A KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A KÉPZŐMŰVÉSZETI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján  minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

A KÉPZŐMŰVÉSZETI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Képzőművészeti Kollégium meghívásos pályázatot hirdet

a  BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM /Fővárosi Képtár/ számára

KONOK TAMÁS életmű-kiállításának megrendezésére, és a kiállítás katalógusának megjelentetésére a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott életmű-kiállítás sorozat keretében.

Altéma kódszáma: 1606

A megpályázható legmagasabb összeg: 10 000 000 Ft.

A kollégium nem ír elő kötelező önrészt.

A kiállítás megvalósításának határideje: 2009. december 31.

A szöveges szakmai beszámoló maximum 2 oldal terjedelmű lehet, továbbá csatolni kell az eseményt tényszerűen dokumentáló nyomtatványokat, meghívót, katalógust, sajtót.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2008. október 10-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Képzőművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2008. szeptember 18.

Frissítve: