A FOTÓMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


Untitled Document

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

A FOTÓMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Előzetes tájékoztatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján  minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)
Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy
– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A FOTÓMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATOT HIRDET

MARY WARNER MARIEN PHOTOGRAPHY: A CULTURAL HISTORY  című könyve  harmadik kiadásának (lawrence king publishing, 2010) 2009. december 1.–2010. december 31. közötti időszakban történő magyarországi megjelentetésére

Meghívott pályázó: TYPOTEX ELEKTRONIKUS KIADÓ KFT.

Megítélhető kerettámogatás: 7 500 000  Ft.

Altéma kódszáma: 1821

A pályázatnak tartalmaznia kell a részletes költségvetést (az angol nyelvű könyv magyar kiadása jogának díjait (szöveg és képek), a fordítás költségét, a szerkesztés és nyomdai előkészítés költségeit, valamint a nyomda költségét), nyomdai árajánlatot, a fordítóval kötött megbízási szerződés másolati példányát, valamint a terjesztésre vonatkozó tervezetet.
A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • a kiadandó mű szövegének és képeinek jogdíjai;
  • a fordítás tiszteletdíja;
  • nyomdai előkészítési munkák: szöveg- és képbevitel (írás és szkennelés); kiadványszerkesztés (szedés, tördelés); képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás); korrektúra;
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, csomagolás). 

Amennyiben a pályázó a fentiektől eltérő költség-jogcímet jelöl meg, úgy azt indokolnia kell.
A kollégium kötelező önrészt nem ír elő.
A támogatást elnyert pályázó a kiadványon köteles feltüntetni az NKA érvényes logóját, mely az NKA honlapjáról (www.nka.hu) letölthető.

Figyelem!
Amennyiben a pályázó saját nyomdával rendelkezik és a saját nyomdájában kívánja a kiadványt elkészíteni,  úgy a nyomdaköltségek közül csak a kiadvány megjelentetéséhez szükséges szakmai anyagok (papír, festék) számlával igazolható megvételéhez kérhető támogatás. Ebből az is következik, hogy az egyéb nyomdai kiadások jogcímekre nem igényelhet támogatást kivéve, ha külső nyomdai szolgáltatást vesz igénybe.

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet, amely az NKA portálján érhető el.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. november 17-ig beérkezően nyújtható be, kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére (H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Fotóművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. november 4.

Frissítve: