A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati cél:
A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet a könyvkiadási tevékenység 2015. évi megújítására, fejlesztésére, a magyar könyvkultúra jelentős értékeinek létrehozására az alábbi témakörökben.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk a pályázók figyelmét:

  • A Könyvkiadás Kollégiuma a pályázati altéma rendszert a könyvkiadók működéséhez, méreteihez igazítva olyan módon alakítja át, hogy az jobban igazodjon a kiadói igényekhez. Támogatásra a kiadók éves könyvcímszáma alapján lehet pályázni kiadói program (3431) vagy egy-egy könyv kiadását célzó pályázat (3412, 3436, 3437, 3438) formájában. Azon kiadók, akik évente 8 vagy több könyvcímmel tudnak pályázni az NKA Könyvkiadás Kollégiumánál könyvkiadói programpályázatot adhatnak be. Azon kiadók, akik kevesebb, mint 8 művet adnak ki évente, vagy nem részesül támogatásban a kiadói programpályázatuk, a tavaszi és őszi pályázati kiírások egy-egy könyv kiadását célzó pályázatain indulhatnak könyveikkel, altémánként 2-2 pályázattal.
  • Magyarországon bejegyzett pályázó köteles a támogatott kiadványt magyarországi székhelyű nyomdával előállíttatni.
  • Amennyiben a pályázó saját nyomdával rendelkezik, és a saját nyomdájában kívánja a kiadványt elkészíteni, úgy a nyomdaköltségek közül csak a kiadvány megjelentetéséhez szükséges szakmai anyagok (papír, festék) számlával igazolható megvételéhez kérhető támogatás. Ebből az is következik, hogy az egyéb nyomdai kiadások jogcímekre nem igényelhet támogatást kivéve, ha külső nyomdai szolgáltatást vesz igénybe.
  • A Könyvkiadás Kollégiuma a közgyűjteményi évkönyvek, periodikák, speciális kiadványok (pl. adattárak, segédletek, forráskiadások) megjelentetését nem támogatja, mivel az a Közgyűjtemények Kollégiuma hatáskörébe tartozik.
  • A Kollégium csak a jogtiszta művek kiadását támogatja. A kiadásra szánt mű felhasználására vonatkozó engedély megszerzése, valamint az engedélyből fakadó igények teljesítése a pályázók kötelessége és felelőssége. Az ebből eredő esetleges jogviták esetén a pályázó tartozik helytállni.

A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet könyvkiadói programok támogatására.

Pályázni meghatározott kiadói koncepciót tükröző: egy-egy összefogott sorozatot vagy a kiadó kiadványainak széles spektrumát bemutató minimum 8 könyvcímmel, magyar klasszikus és magyar kortárs szépirodalmi művek (magyar szerző, magyarul), ismeretterjesztő könyvek, művészeti kiadványok, albumok (magyar szerzőtől idegen nyelven is, illetve bármely szerzőtől magyar nyelven), a gyermek- és ifjúsági irodalom köteteinek (bármely szerzőtől) magyar nyelvű megjelentetésére lehet.

A kiadói programban felsorolt minimum 8 könyvcím között nem szerepelhet olyan könyvcím, amely korábban már részesült az NKA-nál kollégiumi/miniszteri könyvkiadási támogatásban.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 170.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: pályázatonként maximum 10 millió Ft.

Altéma kódszáma: 3431/307

Pályázók köre:

  • olyan könyvkiadók, amelyek már bizonyították, hogy fontos szellemi műhelyt alakítottak ki, és 2010. és 2014. között évente legalább öt, de ebben az időszakban összesen legalább 25 könyvet adtak ki.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
Pályázni a 2015. február 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet.

A támogatott pályázat pénzügyi elszámolásában a kiadások kezdő időpontja (a számlák teljesítésének legkorábbi időpontja (adatlap 6.4. pont) a támogatott feladat megvalósításának kezdő időpontját (adatlap 6.1. pont) megelőző maximum 60 nap lehet.

A támogatás fejében a támogatott pályázónak kötelező a támogatási szerződésben meghatározott helyre leszállítani – a könyv megjelenésekor – a támogatott könyvekből – könyvcímenként60 példányt. A beszállított könyvek áfája a támogatott pályázót terheli. A beszállított könyvek könyvtárakba kerülnek.

Egy kiadó egy pályázatot nyújthat be!

A kiadói programban támogatást elnyerő pályázók nem adhatnak be pályázatot a Könyvkiadás Kollégiuma 2015. évi tavaszi/őszi pályázati felhívásának 3412-es, 3436-os, 3437-es és 3438-as altémájára.

A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2. pont) a könyvek eladásából – a megjelentetést követő egy éven belül – várható bevétel kitöltése is feltétlenül szükséges (amennyiben nem keletkezik könyvértékesítési bevétel, akkor a 0 Ft-ot is jelezni kell az adatlap 4.2.2. pontjában /A oszlop= a bevétel megnevezése, B oszlop=az értékesítésből várható bevétel összege/)!

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 3%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is –, de minimum 50.000 Ft-ot és maximum 100.000 Ft-ot – köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • írói tiszteletdíj,
  • illusztrátori tiszteletdíj,
  • fotós tiszteletdíja,
  • sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
  • jegyzetírás tiszteletdíja,
  • szöveggondozás tiszteletdíja,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálási tiszteletdíj,
  • szerkesztő tiszteletdíja,
  • főszerkesztő tiszteletdíja,
  • olvasószerkesztő tiszteletdíja,
  • tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
  • képszerkesztő tiszteletdíja,
  • kontrollszerkesztő tiszteletdíja,
  • sorozatszerkesztő tiszteletdíja,
  • névmutató készítésének tiszteletdíja,

A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.

  • szerzői jogdíjak (külföldi és hazai),
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés),
    • grafikai tervezés, borítótervezés,
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
  • marketing és hirdetési költségekre (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 15%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 15%-a használható fel).

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról – az indokok figyelembevételével – a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a kiadó könyvkiadási stratégiájának összefoglalása (maximum 2 000 karakter terjedelemben),

a jelen kiadói tervben megjelölt kiadványok:

  1. fontossági sorrendje és a megjelentetés idejének ütemezését tartalmazó nyilatkozat
  2. kéziratai kb. egy-egy ív terjedelmű jellegadó részlete (az egy „pdf” dokumentumba összefűzött kéziratrészlet mellékletet – első oldalként – jegyzékkel kell ellátni pl.: 1. szerző, mű címe, 3. oldaltól; 2. szerző, mű címe 13. oldaltól, stb.)
  3. szinopszisai (kötetenként maximum 3 oldal terjedelemben),
  4. kötetenkénti költségvetése (tervezett összes költség, valamint az igényelt költségek jogcímenkénti bontásában, a pályázati adatlap 4. pontja mintájára),
  5. Könyvkiadási betétlap – kiadványonként külön – amely tartalmazza a kiadvány könyvészeti adatait: példányszám, formátum, kivitel (kötve, fűzve), terjedelem (nyomdai ívben), nyomtatás (színek száma), illusztráltság foka, tervezett bolti ár stb. (a betétlapot géppel kérjük kitölteni),
    A kéziratrészleteket, szinopszisokat, a kötetenkénti részletes költségvetéseket és a könyvkiadási betétlapokat – mellékletenként – a fontossági sorrendben kell beszkennelni és feltölteni a pályázathoz.
  6. terjesztésre vonatkozó kiadói elgondolás,
  7. 2010- 2014 között megjelentetett könyvek listája, évenkénti bontásban,
  8. Országos Széchényi Könyvtár kötelespéldány igazolása,
  9. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  10. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állomány mérete: 10 MB

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • előnyben részesülnek azok a könyvkiadói programok, amelyek jelentős szakmai, kulturális, morális értéket képviselnek,
  • előnyt élveznek a magyar és az egyetemes kultúra értékeit felmutató sorozatok vagy a kiadó kiadványainak széles spektrumát bemutató pályázatok,
  • a Kollégium továbbra sem támogatja a költségvetésben szereplő indokolatlanul magas költségeket.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
A pályázati elszámolásban az NKA által nyújtott támogatás összegével kell elszámolni, illetve szükséges igazolni a megfelelő példányszámú kiadvány beszállítását, továbbá fel kell tölteni – könyvenként – a Szakmai beszámoló betétlapot, a kiadványok egy-egy példányát pedig postai úton kell eljuttatni az NKA Igazgatóságára, amivel eleget tesznek a szakmai beszámolási kötelezettségüknek.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat: 

Pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről

a./ A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b./ Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy “Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt az adatlap 7. pontjában kell feltölteni. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a./ és ha indokolt a b./pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek.  A hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét 

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés p) pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 67. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
    a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség–haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 77. § (2) bekezdése alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 78. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor. A költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 78. § (3) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni
  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.

  • 80. § (1) bekezdése alapján: A kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját. Jogszabály vagy a támogatási szerződés az egyes finanszírozási időszakok lezárásaként részbeszámoló benyújtását írhatja elő.
  • 80. § (6) bekezdése alapján: Ha a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.
  • 80. §. (7) bekezdése alapján: Ha részbeszámolási kötelezettség teljesítésére a (6) bekezdés szerinti határidő leteltéig nem, vagy nem megfelelően kerül sor, a költségvetési támogatás fennmaradó része nem folyósítható mindaddig, amíg a kedvezményezett a kötelezettségének nem tesz eleget.
  • a 83. § (4) bekezdése alapján: ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, és nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portál Pályáztatás menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2014. december 8-án, éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

A lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4322-es számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 76. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Könyvkiadás Kollégiuma