„A képeimen olyan jelenetekkel foglalkozom, amikben a szereplők erős érzelmi szituációban vannak. Ezek sokszor állatok vagy hibrid lények, de a történetek, amikre a képek utalnak, természetesen rólunk szólnak” – mondta el Orr Máté legújabb munkáival kapcsolatban. A festőművészt a Nemzeti Kulturális Alap alkotói támogatása is segíti munkájában.

Miként tudja támogatni ez a mostani alkotói támogatás a munkádat?

Az egyik legizgalmasabb dolog az ábrázoló vizuális művészetekben, hogy közvetlenül kapcsolatba tudunk kerülni a művész élményével.

Sosem fogjuk tudni, hogy pontosan milyen zene szólt egy ókori görög színházban, az irodalom már a nyelvi határokat is nehezen viseli. De ha megnézünk egy Chardin csendéletet, akkor viszonylag jó benyomásunk lehet róla, hogy mit látott a művész és mi volt neki érdekes a látványban. Ez ugyanúgy igaz mondjuk a lascaux-i sárga lóra is, azzal együtt is, hogy a kulturális jelentőségéről fogalmunk sincs. A műalkotások, amik ma készülnek, hasonlóan rögzítik a ma élő emberek kortárs élményeit. Én ezt a fajta kommunikációt a régi művészekkel mindig izgalmasnak tartottam, emiatt olyan anyagokat használok a munkámban, amikről tudom, hogy időtállóak. Elsősorban ezeknek a beszerzésében nyújt nagyobb szabadságot az alkotói támogatás.

Mit lehet elárulni ezen támogatott alkotói folyamat tematikájáról, ihletforrásáról?

A mitológiai történetek, népmesék és általában az olyan sztorik, amik valami univerzális igazságot igyekeznek megragadni, hasonlatokkal és metaforákkal dolgoznak. A képeimen olyan jelenetekkel foglalkozom, amikben a szereplők erős érzelmi szituációban vannak. Ezek sokszor állatok vagy hibrid lények, de a történetek, amikre a képek utalnak, természetesen rólunk szólnak. Alapvetően mindannyian érzelmeken keresztül éljük át a világot és annak ellenére, hogy próbálunk analitikusak és racionálisak lenni, az érzelmek mindig ott vannak a háttérben. A jeleneteimnek ez az egyik központi témája.

Honnan inspirálódsz ezen munkafolyamat során?

Hatéves koromban egyszer egy ruhaüzletben felismertem egy Hyeronimus Bosch reprodukciót, amin a boltos nagyon meglepődött. Én azt hittem, hogy ezt mindenki tudja, mivel a szüleim mindketten művészek és tulajdonképpen egy nagy művészeti albumgyűjteményben nőttem fel. Így a klasszikus képzőművészeti minták szerintem kitörölhetetlenül ott vannak a fejemben.

A kortárs művészeti vásárokon és aukciókon egyre több kifejezetten figurális és narratív alkotást lehet látni. Tavasszal Milánóban Ryan Heshka kiállítás volt, amit szerencsére meg tudtam nézni, ez mindenképp az inspirációk között van. Szerintem nagyon izgalmas ez az irány a művészetben, amit Mark Rodgers vagy akár Austen Lee is képvisel. De Kiki Smith állatos munkái is nagyon közel állnak hozzám. Az utóbbi években a figuráim megalkotásakor egyre kevésbé használok referenciákat vagy fotókat. Ezeknek a művészeknek a sokszor szürreálisba hajló kitalált lényei ebből a szempontból is érdekelnek.

Miben lesznek mások, és miben azonosak ezek az alkotások?

2008-ban, Sienában a városházán láttam a Lorenzetti freskókat, és itt értettem meg, hogy milyen hatása van, ha egy képben különböző ábrázolási módokat keverünk. A munkáimon sokszor teljesen síkszerű részeket használok realisztikusan megfestett elemek mellett.  

Az utóbbi egy-két évben kezdtem el tájképelemeket is beépíteni a képeimbe. Eddig a legtöbb jelentemet sötét, meghatározhatatlan belső térbe helyeztem, mintha a figurák egy részben megvilágított színpadon lennének. Most hegyek, felhők és fák is megjelennek a háttérben. Szerintem a táj használata filmekben és irodalmi művekben is azt eredményezi, hogy az eseményeket egy nagyobb perspektívából látjuk. A természetben 500 éve is körülbelül ugyanaz történt, mint most, és mint ami 500 év múlva fog. Úgyhogy mostanában sokat kísérletezek vele, hogy tudom ezt az univerzálisabb szempontot az eddigi festészeti gyakorlatomba integrálni.

Mikor lesz látható ezen támogatott alkotói tevékenysége eredménye, és hol?

A tavasszal három új munkám volt bemutatva az Art and Antique vásáron. Októberben pedig megnyílik az első önálló kiállításom Londonban, a David Kovats Galériában. 

A címe, a “The Three Headed Swan and Other Stories” arra utal, hogy ebben az anyagban nagy hangsúlyt kap a történetmesélés.

Fotó: Várfok Galéria