül járta: zenetudományt, nyelvészetet és pszichológiát is végzett; matematikus családból származik, zenél, nemzetközileg elismert, keresett pedagógusként tevékenykedik. Ezek közül melyik tudományágra volt szükség a könyv megírásához?

Mindegyikre. Épp ez az interdiszciplinaritás a könyv nóvuma; szerteágazó tanulmányaim révén tudtam olyan elemzéseket elvégezni, amelyek nemzetközi viszonylatban is remélhetőleg figyelmet fognak kelteni. Annyiban már figyelmet keltettek, hogy a Cambridge University Press érdeklődik a kiadás iránt.

Mindegyik területet: a muzikológia mellett elsősorban a pszichológiát, de még a nyelvészetet is integrálni tudtam az elemzések során. Íme egy példa: nagyon nehéz  megközelíteni pusztán analitikus zenetudományi módszerekkel olyan kérdéseket, mint például hogy miként figyel az előadóművész, hogyan irányítja közönségének  figyelmét a saját figyelme által. Effajta vizsgálatokat korábban egyáltalán nem végeztek az interpretációelemzés terén, minden bizonnyal éppen azért, mert egyszerre szükséges igen magas szintű zenetudományi, zenepszichológiai és ideálisan még gyakorló zenészi tudás is hozzájuk; ezen elemzések tekintetében a könyv valóban úttörő. Például egy kis fejezetben foglalkozom azzal, hogyan interpretálja a zenész a szünet kitöltését, tehát azt, hogy bizonyos típusú zenei szüneteket hogyan tölt ki egy bizonyosfajta zenei anyag. Ez első hallásra még sok muzsikuskolléga számára is apróságnak tűnhet, de pontosan az effajta apróságok árulkodnak arról, hogy milyen kvalitású zenész valaki, és milyen minőségű tanár.

S ezen a ponton meg szeretném említeni, hogy a könyv egy zenepedagógus-kollégának is rendkívül hasznos lehet, mert olyan elemzési szempontokat hoz elő, amelyeket kiválóan föl lehet használni a tanításban – természetesen nemcsak Bartók zenéjének tanításában, hanem bármilyen repertoáréban.

Mennyiben segítette a Nemzeti Kulturális Alap támogatása a könyv elkészültét?

A könyv az NKA támogatása nélkül nem jelenhetett volna meg, és kiváltképp nem ilyen méltó, szép kivitelben. Reménykedem benne, hogy az angol nyelvű kiadás is ilyen szép és elismert kötet lesz majd.

Stachó László: A zongoraművész Bartók – Modellek és ideálok; Balassi Kiadó, 2022

„Stachó László könyve egy, a közelmúltban kibontakozott muzikológiai irányzat, a zenei előadóművészet-történet komplex feltárásának vonulatába illeszkedő munka, amely mind a kutatás mélysége, mind interdiszciplinaritása okán a magyar zenetudományban úttörő jelentőségű. Meggyőző az a kritikai szemléletmód, ahogyan a szerző a kortársak, korai és későbbi növendékek visszaemlékezéseit értékeli. Mintaszerű kottaszöveg-elemző módszere, amellyel Bartók instruktív kiadásait elődeinek, itthoni és külföldi kortársainak közreadásaival szembesíti, a notáció jelentésének árnyalatait érzékeny muzsikusként vallatja.”

Somfai László

Portrékép: lfze.hu

Nyitókép: hajdupress.hu