A KÖNYVTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


Untitled Document

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.
a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)
Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy
– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A Könyvtári Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot ír ki a büntetés-végrehajtási intézetek fogvatartottai könyvtári ellátásának javítására.

Altéma kódszáma: 2110

Pályázatot nyújthatnak be:

a megyei könyvtárak a megye területén lévő, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a Budapest területén lévő büntetés-végrehajtási intézetek könyvtárai részére állománybővítésre, letéti rendszerben.
Az idei program keretében újra az előzetesen letartóztatottak elhelyezésére szolgáló, alábbi büntetés-végrehajtási intézetek könyvtárainak ellátására lehet pályázni:

Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, I.-II.-III. objektum
Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A tervezett keret: 5 millió Ft

A pályázathoz csatolni kell:

az ellátásban részesülő büntetés-végrehajtási intézet nyilatkozatát a szolgáltatás igénybevételéről, vagy az érvényes szolgáltatási szerződést.

A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a dokumentumokat olyan számítógépes adatbázisban tárja fel, amelyben azok webes felületen lelőhely szerint visszakereshetők.

A kért támogatás összege – az elítéltek átlaglétszámától függően – intézetenként legalább 100 ezer, legfeljebb 600 ezer forint lehet.

A programot legkésőbb 2010. május 31-ig meg kell valósítani.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. szeptember 30-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Könyvtári Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. július 29.

Frissítve: