A KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


Nemzeti Kulturális Alapprogram

A KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Képzőművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2003. évre a kortárs magyar képzőművészet hazai, határon túli és nemzetközi eseményeinek, illetve rendezvényeinek támogatására, a művészi és művészettörténeti alkotómunka segítésére.

Pályázni az alábbi témakörökre lehet

1.      Csoportos és egyéni kiállítások megvalósítására, valamint katalógus kiadására

A pályázónak a munkásságát bemutató referenciaanyagot és képi dokumentációt, továbbá katalógus kiadása esetén legalább két nyomda árajánlatát is be kell nyújtania.

Támogatás kérhető tiszteltdíjra, fordítói honoráriumra és azok tb-járulékára, a fotózás, tervezés, levilágítás, szkennelés költségeire és nyomdaköltségre, valamint propagandaköltségre, szállításra, installációra.

Altéma kódszáma: 1606

2.      Képzőművészeti alkotótelepek, alkotóműhelyek és szimpóziumok szakmai programjainak

megvalósítására valamint fotón, videón, vagy CD-n történő dokumentálására

(A dokumentációra igényelhető maximális összeg 200 000 Ft)

A pályázathoz csatolni kell a programban résztvevő művészek névsorát.

Támogatás kérhető a programhoz kapcsolódó szakmai anyagok költségeire, az előadók tiszteletdíjára és annak tb-járulékára, utazási, szállítási és szállásköltségre, valamint a dokumentáció költségeire.

Altéma kódszáma: 1616

3.      Nemzetközi képzőművészeti rendezvények, illetve csereprogramok megvalósítására,

dokumentálására

A pályázathoz mellékelni kell a részletes programot és költségvetést, külföldi rendezvény esetén az érvényes meghívólevelet.

Támogatás kérhető tiszteletdíjra és annak tb-járulékára, szakmai anyagok költségeire, szállás- és utazási költségekre, szállításra valamint a dokumentálás költségeire.

Altéma kódszáma: 1607

Az alkotói támogatásra, kortárs képzőművészeti szakkönyvek kiadására, valamint a magyar kortárs képzőművészeti alkotások megvásárlására vonatkozó pályázati felhívást a kollégium a második félévben (2003. szeptember 11-i beadási határidővel ) kívánja közzétenni.


A pályázatok 2003. március 19-ig beérkezően nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére (H-1062 Budapest, Bajza u. 32.).A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.


Általános tudnivalók

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2003. évre kiadott pályázati adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie személyi jövedelemadó-köteles támogatás igénylése esetén magánszemélynek, továbbá a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek, valamint külföldi székhelyű pályázónak.

A lebonyolító magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. A részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek a pénzügyi-gazdasági feladatait ellátó, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv a lebonyolítója.

Az NKA Igazgatósága felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2003-ban valamennyi pályázónak/ lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.  Azok a pályázók / lebonyolítók, akiknek a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál 2003. évben már volt támogatott pályázatuk és azt követően jogi és /vagy személyi változás nem történt, a jogi dokumentáció ismételt becsatolása alól mentesülnek.

Kiadványok támogatására pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A szükséges adatlap letölthető az NKA honlapjáról, (www.nka.hu), továbbá  személyesen beszerezhető az NKA Igazgatóságán és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.)  Az adatlap  postai úton is igényelhető – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – az NKA Igazgatóságától.

 Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. Amennyiben a pályázati felhívás, vagy a támogatási szerződés másként nem rendelkezik, fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy – a pályázóval történő megállapodás alapján – a lebonyolító,  a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %-át számolhatja el átalányként a  támogatás terhére.

A pályázatokat a kollégium a benyújtás határidejétől számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet.  A nem támogatott pályázatokhoz csatolt anyagot (kézirat, forgatókönyv, fotó, kazetta stb.) nem őrizzük meg és nem küldjük vissza, azok az NKA Igazgatóságán  átvehetők  a döntésről szóló értesítés dátumától számított 60 napon belül. A határidő eltelte után – külön értesítés nélkül – a fenti anyagokat megsemmisítjük.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatósága ügyfélszolgálatától kérhető
(tel.: 351-5461/141-es mellék).
Ügyfélfogadási idő: hétfőtől – csütörtökig 9-15 óráig; pénteken 9-12 óráig

Képzőművészeti Szakmai Kollégium