Hat héten keresztül zajlottak ásatások, több mint 900 négyzetméternyi területen Dombóvár határában, a Dombai család egykori rezidenciájának a romjainál, a Gólyavár néven is ismert romoknál. Idén új szelvényeket nem nyitottak meg, a korábbiak feltárását folytatták

A dél-dunántúli Dombó vára ismert volt a régészek előtt már a 19. században is, de csak az 1960-as évektől kezdték el kutatni. Szisztematikus feltárása 2014-ben kezdődött Dombóvár Város Önkormányzatának finanszírozásával és a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiumának támogatásával.

2014 és 2018 között a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszéke, 2019-ben a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézete, 2020-tól pedig az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézete szervezésében és szakmai irányítása alatt folynak a feltáró munkálatok.

A dombóvári Gólyavár, a Dombai család egykori rezidenciája egy ártérből szigetként kiemelkedő dombon található a Kapos déli partján. 1310-ben említik először az írott források, ekkor Kőszegi Henrik fia, János birtokolja. 1316-ban került I. Károly király kezére, aki tíz évvel később elcserélte Nyékkel együtt Csák István fiaival, Péterrel és Istvánnal azok tíz másik váráért és birtokaiért. Az utódaik vették fel a Dombai nevet az újonnan szerzett birtokról. A főúri rezidenciából a 16. század közepétől kezdve 150 évig török végvár lett, majd az oszmánok kiűzése után a bécsi udvari haditanács az alapokig leromboltatta azt.

Az erősséget az 1702. évi várrombolásirendelet értelmében robbantották fel, és az azt követő több mint két évszázadon keresztül tartó folyamatos bontás során az északi oldal három falcsonkja és az azokat összekötő falszakasz, továbbá az északkeleti pillér kivételével a várfalakat és az épületeket az alapokig lerombolták.

A sok éve zajló komplex kutatás az írott adatok elemzésétől kezdve a különböző roncsolásmentes és geofizikai vizsgálatokon át a hagyományos ásatási módszerekig felhasználja a régészettudomány sokrétű eszköztárát.

Az ásatások során 2014-től kezdődően hat kutatóárok, három szonda és 28 szelvény megnyitására került sor 2023-ig. Az elmúlt néhány év során végzett földradaros vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy az egykori – alapokig lerombolt – északi épületszárny alatt feltehetően még megtalálhatók a betemetett pincék maradványai, amely sejtésük az előző évi ásatás során be is igazolódott. Az idei év egyik elsődleges célkitűzése az volt, hogy az épületmaradványnak ezt a részletét teljes egészében feltárja. A hatalmas mennyiségű bontási törmelék mellett nagyszámú régészeti leletre és az elpusztult épületornamentika töredékeire bukkantak a kutatók az egykori várnak ezen a részén. Az előző évi ásatáson a pince feltételezett helye körül az 1702-es robbantások okozta kaotikus törmelékhalmaz és a modernkori bolygatások, például az épületanyag-bányászat nyomai jelentős kihívást jelentettek a maradványok értelmezésében. A szisztematikus és türelmes munka eredményeképpen azonban sikerült a modern kori behatásokat elkülöníteni a régészeti korú emlékektől, így idén nagyobb közelségbe került a betemetődött pince aljának az elérése.

Az idei év másik célkitűzése volt, hogy az egykori kaputorony korábban már megkezdett feltárását befejezzék. A vár első nagyobb átépítésekor, a második építési periódusában a déli épületszárny nagyarányú bővítése mellett egy monumentális kaputornyot emeltek, amelynek valódi nagyságáról korabeli írott forrásokból van tudomásunk. Mára sajnos csak az alapfalai maradtak meg. Ennek az épületrésznek a feltárásából az egykori várvédelem különböző építészeti korszakainak a rendszerére vonatkozó adatokat is találtak a régészek. Tisztázódni látszik, hogy a kaputorony előtt eredetileg farkasverem volt, amelyet a vár bővítése során földdel töltöttek fel, és a helyén új védműveket alakítottak ki, amit árokkal öveztek. A farkasverem feltöltéséhez a várból származó földet és törmeléket használtak fel, amelyből érdekes, nagy mennyiségű leletanyagra számítanak a régészek. Ezek a munkálatok részben adatgyűjtésül is szolgálnak a város által tervezett állagmegóváshoz, és részleges műemléki rekonstrukcióhoz.

Az idei ásatási szezon különösen jelentős volt. Az ásatások során felfedezték többek között a középkori téglapadlót, amely a várudvar felé néző torony alatt helyezkedett el, ez jelentős régészeti leletnek számít. A feltárások során számos olyan tárgyi lelet került elő, amelyek bepillantást engednek az egykori mindennapi életbe és a vár díszítésének pompájába.

A Berta Adrián vezetésével zajló régészeti feltáráson a HUN-REN BTK Régészeti Intézetének a munkatársai, valamint szegedi régészhallgatók, nagyatádi és dombóvári középiskolások vettek részt, ami lehetőséget adott a fiataloknak, hogy testközelből tapasztalják meg a régészet izgalmas világát. 

A szezon előtt a visszatemetett szelvények kitakarásában, majd az ásatás végén a feltárt maradványok állagvédelmi okokból történő elfedésében a Magyar Honvédség 1. Páncélosdandár 2. Lövész Zászlóaljának katonái is közreműködtek.

Az ásatásokat 2025-ben is folytatni fogják a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, terveik szerint a déli szárny kutatására, valamint a külső, feltehetően török kori védművek megismerésére fókuszálva, geofizikai vizsgálatok és szondázó ásások segítségével. Az évek során előkerült hatalmas mennyiségű leletanyag (kerámia, fémek, üvegek) restaurálása és leltározása az előírt törvényi kötelezettség mellett a feltárással párhuzamosan haladó régészeti feldolgozásban résztvevő régészek és régészhallgatók munkája elengedhetetlen, és nagyban segíti a Nemzeti Kulturális Alap támogatása ezt a munkát.

Nyitókép: Facebook