A FOTÓMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


Nemzeti Kulturális Alapprogram

A FOTÓMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Fotóművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a kortárs magyar fotóművészet eseményeinek és programjainak támogatására, értékeinek és eredményeinek nyilvánosságra hozatalának elősegítésére, különös tekintettel

  • a nemzeti hagyományok és kulturális értékek megőrzésére,
  • a természettudomány és a fotográfia kapcsolatának alkotói módon történő megörökítésére,
  • a fotográfia kísérletező és új irányzatainak bemutatására,
  • fiatal fotóművészek és a határon túli magyar fotókultúra támogatására,
  • kisközösségi programok és közösségfejlesztő művészet támogatására.

Pályázni a 2003 január 1- 2004. június 30 között megvalósuló projektekre lehet az alábbi témakörökben:

1. A kollégium maximum l éves időtartamra – korlátozott számban – alkotói támogatást biztosít havi 80.000.- Ft összegben új alkotások megvalósítására. A kérelemhez csatolni kell a megvalósítandó szakmai program leírását. Az alkotói munka befejeztével a pályázónak a munka eredményét – az elkészült alkotást, vagy az alkotással készült dokumentumot – be kell nyújtania és részletes beszámolót kell készítenie.

A támogatás kifizetése a Magyar Fotóművészek Szövetségén keresztül történik.

Altéma kódszáma: 1802

2. Csoportos és egyéni kiállítások megvalósítása, katalógusa és dokumentációja elkészítésének támogatására. Támogatás nagyításra, paszpartura, keretezésre valamint installációra és nyomdaköltségre kérhető.

Altéma kódszáma: 1806

3. A fotográfiával összefüggő szakmai rendezvények, konferenciák, szimpóziumok támogatására. Támogatás elsősorban szakmai anyagköltségre, terem- és eszközbérletre, tiszteletdíjra, annak járulékára valamint szállás és utazási költségre kérhető.

Altéma kódszáma: 1808

4. Szakkönyvtárak pályázhatnak fotóalbumok, fotóelmélet, fotótörténeti és gyakorlati kézikönyvek megvásárlására. A pályázathoz csatolni kell a beszerezni kívánt magyar és idegen nyelvű könyvek listáját, a szerző nevének, a mű címének és az árának megjelölésével, valamint tartalmuk rövid ismertetésével.

Altéma kódszáma: 1810

5.Fotóalbumok nyomdaköltségének támogatására. A pályázathoz az album címét,tartalomjegyzékét és legalább 2 db nyomdai árajánlatot kérünk becsatolni.

Altéma kódszáma: 1812

6. Alkotó műhelyek szakmai programjainak támogatására. Támogatás szakmai anyagköltségre, tiszteletdíjra és annak járulékára, valamint szállás- és útiköltségre kérhető.

Altéma kódszáma: 1816

7. A fotókultúra terjesztése szempontjából fontos kiadványok megjelentetésére. Támogatás nyomdaköltségre kérhető.

Altéma kódszáma: 1821

8. A fotókultúra szempontjából fontos tudományos feldolgozások és fordítások kiadásának előkészítésére. Támogatás tiszteletdíjra és annak járulékára kérhető.

Altéma kódszáma: 1831


A pályázatok 2003. április 3-ig beérkezően nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére (H-1062 Budapest, Bajza u. 32).

A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.


Általános tudnivalók

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2003. évre kiadott pályázati adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie személyi jövedelemadó-köteles támogatás igénylése esetén magánszemélynek, továbbá a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek, valamint külföldi székhelyű pályázónak.

A lebonyolító magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. A részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek a pénzügyi-gazdasági feladatait ellátó, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv a lebonyolítója.

Az NKA Igazgatósága felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2003-ban valamennyi pályázónak/ lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint. Azok a pályázók / lebonyolítók, akiknek a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál 2003. évben már volt támogatott pályázatuk és azt követően jogi és /vagy személyi változás nem történt, a jogi dokumentáció ismételt becsatolása alól mentesülnek.

Kiadványok támogatására pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A szükséges adatlap letölthető az NKA honlapjáról, (www.nka.hu), továbbá személyesen beszerezhető az NKA Igazgatóságán és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.) Az adatlap postai úton is igényelhető – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – az NKA Igazgatóságától.

Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. Amennyiben a pályázati felhívás, vagy a támogatási szerződés másként nem rendelkezik, fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy – a pályázóval történő megállapodás alapján – a lebonyolító, a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %-át számolhatja el átalányként a támogatás terhére.

A pályázatokat a kollégium a benyújtás határidejétől számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem támogatott pályázatokhoz csatolt anyagot (kézirat, forgatókönyv, fotó, kazetta stb.) nem őrizzük meg és nem küldjük vissza, azok az NKA Igazgatóságán átvehetők a döntésről szóló értesítés dátumától számított 60 napon belül. A határidő eltelte után – külön értesítés nélkül – a fenti anyagokat megsemmisítjük.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatósága ügyfélszolgálatától kérhető
(tel.: 351-5461/141-es mellék)

Ügyfélfogadási idő: hétfőtől – csütörtökig 9-15 óráig; pénteken 9-12 óráig.

Fotóművészeti Szakmai Kollégium