A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA, I. FÉLÉV


Nemzeti Kulturális Alapprogram

A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Mozgókép Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2002. évre a mozgóképkultúrával foglalkozó folyóiratok támogatására.

A pályázaton a hazai bejegyzésű, valamint a határon túli magyar folyóiratok vehetnek részt. A pályázóknak csatolniuk kell a jelen helyzetnek megfelelő adatokat tartalmazó lapbejegyzés másolatát, határon túli folyóiratok esetében lapbejegyzésük hitelesített magyar fordítását. A hazai folyóiratoknak igazolniuk kell, hogy az év folyamán megjelent lapszámok kötelespéldányait az Országos Széchényi Könyvtár részére benyújtották. Az igazolást a Könyvtár Kötelespéldány Osztályától kell kérni, és a pályázathoz mellékelni.

A pályázatot a lap tulajdonosa vagy kiadója nyújthatja be a főszerkesztő (felelős szerkesztő) ellenjegyzésével.

A kollégium a papír- és nyomdaköltségekre, valamint a szerzői honoráriumokra kíván támogatást nyújtani. A pályázók a szerkesztőségeknél felmerülő munkabérekre, azok járulékaira és rezsire támogatást nem igényelhetnek.

A pályázathoz nyilatkozatot kell mellékelni, mely tartalmazza a 2002. január-2002. december között megjelenő lapszámok megjelentetésének ütemezését, a megjelentetni kívánt példányszámot, és a terjesztés módját taglaló kiadói elgondolást.

Összevont lapszám egy megjelentetésnek számít!

[Altéma kódszám: 1001]

A határon túli pályázóknak magyarországi pénzügyi lebonyolítót kell felkérniük, amely kizárólag jogi személy lehet.

Nem adhat be pályázatot az, aki a 2001-ben elnyert támogatás(ok) rendeltetésszerű felhasználásáról szóló szakmai beszámolóját (2-2 példányt az év során megjelent számokból) és pénzügyi elszámolását a szerződésben megjelölt időpontig nem küldte meg az Igazgatóságnak, vagy egyéb, lejárt határidejű elszámolási kötelezettségének nem tett eleget. Ugyancsak nem nyújthat be pályázatot az a kiadó, amely ellen csőd-, illetve felszámolási eljárás folyik.

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2002. január 1-jétől érvényes új adatlapján lehet. A pályázati adatlaphoz a folyóiratra vonatkozó főbb ismérveket tartalmazó betétlapot is ki kell tölteni és a pályázathoz mellékelni. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek!

Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2002-ben valamennyi pályázónak és lebonyolítónak (a határon túli pályázók esetében magyar fordításban is) be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.

A pályázatok 2002. január 15-ig beérkezően nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére (H-1062 Budapest, Bajza u. 32.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A pályázathoz szükséges adatlap ugyanezen a címen, továbbá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), szerezhető be személyesen. Az NKA Igazgatóságától adatlap – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – postai úton is igényelhető, valamint letölthető az NKA honlapjáról: www.nka.hu

Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható.

A pályázatokat a kollégium a benyújtási határnaptól számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem támogatott pályázatok anyagát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatóságának címén és telefonszámán (351-5461/141-es mellék) az ügyfélszolgálattól kérhető. Ügyfélfogadási idő: hétfőtől – csütörtökig 9-15 óráig; pénteken 9-12 óráig.

 

Mozgókép Szakmai Kollégium