A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A Mozgókép Szakmai Kollégium pályázatot hirdet

Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján  minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

A Mozgókép Szakmai Kollégium pályázatot hirdet

NYILATKOZAT

Felhívjuk Tisztelt Pályázóink figyelmét, hogy az Európai Bizottság 2008. július 16-án elfogadta az új magyar filmszakmai támogatási rendszert, amelynek szabályait a 2008. évi XXXVIII. törvény illesztette be a mozgóképről szóló 2004. évi törvénybe. A pályázatok elbírálásakor a Kollégium érvényesíti a törvény rendelkezéseit.

Pályázni csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatósága által kiadott – az állami támogatások igénybevehetőségére vonatkozó – határozat csatolásával lehet!
(A  24/2008. (VIII.8) OKM rendelet : „… 4/A § (1) A hatóság a Tv. 12/A § (1) bekezdése alapján a filmelőállító kérelmére állapítja meg a filmgyártási célú állami támogatások igénybevehetőségére vonatkozó jogosultságot.
(2) A hatóság a Tv. 12/A § (2) bekezdése alapján a filmterjesztő kérelmére állapítja meg a filmterjesztési célú állami támogatások igénybevehetőségére vonatkozó jogosultságot…”)

Pályázati témakörök:

1. Játékfilmek gyártás-előkészítése és gyártása

Altéma kódszáma: 1061

A támogatásra azoknak a játékfilmeknek az előállítói – rendezők és gyártók együtt – pályázhatnak, melyeknek forgatókönyvei az NKA Mozgókép Kollégiumának 2008. I. félévi pályázatán minimum 800 000 Ft alkotói támogatásban részesültek és 2008. augusztus 15-ig az NKA Igazgatóságára bírálatra leadták.

Igényelhető összeg:
Gyártás előkészítésére: az elszámolható költségek 80%-a, de maximum 7,5 millió Ft
Gyártásra: maximum 50 millió Ft

A pályázathoz csatolni kell:

  • a szinopszist,
  • a rendezői elképzelést,
  • az alkotók szakmai életrajzát,
  • a tervezett film részletes költségvetését, előkészítési költségvetését, azo/ko/n belül jogcímenként feltüntetve az NKA-tól igényelt támogatás összegét (külön-külön költségvetésben feltüntetve az előkészítés és a gyártás költségét),
  • nyilatkozatot és dokumentációt a film előkészítéséhez és gyártásához máshol elnyert állami támogatások összegéről,
  • finanszírozási tervet,
  • gyártási ütemtervet,
  • ha a pályázó az eredetileg leadott forgatókönyvet jelentősen megváltoztatta, akkor az új forgatókönyv 4 példányát,
  • a filmes betétlapot,
  • a pályázó nevére szóló – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatóság által kiadott – regisztrációs igazolás másolatát.
  • a film – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatóság által kiadott – regisztrációs igazolásának másolatát,
  • a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatósága által kiadott – az állami támogatások igénybevehetőségére vonatkozó – határozat másolatát.

Pályázni az alábbi felhasználási jogcímekre lehet:

  • tiszteletdíjak,
  • fordítás,
  • utazási költség,
  • szállítási költség,
  • nyersanyagköltség,
  • laborköltség,
  • technikai eszközök bérleti díja,
  • díszletépítés
  • forgatási költségek.

Az elbírálás szempontjai:

A kollégium a 24/2008. (VIII.8)  és a 25/2008. (VIII.8) OKM rendelet  követelmény rendszerét és rendelkezéseit érvényesítve, a művészi és szakmai színvonaluk alapján legjobbnak tartott filmterv(ek)nek ítéli oda a támogatást.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:
Gyártás-előkészítési pályázatnál: a film tartalmára, művészi megvalósítására, stílusára utaló audiovizuális demo 1 példányban, DVD formátumban és szöveges szakmai beszámoló.
Gyártási támogatásnál: az elkészült film egy példánya DVD formátumban.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy amennyiben a pályázati felhívás ezen pontjára pályáznak és a kollégium támogatja a pályázatot, úgy a megítélt támogatás összege az ún. „de minimis” támogatási kategóriába tartozik.

Az ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap csak betétlappal és mellékletekkel együtt érvényes!

2. Animációs filmek gyártása

Altéma kódszáma: 1073

A támogatásra azoknak a filmeknek előállítói pályázhatnak, akik sikeresen szerepeltek az NKA Mozgókép Szakmai Kollégiumának 2008. I. félévi képes forgatókönyv pályázatán és a kész forgatókönyveket 2008. augusztus 15-ig bírálatra leadták.

Igényelhető összeg: filmenként maximum 3 millió Ft

A pályázathoz csatolni kell:

  • a rendező szakmai önéletrajzát,
  • a tervezett film részletes költségvetését, azon belül jogcímenként feltüntetve az NKA-tól igényelt támogatás összegét,
  • a finanszírozási tervet,
  • a gyártási ütemtervet,
  • az esetleges jogi nyilatkozatokat,
  • a pályázó nevére szóló – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatóság által kiadott – regisztrációs igazolás másolatát,
  • a film – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatóság által kiadott – regisztrációs igazolásának másolatát,
  • a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatósága által kiadott – az állami támogatások igénybevehetőségére vonatkozó – határozat másolatát,
  • a filmes betétlapot.

Pályázni az alábbi felhasználási jogcímekre lehet:

  • a technikai háttér költsége,
  • tiszteletdíj,
  • számítógép-használati díj,
  • pilotfilm készítése.

Az elbírálás szempontjai:

A kollégium a 24/2008. (VIII.8)  és a 25/2008. (VIII.8) OKM-rendelet követelményrendszerét és rendelkezéseit érvényesítve, a művészi és szakmai színvonaluk alapján legjobbnak tartott filmterv(ek)nek ítéli oda a támogatást, abban az esetben, ha a film elkészítésének egyéb feltételeit biztosítottnak látja.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:
az elkészült film egy példánya DVD formátumban.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy amennyiben a pályázati felhívás ezen pontjára pályáznak és a kollégium támogatja a pályázatot, úgy a megítélt támogatás összege az ún. „de minimis” támogatási kategóriába tartozik.

Az ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap, csak betétlappal és mellékletekkel együtt érvényes!

3. Dokumentumfilmek igényes DVD kiadványainak elkészítése

Altéma kódszáma: 1072

A támogatásra a 2007-ben és 2008-ban elkészült, hazai és/vagy nemzetközi sikert elért, oktatási célra is hasznosítható dokumentumfilmek DVD kiadványainak készítői – rendezők és kiadók együtt – pályázhatnak.

Rendező egy, kiadó maximum három kiadvány tervvel pályázhat.
Minden támogatott kiadványt legalább egy idegen nyelvű felirattal kell ellátni.

A megpályázható összeg: a költségek 80%-a, de kiadványonként maximum: 200 000 Ft.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a dokumentumfilm 5 példányát DVD formátumban (minden darabon feltüntetve a pályázó nevét és a film címét),
  • a kiadvány tervét (tervezett: extrák, borító, a feliratozás nyelvének megjelölése),
  • a kiadvány költségvetését,
  • a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatósága által kiadott – az állami támogatások igénybevehetőségére vonatkozó – határozat másolatát.
  • a film eddig elért eredményeinek dokumentációját,
  • a szükséges jogengedélyeket.

Pályázni az alábbi felhasználási jogcímekre lehet:

  • tiszteletdíj (autoring, szerkesztés, extrák vágási munkái, fordítás, feliratozás, grafikai munkák),
  • kiadvány sokszorosítás,
  • nyomdaköltség.

Az elbírálás szempontjai: A kollégium a dokumentumfilmek és a kiadványtervek színvonala alapján dönt a támogatásokról.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma: az elkészült DVD egy példánya.

4. Meghívásos pályázat a Színház- és Filmművészeti Egyetem támogatására

Altéma kódszáma: 1062

A kollégium meghívja a Színház és Filmművészeti Egyetemet a Film és Televízió Tanszékén készülő vizsgafilmek támogatására. Az osztályvezető tanárok javaslatai alapján az egyetem által kijelölt belső bizottság dönti el, hogy a szükséges dokumentációk (szinopszis, forgatókönyv, megvalósítási elképzelés, költségvetés) benyújtásával kik pályázhatnak. Elszámolás végső határideje: 2009. december  31.

A rendelkezésre álló keret összeg: 12 millió Ft

Pályázni az alábbi felhasználási jogcímekre lehet:

  • a forgatócsoport, stáb, színészek, statiszták tiszteletdíja, és annak járulékai,
  • díszletépítés, szcenikai költségek, berendezések / kellékek költségei,
  • hang és világosítás költségei,
  • szállítási költség,
  • utazási költség,
  • műterem és helyszínbérlet költsége,
  • technikai eszközbérlés,
  • nyersanyag és laborköltség.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:
Az elszámoláshoz mellékelni kell a kész filmek, illetve vizsgamunkák egy kópiáját DVD-n.

5. Meghívásos pályázat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszéke végzős animáció és videó szakos hallgatói diplomafilmjeinek támogatására

Altéma kódszáma: 1062

A kollégium meghívja a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszéke végzős animáció és videó szakos hallgatóit diplomafilmjük elkészítésének támogatására.
A pályázat pénzügyi lebonyolítójaként csak az Animációs Diplomafilm Megvalósításáért Alapítvány kérhető fel.

Elszámolás végső határideje: 2009. szeptember 30.

A rendelkezésre álló keret összeg: 10 millió Ft

Az animáció szakos hallgatók az alábbi jogcímekre  pályázhatnak:

  • anyagköltség,
  • számítógép bérleti díj,
  • operatőri tiszteletdíjra, annak járulékai.

A videó szakos hallgatók az alábbi jogcímekre  pályázhatnak:

  • forgatási munka,
  • kamerabérlés,
  • utómunka költségek.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a diplomafilm forgatókönyvét,
  • a konzulens tanár véleményét.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló elvárt tartalma:
Az elkészült diplomafilm egy példánya DVD formátumban.

6. Filmes rendezvényekre

Altéma kódszáma: 1008

Támogatásban részesülhetnek a 2008. szeptember 1.–2008. december 31-ig lebonyolításra kerülő – a filmművészeti értékek népszerűsítését és terjesztését szolgáló – országos, regionális, és határon túli magyar rendezvények (filmhét, fesztivál, szemle, bemutató stb.) szervezői.
A pályázathoz csatolni kell a – pályázó nevére szóló – Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatósága által kiadott regisztrációs igazolás másolatát.

Elbírálás szempontjai:

  • a pályázati cél teljesítése,
  • művészi és szakmai színvonala.

A pályázat elbírálása során előnyt élveznek:

  • a többéves hagyományokkal bíró rendezvények,
  • a település (város, kistérség) életében jelentős művészeti rendezvénysorozat filmes rendezvényei,
  • a kortárs hazai filmművészet alkotásait bemutató rendezvények,
  • nemzeti filmhetek, nemzetiségi filmhetek
  • az ismeretterjesztő- és dokumentumfilm-sorozatok,
  • azok a pályázók, akik jelentős külső vagy saját forrást tudnak biztosítani,
  • a nagyszámú, jelentős filmművészeti értékek népszerűsítését és terjesztését szolgáló, megalapozott és kidolgozott koncepcióval bíró rendezvények.

Felhasználási jogcímek:

  • meghívott művészek és a zsűri tiszteletdíja,
  • (terem)bérleti díj,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • kiadványok nyomdaköltsége,
  • reklám- és propagandaköltség.

Pályázat kötelező tartalmi elemei:

  • a pályázati cél megvalósításának részletes leírása,
  • a projekt megvalósításának részletes költségvetése,
  • a szervezet Nemzeti Filmiroda általi nyilvántartásba vételéről szóló határozat másolata,
  • nyilatkozat és dokumentáció a rendezvényre máshol elnyert állami támogatások összegéről,
  • a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatósága által kiadott – az állami támogatások igénybevehetőségére vonatkozó – határozat másolatát.

Annak a pályázónak, aki 2008-ban az NKA-tól rendezvényre támogatást kapott (és a rendezvény 2008. augusztus 31-ig megvalósult), a pályázathoz csatolnia kell a támogatott rendezvény szakmai értékelését, különös tekintettel a résztvevők számára és a sajtóvisszhangjára.

Reprezentációs költségekre támogatás nem igényelhető.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy amennyiben a pályázati felhívás ezen pontjára pályáznak és a kollégium támogatja a pályázatot, úgy a megítélt támogatás összege az ún. „de minimis” támogatási kategóriába tartozik.

7. Vidéki mozik közönségkapcsolatainak kiépítésére, fejlesztésére

Altéma kódszáma: 1033

A pályázaton azok a moziként regisztrált Filmszínházak vehetnek részt, melyek minden héten rendszeresen art műsort is vetítenek. Pályázat nyújtható be a 2008. október 1.–2008. december 31. közötti időszakban megjelent, illetve megjelenő tájékoztató kiadványokra, helyi reklámra, melyek célja a mozik és a mozgóképkultúra megismertetése, fejlesztése, környezetük sajátosságait figyelembe véve.

Elbírálás szempontjai:

  • a pályázati cél teljesítése,
  • művészi és szakmai színvonala.

A pályázat elbírálása során előnyt élveznek:

  • a regisztrált art mozik által benyújtott pályázatok,
  • azon eszközökre (plakát, műsorfüzet stb.) benyújtott pályázatok, melyeknél az elért célközönség nagy létszámú,
  • előny az alkalmazott eszközök hatékonysága (az egy nézőre vetített fajlagos költségek nagysága),
  • új, innovatív eszközök alkalmazását tervező pályázatok.

Felhasználási jogcímek:

  • nyomdaköltség,
  • reklámköltség.

Pályázat kötelező tartalmi elemei:

  • a pályázati cél megvalósításának részletes leírása,
  • a projekt megvalósításának részletes költségvetése,
  • a szervezet Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatósága általi nyilvántartásba vételéről szóló határozat másolata,
  • a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatósága által kiadott – az állami támogatások igénybevehetőségére vonatkozó – határozat másolata.

8.  Magyar filmek szelektív forgalmazási támogatására

Altéma kódszáma: 1031

A Kollégium a Magyar Mozgókép Közalapítvány normatív támogatását kiegészítve szelektív támogatási felhívással fordul a 2008-ban bemutatásra kerülő – elsősorban a széles közönségérdeklődésre számot tartó – magyar filmek forgalmazási támogatására.

Pályázhatnak:
A filmek forgalmazói részletes forgalmazási terv valamint a film megtekintésére alkalmas DVD változat benyújtásával.

 A pályázathoz csatolni kell a:

  • Magyar Mozgókép Közalapítvány – a normatív támogatásról szóló – döntésének másolatát.
  • a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatósága által kiadott – az állami támogatások igénybevehetőségére vonatkozó – határozat másolatát.

Pályázni lehet:

  • kópiagyártás (az MMK által támogatott kópiákon felüli számú)

A kollégium a fenti altémáknál: 

  • nem ír elő kötelező önrészt,
  • nem ír elő nevezési díjat,
  • nem engedélyezi a rezsiköltségek tervezését és elszámolását.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy amennyiben a pályázati felhívás ezen pontjára pályáznak és a kollégium támogatja a pályázatot, úgy a megítélt támogatás összege az ún. „de minimis” támogatási kategóriába tartozik.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2008. november 10-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Mozgókép Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2008. október 10.

Frissítve: