A KULTURÁLIS FESZTIVÁLOK KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG KULTÚRA KERETPROGRAMJÁBAN (2007–2013) RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA


A KULTURÁLIS FESZTIVÁLOK KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG KULTÚRA KERETPROGRAMJÁBAN (2007–2013) RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA

Pályázati cél: az Európai Bizottság Kultúra keretprogramjának (2007–2013) 1.1, 1.2.1, 1.3.5, 1.3.6, 3.2. területe keretében megítélt támogatásról szóló hatályosított szerződésben előírt szükséges önrész meghatározott hányadának biztosítása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 100 millió Ft.

Igényelhető legmagasabb támogatási összeg:

a) rövid távú projekt esetén (maximum 24 hónap):

  • főszervező részére az Európai Bizottság által megítélt projekttámogatás 20%-a, de maximum 30.000 eurónak megfelelő, 310,03 Ft/euró* árfolyamon számított forint összeg, azonban nem haladhatja meg a vállalt önrész mértékét,
  • társszervező részére az Európai Bizottság által megítélt projekttámogatás 10%-a, de maximum 15.000 eurónak megfelelő, 310,03 Ft/euró* árfolyamon számított forint összeg, azonban nem haladhatja meg a vállalt önrész mértékét,

b) hosszú távú (3–5 év) projekt esetén:

  • főszervező részére az Európai Bizottság által megítélt projekttámogatás 16,6%-a, de maximum 50.000 eurónak megfelelő, 310,03 Ft/euró* árfolyamon számított forint összeg, azonban nem haladhatja meg a vállalt önrész mértékét,
  • társszervező részére az Európai Bizottság által megítélt projekttámogatás 8,3 %-a, de maximum 25.000 eurónak megfelelő, 310,03 Ft/euró* árfolyamon számított forint összeg, azonban nem haladhatja meg a vállalt önrész mértékét,

c) európai fesztivál esetén:

  • szervező részére az Európai Bizottság által megítélt projekttámogatás 20%-a, de maximum 25.000 eurónak megfelelő, 310,03 Ft/euró* árfolyamon számított forint összeg, azonban nem haladhatja meg a vállalt önrész mértékét.

* MNB-középárfolyam 2014. február 10-én.

Altéma kódszáma: 3786/200

Pályázók köre: az Európai Bizottság Kultúra keretprogramjának (2007–2013):

1.1. terület: Többéves együttműködési projektek,
1.2.1. terület: Együttműködési projektek,
1.3.5. terület: Együttműködési projektek harmadik országokkal,
1.3.6. terület: Európai kulturális fesztiválok támogatása,
3.2. terület: A kultúrpolitika elemzésével foglalkozó szervezetek közötti együttműködési projektek

című fejezetek keretében – a 2013. évben elbírált pályázaton – fő-, illetve társszervezőként támogatásban részesült magyar és határon túli magyar kulturális szervezetek, amelyek rendelkeznek az Európai Bizottság által hatályosított támogatási szerződéssel.

A hosszú távú projektet megvalósító pályázók a pályázati programjuk időtartama alatt évente igényelhetnek támogatást, amennyiben ezt a feléjük támasztott önrész igény indokolja.

Az önrészhez történő hozzájárulást projektenként csak egy pályázónak biztosítja az NKA.

Amennyiben több társszervező is benyújtja pályázatát egy adott program önrészére, az a pályázók kizárását vonja maga után.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj mértéke: a pályázó nevezési díj címen 10.000 Ft+27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj befizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: a pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szakmai közreműködők tiszteletdíja,
  • szakmai közreműködők megbízási díja,
  • szerzői jogdíj,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • szállítási költség,
  • vám- és biztosítási költség,
  • terembérleti díj,
  • helyszínbérleti díj,
  • audiovizuális eszközök bérleti díja,
  • kölcsönzési díj,
  • színpad építési és bontási költsége,
  • díszlet,
  • jelmez,
  • kellék,
  • installációs költség,
  • szakmai anyagköltség,
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség,
  • reklám- és propagandaköltség,
  • audiovizuális rögzítés és utómunkálatainak költsége.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A kollégium az üzemeltetési és fenntartási kiadásokat (rezsiköltséget) nem támogatja.

A pályázati adatlap 4. pontjában részletezett költségvetés összesen sorának (4.1.5. sor B oszlop) meg kell egyeznie az Európai Bizottság által megítélt támogatásról szóló szerződésben előírt szükséges önrész 310,03 Ft/euró árfolyamon számított forint összegével.

Abban az esetben, ha a pályázónak az aktuális programra már folyamatban lévő támogatása van a Nemzeti Kulturális Alap valamely szakkollégiumánál, a támogatás részarányosan csökken.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. betétlap;
  2. program részletes leírása magyar nyelven /hosszú távú projekt esetén a teljes projektre vonatkozó leírás, benne kiemelve a megpályázott időszakra vonatkozó részletes programterv/ (legfeljebb 3 A/4-es oldalon);
  3. főszervező esetében az Európai Bizottság és a pályázó között létrejött hatályos, teljes támogatási szerződés másolata;
  4. társszervező esetében az Európai Bizottság és a projekt fő szervezője között létrejött hatályos, teljes támogatási szerződés másolata, valamint a projekt fő szervezője és a pályázó között létrejött együttműködési megállapodás;
  5. nevezési díj befizetését igazoló banki átutalási bizonylat, vagy postai utalvány másolata;
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

Nevezési díj megfizetésének rendje: a nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a projekt az Európai Unió tagállamai közül mennyit érint,
  • a projekt milyen mértékben növeli az európai kulturális együttműködést,
  • a projekt kulturális hozadéka az ország számára.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • pályázati téma megvalósulásának körülményeit, megvalósult program részletes ismertetését, eredményességét,
  • program technikai adatait (a megvalósult program helyét, idejét, látogatói és közreműködői létszámát).

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a./ A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b./ Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy “Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt az adatlap 7. pontjában kell feltölteni. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a./ és ha indokolt a b./pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II. 15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az SA.34770 (2012/N-2). számú határozatában hagyott jóvá.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés p) pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 67. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 77. § (2) bekezdése alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 78. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor. A költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 78. § (3) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni
  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.
  • 80. § (1) bekezdése alapján: A kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját. Jogszabály vagy a támogatási szerződés az egyes finanszírozási időszakok lezárásaként részbeszámoló benyújtását írhatja elő.
  • 80. § (6) bekezdése alapján: Ha a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.
  • 80. §. (7) bekezdése alapján: Ha részbeszámolási kötelezettség teljesítésére a (6) bekezdés szerinti határidő leteltéig nem, vagy nem megfelelően kerül sor, a költségvetési támogatás fennmaradó része nem folyósítható mindaddig, amíg a kedvezményezett a kötelezettségének nem tesz eleget.
  • a 83. § (4) bekezdése alapján: ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, és nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portál Pályáztatás menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2014. március 13-án, éjfélig lehet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

A lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4444-es számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 76. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma