A KULTURÁLIS FESZTIVÁLOK KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A KULTURÁLIS FESZTIVÁLOK KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati cél: Kulturális fesztiválok megrendezésének támogatása és ezen keresztül a magyar kultúra pozíciójának, rangjának és színvonalának megőrzése és erősítése.

Pályázati feltételek:

  • a rendezvény költségvetése legalább 5 millió Ft (pályázati adatlap 4.1.5. pont B oszlopban feltüntetett összeg);
  • a költségvetés forrásai között szerepel bevétel (A tervezett bevételeket a pályázati adatlapon lévő részletes költségvetésben – adatlap 4. pontja – is szerepeltetni kell:
    • a 4.2.1. pontban a pályázat beadásakor már rendelkezésre álló szponzorációs bevételeket kell feltüntetni (a Kollégium a 4.2.1. ponton belül a Az államháztartáson belüli szervezettől (kivéve önkormányzattól), a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezettől, ezen szervezetek tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdálkodó szervezettől vagy alapítói joggyakorlása alá tartozó alapítványtól, közalapítványtól, külföldi forrásból kapott támogatás”, az „Önkormányzattól kapott támogatás”, valamint az „Egyéb kapott támogatás, ideértve az államháztartáson kívüli szervezettől kapott bármely támogatást” soron feltüntetett összeget fogadja el bevételként),
    • a 4.2.2. pontban a várható bevételeket (jegybevétel, bérleti díjból származó bevétel, olyan szponzorációs bevétel, amely a pályázat beadásakor még nem áll a pályázó rendelkezésére/ kell feltüntetni);
  • a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: összesen 170.500.000 Ft címzett keret.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 80%.

Altéma kódszáma: 206107/224

Pályázatra meghívást kap:

  1. Kulturális Közgyűjtemény Fenntartó Nonprofit Kft., a JÓKAI-NAPOK című rendezvény megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 2.000.000 Ft

  1. Brothers Zenei és Produkciós Kft., a KAPOSVÁRI NEMZETKÖZI KAMARAZENEI FESZTIVÁL (KAPOSFEST) megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 10.000.000 Ft

  1. CINE-MIS Moziüzemi Szolgáltató Nonprofit Kft., a JAMESON CINEFEST NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 10.500.000 Ft

  1. Folklór Kulturális Közalapítvány, a CSÁNGÓ FESZTIVÁL megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 10.000.000 Ft

  1. Fonó Budai Zeneház Kulturális és Szolgáltató Nonprofit Kft., a HÉTTORONY FESZTIVÁL megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft., a DEBRECENI VIRÁGKARNEVÁL megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Gryllus Kulturális és Kereskedelmi Kft., a KALÁKA FESZTIVÁL megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 6.000.000 Ft

  1. Interkultur Hungaria Kulturális Rendezvényszervező és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft., a ZEMPLÉNI FESZTIVÁL megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 40.000.000 Ft

  1. Katona József Színház (Kecskemét), a SZÍN-TÁR, SZÍNMŰVÉSZETI EGYETEMEK TALÁLKOZÓJA című rendezvény megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Karzat Színház Nonprofit Kft., az ÖT TEMPLOM FESZTIVÁL megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 4.000.000 Ft

  1. Magyarok Öröksége Alapítvány, a SUMMERFEST NEMZETKÖZI FOLKLÓRFESZTIVÁL ÉS NÉPMŰVÉSZETI VÁSÁR megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft., a VIDOR FESZTIVÁL megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 10.000.000 Ft

  1. Nemzetközi Vizuális Művészeti Alapítvány, a MEDIAWAVE NEMZETKÖZI ZENEI FESZTIVÁL megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 20.000.000 Ft

  1. Ördögkatlan Fesztivál Egyesület, az ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Pécsi Országos Színházi Fesztivál Közhasznú Nonprofit Kft., a PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZ TALÁLKOZÓ (POSZT) megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 10.000.000 Ft

  1. Veszprémi Ünnepi Játékok Rendezvényszervező, Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft., a VESZPRÉMI ÜNNEPI JÁTÉKOK (VESZPRÉMFEST) megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Stereo Kereskedelmi Kft., a REFORMÁTUS ZENEI FESZTIVÁL megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Anyanyelvápolók Szövetsége, a MAGYAR NYELV NAPJA című rendezvény megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 2.000.000 Ft

  1. All-Dox Kft., a BIDF – BUDAPEST INTERNATIONAL DOCUMENTARY FESTIVÁL című rendezvény megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Nonprofit Kft., a FOTÓUTCA FESZTIVÁL megvalósítására.

Igényelhető támogatás maximális összege: 6.000.000 Ft

Jelen pályázati felhívásra történő meghívás önmagában nem jelenti az automatikus támogatás tényét.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
Pályázni a 2016. január 1. és 2017. április 30. között megvalósuló fesztiválokra lehet.

Az adott fesztivál megrendezésével kapcsolatos kiadások kezdő időpontja (a számlák teljesítésének időpontja) a fesztivál konkrét kezdő időpontját megelőző maximum 120 nap lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium előírja.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltségvetés (pályázati adatlap 4.1.5. pont B oszlopban feltüntetett összeg) minimum 20%-a.

Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni. 

A 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 75. § (4) bekezdése alapján a saját forrás rendelkezésére állásáról szóló nyilatkozaton

  • helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve társulási tanács elnöke nyilatkozatát,
  • költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetőjének nyilatkozatát,
  • fenti pontok alá nem tartozó esetekben a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrás rendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával való igazolását kell érteni.

A megítélt támogatásról és a megítélt támogatáshoz arányosított saját forrással együttesen kell elszámolni (megítélt támogatás: 0,8 = elszámolandó összeg). 

A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni („Saját forrás”, „Az államháztartáson belüli szervezettől (kivéve önkormányzattól), a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezettől, ezen szervezetek tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdálkodó szervezettől vagy alapítói joggyakorlása alá tartozó alapítványtól, közalapítványtól, külföldi forrásból kapott támogatás”, „Önkormányzattól kapott támogatás”, valamint az „Egyéb kapott támogatás, ideértve az államháztartáson kívüli szervezettől kapott bármely támogatás” soron feltüntetett összeg fogadható el saját forrásként).

Saját forrásként kizárólag azon bevételek fogadhatók el, amelyek más szervezet felé nem kerülnek elszámolásra.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető – kivéve filmszakmai tárgyú rendezvényeket:

  • előadóművészek fellépésének tiszteletdíja;
  • együttesek fellépésének tiszteletdíja;
  • szakmai közreműködők tiszteletdíja;
  • műsorvásárlás (produkciók);
  • szerzői jogdíj;
  • utazási költség;
  • szállásköltség;
  • szállítási költség;
  • biztosítási költség (biztosítóval kötött);
  • terembérleti díj;
  • helyszínbérleti díj;
  • sátor bérleti díja;                                    
  • pavilonbérleti díj;      
  • színpad bérleti díja;
  • lelátó bérleti díja;
  • színpadtechnika bérleti díja;
  • audiovizuális eszközök bérleti díja;
  • hangtechnikai szolgáltatás;
  • fénytechnikai szolgáltatás;
  • vetítéstechnikai szolgáltatás;
  • színpad építési és bontási költsége;
  • installációs költség;
  • nagyítás;
  • paszpartu;
  • keretezés;
  • díszlet;
  • jelmez;
  • kellék;
  • nyomdai előkészítés;
  • nyomdaköltség;
  • reklám- és propagandaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a Kollégium dönt.

Filmszakmai tárgyú rendezvények esetében az emberi erőforrások minisztere 67/2013. (X.17.) EMMI rendeletében foglaltak szerint támogatás kizárólag az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • művészek tiszteletdíja;
  • előadók tiszteletdíja;  
  • szakmai közreműködők tiszteletdíja;
  • szerzői jogdíj;
  • utazási költség;
  • szállásköltség;
  • terembérleti díj;
  • helyszínbérleti díj;
  • technikai eszközök bérleti díja;
  • installációs költség;
  • díszlet;
  • szerkesztési költség (kiadvány);
  • grafikai költség (kiadvány);
  • nyomdaköltség (kiadvány),
  • reklám- és propagandaköltség.

Üzemeltetési és fenntartási kiadásokra (rezsiköltség) támogatás nem igényelhető, nem fordítható.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. betétlap;
  2. a fesztivál részletes műsorterve (max. 3 oldal terjedelemben);
  3. előírt (20%) saját forrás rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozat vagy igazolás;
  4. nyilatkozat társrendezőkről;
  5. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata;
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy- egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a “pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Bírálat során a kollégium az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

  • program bemutatása;
  • kulturális jelentősége;
  • gazdasági szerepe;
  • szervezési és marketingszempontok;
  • gazdálkodás;

            ezen belül kiemelten az alábbiakat:

  • huzamosabb ideje kiemelkedő kulturális értéket hoznak létre;
  • kulturális szempontból hátrányos helyzetű (földrajzilag, vagy műfajilag ellátatlan) területen valósulnak meg;
  • egyidejűleg több művészeti ágnak nyitnak teret;
  • új közönségréteget szólítanak meg (különös tekintettel a fiatal korosztályokra);
  • költségvetésükben a szellemi alkotások, előadások közvetlen költségei az elsődlegesek, szemben a járulékos költségekkel (pl. technika, vendéglátás, szervezők díjazása);
  • hatékony, és egyben költségtakarékos marketingmegoldásokat alkalmaznak;
  • kialakult művészeti minőséget tükröző egyéni arculatuk van;
  • regisztrációs rendszerben való részvétel;
  • kulturális, művészi, közösségi, tudományos minőség ötvözése;
  • a rendezvény újszerű, innovatív megközelítése a tartalom, a megvalósítás módszereinek terén;
  • olyan egyedi közösségi kapcsolatrendszer a megvalósítás terén, ami mások számára is modell-, vagy akár országosan példaértékű;
  • széles rétegek elérése, korosztályok, társadalmi rétegek, kihívással élők, hátrányos helyzetűek megszólítása;
  • társadalmi, oktatási, tudományos, terület- és településfejlesztési, környezetvédelmi megközelítések;
  • nemzetközi egyezmények, ajánlások figyelembevétele, alkalmazása, így népművészeti témában UNESCO szellemi örökség konvenció, más kulturális esemény esetében UNESCO kulturális kifejezések sokszínűsége konvenció;
  • az esemény céljának, koncepciójának, programjainak rövid, világos és meggyőző megfogalmazása, mely sajtóanyagként is használható.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy támogatott pályázatok esetén – a szakmai ellenőrzés érdekében – az egyes programok előtt 2 héttel értesítést/meghívót kell küldeniük a kulturalisfesztivalok@nka.hu e-mail címre.  

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult program részletes leírását, eredményességét, szakmai hatásait;
  • a megvalósult program technikai adatait (helyét, idejét, látogatói és közreműködői létszámát);
  • a fesztivállal kapcsolatos dokumentumokat (megvalósult részletes program ismertetője, szórólapok, plakát, sajtóvisszhang, fotódokumentáció, audiovizuális felvétel, esetleges közvélemény-kutatás összefoglalója stb.);
  • a honlap címét, elérési útját, amelyen az ismertető elérhető.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi beszámolónak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

A támogatottnak a programról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) a támogatott fesztivál honlapján közölnie kell, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania.

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:

A támogatott nyilatkozatát arról, hogy a megvalósult programról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) a fesztivál honlapján a szakmai beszámoló benyújtásától számított legalább egy évig ott tartotta.

* * *

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel – a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet, valamint a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény és a nem filmgyártási célú mozgóképszakmai tevékenységek állami támogatásának szabályairól szóló 67/2013. (X. 17.) EMMI rendelet alapján állami támogatásban részesülnek, amelyet az Európai Bizottság SA.36579 (13/N) számú határozatával hagyott jóvá.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az államháztartásról szóló törvény (Áht.) 54. §-a, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet (Ávr.) 100. §-a tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Igazgatóság az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény (NKAtv.) 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §-a, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Jelen pályázati felhívás alapján a kedvezményezett az Európai Bizottság  SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007. számú bizottsági határozat szerinti kulturális célú támogatásban részesül.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

  • 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Igazgatóságnak bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2016. június 13-án, éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4353-as, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében a hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma