A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b./pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon. 

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelettel – a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM-rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek.

Folyóirat-betétlap, folyóirat-betétlap kitöltési útmutatója

Pályázatot benyújtani csak a portálon kitöltött adatlappal és betétlappal lehet.

A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Könyvtári Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot hirdet az alább megnevezett 2009. január 1.– 2009. december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére.

Altéma kódszáma: 2101

Könyvtári Levelező/Lap
Tudományos és Műszaki Tájékoztatás
Könyv és Nevelés
Könyv, Könyvtár, Könyvtáros
Könyvtári Figyelő

A pályázaton a hagyományos, vagy internetes folyóirat tulajdonosa vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő – felelős szerkesztő – ellenjegyzésével.

1. Hagyományos folyóiratok  

A pályázónak csatolnia kell:

  • a lapbejegyzés másolatát,
  • az utolsó megjelent lapszámot,
  • a folyóirat-betétlap minden sorát kötelező kitölteni. Amennyiben nincs kitöltve, úgy szöveges indoklás szükséges.

1. A lap 2009. évi megjelentetésére csak a könyvtári kollégiumtól kérhet támogatást.

2. Támogatás csak olyan lap esetében adható, amely lap megjelenésének száma eléri az évi négy alkalmat!

3. Összevont lapszám beszámítása csak a havonta megjelenő folyóiratok esetében lehetséges, legfeljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri, vagy meghaladja egy szokásos lapszám terjedelmének 160%-át.

4. A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2008 évi adatokhoz képest) és a 40% feletti remittenda arányát írásban kell indokolni. A 40 % feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újra értékesítés, ingyenes szétosztás, stb.)

5. A tematikus lapszámok, az évkönyv és az intézményi hírlevél típusú termékek jelen felhívás keretében nem kerülnek támogatásra.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat-betétlap 37. sora) lehet.

A kollégium az igényelt támogatási összeget csökkentheti a pályázat, valamint a saját pénzügyi keretének függvényében.

A kollégium kiemelten támogatja a hagyományos folyóiratok internetes megjelentetésére történő áttérését.

A támogatott folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA honlapjáról (www.nka.hu) letölthető.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja (betétlap 34.-36. sor):

  • a. szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
  • b. szerzői jogdíjak,
  • c. fordítói, lektorálási honorárium,
  • d. nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés
    • kiadványszerkesztés, tördelés,
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • e. nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla).

A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, valamint rezsiköltségre nem igényelhető és nem számolható el.

Amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető internetes formája is van, és ahhoz is kér támogatást, akkor külön pályázatot kell benyújtania (új pályázati adatlappal és betétlappal).

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A támogatott pályázó a támogatás összegére a megkötött szerződés birtokában 2009. évben számíthat a 2008. évi támogatás elfogadott elszámolása után.

2. Internetes folyóiratok

A pályázathoz csatolnia kell:

  • a folyóirat hozzáférhető web-címét,
  • a honlapról készült utolsó printeket.
  1. Az internetes folyóirat 2009 évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen! Lásd melléklet
  2. A jelentős költségnövekedést (több mint 10 % a 2008 évi adatokhoz képest) arányát írásban kell indokolni.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat- betétlap 37. sora) lehet.

A kollégium a támogatási összeget csökkentheti a pályázat, valamint a saját pénzügyi keretének függvényében.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium,
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • kiadványszerkesztés, tördelés,
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
    • korrektúra,
  • kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),
  • publikáció megjelentetés (szolgáltatás).

A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, valamint rezsiköltségre nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését az adatlapon tett áfa-nyilatkozatnak megfelelően kell kitölteni.

A támogatott pályázó a támogatás összegére a megkötött szerződés birtokában 2009. évben számíthat a 2008. évi támogatás elfogadott elszámolása után.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2008. november 10-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Könyvtári Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2008. október 27.

Frissítve: