A KÖZMŰVELŐDÉSI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A KÖZMŰVELŐDÉSI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Általános tudnivalók

A Közművelődési Szakmai Kollégium pályázati felhívása

A kollégium pályázatot hirdet a 2006. évi közművelődési szakmai tevékenységek fejlesztése és megújítása céljából az alábbi témakörökben:  

1. Szakmai rendezvények, nem hivatásos művészeti találkozók támogatása  

Altéma kódszáma: 2008  

Pályázat nyújtható be a 2006. július 1 – 2007. február 15. között megrendezésre kerülő, több intézmény és szervezet együttműködésével, minimum kistérségi szinten megvalósuló közművelődési programokra.  

Pályázhatnak:

  • közművelődési intézmények
  • 2004. január 2-án már működő, közművelődési célú országos, regionális vagy megyei hatókörű egyesületek, alapítványok, közhasznú minősítésű kht-k  

Előnyben részesülnek az alábbiak:

  • a roma lakosságot bevonó, kulturális értékeinek megismertetésére irányuló rendezvények
  • azok a hagyományosan megrendezésre kerülő események, amelyeket eddig széles szakmai elismerés övezett
  • az innovatív, új kezdeményezések
  • az amatőr művészet területein tevékenykedők minél szélesebb köre számára nyitott rendezvények
  • a határokon átívelő együttműködésen alapuló találkozók
  • a felmenő rendszerű, megyei, regionális és országos rendezvényt is tartalmazó események
  • az adott művészeti ág nemzetközi szervezetei által elismert rendezvények
  • a minél nagyobb százalékú önrészt vállaló pályázatok  

A pályázathoz csatolni kell:

  • a rendezvény részletesen kidolgozott programtervezetét (amelynek tartalmaznia kell a rendezvény tervezett időpontját, helyét, résztvevőinek körét, az esemény leírását, megvalósítási ütemtervét) – több rendezvény esetén külön-külön
  • a szakmai program előzményeit bemutató ismertetőt, új kezdeményezések esetén a várható eredményesség bemutatását
  • a megvalósításban részt vevők együttműködési szándéknyilatkozatát
  • a kötelezően kitöltendő pályázati költségvetési összesítő mellékleteként a teljes, részletező költségvetést (több rendezvény esetén rendezvényenkénti, jogcím szerinti bontásban), a várható támogatások feltüntetésével
  • a teljes bekerülési költség minimum 20 %-ára vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozatot  

Támogatás kérhető:

  • szállásköltségre
  • csoportos étkeztetésre
  • tiszteletdíjakra és azok járulékaira, illetve ezek számlás kifizetésére (dologi költség)
  • utazási és szállítási költségekre
  • szakmai anyagok költségeire
  • PR költségekre
  • bérleti díjakra  

A kollégium hivatásos művészeti produkciók és találkozók költségeit nem támogatja.

Egy pályázó csak egy pályázatot adhat be, de a pályázat több közművelődési esemény támogatására is vonatkozhat.  

2. Közművelődési célú nyári táborok támogatása  

Altéma kódszáma: 2032  

Pályázat nyújtható be 2006. június 1. és augusztus 31. között megvalósuló művészeti tehetséggondozó, olvasást-népszerűsítő, anyanyelv-ápoló, ismeretterjesztő, környezeti nevelést szolgáló vagy komplex nyári táborok támogatására.  

P ályázhatnak:

  • közművelődési intézmények
  • 2004. január 2-án már működő, közművelődési célú egyesületek, alapítványok, közhasznú minősítésű kht-k  

Támogatás kérhető:

  • tiszteletdíjakra és azok járulékaira, illetve ezek számlás kifizetésére (dologi költség)
  • útiköltségre, szállítási költségre
  • szakmai anyagok (pl.: festék, agyag, gyöngy…) költségeire
  • szállásköltségekre
  • a táborozás alatti kulturális programok belépőire  

A pályázathoz csatolni kell:

  • a pályázó közösség szakmai munkájának bemutatását (maximum 3 oldalban)
  • a tábor szakmai vezető/ jének / inek rövid (maximum 1 oldalas) szakmai önéletrajzát
  • a tábor szakmai programtervezetét
  • a költségvetésben megjelölt 30 % önrészre vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozatot  

Egy pályázó egy pályázatot adhat be, de a pályázat több ( max . 3) tábor támogatására is vonatkozhat.

Megpályázható összeg táboronként max .0 200.000, -Ft (a létszám és a költségigények függvényében).  

A kollégium előnyben részesíti a roma fiatalok tehetséggondozására irányuló, vagy a roma fiatalokat is integráló táborokat. Ez esetben a tábor zárása után elkészített beszámolónak tartalmaznia kell a roma résztvevők pontos arányát, és ki kell térnie a roma fiatalokkal való tábori foglalkozások eredményességére.  

A kollégium nem támogatja a szakmai tevékenység nélküli napközis táborokat.  

3. Kisközösségek, művészeti csoportok szakmai tevékenységét segítő kisértékű eszközök és anyagok beszerzésére  

Altéma kódszáma: 2005  

A pályázat nyújtható be a művészeti alkotócsoportok, kisközösségek működését, új produkció készítését szolgáló kisértékű eszközök beszerzésére, illetve a kellékek, eszközök készítésére (pl.: fellépő ruhák, jelmezek, díszletek anyagai – és készíttetésük).  

P ályázhatnak:

  • csoportokat fenntartó, működtető (vagy befogadó) közművelődési intézmények
  • közművelődési célú közösségi színterek fenntartói
  • jogi személyként működő kisközösségek, művészeti csoportok  

Nem pályázhatnak:

  • hivatásos művészeti csoportok
  • népművészeti művészeti csoportok
  • oktatási rendszerben és jelleggel működő művészeti csoportok  

Támogatás kérhető:

  • anyagköltségekre (textil, fa, bőr, ragasztó, festék stb.)
  • kész jelmezekre (öltözékek, fellépő-ruhák és cipők)
  • egyéb szakmai anyagok (videokazetta, írható CD, kotta, kottaállvány stb.) költségeire
  • jelmezek, díszletek, fellépő ruhák készíttetésének szolgáltatási költségeire (számlás dologi kifizetések)
  • illetve megbízási díjjal történő kifizetésére (személyi költség)  

A pályázathoz csatolni kell:

  • a pályázó közösség szakmai munkájának bemutatását (maximum 3 oldalban)
  • a pályázat indoklását, a reális, részletes költségvetést (intézményi pályázó esetén csoportonkénti bontásban)  

Egy pályázó közösség egy pályázatot adhat be max . 200 .000 ,-Ft értékben.

Intézményi, önkormányzati pályázó esetében több csoport számára lehet kérni a támogatást, csoportonként max . 200 .000 ,-Ft, összesen max . 1 .000 .000,-Ft értékben, részletes, bontott költségvetéssel.  

4. Közművelődési programok tájoltatására  

Altéma kódszáma: 2031

Pályázat nyújtható be a közművelődési szempontból hátrányos helyzetű települések művészeti programokkal való ellátására a 2006. június 1. és 2007. május 31. közötti időszakban.  

Pályázni lehet:  

  • az amatőr művészeti mozgalom magas színvonalon működő műhelyeinek eredményeként létrejött produktumok bemutatásának utaztatására
  • hivatásos művészek magas színvonalú, értékes programjainak tájoltatására.  

Pályázhatnak:  

  • országos és megyei közművelődési szakmai tanácsadó és szolgáltató intézmények, valamint   társulási megállapodás alapján kistérségi közművelődési feladatot ellátó közművelődési intézmények
  • 2004. január 2-án már működő, közművelődési célú országos, regionális és megyei egyesületek, alapítványok, közhasznú minősítésű kht-k  

Előnyben részesül:

  • a roma lakosságot bevonó, kulturális értékekkel való ellátására irányuló tájoltatás
  • a jelentős helyi értékeket képviselő amatőr csoportok produkcióinak tájoltatása
  • a Bartók-évhez kapcsolódó program  

A pályázathoz csatolni kell:  

  • a program részletes ismertetését
  • a művészeti csoportok, művészek együttműködési szándéknyilatkozatait
  • a programok helyszínéül szolgáló települések, intézmények befogadó nyilatkozatait
  • a programot megvalósítandó amatőr művészeti csoportok eddigi tevékenységét, eredményeit ismertető tájékoztatót
  • a kistérségi közművelődési feladatellátáshoz tartozó társulási megállapodás másolatát  

Támogatás kérhető:

·          tiszteletdíjra és járulékaira, vagy annak számlás kifizetésére (dologi költség)

·          utazási- és szállítási költségre

·          szállás-díjra

·          szerzői jogdíjra  

Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be, de a pályázat vonatkozhat több esemény támogatására is.  

Országos, megyei (fővárosi) közművelődési szakmai tanácsadást és szolgáltatást végző szervezet koordinálásában megvalósuló programcsomag esetén az elnyerhető támogatás maximum 3 000 000,-Ft. Egyéb pályázó esetén maximum 1 millió forint támogatásra nyújtható be támogatási igény.  

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázatok elbírálásánál a szakmai program minősége mellett    kiemelten vesszük figyelembe a pályázat költségvetésének realitását.  

A pályázatok
2006. február 28-ig beérkezően
yújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére
(H- 1388 Budapest, A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.
 

Kérjük, olvassa el a lap tetején található Általános tudnivalókat!

Közművelődési Szakmai Kollégium