A KÖZMŰVELŐDÉSI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


Nemzeti Kulturális Alapprogram

A KÖZMŰVELŐDÉSI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Közművelődési Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2003. II. félévi és 2004. évi szakmai tevékenységek támogatása és megújítása céljából az alábbi témakörökben:

1. A NKÖM Közművelődési hálózatfejlesztési program támogatásával felújított közművelődési intézmények, közösségi színterek szakmai tevékenységének újraindítására

Pályázat nyújtható be a NKÖM revitalizációs pályázatán 2002. évben nyertes önkormányzatok által felújított, felépített közművelődési intézmények, közösségi színterek 2004 I. félévi, rendszeres művelődési folyamatokat generáló közművelődési-szakmai programjainak megvalósítására.

Támogatás kérhető

  • tiszteletdíjra és annak járulékaira,
  • szakmai anyagköltségre,
  • PR-költségre,
  • útiköltségre.

A pályázathoz csatolni kell

  • a beszámolót a revitalizációs fejlesztési program megvalósulásáról,
  • a 2004. I. félévi részletes szakmai programtervet.

A megpályázható legmagasabb összeg 500 000,- Ft.

Altéma kódszáma: 2032

2. Közművelődésben dolgozók szakmai továbbképzésére

Pályázat nyújtható be a 2004. évben megvalósuló közművelődési, szakmai, módszertani képzések, előadássorozatok, felkészítő tanfolyamok szervezésére, lebonyolítására.

Pályázhatnak

  • Országos és megyei hatókörű – alaptevékenységük szerint közművelődési célú – civil szervezetek,
  • Közművelődési költségvetési intézmények.

Támogatás kérhető

  • Tiszteletdíjakra és járulékaira, ill. számlás kifizetésekre – befogadható maximális költség: bruttó 5000 Ft/ óra
  • Az előadók, résztvevők utazási költségtérítésére – befogadható maximális költség: átlag 5000 Ft/fő
  • A résztvevők szállásköltségére – befogadható maximális költség 4.000 Ft/ éj/ fő
  • Csoportos étkezésre – befogadható maximális költség: reggeli 800 Ft, ebéd 1 800 Ft, vacsora 1.500 Ft/ fő
  • Terembérleti díjra – befogadható maximális költség 150 000 Ft
  • Eszközbérleti díjra – befogadható maximális költség 70 000 Ft
  • Reklám és propaganda kiadásokra – befogadható maximális költség a teljes programköltség 10 %-a

A pályázathoz csatolni kell

  • a minimum 15 órás képzési program részletes leírását,
  • a képzés időtartamát, helyét,
  • a képzésre meghívottak körét és várható létszámát,
  • a képzési helyszín befogadói nyilatkozatát,
  • a képzés egy főre eső teljes bekerülési költségét, amely teljes ellátással nem lehet több 20 000 Ft-nál
  • a képzésen résztvevők által fizetendő költség-hozzájárulás mértékét, mely nem lehet magasabb 5000 Ft/ fő összegnél

Előnyben részesülnek azok a pályázók, akik megyei vagy regionális összefogásban egy vagy több helyszínen valósítanak meg képzési programot.

Egy pályázó kizárólag csak egy pályázatot nyújthat be.

A megpályázható legmagasabb összeg 1 500 000 Ft.

Altéma kódszáma: 2027

3. 2004. I. félévében megvalósuló, öntevékeny művészeti csoportok értékelő-minősítő versenyeire, fesztiváljaira

Pályázat nyújtható be a 2004. január 1 – június 30. között megrendezésre kerülő, országosan összehangolt módon megszervezett, több megyét érintő, felmenő rendszerű, értékteremtő, műkedvelő művészeti versenyek, fesztiválok támogatására, amelyek bemutatják a régió közművelődési értékeit, amatőr művészeti közösségeit.

Pályázhatnak

  • közművelődési költségvetési intézmények,
  • bejegyzett – alaptevékenységként közművelődési célú – civil szervezetek

Támogatás kérhető

a rendezvény lebonyolításával kapcsolatos

  • útiköltségre,
  • szállásköltségre,
  • csoportos étkeztetésre,
  • tiszteletdíjakra és járulékaira, ill. számlás kifizetésekre,
  • bérleti díjakra,
  • PR-költségekre.

A pályázathoz csatolni kell

  • a rendezvény előzményeit bemutató ismertetőt,
  • a rendezvény részletes programtervezetét,
  • a kötelezően kitöltendő pályázati költségvetési összesítő mellékleteként a rendezvény részletező költségvetését eseményenkénti, jogcím szerinti bontásban,
  • a 30 % önrészre vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozatot,
  • a program lebonyolításában résztvevők együttműködésére vonatkozó szándéknyilatkozatokat,
  • a rendezvény tervezett időpontját,
  • a résztvevők várható létszámát,
  • 2 db közművelődési szakértői ajánlást, eredeti aláírással.

Egy pályázó kizárólag egy pályázatot adhat be, de a pályázat több – a fenti célokkal megegyező – fesztiválra, versenyre is vonatkozhat.

Altéma kódszáma: 2007


A pályázatok
2003. szeptember 29-ig beérkezően
nyújthatóak be, kizárólag az NKA Igazgatóságának postacímére
(H–1388 Budapest, Postafiók 82.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.


Általános tudnivalók

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2003. évre kiadott pályázati adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie személyi jövedelemadó-köteles támogatás igénylése esetén magánszemélynek, továbbá a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek, valamint külföldi székhelyű pályázónak.

A lebonyolító magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. A részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek a pénzügyi-gazdasági feladatait ellátó, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv a lebonyolítója.

Az NKA Igazgatósága felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2003-ban valamennyi pályázónak/ lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint. Azok a pályázók / lebonyolítók, akiknek a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál 2003. évben már volt támogatott pályázatuk és azt követően jogi és /vagy személyi változás nem történt, a jogi dokumentáció ismételt becsatolása alól mentesülnek.

Kiadványok támogatására pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A szükséges adatlap letölthető az NKA honlapjáról, (www.nka.hu), továbbá személyesen beszerezhető az NKA Igazgatóságán és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.) Az adatlap postai úton is igényelhető – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – az NKA Igazgatóságától.

Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható

A pályázatokat a kollégium a benyújtás határidejétől számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem támogatott pályázatokhoz csatolt anyagot (kézirat, forgatókönyv, fotó, kazetta stb.) nem őrizzük meg és nem küldjük vissza, azok az NKA Igazgatóságán átvehetők a döntésről szóló értesítés dátumától számított 60 napon belül. A határidő eltelte után – külön értesítés nélkül – a fenti anyagokat megsemmisítjük.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatósága ügyfélszolgálatától kérhető
(tel.: 351-5461/141-es mellék).
Ügyfélfogadási idő: hétfőtől – csütörtökig 9-15 óráig; pénteken 9-12 óráig.

Közművelődési Szakmai Kollégium