A LEVÉLTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A LEVÉLTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.
a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)
Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy
– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A LEVÉLTÁRI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATA

Az NKA Levéltári Szakmai Kollégiuma az NKA 2010-es  országos projektjéhez  kapcsolódva meghívásos pályázatot ír ki a :

  • Baranya Megyei Levéltár
  • Békés Megyei Levéltár
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár
  • Heves Megyei Levéltár
  • Nógrád Megyei Levéltár
  • Győr Városi Levéltár részére.

 A projekt célja:

Magyarország (1848) 1867–1918 között végbement polgárosodásának bemutatása, különös tekintettel az emancipációs folyamatokra. A projekt keretében az országos, központi anyagra támaszkodva múzeumi vándorkiállítás készül, amely bemutatásra kerül az ország több városában (Sopron, Győr, Pécs, Baja, Gyula, Nyíregyháza, Gyöngyös, Balassagyarmat).

Az elképzelések szerint az egyes helyszíneken az adott város és vidéke polgárosodására vonatkozó  anyaggal egészül ki az összeállítás.
A felsorolt városok révén érintett levéltárak a legfontosabb, legjellemzőbb írott források feltárásával és a projekt rendelkezésre bocsátásával, de adott esetben a bemutatott korszakot dokumentáló forráskiadvány összeállításával és kiadásával kapcsolódhatnának e nagyívű projekthez.

Altéma kódszáma: 2207

A projekt megvalósítási határideje: 2010. május 30.

Pályázhatnak a fent felsorolt levéltárak.

Pályázni lehet:

1. az adott városban és vidékén az (1848) 1867–1918 közötti időszakban lezajlott polgárosulás gazdasági, társadalmi, kulturális és igazgatási vetületű, kiemelt fontosságú dokumentumainak feltárására, jegyzékbe vételére;
2. illetve e dokumentumokból készített válogatott forrásgyűjtemény jegyzetelt, bevezető tanulmánnyal ellátott közreadására.
A feltárt iratok digitális másolatai átadandók a helyi kiállítást rendező múzeumnak.

A pályázathoz csatolni kell:

1. a dokumentumok feltárására vonatkozó koncepciót, illetve az átnézendő levéltári fondok és állagok jegyzékét,
2. a tervezett dokumentum-kötet szinopszisát, a szerkesztő(k) és a résztvevők nevét, és meg kell adni a kötet várható terjedelmét.

Támogatás kérhető:

    • a feltárást végzők tiszteletdíjára és annak járulékaira
    • szerzői honoráriumra és annak járulékaira (bevezető tanulmány, illusztráció, fotó) vagy számlás kifizetésre,
    • szerkesztői honoráriumra és annak járulékaira vagy számlás kifizetésre,
    • szövegbevitelre  (adatrögzítés – 0,25 Ft/ leütés, – szkennelés – 15-30 Ft/lap minőségtől függően)
    • nyomdaköltségre

Az elszámoláshoz csatolni kell:

  • a feltárt iratok jegyzékét,
  •  azok digitális másolatait,
  •  valamint a levéltár nyilatkozatát arról, hogy a feltárt iratokat a kiállítást rendező múzeum részére átadta.

A forráskiadvány megjelentetése esetén az elszámoláshoz a kész kinyomtatott kiadványt is le kell adni.

Az altémában felosztható keretösszeg: 20 millió Ft.

A szakmai kollégium a pályázatok bírálatánál az alább felsorolt szempontok részletes kifejtését veszi figyelembe:

  1. A pályázat hogyan illeszkedik az NKA 2010-re meghirdetett projektjéhez.
  2. A téma mennyiben segíti a levéltári szolgáltatások bővítését.
  3. A digitalizáláskor az 1. sz. Melléklet szerint jártak-e el.

A kollégium nem ír elő kötelező önrészt, se nevezési díjat.

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet, amely az NKA portálján érhető el.
Pályázati adatlapot elkészíteni a portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. szeptember 21-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Levéltári Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. szeptember 15.

Frissítve: