A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Könyvtári Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-t.

Altéma kódszáma: 2110

Az alább felsorolt határon túli folyóiratok 2010. évi lapszámainak beszerzésére és azok eljuttatására az alábbi meghatározás szerint.

Az I. számú mellékletben felsorolt 294 városi könyvtár és a II. számú mellékletben felsorolt 53 ODR szolgáltató könyvtár részére (kivéve a Tábortűz és Tücsök című lapokat, amelyeket a 294 városi könyvtár, valamint a 19 megyei könyvtár és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár részre kell beszerezni és megküldeni)a következő lapokat kell beszerezni és eljuttatni:

Fórum. Társadalomtudományi Szemle
Kalligram
Kassai Figyelő
Korunk

Moldvai Magyarság
Művelődés
Prágai Tükör
Székelyföld
Tábortűz
Tücsök

A II. számú mellékletben felsorolt 53 ODR szolgáltató könyvtár részére a következő lapokat kell beszerezni és eljuttatni:

Aracs
Bácsország
Firka
Gömörország
Híd
Irodalmi Szemle
Katedra
Látó
Létünk
Szőrös Kő

A tervezett keret: 15 000 000 Ft

Az alább felsorolt irodalmi folyóiratok 2010. évi lapszámainak beszerzésére és azok eljuttatására az I. számú mellékletben felsorolt 294 városi könyvtár részére. A következő lapokat kell beszerezni és eljuttatni:

2000
Alföld
Bárka
Életünk
Forrás
Hitel
Holmi
Jelenkor
Kalligram
Kortárs
Könyvhét

Látó
Magyar Napló
Mozgó Világ
Műhely
Műút

Nagyvilág

Prae
Szépirodalmi Figyelő
Tiszatáj
Új Forrás
Új Könyvpiac

Vigilia

A tervezett keret: 41 500 000  Ft

Az alább felsorolt ismeretterjesztő folyóiratok 2010. évi lapszámainak beszerzésére és azok eljuttatására az I. számú mellékletben felsorolt 294 városi könyvtár részére. A következő lapokat kell beszerezni és eljuttatni:

Beszélő
Csodaceruza
Édes Anyanyelvünk
Élet és Tudomány
Esély
Eszmélet
Földgömb
História
Irodalomtörténet
Korall
Magyar Nyelvőr
Regio
Rubicon
Természet Világa
Természetbúvár
Thalassa
Valóság
Várak, Kastélyok, Templomok

A tervezett keret: 33 000 000 Ft

Támogatás kérhető:

  • postázási költségekre,
  • csomagolási költségekre,
  • a folyóiratok beszerzési árára.

Az elszámolásban rezsiköltség nem szerepelhet!

Az elszámolásnak tartalmaznia kell a könyvtárak átvételi elismervényeit, valamint a postakönyvből azon oldalak fénymásolatait, amely bizonyítja a küldemények kipostázását.

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. november 2-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Könyvtári Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. október 22.

Frissítve: