A KIEMELT KULTURÁLIS PROGRAMOK SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


Untitled Document

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a./ A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b./ Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a./ és ha indokolt a b./ pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A KIEMELT KULTURÁLIS PROGRAMOK SZAKMAI KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Kollégium meghívásos pályázatot hirdet az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs 2010 programsorozatra történő felkészülés keretében 2009. második félévében zajló események támogatására.

A pályázatra meghívást kap a Pécsi Kulturális Központ.

Altéma kódszáma: 2887

A pályázati célra rendelkezésre álló keretösszeg 30 millió Ft.

A pályázathoz mellékelt programleírásnak ki kell térnie arra, hogy az adott programok miképpen illeszkednek a 2010-es felkészülésbe.

A támogatás formája: működési támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő támogatás.

A pályázat elbírálásánál a kollégium figyelembe veszi a saját erő és más források mértékét. A pályázó megjelölheti, illetve a kollégium kikötheti, hogy a támogatás adott hányadát milyen konkrét cél megvalósítására kéri, illetve adja.

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:

  • tiszteletdíj, honorárium és járulékai, vagy tiszteletdíj, honorárium számlás kifizetése (művészek, együttesek, közreműködők, szervezők),
  • szerzői jogdíj,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • szállítási költség,
  • csoportos étkeztetés,
  • terembérlet, vagy helyszín bérleti díja,
  • hangszerek (backline) bérleti díja,
  • színpad építési és bontási költsége,
  • installációs költség,
  • díszlet, jelmez, kellék,
  • szolgáltatás, műsor vásárlása,
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség,
  • audiovizuális eszközök bérleti díja,
  • reklám- és propagandaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt.

A kollégium a rezsiköltséget nem támogatja.

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. augusztus 6-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. július 29.

Frissítve: