A MÚZEUMI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A MÚZEUMI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.
a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: .)
Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy
– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott központi portálon.
Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A MÚZEUMI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATA

A Múzeumi Kollégium meghívásos pályázatot hirdet
előkészítés alatt álló, 2009-ben megnyíló, kiemelt jelentőségű, országos érdeklődést kiváltó kiállítások:

  • a „Nők a hatalom árnyékában”című nemzetközi kiállításra és a Robert Capa vándorkiállításra a Magyar Nemzeti Múzeum,
  • a „Turner és Itália”, valamint a „Gustave Moreau művészete” című kiállításraa Szépművészeti Múzeum,
  • a „Magyarok a müncheni Képzőművészeti Akadémián”és a „Munkácsytól Kokoshkáig – modern kiállítások Budapesten 1909-1914.” című kiállításokraa Magyar Nemzeti Galéria,
  • „A magyar szecesszió bútortervezői” című kiállításraaz Iparművészeti Múzeum és
  • a „Ragadozók” című kiállításraa Magyar Természettudományi Múzeum számára,

valamint
a megyei múzeumi szervezetek, továbbá a Budapesti Történeti Múzeum számára
az „Ilyen tavasz csak egy volt életemben” – az 1849-es tavaszi hadjárat emlékére című kiállítás-sorozat,
továbbá a hozzájuk kapcsolódó kiadványok és múzeumpedagógiai programok megvalósítására.

Altéma kódszáma: 2306

A pályázathoz csatolni kell :

  • a megvalósítani kívánt program részletes tartalmi bemutatását:
  • A kiállítás témájának aktualitása, társadalmi relevanciája (max. 3000 karakter),
  • Az anyag, helyszín bemutatása (max. 2000 karakter),
  • Látványterv és indoklása (max. 1000 karakter),
  • Vándorkiállítások esetében technikai forgatókönyvét,
  • Közművelődési hasznosítási terv, (max. 6000 karakter), benne
    • A várható közönség köre, létszáma,
    • A kiállításhoz kapcsolódó kiadványok terve,
    • A kiállításhoz kapcsolódó szakmai programok,
    • A kiállításhoz kapcsolódó közönségprogramok,
    • A rendezvény hatása a helyi közösségre, az országos és nemzetközi turizmusra,
  • Pr-, reklám-, marketingtervet (max. 3000 karakter),
  • a vándorkiállítások esetében az összehangolt kommunikációs tervet és a hozzá illeszkedő lokális kommunikációs tervet,
  • a megvalósítás részletes ütem- és költségtervét (az (indokolt részletezettségű költségvetés bevételi tervet is mutasson),
  • kiadvány esetében 100 ingyenes példány – közgyűjtemények számára – átengedéséről szóló szándéknyilatkozatot.
  • hagyományos kiadvány esetén nyomdai árajánlatot,
  • elektronikus formában megjelenő kiadvány esetén gyártási árajánlatot,
  • látványterv, kiállítási installáció készítésére vonatkozó árajánlatot.

Megpályázható teljes összeg: 270 millió forint, amelynek forrása az NKA Bizottsága 86/2008. (XI.17.), 2/2009. (I.26.) sz. határozataiban biztosított „nagy kiállításokra és vándorkiállításra címzett támogatása (220 millió ft), továbbá a Múzeumi Szakmai Kollégium 2009. február 3-i ülésének határozatával elkülönített keret (50 millió forint).

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:

  • installációra,
  • kiállítási tervezésre és kivitelezésre,
  • szállítási költségre,
  • szakmai anyagköltségre,
  • műtárgy-biztosításra,
  • pr-, reklám- és marketingköltségre (ennek a munkarésznek a megvalósítására a 
  • kiállítás teljes költségvetésének minimum 10, maximum 25%-át kell igényelni, ráfordítani.)
  • kiadvány(-ok) megjelentetése esetén:
    • honoráriumra (szerzői, szerkesztői, fordítói),
    • nyomdai előkészítésre /szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés), kiadványszerkesztés (szedés, tördelés), képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás), korrektúra/
    • nyomdaköltségre /levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, lemezkészítés, kötészet, kötészeti anyagok, csomagolás, szállítás/
    • digitális megjelentetés esetén ezeken túl:
      • a tartalom elektronikus megjelentetésének programozási költségeire,
      • gyártási költségekre (beleértve a hozzá tartozó nyomdai munkákat is)

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!

 A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

  • Az időszaki és vándorkiállítások hasznosulásának értékelését (látogatószám, sajtóanyag, a kiállítás tényleges bevételei /jegybevétel, kiadványokból származó bevételek/, a kiállításhoz kapcsolódó egyéb programok felsorolása, kiállításról készült fotódokumentáció).
  • A pályázó intézménynek az elkészült kiállításról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania. A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell ezen információk elérhetőségét.

A kollégium nem ír elő nevezési díjat, illetve kötelező önrészt.

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. február 26-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Múzeumi Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. február 18.

Frissítve: