A FOTÓMŰVÉSZETI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A FOTÓMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Általános tudnivalók Nyomtatható verzió

A FOTÓMŰVÉSZETI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Fotóművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a fotóművészek alkotómunkájának támogatására, a fotográfiai kultúra értékeinek megőrzését és terjesztését célzó programok segítésére.

Pályázni a 2007. január 1.–2008. június 30. között megvalósuló projektekre lehet az alábbi témakörökben:

1.   Alkotói és kutatói támogatásra, új alkotások megvalósítására

Altéma kódszáma: 1802

A kollégium – korlátozott számban – maximum 1 éves időtartamra alkotói támogatást biztosít havi 100 000 Ft összegben új alkotások megvalósítására. A kérelemhez csatolni kell hagyományos vagy digitális formában (jpg, pdf, doc) az alkotó portfolióját, illetve a kutató szakmai életrajzát, továbbá a megvalósítandó szakmai program leírását. A támogatásban részesült pályázónak, az alkotómunka befejeztével, az elkészült alkotásokat, illetve a kutatómunka eredményét, továbbá a részletes szakmai beszámolót, a szerzodésben megjelölt elszámolási határidoig kell  elkészítenie és hagyományos vagy digitális formában benyújtania. A támogatásban részesült pályázó vállalja, hogy alkotómunkájáról beszámoló kiállításon vesz részt, illetve eloadást tart a Magyar Fotográfusok Házában 2008 tavaszán. A pályázat lebonyolítója a Magyar Fotómuvészek Szövetsége.

A kollégium önrészt nem ír elő.

2. Egyéni és csoportos kiállítás megvalósítására, valamint a kiállítás katalógusának, dokumentációjának elkészítésére

Altéma kódszáma: 1806

Az altéma elbírálásakor előnyt élveznek azon pályázatok, amelyek

  • a magyar fotóművészet értékeit jelentős hazai és külföldi kiállítóhelyen mutatják be;
  • a dokumentációt a magyar mellett legalább még egy elterjedt európai nyelven is közzéteszik;
  • vállalják a dokumentáció digitális közrebocsátását (honlap, digitális adathordozó);
  • többéves kiállítási programokhoz részletes munkaterv alapján kérnek az adott évre résztámogatást.

Pályázhat alkotóművész, a kiállítás szervezője (kurátor), a kiállítást rendező intézmény. Egyéni és csoportos kiállítás megvalósítása, a katalógus, dokumentáció (meghívó, plakát, leporelló, honlap, digitális adathordozó, egyéb ismertető anyag) elkészítésének támogatására benyújtott pályázatban a pályázati cél leírásakor szerepeljen a kiállítás megrendezésének, illetőleg a katalógus megjelenésének pontos időpontja, külföldi kiállítás esetén a kiállítóhely honlapjának címe. A pályázathoz kérjük csatolni a kiállítóhely (hazai, külföldi) befogadó nyilatkozatát.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

kiállítás esetében

  • hagyományos és digitális képkidolgozásra, a képek előkészítésére és kivitelezésére, paszpartura, keretezésre, kasírozásra, installációra, a művek biztosítására,
  • szállítási költségére,

katalógus, kiállítási dokumentáció közzététele esetében

  • szakmai előkészítés (előszóírás, tanulmányírás, szerkesztés, fordítás, lektorálás) tiszteletdíjára és annak járulékaira, vagy számlás kifizetésére, nyomdai előkészítésre (grafikai tervezés, szöveg- és képbevitel, kiadványszerkesztés, képfeldolgozás, korrektúra), levilágításra, nyomdaköltségre,
  • digitális adathordozón való megjelentetés esetében az adathordozó anyagköltségére, a gyártásra, a borító előállítására.

A kollégium önrészt nem ír elő.

3.   A fotográfia szakmai rendezvényei – konferenciák, szimpozionok, szakmai továbbképzések, workshopok – támogatására

Altéma kódszáma: 1808

Pályázatot nyújthat be alkotóművész, alkotócsoport, a kiállítás szervezője (kurátor), az eseményt rendező intézmény. A pályázat tartalmazza a program/rendezvény részletes költségvetését, pontos időtartamát és helyszínét, valamint a művészek és előadók megnevezését.

 Előnyben részesülnek azon pályázatok, amelyek

  • szakmaközi együttműködés révén elősegítik a professzionális fotográfus szakma társadalmi presztízsének növelését, olyan szakmai eseményekhez kérnek támogatást, amelyek szélesebb körű társadalmi visszhangra számíthatnak;
  • a szakmai továbbképzést akkreditált oktatási intézménnyel közösen szervezik;
  • a hazai szakmai rendezvény anyagát a rendezvényt követően nyomdai vagy digitális módon, s a magyar mellett legalább még egy elterjedt európai nyelven is;
  • a magyar művészet értékeit a fotóművészet szempontjából jelentős külföldi szakmai rendezvényeken mutatják be.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

  • szakmai anyagköltségre, eszközbérletre, külső helyszín esetén terembérletre, tiszteletdíjra, annak járulékaira, szállásra, utazási költségre, külföldi konferencia részvételi díjára,
  • nyomdaköltségre.

A kollégium önrészt nem ír elő.

  4. Szakkönyvtárak könyvvásárlásának (fotóalbumok, fotóelmélet, fotótörténeti és gyakorlati kézikönyvek) támogatására 

Altéma kódszáma: 1810

Az ebben a pontban meghirdetett altéma esetében a pályázati adatlapot sikeres regisztráció után, kizárólag az NKA internetes portálján, on-line lehet benyújtani.

Ezen altémára vonatkozóan 2007. február 20-ig lesz elérhető a portálon az on-line pályázati adatlap.

Kizárólag a fotográfia közzétételével, kutatásával, gyűjtésével és oktatásával foglalkozó intézmények pályázhatnak szakkönyvtáruk bővítésére. A pályázathoz csatolni kell a beszerezni kívánt magyar és idegen nyelvű könyvek listáját, a szerző nevének, a mű címének és az árának megjelölésével, valamint tartalmuk − idegen nyelvű kiadvány esetében − rövid ismertetésével, a műveket fontossági sorrendben felsorolva. A pályázat indoklása térjen ki a könyvtár meglévő könyvállományának bemutatására, azon belül pedig a fotográfiai szakirodalom eddigi gyűjtési koncepciójára, gyűjteményen belüli arányaira,

Előnyben részesülnek azon pályázatok, amelyek

  • az NKA által korábban támogatott kiadványok, ill.
  • a Magyarországon még kevéssé elérhető külföldi alapművek beszerzésére törekszenek.

A kollégium önrészt nem ír elő.

5. Kétnyelvű fotóalbumok megjelentetésének támogatására

Altéma kódszáma: 1812

Pályázatot nyújthat be az alkotóművész vagy a könyv szerkesztője, kiadója (az egymással kötött szerződést mellékelve). A pályázathoz az album címét, tartalomjegyzékét, technikai paramétereit, a könyv egy részletének (minimum 12 oldal) makettjét, a képválogatást (lehetőleg digitális − jpg, pdf, doc − formában) és nyomdai árajánlatot kérünk csatolni.

Az elbírálás szempontjai:

  • jelentős életművek, alkotói csoportok vagy alkotóművészeti törekvések, irányzatok átfogó, jól dokumentált bemutatása;
  • több évre tervezett könyv-előállítási programokhoz részletes munkaterv alapján az adott évre kért résztámogatás;
  • a tervezett album könyvészeti kvalitásai.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

  • szakmai előkészítés (előszóírás, tanulmányírás, szerkesztés, fordítás, lektorálás) tiszteletdíjára és annak járulékaira, vagy számlás kifizetésére
  • nyomdai előkészítésre (grafikai tervezés, szöveg- és képbevitel, kiadványszerkesztés, képfeldolgozás, korrektúra),
  • levilágításra, nyomdaköltségre.

A kollégium önrészt nem ír elő.

6. A fotókultúra terjesztése szempontjából fontos kiadványok megjelentetésére

Altéma kódszáma: 1821

Pályázatot nyújthat be a szerző, a kiadó (az egymással kötött szerződést mellékelve). A pályázathoz mellékelni kell a kiadásra szánt mű kéziratát és illusztrációs anyagát hagyományos vagy digitális formában.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

  • szerzői, szerkesztői, lektorálási honoráriumra és járulékaira, illetőleg számlás kifizetésére, szerzői jogdíjra, technikai előkészítésre (grafikai tervezés, szöveg- és képbevitel, kiadványszerkesztés, képfeldolgozás, korrektúra), levilágításra, nyomdaköltségre,
  • digitális adathordozón való megjelentetés esetében az adathordozó anyagköltségére, gyártásra, a borító előállítására.

A kollégium önrészt nem ír elő.

Megjegyzés: Az 1–6. pályázati célhoz kérhető jogcímektől való eltérő igényt indokolni kell!

Pályázni csak a 2007. évre érvényes adatlapon lehet!

A pályázat 2007. február 26-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat !

Fotóművészetii Szakmai Kollégium

Pályázati adatlap és kitöltési útmutató!