A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A KÖNYVTÁRI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A KÖNYVTÁRI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A kollégium meghívásos pályázatot hirdet, amelyre az Országos Széchényi Könyvtárat hívja meg, az alábbi programok megvalósítására:

1.

Altéma kódszáma: 2110

Skultéty Csaba Fiume-gyűjteményének megvásárlása

Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre:

  • hagyaték megvásárlása

Célkeret: 3 millió Ft

2.

Altéma kódszáma: 2143

Az alább felsorolt határon túli könyvtárak állományának bibliográfiai számbavétele, katalogizálása:

  • Kismarton – Ferences Könyvtár
  • Pozsony – Evangélikus Líceum Könyvtára
  • Fülek – Ferences Könyvtár
  • Nagykároly – Piarista Könyvtár
  • Brassó – Fekete Templom könyvtára
  • Arad – Ferences Könyvtár

Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre:

  • megbízási díj és annak járuléka(i)
  • napidíj
  • utazási költség
  • reprográfia
  • adatbázis-építés, -kezelés, adatrögzítés
  • laptop vásárlása

Célkeret: 4 millió Ft

3.

Altéma kódszáma: 2110

A Magyar Művelődéstörténeti Lexikon IX. kötetének határon túli intézmények részére 100 példányban történő megvásárlása és eljuttatása

Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre:

  • a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon IX. kötetének megvásárlására,
  • csomagolási és postaköltségére

Az elszámoláshoz csatolni kell a határon túli intézmények átvételi elismervényét.

Célkeret: 800 000  Ft

A pályázatot a felhívás egyes pontjaira külön kitöltött adatlapon kell benyújtani!

A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. október 15-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Könyvtári Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. október 7.

Frissítve: