A KÖNYVTÁRI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


Pályázati kiírás hagyományos és elektronikus folyóiratok

Általános tudnivalók Nyomtatható verzió

 
A Könyvtári Kollégium folyóirat pályázati felhívása

A kollégium meghívásos pályázatot hirdet 2007. január 1. és december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére.  A pályázaton az alábbi lapok vehetnek részt:

Altéma kódszáma: 2101

Könyvtári Levelező/Lap

Tudományos és Műszaki Tájékoztatás

Könyv és Nevelés

Könyv, Könyvtár, Könyvtáros

Könyvtári Figyelő

A pályázaton, hagyományos és internetes folyóirat tulajdonosa vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő – felelős szerkesztő – ellenjegyzésével.

A pályázónak csatolnia kell:

  • a lapbejegyzés másolatát,
  • az utolsó megjelent lapszámot,

Összevont lapszám egy megjelentetésnek számít, amennyiben terjedelmében nem éri el egy lapszám terjedelmének 160%-át! Összevont lapszám csak havonta, illetve kéthavonta megjeleno folyóiratok esetében lehetséges, évente legföljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri vagy meghaladja egy lapszám 160%-át. A különszám elfogadható elszámolásként.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségének maximum 80%-ára lehet. A kollégium (a támogatások elaprózódásának megakadályozása érdekében) az igényelt összeg 70 százalékánál kisebb (és/vagy 500 000 forintnál kevesebb) támogatást nem szavaz meg.

A pályázónak pályázatában írásban kell vállalnia, hogy – ha az NKA erre fölkéri – aláveti magát a MATESZ egyszerűsített auditálásának.

A támogatást elnyert folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, mely az NKA honlapjáról (www.nka.hu) letölthető.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja

Hagyományos megjelentetésnél:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • szerkesztői (főszerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:

o        szövegbevitel (írás), szkennelés,

o        kiadványszerkesztés‚ tördelés,

o        képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),

o        korrektúra,

  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
  • amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető elektronikus formája is van, és ahhoz is kér támogatást, annak jogcímei nem térhetnek el az internetes megjelentetésnél meghatározott jogcímektől.

Internetes megjelentetésnél:

·         szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,

·         szerzői jogdíjak,

·         fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,

·         szerkesztői (főszerkesztő, tervezőszerkesztő képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,

·         előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:

o        képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),

o        szövegbevitel (írás), szkennelés,

o        korrektúra,

·         kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),

·         publikáció-megjelentetés (szolgáltatás)

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, úgy azt röviden indokolnia kell, s ennek alapján a kollégium saját hatáskörben dönt. Amennyiben a pályázó elmulasztja az indoklást, a kollégium a kért jogcímet nem fogadja el.

Amennyiben a pályázó áfa-visszaigénylésre jogosult, a költségvetésben, illetve az elszámolásban csak a nettó árat tüntetheti föl azoknál a tételeknél, amelyek áfája visszaigényelhető.

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A hagyományosan és internetes formában is megjelenő lapok egy pályázat benyújtásával tudnak pályázni. A pályázat a folyóirat-támogatásra vonatkozó hagyományos betétlappal együtt érvényes, amelyen az internetes megjelenés költségeit az egyéb költségeknél kell feltüntetni!

A támogatott pályázó a támogatás összegére a megkötött szerződés birtokában 2007. évben számíthat a 2006. évi támogatás elszámolása után.

A pályázatok
2006. november 8-ig beérkezõen
újthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére
(
H – 1388 Budapest, Pf. 82). A határidõn túl érkezõ pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Általános tudnivalókat!

Könyvtári Kollégium

Pályázati adatlap és tájékoztató!