A KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


Untitled Document

Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján  minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

A KÉPZŐMŰVÉSZETI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

   

A Képzőművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2009. január 1.–2009. december 31. terjedő időszakra az alábbi témakörökben:

1. Professzionális képzőművészek részére vissza nem térítendő, alkotói támogatást biztosít, kizárólag új alkotások létrehozására 

A kiosztható keret teljes összege: 50 millió Ft                       

Altéma kódszáma: 1602

Pályázni lehet:

a) maximum 500 000 Ft-ra/év
b) kiemelt támogatás havi 200 000 Ft-ra (2 400 000 Ft/év)

Az utóbbi támogatást (b pont) maximum 5 fő nyerheti el.

Egy pályázótól mindkét pontra elfogadunk pályázatot, de ebben az esetben 2 külön pályázatot kell beadni. Egyik nem zárja ki a másikat.

Az altémára felsőoktatási hallgatói jogviszonyban állók nem pályázhatnak! (Kivétel a költségtérítéses DLA képzésben résztvevők.)

Benyújtandó a pályázathoz kötelezően:

  • részletes munkaterv, amely tartalmazza jelen pályázatból megvalósítani kívánt műalkotások műfaját és körülbelüli mennyiségét,
  • külön csatolt szakmai életrajz (nem elegendő a katalógusban található!),
  • valamint a pályázó korábbi munkáiról kizárólag papír alapú – maximum A4-es méretű – képi dokumentáció.

Alkotói támogatás igénylése esetén a pályázónak minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie. A lebonyolító kizárólag magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet.

A kollégium a bírálatnál előnyben részesíti:
1) a folyamatos, magas szintű alkotói tevékenységet,
2) a művészeti életben való aktív részvételt,
3) a vállalt feladat megvalósításának realitását.

A támogatott pályázók a szerződésben megjelölt határidőig kötelesek az elkészült új mű (művek) – papír alapú – dokumentációját, fotóját szakmai beszámolójukhoz mellékelni. A szöveges szakmai beszámoló maximum 1 oldal terjedelmű lehet.

2. Magyar kortárs képzőművészeti alkotások megvásárlására közgyűjtemények számára

A kiosztható keret összege: 20 millió Ft                                            

Altéma kódszáma: 1609

A pályázaton hazai, kortárs, országos gyűjtőkörű képzőművészeti közgyűjteménnyel rendelkező költségvetési szervek, múzeumok vehetnek részt.

A pályázathoz kötelezően csatolni kell a kiválasztott műtárgyak:

  • listáját,
  • fotóját,
  • és javasolt árát.

Támogatás kérhető a következő jogcímre:

  • műtárgyvásárlás

Rezsiköltség nem igényelhető és nem számolható el!

A kollégium a bírálatnál előnyben részesíti:
1) a megvásárlásra javasolt műtárgy művészi színvonalát,
2) a pályázó intézmény gyűjtési koncepciójának minőségét,
3) azt a pályázót, aki minél magasabb önrészt vállal.

Az elszámoláshoz mellékelni kell a vásárlás írásos dokumentumainak másolatait (számla, illetve adásvételi szerződés másolata, a kifizetés bizonylatának másolata, valamint az állományba vételt igazoló dokumentum másolata).

3. Kortárs képzőművészeti, művészettörténeti egyedi – első kiadású – könyv, monográfia (tehát nem kiállításhoz kapcsolódó katalógus) nyomdai vagy interneten történő megjelentetésére (minimum 500 példány, illetve egyéves hozzáférés)

A kiosztható keret összege: 20 millió Ft                                            

Altéma kódszáma: 1612

Pályázatot professzionális kiadó és/vagy a szerző nyújthat be vissza nem térítendő támogatásra.
A pályázathoz kötelezően csatolni kell:

  • a mű szinopszisát vagy kéziratát,
  • a művészeti szakma egy tekintélyes képviselőjének ajánlását vagy kiadói lektori véleményt,
  • két nyomda árajánlatát, illetve internetes megjelentetés esetén részletes költségvetést (részletes költségvetés =adatlap 4. pontjának külön lapon történő részletezése).

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:
Hagyományos megjelentetés esetén:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, képzőművészeti fotó) vagy számlás kifizetése
  • szerzői jogdíjak
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai vagy számlás kifizetése
  • szerkesztői, olvasószerkesztői, tervezőszerkesztői, képszerkesztői honorárium és járulékai vagy számlás kifizetése
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre
    • szövegbevitel (írás)
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés)
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás, szkennelés)
    • korrektúra
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, kötés, csomagolás)

Internetes megjelentetés esetében:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó) vagy számlás kifizetése
  • szerzői jogdíjak
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai vagy számlás kifizetése
  • szerkesztői, olvasószerkesztői, tervezőszerkesztői, képszerkesztői honorárium és járulékai vagy számlás kifizetése
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre
    • szöveg-, és képbevitel (írás, szkennelés)
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás)
    • korrektúra
  • kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés)
  • publikáció megjelentetés (szolgáltatás)
  • frissítés

A pályázat bírálati szempontjai:
1) a kiadvány hiánypótló jellege,
2) a rendelkezésre álló egyéb forrás megléte,
3) a megjelent kiadvány terjesztési lehetősége.

A beszámolóhoz mellékelni kell a megjelent kiadvány 1 példányát, internetes megjelentetés esetén elérhetőségét.

A kollégium egyik altémában sem ír elő kötelező önrészt.

A kollégium nem ír elő nevezési díjat.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!

Kérjük, hogy a feldolgozás, iratkezelés könnyebbsége érdekében a pályázati anyag összeállításánál mellőzzék (a kézirat és a portfolió kivételével) a különleges minőségű papírt, bármilyen kötést, spirálozást, ragasztást!

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2008. október 1-jéig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Képzőművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2008. július 24.

Frissítve: