A KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A KÉPZŐMŰVÉSZETI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

A KÉPZŐMŰVÉSZETI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Képzőművészeti Kollégium nyílt pályázatot hirdet a 2010. május 1.–2011. április 30. közötti időszakra a kortárs magyar képzőművészet alábbi témakörökben benyújtott pályázatai vissza nem térítendő támogatására.

A pályázati adatlapon a program(ok) pontos kezdő és befejező időpontját fel kell tüntetni.

A kollégium egy pályázati pontnál sem kíván önrészt és nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

Egy pályázó altémánként maximum 3 pályázatot adhat be!

1. Nemzetközi kortárs képzőművészeti rendezvények, kiállítások megvalósítására és dokumentálására

Altéma kódszáma: 1603

A rendelkezésre álló keret: 18 millió Ft

Pályázatot nyújthat be az alkotóművész, illetve a szervezőintézmény.

A pályázathoz mellékelni kell (az alábbi sorrendben):

  • a hazai vagy külföldi rendezvény részletes programleírását a résztvevő művészek, az időpontok és helyszínek pontos megjelölésével,
  •  egyéni kiállítás esetén szakmai életrajzot és képmellékletet (maximum 3 lap terjedelem A4-es méret)
  • a részletes költségvetést (= az adatlap 4. pontjának külön lapon történő, további részletezésével),
  • külföldi rendezvény esetén az érvényes befogadó nyilatkozatot.

Támogatás kérhető a következő jogcímek költségeire:

  • tiszteletdíj,
  • szakmai anyagok,
  • szállás,
  • utazás,
  • szállítás,
  • biztosítás,
  • részvételi díj,
  • standköltség,
  • valamint kiadvány költségeire.

A pályázatok elbírálása kizárólag szakmai szempontok figyelembevételével történik.
Bírálati szempontok:

  • a megrendezésre kerülő program várható jelentősége,
  • a fogadó intézmény betöltött szerepe az adott országban.

A támogatott pályázók a szerződésben megjelölt határidőig kötelesek pénzügyi és szakmai elszámolást készíteni. A szöveges szakmai beszámoló maximum 2 oldal terjedelmű lehet, továbbá csatolni kell az eseményt tényszerűen dokumentáló nyomtatványokat (pl.: meghívót, katalógust, sajtót).

2. Hazai csoportos és egyéni kortárs képzőművészeti kiállítások megvalósítására, valamint a kapcsolódó katalógus, leporelló, meghívó stb. megjelentetésére

Altéma kódszáma 1606

A rendelkezésre álló keret: 50 millió Ft

Az altémára hivatásos kiállítási intézmény, illetve képzőművészeti szakmai szervezet nyújthatja be pályázatát. Egyéni kiállítás esetén (1 fő) vagy a művész, vagy az intézmény pályázhat.

A pályázathoz csatolni kell (az alábbi sorrendben):

  • a kiállítás koncepcióját (maximum 1 oldal terjedelemben),
  • egyéni kiállítás esetén szakmai életrajzot és képmellékletet (maximum 3 lap terjedelem A4-es méret)
  • művész által beadott pályázat esetén a befogadó intézmény nyilatkozatát,
  • intézmény esetében az utóbbi 3 év kiállítási tevékenységének tényszerű felsorolását,
  • képzőművészeti szakmai szervezetek pályázatai esetében a befogadó intézmény nyilatkozatát,
  • a kiállítás teljes költségvetésének részletezését (= az adatlap 4. pontjának külön lapon történő, további részletezésével),
  • a kapcsolódó kiadvány 2 nyomdai árajánlatát.

Támogatás kérhető:

  • tiszteletdíjra,
  • szállításra,
  • installációra,
  • reklám- és propagandaköltségre,
  • szakmai anyagköltségre,
  • biztosításra,
  • nyomdai előkészítésre,
  • nyomdaköltségre.

A pályázatok elbírálása kizárólag szakmai szempontok figyelembevételével történik.
Bírálati szempontok:

  • a program várható jelentősége,
  • a programot befogadó intézmény professzionális jellege.

A támogatott pályázók a szerződésben megjelölt határidőig kötelesek pénzügyi és szakmai elszámolást készíteni. A szöveges szakmai beszámoló maximum 2 oldal terjedelmű lehet, továbbá csatolni kell az eseményt tényszerűen dokumentáló nyomtatványokat (pl.: meghívót, katalógust, sajtót).

3. Képzőművészeti alkotótelepek, alkotóműhelyek és szimpóziumok szakmai programjainak megvalósítására, valamint dokumentálására

Altéma kódszáma: 1616

A rendelkezésre álló keretösszeg: 18 millió Ft

Pályázatot a program szervezője és/vagy a rendezője, mint jogi személy nyújthat be.

A pályázathoz csatolni kell (az alábbi sorrendben):

  • a pályázó utóbbi 3 évben végzett szakmai tevékenységének rövid írásos összefoglalását maximum 1 oldal terjedelemben,
  • a programban résztvevő művészek és előadók megnevezését,
  • a program pontos időtartamát, helyszínét,
  • a program teljes költségvetésének részletezését (= az adatlap 4. pontjának külön lapon történő, további részletezésével).

Támogatás kérhető:

  • a programhoz kapcsolódó szakmai anyagok költségeire,
  • a közreműködők tiszteletdíjára,
  • utazási,
  • szállítási,
  • szállásköltségre,
  • valamint a dokumentálás költségeire.

A pályázatok elbírálása kizárólag szakmai szempontok figyelembevételével történik.
Bírálati szempontok:

  • a program várható szakmai jelentősége,
  • a programban résztvevő alkotók köre.

A támogatott pályázók a szerződésben megjelölt határidőig kötelesek pénzügyi és szakmai elszámolást készíteni. A szöveges szakmai beszámoló maximum 2 oldal terjedelmű lehet, továbbá csatolni kell az eseményt tényszerűen dokumentáló fotókat és esetleges nyomtatványokat (pl.: meghívót, katalógust, sajtót).

Kérjük, hogy a feldolgozás, iratkezelés könnyebbsége érdekében a pályázati anyag összeállításánál mellőzzék a különleges minőségű papírt, bármilyen kötést, lefűzést, spirálozást, ragasztást!


TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II. 15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően.
Kérjük, programjuk költségvetésének tervezésekor a fenti jogszabályi előírást figyelembe venni.

***

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt.

***

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál jogszabályok menüpont alatt.
Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
– a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.

A pályázatok 1 példányban
2010. február 22-ig beérkezően
nyújthatók be, kizárólag postai úton  az NKA Igazgatóságának címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az NKA Ügyfélszolgálatán személyesen, ügyfélfogadási időben, vagy telefonon a  327-4445 számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak.
A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel. Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás banki beszedési megbízás teljesítésére.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás banki beszedési megbízás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően.
Kérjük, programjuk költségvetésének tervezésekor a fenti jogszabályi előírást figyelembe venni.

A 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendeletben foglaltak betartása érdekében változik a finanszírozási eljárás a támogatott pályázatok esetében. Előfinanszírozás keretében a támogatás összegének legfeljebb 60%-át utaljuk, figyelembe véve a támogatás terhére elszámolható kiadási jogcímeket is. A fennmaradó összeget egészben, vagy részben a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás benyújtása és annak elfogadása után, továbbá az előző bekezdésben foglalt tervezett és tényleges összköltség figyelembevételével utaljuk.

Képzőművészeti Szakmai Kollégium

Megjelentetés dátuma: 2010. január 21.

Frissítve: