A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A programot 2005. évben meg kell kezdeni, és legkésőbb 2006. június 30-ig meg kell valósítani.

A pályázati adatlapon a program pontos kezdő és befejezési időpontját fel kell tüntetni!

A kollégium kiemelten támogatja:

  • a könyvtári szolgáltatások korszerűsítését,
  • a kistelepülésen élők könyvtári ellátásának javítását,
  • az emberek önálló tájékozódási képességének fejlesztését.

A kollégium kiemelt fontosságúnak tartja a különböző könyvtárak, könyvtártípusok együttműködésével létrejövő projekteket, ezért a több könyvtár összefogásával megvalósított pályázatok előnyben részesülnek.

Szakmai innováció szakmai erőforrások

1. Könyvtári innovációs projektek

Altéma kódszáma: 2139

A kollégium ösztönözi a szakma aktív részvételét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett könyvtári stratégiai terv megvalósításában, illetve új szolgáltatások kidolgozásában a könyvtárosok széleskörű szakmai tapasztalataira építve. Az innovációs projekt egy-egy téma részletes kidolgozására, nem annak megvalósítására nyújt támogatást.

Témajavaslatok:

  • a kistelepülési könyvtár-ellátás gyakorlati megvalósítása, szolgáltatások a kistérségekben
  • egyéni és csoportos tanulási lehetőségek a könyvtárakban
  • a teljesítményértékelés gyakorlata a könyvtáros pályán
  • a könyvtárak belső és külső kommunikációja

Pályázatot nyújthatnak be:

Hazai könyvtárak, felsőfokú könyvtárosképző intézmények, szakmai szervezetek.

A pályázathoz csatolni kell:

a) a választott téma rövid indoklását, a kidolgozás szempontjait,

b) a pályázóval együttműködő könyvtárak és/vagy szervezetek nyilatkozatát arról, hogy részt vesznek a program kidolgozásában.

A pályázat elszámolásához csatolni kell: nyomtatott vagy elektronikus formában a projekt leírását (dokumentációját), a kidolgozott javaslatokat. A pályázónak az alábbi szempontokról az altéma végén található mellékletben rövid szöveges nyilatkozatot kell tennie. Ennek hiányában a pályázat érvénytelen!

A pályázat elbírálásának szempontjai:

a) több könyvtár együttműködésével kidolgozott projekt

b) a téma újszerűsége, a szakma innovációs lehetősége

c) várható-e három éven belül a projekt megvalósítása

Támogatás kérhető:

  • tiszteletdíjra és annak járulékaira,
  • szakmai anyagköltségre (papír, festékkazetta, floppy, CD, DVD),
  • utazási költségre,
  • szállásköltségre.

A pályázó szakmai anyagköltséggel együtt rezsiköltséget nem számolhat el!

Tervezett keret: 5 millió Ft

Ennél az altémánál – a tárgyilagos elbírálás megkönnyítésére – a pályázónak az alábbi, mellékletben is csatolt szempontokat bővebben szükséges kifejtenie. Ennek hiányában a pályázat érvénytelen.

2. Könyvtárszakmai kiadványok előkészítése

Altéma kódszáma: 2140

Pályázni lehet könyvtárszakmai kiadványok, tanulmányok, könyvtártörténeti kiadványok kéziratának elkészíttetésére, nyomtatott vagy elektronikus formában. Előnyben részesülnek a különböző könyvtári szolgáltatásokat elemző módszertani kiadványok.

Pályázatot nyújthatnak be:

Hazai könyvtárak, felsőfokú könyvtárosképzõ intézmények, szakmai szervezetek.

A pályázathoz csatolni kell:

A munka egyik kidolgozott fejezetét két szakmai ajánló véleményével.

Támogatás kérhető:

  • tiszteletdíjra és annak járulékaira,
  • szükséges anyagköltségre (papír, CD, floppy)

A pályázó szakmai anyagköltséggel együtt rezsiköltséget nem számolhat el!

3. Könyvtárszakmai kiadványok megjelentetése

Altéma kódszáma: 2112

Pályázni lehet könyvtár-szakmai kiadványok, tanulmányok, könyvtártörténeti kiadványok nyomtatott vagy elektronikus formában történő megjelentetésére. Előnyben részesülnek a különböző könyvtári szolgáltatásokat elemző módszertani kiadványok.

Pályázatot nyújthatnak be:

Hazai könyvtárak, felsőfokú könyvtárosképző intézmények, szakmai szervezetek.

A pályázathoz csatolni kell:

A teljes kéziratot vagy a tartalomjegyzék és a tervezett terjedelem alapján a kézirat legalább 75 %-át, illetve az elektronikus kiadvány tartalmi, strukturális leírását.

Támogatás kérhető:

Hagyományos kiadvány költségeire:

  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és annak járulékai vagy számlás kifizetése,
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • szöveg-, és képbevitel (írás, szkennelés),
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás).

Elektronikus kiadvány költségeire:

  • szerzői honorárium és annak járulékai (írói, képek/fotók),
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium és annak járulékai vagy számlás kifizetése,
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
    • kódolás (html-nyelvre),
    • korrektúra,
    • adathordozó anyagköltsége (floppy, CD, DVD),
    • publikáció megjelentetése (szolgáltatás).

Tervezett keret a 2. és 3. altémára: 35 millió Ft

4. Szakmai programok

Altéma kódszáma: 2104

A kuratórium támogatja a könyvtári gyakorlatban időszerű szakmai programok megszervezését és lebonyolítását.

A pályázathoz részletes programot kell csatolni. Előnyben részesülnek azok a pályázatok, ahol több könyvtár összefogása érvényesül, illetve más forrásokat is bevonnak.

4.1 Pályázatot nyújthatnak be a lakosság Internet és elektronikus szolgáltatások ismereteinek elsajátítására szervezett tanfolyamokra azok a közkönyvtárak és TEMI könyvtárak, amelyek szerepelnek a nyilvános könyvtári jegyzéken. Előnyben részesülnek azok a pályázók, akik már évek óta szerveznek ilyen képzéseket, így a lakosság igénye folyamatos.

A pályázathoz csatolni kell: a tanfolyam részletes tematikáját. Oktatói díjként legfeljebb 3000 Ft/óra tervezhető.

4.2 A nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő közkönyvtárak, valamint a felsőoktatási könyvtárak pályázatot nyújthatnak be a munkanélküli pályakezdő fiatalok, a felnőtt lakosság információkereső készségének fejlesztésére, illetve a közhasznú információk igénybevételét (pld munkalehetőségek, átképzések) növelő programokra.

4.3 Országos, regionális és megyei rendezvények megszervezésének támogatására pályázhatnak az országos szakmai szervezetek, az egyetemek központi könyvtárai, a megyei könyvtárak és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Előnyben részesülnek a szakmai innovációt, korszerű szolgáltatásokat, eredményes együttműködéseket bemutató programok.

Támogatás kérhető az altéma egyes pontjainál:

  • tiszteletdíjra és annak járulékaira,
  • utazási költségre,
  • dokumentációs költségre,
  • rendezvény költségre (terembérlet, eszközhasználat, csoportos étkezés, szállásköltség),
  • propaganda költségre (meghívó, plakát, szóróanyag),
  • tanfolyam költségekre (oktatási segédanyag, tanúsítvány).

Tervezett keret: 55 millió Ft

5. Tájékoztatás, információs rendszer

Altéma kódszáma: 2142

Pályázni lehet olyan könyvtári információs rendszer kiépítésére, amely a könyvtárban történő eligazodást, tájékozódást szolgálja. Épületi és térinformációk, feliratok, az egyes szolgáltatások igénybevételéhez szükséges kifüggesztett ismertetők, információs táblák, közlemények (pld. küldetésnyilatkozat, könyvtárhasználati szabályzat) készíthetők.

Előnyben részesülnek azok a pályázók, akik egy egységes stílusban megtervezett, rendszerbe foglalt információs tervet szeretnének megvalósítani.

Pályázatot nyújthatnak be: az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer szolgáltató tagjai

A pályázni lehet:

  • megbízási díjra és annak járulékaira,
  • dekorációs anyagok költségére,
  • az adott témakörben igénybe vehető szolgáltatások díjára
  • kisértékű információs tárgyi eszközökre (pld. információs, megállító táblák, prospektustartók, tárlók)

Egy pályázó legfeljebb 400 ezer Ft támogatást igényelhet.

Tervezett keret: 35 millió Ft

6. Szakmai eszközfejlesztés, korszerűsítés

Altéma kódszáma: 2105

Ebben a témakörben szereplő valamennyi pályázathoz csatolni kell a fenntartó kötelezettségvállalását az előírt önrészről és egy nyilatkozatot, amelyben vállalja, hogy a beszerzett eszközt a könyvtárban helyezi el és üzemelteti. A pályázathoz minden eszközről mellékelni kell termékismertetőt és árajánlatot. Az elszámolásban rezsiköltség nem szerepelhet!

6.1 A könyvtár nyilvános szolgálati terében elhelyezett új bútorok, kiegészítő berendezések beszerzésére pályázhatnak azok a nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő könyvtárak, illetve fenntartóik, amelyek 2004. évben jelentős épületbővítést, felújítást hajtottak végre, illetve 2005.évben a könyvtár bővítése, felújítása  folyamatban van. A támogatás mértéke a beszerzett berendezések vételárának 50 %-a, de legfeljebb 1,8 millió Ft lehet. Nem nyújtható be pályázat, azon könyvtárak javára, amelyek az elmúlt 3 évben erre a célra már támogatásban részesültek az NKA-tól. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár legfeljebb három tagkönyvtárára nyújthat be pályázatot.

A pályázathoz csatolni kell a felújítást, bővítést igazoló dokumentumok másolatait.

6.2 Projektorra, egy számítógépre, hangosító berendezésre (mikrofon, hangszóró) pályázathatnak azok a nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő városi könyvtárak, amelyek ilyen eszközöket igénylő képzéseket, rendezvényeket szerveznek. A támogatás mértéke az eszközök vételárának 50 % -a, de legfeljebb 400 ezer Ft lehet.

6.3 Fénymásológép automatizáló berendezésre pályázhatnak azok a főiskolai és szakkönyvtárak, akik havonta legalább 1000 oldal másolatot készítenek. A támogatás a vételár 50 %-a, de legfeljebb 300 ezer Ft lehet.

6.4 CD-DVD íróra, CD-DVD lejátszóra, szünetmentes áramforrásra, nyomtatóra pályázhatnak a  nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő megyei könyvtárak, valamint egyházi könyvtárak.  A támogatás – legfeljebb két eszközre lehet pályázni – az eszközök árának 50 %-a, de összesen maximum 350 ezer Ft lehet.

Az altéma összes pontjánál az elszámolás az önrésszel növelt összeggel történik.

Tervezett keret: 55 millió Ft

7. Nemzetközi kapcsolatok

Altéma kódszáma: 2103

Hazai könyvtárak, könyvtárosképző intézmények pályázhatnak – mindkét fél nyilatkozatával alátámasztott – nemzetközi együttműködésen alapuló könyvtárszakmai program lebonyolítására. A támogatottnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a közös program hazai könyvtárügyben felhasználható szakmai tapasztalatait publikálja (szakmai cikk, elektronikus dokumentum, Internet), amely elengedhetetlen feltétele az elszámolás elfogadásának.

Támogatás kérhető:

  • tiszteletdíjra és annak járulékaira,
  • utazási költségre,
  • szállásköltségre,
  • csoportos étkezésre,
  • a szakmai program megvalósításához szükséges anyagköltségre (papír, festékkazetta, floppy, CD, DVD).

A pályázathoz részletes programtervet kell csatolni!

A pályázó szakmai anyagköltséggel együtt rezsiköltséget nem számolhat el!

Tervezett keret: 15 millió Ft


A pályázatok
2005. február 28-ig beérkezően
nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére
(H.- 1388 Budapest, Pf. 82.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.


Általános tudnivalók

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2005. évre kiadott pályázati adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt melléklettel – vállalkozások esetén a vállalkozások nagyságrendi minősítéséhez, szükséges betétlappal –  felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie személyi jövedelemadó-köteles támogatás igénylése esetén magánszemélynek, továbbá a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek (amennyiben nem rendelkezik saját adószámmal és számlaszámmal), valamint külföldi székhelyű pályázónak.

A lebonyolító magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. A részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek a pénzügyi-gazdasági feladatait ellátó, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv a lebonyolítója.

Az NKA Igazgatósága felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2005-ben valamennyi pályázónak/ lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.  Azok a pályázók / lebonyolítók, akiknek vagy amelyeknek a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál 2005.évben már volt támogatott pályázatuk és azt követően jogi és /vagy személyi változás nem történt, a jogi dokumentáció ismételt becsatolása alól mentesülnek.

Kiadványok támogatására pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A szükséges adatlap letölthető az NKA honlapjáról, (www.nka.hu), továbbá  személyesen beszerezhető az NKA Igazgatóságán és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.)  Az adatlap  postai úton is igényelhető – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – az NKA Igazgatóságától.

 Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. Amennyiben a pályázati felhívás, vagy a támogatási szerződés másként nem rendelkezik, fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy – a pályázóval történő megállapodás alapján – a lebonyolító,  a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %-át számolhatja el átalányként a  támogatás terhére.

A pályázatokat a kollégium a benyújtás határidejétől számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet.  A nem támogatott pályázatokhoz csatolt anyagot (kézirat, forgatókönyv, fotó, kazetta stb.) nem őrizzük meg és nem küldjük vissza, azok az NKA Igazgatóságán  átvehetők  a döntésről szóló értesítés dátumától számított 60 napon belül. A határidő eltelte után – külön értesítés nélkül – a fenti anyagokat megsemmisítjük.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatósága ügyfélszolgálatától kérhető
(tel.: 351-5461/141-es mellék).
Ügyfélfogadási idő: hétfőtől-csütörtökig 9-től 15 óráig; pénteken 9-től 12 óráig.

Könyvtári Szakmai Kollégium