A FOTÓMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A FOTÓMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Nyomtatható verzió

 

A FOTÓMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Fotóművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a fotóművészek alkotómunkájának támogatására, a fotográfiai kultúra értékeinek megőrzését és terjesztését célzó programok segítésére.

Pályázni a 2008. január 1.–2009. június 30. között megvalósuló projektekre lehet az alábbi témakörökben:

1.  Alkotói és kutatói támogatásra, új alkotások megvalósítására

Altéma kódszáma: 1802

Rendelkezésre álló keretösszeg: 11 millió Ft

A kollégium – korlátozott számban – maximum 1 éves időtartamra alkotói/kutatói támogatást biztosít havi 100 000 Ft összegben új alkotások/kutatások megvalósítására. A kérelemhez csatolni kell hagyományos vagy digitális formában (jpg, pdf, doc) az alkotó portfólióját, illetve a kutató szakmai életrajzát, továbbá a megvalósítandó szakmai program leírását. A támogatásban részesült pályázónak az alkotómunka befejeztével az elkészült alkotásokat, illetve a kutatómunka eredményét, továbbá a részletes szakmai beszámolót a szerződésben megjelölt elszámolási határidőig kell  elkészítenie és hagyományos vagy digitális formában benyújtania. A támogatásban részesült pályázó vállalja, hogy 2009. június 30-ig  az NKA-tól alkotói támogatásban részesültek beszámoló kiállításán részt vesz, illetve a kutató beszámoló előadást tart.

Nem pályázhatnak a 2006-2007-ben már NKA alkotói támogatást elnyert alkotók illetőleg kutatók, valamint az ugyanezen időszakban Pécsi József ösztöndíjban részesült alkotók.

A pályázat lebonyolítója a Magyar Fotóművészek Szövetsége.

A támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • szöveges szakmai beszámoló 2 oldal terjedelemben
  • az alkotó, illetőleg kutató munka CD/DVD formátumban

A kollégium önrészt nem ír elő.

2. Egyéni és csoportos kiállítás megvalósítására, valamint a kiállítás katalógusának, dokumentációjának elkészítésére

Altéma kódszáma: 1806

Rendelkezésre álló keretösszeg: 40  millió Ft

Az altéma elbírálásakor előnyt élveznek azon pályázatok, amelyek

  • a magyar fotóművészet értékeit jelentős hazai és külföldi kiállítóhelyen mutatják be;
  • a dokumentációt a magyar mellett legalább még egy elterjedt európai nyelven is közzéteszik;
  • vállalják a dokumentáció digitális közrebocsátását (honlap, digitális adathordozó);
  • többéves kiállítási programokhoz részletes munkaterv alapján kérnek az adott évre résztámogatást.

Pályázhat alkotóművész, a kiállítás szervezője (kurátor), a kiállítást rendező intézmény. Egyéni és csoportos kiállítás megvalósítása, a katalógus, dokumentáció (meghívó, plakát, leporelló, honlap, digitális adathordozó, egyéb ismertető anyag) elkészítésének támogatására benyújtott pályázatban a pályázati cél leírásakor szerepeljen a kiállítás megrendezésének, illetőleg a katalógus megjelenésének pontos időpontja, külföldi kiállítás esetén a kiállítóhely honlapjának címe. A pályázathoz kérjük csatolni a kiállítóhely (hazai, külföldi) befogadó nyilatkozatát.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:
kiállítás esetében

  • hagyományos és digitális képkidolgozásra, a képek előkészítésére és kivitelezésére, paszpartura, keretezésre, kasírozásra, installációra, a művek biztosítására,
  • szállítási költségre,

katalógus, kiállítási dokumentáció közzététele esetében

  • szakmai előkészítés (előszóírás, tanulmányírás, szerkesztés, fordítás, lektorálás) tiszteletdíjára és annak járulékaira, vagy számlás kifizetésére, nyomdai előkészítésre, levilágításra, nyomdaköltségre,
  • digitális adathordozón való megjelentetés esetében az adathordozó anyagköltségére, a gyártásra, a borító előállítására.

A támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • 1-2 oldal terjedelmű szöveges beszámoló, valamint
  • a kiállítás katalógusa és egyéb dokumentációja

A kollégium önrészt nem ír elő.

3.  A fotográfia szakmai rendezvényei – konferenciák, szimpozionok – támogatására

Altéma kódszáma: 1808

Rendelkezésre álló keretösszeg: 4  millió Ft

Pályázatot nyújthat be alkotóművész, alkotócsoport, az esemény szervezője (kurátora), a rendező intézmény. A pályázatnak tartalmaznia kell a program/rendezvény részletes költségvetését, pontos időtartamát és helyszínét, valamint a művészek és előadók megnevezését.
 Előnyben részesülnek azon pályázatok, amelyek

  • szakmaközi együttműködés révén elősegítik a professzionális fotográfus szakma társadalmi presztízsének növelését, olyan szakmai eseményekhez kérnek támogatást, amelyek szélesebb körű társadalmi visszhangra számíthatnak;
  • a hazai szakmai rendezvény anyagát a rendezvényt követően nyomdai vagy digitális módon, s a magyar mellett legalább még egy elterjedt európai nyelven is;
  • a magyar művészet értékeit a fotóművészet szempontjából jelentős külföldi szakmai rendezvényeken mutatják be.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

  • szakmai anyagköltségre, eszközbérletre, külső helyszín esetén terembérletre, tiszteletdíjra, annak járulékaira, szállásra, utazási költségre, külföldi konferencia részvételi díjára,
  • nyomdaköltségre.

A támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • 1 – 2 oldal terjedelmű szöveges beszámoló, valamint
  • az eseményhez kapcsolódó valamennyi dokumentáció

A kollégium önrészt nem ír elő.

4. Magyar kortárs fotográfiai alkotások megvásárlására

Altéma kódszáma: 1809

Rendelkezésre álló keretösszeg: 5  millió Ft

A pályázaton hazai fotográfiát is gyűjtő közgyűjtemények, illetve fenntartóik vehetnek részt.

A pályázathoz csatolni kell

  • a megvásárolni kívánt művek esztétikailag referenciaértékű nézőképét, feltüntetve az alkotó nevét, a mű címét, méretét, anyagát, technikáját, a keletkezése évét,
  • minden mű javasolt vételárát,
  • továbbá annak bemutatását, hogy a megvásárlásra javasolt művek hogyan illeszkednek a gyűjteményfejlesztési koncepcióba.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

  • műtárgyvásárlás.

Az elbírálás szempontjai:

  • az elmúlt fél évszázad során született alkotások,
  • ismert és jelentős fotóműtárgyak megvásárlása,
  • a meglévő gyűjteményi egységek minőségi bővítése, a hiányok pótlása.

A támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:

  • a megvásárolt műtárgy pontos megnevezése és a gyarapodási leltárba bevezetésre került száma.

A Kollégium önrészt nem ír elő.  

5. Kétnyelvű fotóalbumok megjelentetésének támogatására

Altéma kódszáma: 1812

Rendelkezésre álló keretösszeg: 15 millió Ft

Pályázatot nyújthat be az alkotóművész vagy a könyv szerkesztője, kiadója (az egymással kötött szerződést mellékelve). A pályázathoz az album címét, tartalomjegyzékét, technikai paramétereit, a könyv egy részletének (minimum 12 oldal) makettjét, a képválogatást (lehetőleg digitális − jpg, pdf, doc − formában) és nyomdai árajánlatot kérünk csatolni.

Az elbírálás szempontjai:

  • jelentős életművek, alkotói csoportok vagy alkotóművészeti törekvések, irányzatok átfogó, jól dokumentált bemutatása;
  • a tervezett album könyvészeti kvalitásai.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

  • szakmai előkészítés (előszóírás, tanulmányírás, szerkesztés, fordítás, lektorálás) tiszteletdíjára és annak járulékaira, vagy számlás kifizetésére
  • nyomdai előkészítésre
  • levilágításra, nyomdaköltségre.

A kollégium 30%  önrészt ír elő, azt a költségvetésnek tartlmaznia kell. Támogatott pályázat esetén az önrész nem elszámolásköteles.

6. A fotókultúra terjesztése szempontjából fontos kiadványok megjelentetésére

Altéma kódszáma: 1821

Rendelkezésre álló keretösszeg: 6  millió Ft

Pályázatot nyújthat be a szerző, a kiadó (az egymással kötött szerződést mellékelve). A pályázathoz mellékelni kell a kiadásra szánt mű kéziratát és illusztrációs anyagát hagyományos vagy digitális formában.

Támogatás kérhető a következő jogcímekre:

  • szerzői, szerkesztői, lektorálási honoráriumra és járulékaira, illetőleg számlás kifizetésére, szerzői jogdíjra, nyomdai előkészítésre,
  • levilágításra, nyomdaköltségre,
  • digitális adathordozón való megjelentetés esetében az adathordozó anyagköltségére, gyártásra, a borító előállítására.

A kollégium 30%  önrészt ír elő, azt a költségvetésnek tartlmaznia kell. Támogatott pályázat esetén az önrész nem elszámolásköteles.

Megjegyzés: Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, úgy azt röviden indokolnia kell, s ennek alapján a Kollégium saját hatáskörében dönt. Amennyiben a pályázó elmulasztja az indoklást, a Kollégium a kért jogcímet nem fogadja el.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet.

A pályázatok ilyen módon történő elkészítése a www.nka.hu portál „Pályáztatás” cím alatt található „Adatlapok kitöltése” címszónál lehet.
A kitöltést segítése érdekében a „Pályáztatás” cím alatt, az „Aktuális pályázati felhívások” címszónál „Minta pályázati adatlap” található, amely lehetővé teszi a pályázati adatlap teljes egészében való megtekintését. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.

A pályázat 2008. február 20-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Fotóművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!