A LEVÉLTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA, I. FÉLÉV


Nemzeti Kulturális Alapprogram

A LEVÉLTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Levéltári Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot hirdet 2002. évre időszaki levéltári szakmai periodikák, folyóiratok kiadásának támogatására. A meghívott szakmai folyóiratok a következők:

  • Levéltári Szemle
  • Turul
  • Fons
  • Sic Itur Ad astra

A pályázathoz csatolni kell:

  • A  jelen helyzetnek megfelelő adatokat tartalmazó lapbejegyzés másolatát.
  • A pályázó nyilatkozatát, amely tartalmazza a 2002. január – 2002. december között megjelenő lapszámok megjelentetésének időbeli  ütemezését, a  tervezett példányszámot , és a terjesztés módját részletező kiadói elgondolást.

Összevont lapszám egy megjelenésnek számít !

Igazolniuk kell, hogy az év folyamán megjelent lapszámok kötelespéldányait az Országos Széchenyi Könyvtár részére benyújtották. Az igazolást a Könyvtár Kötelespéldány Osztályától kell kérni, (1827 Budapest, Budavári Palota F épület, 302. szoba) és a pályázathoz mellékelni.

A pályázatot a lap tulajdonosa vagy kiadója nyújthatja be a főszerkesztő (felelős szerkesztő) ellenjegyzésével.

A kollégium a papír- és nyomdaköltségekre, valamint a szerzői honoráriumokra kíván támogatást nyújtani. A pályázók a szerkesztőségeknél felmerülő munkabérre, azok járulékaira és rezsire támogatást nem igényelhetnek.

[Altéma kódszám: 2201]

Nem adhat be pályázatot az, aki a 2001-ben elnyert támogatás (ok) rendeltetésszerű felhasználásáról szóló szakmai beszámolóját ( 2-2 példányt az év során megjelent számokból ) és pénzügyi elszámolását a szerződésben megjelölt időpontig nem küldte meg az igazgatóságnak, vagy egyéb, lejárt határidejű elszámolási  kötelezettségének nem tett eleget. Ugyancsak nem nyújthat be pályázatot az a kiadó, amely ellen csőd-, illetve felszámolási eljárás folyik.

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2002. január 1-jétől érvényes új adatlapján lehet. A pályázati adatlaphoz a folyóiratra vonatkozó főbb ismérveket tartalmazó betétlapot is ki kell tölteni és a pályázathoz mellékelni. Adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadunk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2002-ben valamennyi pályázónak és lebonyolítónak  a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját  az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.

A pályázatok 2002. február 21-ig beérkezően nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére (H-1062 Budapest, Bajza u. 32.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A pályázatokhoz szükséges adatlap ugyanezen a címen, továbbá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi utca 20-22.) szerezhető be személyesen. Az NKA Igazgatóságától adatlap – bélyeggel ellátott A/4-es  válaszboríték melléklésével – postai úton is igényelhető, valamint letölthető az NKA honlapjáról.

Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható.

A pályázatokat a kollégium a benyújtási határnaptól számított 60 napon belül bírálja el .A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülvizsgálatát kérni nem lehet . A nem támogatott pályázatok anyagát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatóságának címén és telefonszámán (351-5461/141-es mellék ) az ügyfélszolgálattól kérhető.

Ügyfélfogadási idő: hétfőtől- péntekig  9-15 óráig,  pénteken 9-12 óráig.

Levéltári Szakmai Kollégium