A MÚZEUMI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A MÚZEUMI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

A MÚZEUMI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Múzeumi Szakmai Kollégium nyílt pályázatot hirdet múzeumi szakmai feladatok támogatására.

A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.
A kollégium egyik pályázati pontnál sem ír elő kötelező saját forrást és nevezési díjat.

Pályázhatnak:

  • Érvényes működési engedéllyel rendelkező hazai muzeális intézmények (nem jogi személy esetében annak fenntartója). A működési engedélyek másolatát a pályázathoz csatolni kell.
  • Határon túli muzeális intézmények (nem jogi személy esetében annak fenntartója). A muzeális intézményi státuszt a pályázónak hivatalos dokumentummal igazolnia kell.

Pályázni az alábbi témakörökre lehet:

1. Kiállítások megrendezésére, a kapcsolódó múzeumpedagógiai programra és a kiállításhoz kapcsolódó kiadványokra az alábbi témákban:

a)  Állandó kiállítások megvalósítására, a kapcsolódó múzeumpedagógiai programra, a kiállításhoz kapcsolódó kiadványokra.

Altéma kódszáma: 2306

Pályázni a 2011. július 1.–2012. június 30. között megnyíló kiállításokra lehet.

Pályázhatnak:

  • hazai, nem önkormányzati fenntartású muzeális intézmények,
  • határon túli muzeális intézmények.

A pályázathoz csatolni kell:

  • az adatlap kódszámával jelölt betétlapot,
  • a forgatókönyv elfogadására vonatkozó lektori nyilatkozatot,
  • a kiállítás látogatói körüljárását tartalmazó leírást, rajzot,
  • látványtervet (nyomtatott vagy elektronikus formában),
  • kiállítási installáció készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • részletes múzeumpedagógiai programtervet, amely kitér a múzeumpedagógiai program kiállításhoz történő kapcsolódási pontjaira,
  • közönséghasznosítási programtervet (abban az esetben is be kell csatolni, ha nem pályázik a múzeumpedagógiai program megvalósítására), 
  • katalógus, kiállítás rövid vezetője, egyéb kiadvány esetén a kiadvány szinopszisát és tartalomjegyzékét,
  • múzeumpedagógiai kiadvány esetén a kiadvány tervét,
  • hagyományos kiadvány esetén nyomdai árajánlatot,
  • elektronikus formában megjelenő kiadvány esetén gyártási árajánlatot,
  • a kiállítás megvalósítására, a hozzá tartozó kiadványok megjelentetésére, valamint a múzeumpedagógiai programok megvalósítására egymástól egyértelműen elhatárolt költségtervet.

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:
Kiállítás megvalósítása esetén:

  • honoráriumra (grafikai és látványtervezés, fordítás),
  • installáció tervezési és kivitelezési költségeire,
  • szállítási költségre,
  • szakmai anyagköltségre,
  • reklám- és propagandaköltségre, a kiállításhoz kapcsolódó honlap fejlesztésére költségeire (szolgáltatás),
  • a kiállításhoz közvetlenül kapcsolódó műtárgyvédelmi eszközökre,
  • elektronikus tárlatvezetéshez kapcsolódó tartalomfejlesztés költségeire (honorárium, fordítás, programozás)

Kiadvány(-ok) megjelentetése esetén:

  • honoráriumra (grafikai tervezés, fordítás),
  • nyomdai előkészítésre,
  • nyomdaköltségre,
  • digitális megjelentetés esetén ezeken túl:
    • a tartalom elektronikus megjelentetésének programozási költségeire,
    • gyártási költségekre (beleértve a hozzá tartozó nyomdai munkákat is).

Múzeumpedagógiai program megvalósítása esetén:

  • szakmai anyagköltségre (a foglalkozás alapanyag és fogyóeszköz igénye),
  • műtárgy-másolatok készítésre, (tiszteletdíj, szakmai anyagköltség, szállítás),
  • pr-költségre

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek:

  • ha a kiállítás új, vagy kevésbé ismert tudományos, illetve művészeti eredményeket ismertet,
  • ha a kiállítás és ismertető kiadványai több nyelven vagy idegen nyelvű kivonatokkal készülnek.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége.

 A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

  • A pályázó intézménynek az elkészült kiállításról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket), és ezt az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania. A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell ezen információk elérhetőségét.
  • Katalógus megjelentetése esetén az ingyenes kiadványok megküldéséről szóló nyilatkozatot, átvételi elismervényt.
  • Múzeumpedagógiai program megvalósítása esetén a program rövid ismertetését, a célkitűzések megvalósulásának értékelését a célcsoportok szempontjából, a foglalkozások időpontját, helyét és a résztvevők számát, fotódokumentációt (max. 10 felvétel).

b) Több helyszínen, helyszínenként legalább két hónapig nyitva tartó kiállításokra, a kapcsolódó múzeumpedagógiai programra, a kiállításhoz kapcsolódó kiadványokra.

Altéma kódszáma: 2306

Pályázni a 2011. július 1.–2012. június 30. között megnyíló kiállításokra lehet (az utolsó helyszínen is meg kell nyitni ebben az időintervallumban a kiállítást).

Pályázhatnak:

  • hazai muzeális intézmények,
  • határon túli muzeális intézmények.

     A pályázathoz csatolni kell:

  • az adatlap kódszámával jelölt betétlapot,
  • a kiállítás tématervét,
  • a kiállítás látogatói körüljárását tartalmazó leírást, rajzot,
  • látványtervet (nyomtatott vagy elektronikus formában),
  • kiállítási installáció készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • a fogadó intézmény(ek) szándéknyilatkozatát, amelyben a projekthez történő hozzájárulás módját és mértékét (összegét) is megadják,
  • részletes múzeumpedagógiai programtervet, amely kitér a múzeumpedagógiai program kiállításhoz történő kapcsolódási pontjaira,
  • közönséghasznosítási programtervet (abban az esetben is be kell csatolni, ha nem pályázik a múzeumpedagógiai program megvalósítására), 
  • katalógus, kiállítás rövid vezetője, egyéb kiadvány esetén a kiadvány szinopszisát és tartalomjegyzékét,
  • múzeumpedagógiai kiadvány esetén a kiadvány tervét,
  • hagyományos kiadvány esetén nyomdai árajánlatot,
  • elektronikus formában megjelenő kiadvány esetén gyártási árajánlatot,
  • a kiállítás megvalósítására, a hozzá tartozó kiadványok megjelentetésére, valamint a múzeumpedagógiai programok megvalósítására egymástól egyértelműen elhatárolt költségtervet.

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:
Kiállítás megvalósítása esetén:

  • honoráriumra (grafikai és látványtervezés, fordítás),
  • installáció tervezési és kivitelezési költségeire,
  • szállítási költségre,
  • szakmai anyagköltségre,
  • reklám- és propaganda költségre,
  • a kiállításhoz közvetlenül kapcsolódó műtárgyvédelmi eszközökre,

Kiadvány(-ok) megjelentetése esetén:

  • honoráriumra (grafikai tervezés, fordítás),
  • nyomdai előkészítésre,
  • nyomdaköltségre,
  • digitális megjelentetés esetén ezeken túl:
    • a tartalom elektronikus megjelentetésének programozási költségeire,
    • gyártási költségekre (beleértve a hozzá tartozó nyomdai munkákat is).

Múzeumpedagógiai program megvalósítása esetén:

  • szakmai anyagköltségre (a foglalkozás alapanyag és fogyóeszköz igénye),
  • műtárgy-másolatok készítésre, (tiszteletdíj, szakmai anyagköltség, szállítás),
  • pr-költségre

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek:

  • ha a kiállítás új, vagy kevésbé ismert tudományos, illetve művészeti eredményeket ismertet,
  • ha a kiállítás és ismertető kiadványai több nyelven vagy idegen nyelvű kivonatokkal készülnek,
  • ha a pályázó az időszaki kiállítása vándoroltatható, vagy oktatási intézményekben, művelődési házakban kiállítható változatát is elkészíti, és mellékeli a bemutatások programtervét is.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége.

 A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

  • A kiállítás hasznosulásának értékelését (látogatószám, sajtóanyag, a kiállítás tényleges bevételei /jegybevétel, kiadványokból származó bevételek/, a kiállításhoz kapcsolódó egyéb programok felsorolása, kiállításról készült fotódokumentáció).
  • A pályázó intézménynek az elkészült kiállításról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania. A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell ezen információk elérhetőségét.
  • Katalógus megjelentetése esetén az ingyenes kiadványok megküldésről szóló nyilatkozatot, átvételi elismervényt.
  • Múzeumpedagógiai program megvalósítása esetén a program rövid ismertetését, a célkitűzések megvalósulásának értékelését a célcsoportok szempontjából, a foglalkozások időpontját, helyét és a résztvevők számát, fotódokumentációt (max. 10 felvétel).

c) Időszaki kiállításokra, különösen a 2006-2011 között kiemelkedő, a pályázó intézményben (tagintézményben) megvalósult tárgygyarapodást, tudományos eredményeket, jelentős restaurálási munkákat bemutató tematikus, legalább hat hónapig nyitva tartó kiállításokra, valamint a hozzájuk kapcsolódó kiadványokra és múzeumpedagógiai programra. 

Altéma kódszáma: 2306

Pályázni a 2011. április 15.–2012. február 28. között megnyíló kiállításokra lehet.

Pályázhatnak:

  • hazai muzeális intézmények,
  • határon túli muzeális intézmények

     A pályázathoz csatolni kell:

  • az adatlap kódszámával jelölt betétlapot,
  • a kiállítás tématervét,
  • a téma relevanciáját,
  • a bemutatandó  tárgyak leltári számmal ellátott jegyzékét,
  • a kiállítás látogatói körüljárását tartalmazó leírást, rajzot
  • látványtervet (nyomtatott vagy elektronikus formában),
  • kiállítási installáció készítésére vonatkozó árajánlatot,
  • részletes múzeumpedagógiai programtervet, amely kitér a múzeumpedagógiai program kiállításhoz történő kapcsolódási pontjaira,
  • közönséghasznosítási programtervet (abban az esetben is be kell csatolni, ha nem pályázik a múzeumpedagógiai program megvalósítására), 
  • katalógus, kiállítás rövid vezetője, egyéb kiadvány esetén a kiadvány szinopszisát és tartalomjegyzékét,
  • múzeumpedagógiai kiadvány esetén a kiadvány tervét,
  • hagyományos kiadvány esetén nyomdai árajánlatot,
  • elektronikus formában megjelenő kiadvány esetén gyártási árajánlatot,
  • a kiállítás megvalósítására, a hozzá tartozó kiadványok megjelentetésére, valamint a múzeumpedagógiai programok megvalósítására egymástól egyértelműen elhatárolt költségtervet.

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:
Kiállítás megvalósítása esetén:

  • honoráriumra (grafikai és látványtervezés, fordítás),
  • installáció tervezési és kivitelezési költségeire,
  • szállítási költségre,
  • szakmai anyagköltségre,
  • reklám- és propaganda költségre,
  • a kiállításhoz közvetlenül kapcsolódó műtárgyvédelmi eszközökre,

Kiadvány(-ok) megjelentetése esetén:

  • honoráriumra (fordítás),
  • nyomdai előkészítésre,
  • nyomdaköltségre,
  • digitális megjelentetés esetén ezeken túl:
    • a tartalom elektronikus megjelentetésének programozási költségeire,
    • gyártási költségekre (beleértve a hozzá tartozó nyomdai munkákat is).

Múzeumpedagógiai program megvalósítása esetén:

  • szakmai anyagköltségre (a foglalkozás alapanyag és fogyóeszköz igénye),
  • műtárgy-másolatok készítésre, (tiszteletdíj, szakmai anyagköltség, szállítás),
  • PR- költségre

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek:

  • ha a kiállítás és ismertető kiadványai több nyelven vagy idegen nyelvű kivonatokkal készülnek,
  • ha a pályázó az időszaki kiállítása vándoroltatható, vagy oktatási intézményekben, művelődési házakban kiállítható változatát is elkészíti, és mellékeli a bemutatások programtervét is.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége.

 A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

  • A kiállítás hasznosulásának értékelését (látogatószám, sajtóanyag, a kiállítás tényleges bevételei /jegybevétel, kiadványokból származó bevételek/, a kiállításhoz kapcsolódó egyéb programok felsorolása, kiállításról készült fotódokumentáció).
  • A pályázó intézménynek az elkészült kiállításról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania. A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell ezen információk elérhetőségét.
  • Katalógus megjelentetése esetén az ingyenes kiadványok megküldésről szóló nyilatkozatot, átvételi elismervényt.
  • Múzeumpedagógiai program megvalósítása esetén a program rövid ismertetését, a célkitűzések megvalósulásának értékelését a célcsoportok szempontjából, a foglalkozások időpontját, helyét és a résztvevők számát, fotódokumentációt (max. 10 felvétel).

Az ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap csak betétlappal együtt érvényes!

A pályázati altémára rendelkezésre álló keretösszeg: 80 millió forint

2. Múzeumi szakmai periodikák hagyományos és/vagy elektronikus formában történő megjelentetésére

Altéma kódszáma: 2388

Pályázhatnak:

  • hazai muzeális intézmények,
  • határon túli muzeális intézmények.

A pályázatot a periodika tulajdonosa vagy kiadója nyújthatja be!

Pályázati feltételek:

  • a periodika az előző éviekkel azonos címmel és tárgykörrel,
  • legkésőbb 2012. június 30-ig jelenjen meg,
  • évfolyamszámmal, sorszámmal, keltezéssel legyen ellátva,
  • a megjelentetendő periodika tervezett tartalomjegyzékét és szinopszisát – a pályázat beadásakor – közzé kell tenni a pályázó honlapján.

 A pályázathoz csatolni kell:

  1. az adatlap kódszámával jelölt betétlapot,
  2. a pályázat témáját részletező szinopszist és a kiadvány tartalomjegyzékét,
  3. nyomdai árajánlatot,
  4. digitális megjelentetés esetén gyártási árajánlatot.

 Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:

  • honoráriumra (szerző, fordító, lektor, adatbázis és grafikai tervezés),
  • nyomdai előkészítésre,
  • nyomdaköltségre,
  • digitális megjelentetés esetén ezeken túl:
    • a tartalom elektronikus megjelentetésének programozási költségeire,
    • gyártási költségekre (beleértve a hozzá tartozó nyomdai munkákat is).

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!  
A periodika szerkesztőségénél felmerülő munkabérekre és járulékaira támogatás nem igényelhető!

 A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek:

  • az elektronikus tartalom-keresővel és egyéb felhasználóbarát tartalom-szolgáltatással készülő kiadványok,
  • a megjelenés után egy éven belül nyilvánosan és ingyenesen elektronikus úton elérhető kiadványok.

  A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége.

A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a megjelent példányszámot,
  • tartalomjegyzéket,
  • rövid szöveges beszámolót, amely tartalmazza a terjesztés tervét, módját, az elérni kívánt célcsoportot,
  • internetes megjelentetés esetén a honlap címét, elérési útját, amelyen a kiadványt közzéteszi,
  • hagyományos vagy elektronikus (CD, DVD) megjelentetés esetén a pályázónak a kiadvány valós tartalomjegyzékét az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie kell, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább két évig ott kell tartania, a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell a tartalomjegyzék elérhetőségét,
  • az ingyenes kiadványok megküldésről szóló nyilatkozatot, átvételi elismervényt.

Az ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap csak betétlappal együtt érvényes!

A pályázati altémára rendelkezésre álló keretösszeg: 15 millió forint

3.  2011. évben megvalósuló muzeológiai szakági képzések megrendezésére
    
Altéma kódszáma: 2304

Pályázhatnak:

  • hazai muzeális intézmények,
  • határon túli muzeális intézmények.

 A pályázathoz csatolni kell:

  • a szakági képzés programtervét,
  • a megvalósítás technikai adatait (időpont, helyszín, tervezett létszám, költségterv).

A támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:

  • előadói tiszteletdíjra,
  • bérleti díj (helyiség, eszköz),
  • hangosítás,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • csoportos étkeztetés (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel).

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

  A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége.

A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a képzés meghívóját, megvalósult programját,
  • a résztvevői létszámot, a jelenléti ív másolatát,
  • a képzéssel elért eredmények felsorolását és a hatások elemzését.

A pályázati altémára rendelkezésre álló keretösszeg: 8 millió forint

4. Országos gyűjteményi katalógusok megvalósítására

Altéma kódszáma: 2335

Pályázhatnak:

  • hazai muzeális intézmények,
  • határon túli muzeális intézmények.

Pályázni a 2013. augusztus 31-ig megvalósuló szakmai programokkal lehet.

A Kollégium célja támogatni az olyan kezdeményezéseket, amelyekben egy-egy tárgytípus, vagy tárgycsoport országos teljességű, vagy több múzeumra kiterjedő feldolgozásait adják közre, digitális adathordozón.  A kiírásra olyan, egy-egy szakterület vezető intézményétől származó pályázatot várunk, amelyben a feldolgozott tárgytípus közgyűjteményekben őrzött egyedeinek/tárgyainak/példányainak leírását az eligazodást és megértést segítő elemző tanulmányokkal együtt adják közre. (Egyes – főként történeti, néprajzi, természetrajzi – tárgycsoportok esetében a Kollégium előnyben részesíti a Kárpát-medencei feldolgozásokat.)

A pályázathoz csatolni kell:

  1. a szakmai programban részt vevő intézmények listáját (szándéknyilatkozatát benne a saját példányszámmal) és a közlésre szánt műtárgyak közelítő számát,
  2. fentiek alapján a program időtervét,
  3. a program várható eredményét, publikációs tervét (a tárgyleíró szakemberek és szakmai, illetve ismeretterjesztő tanulmányok szerzőinek nevét, a tanulmányok címét),
  4. internetes megjelentetés esetén nyilatkozatot, amelyben a pályázó vállalja, hogy az elkészült katalógust minimum 10 évig honlapján – ingyenes elérhetőséget biztosítva – fent tartja.

Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:

  • szerzői és szerkesztői jogdíjak,
  • utazási költségek (tömegközlekedés és személygépkocsi egyaránt),
  • szállásköltségek,
  • fotózási, másolási, digitalizálási költségek,
  • hordozható hardver-vásárlási költségek (erre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel)
  • elektronikus adatbázis programozási és grafikai költségei,
  • elektronikus kiadvány gyártási költsége.

A támogatás kizárólag dologi kiadások fedezetére használható fel.

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

A pályázat bírálati szempontjai:

  • a minél több magyarországi múzeumban előforduló műtárgyakat feldolgozó munkaprogramok,
  • a minél nagyobb teljességre (több tárgycsoport, nagyobb időbeni, földrajzi ill. kulturális egység egészen a Kárpát-medencével bezárólag) törekvő feldolgozások,
  • a munka végeredményének közzétételét nyílt elektronikus formában (is) vállaló munkaprogramok,
  • azok az adatbázisok, amelyek indoklása a használhatóságukra, szükségességükre, az irántuk megnyilvánuló igényre vonatkozóan meggyőző,
  • a több szintű hozzáférést megoldó adatbázisok,
  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége.

A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • szöveges beszámolót, amely tartalmazza a szakmai program tartalmi tanulságainak részletes elemzését, a terjesztés tervét, módját, az elérni kívánt célcsoportot,
  • hagyományos kiadvány esetén a megjelent példányszámot,
  • tartalomjegyzéket,
  • elektronikus (CD, DVD) megjelenés esetén az elkészült anyag egy példányát,
  • internetes megjelentetés esetén a honlap címét, elérési útját, amelyen a gyűjteményi katalógust közzéteszi.

A Múzeumi Kollégium ezt a pályázati altémát továbbra is mintaprojektnek tekinti, annak megvalósítását fokozottan figyelemmel kíséri,  felügyeli, és eredményeit elemzi. 

A pályázati altémára rendelkezésre álló keretösszeg: 12 millió forint

Kérjük, hogy a feldolgozás, iratkezelés könnyebbsége érdekében a pályázati anyag összeállításánál mellőzzék a különleges minőségű papírt, bármilyen kötést, spirálozást, ragasztást!

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján

a) minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről

– A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

– Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

A fenti pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

b) a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek,

c) a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által     meghatározott –  www.kozpenzpalyazat.gov.hu  – központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján – kulturális célú állami támogatásban részesülnek, amelyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009 (XII.19.) Kormányrendelet több helyen módosította a pályáztatás eljárás rendjét:

– 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás banki beszedési megbízás teljesítésére.

– 121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Kérjük programjuk költségvetésének tervezésekor ezt a jogszabályi előírást figyelembe venni.

– 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.

– 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a
„ pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.)

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál jogszabályok menüpont alatt.

A pályázatok 1 eredeti példányban
2011. január 26-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton
az NKA Igazgatóságának címére.
( H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36 1) 327-4444 számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak.
A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A Kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Múzeumi Szakmai Kollégiuma

Megjelentetés dátuma: 2010. december 10.

Frissítve: