A NÉPMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A NÉPMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Általános tudnivalók

A Népművészeti Szakmai Kollégium pályázati felhívása

A Népművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a szakterület programjainak és eseményeinek támogatására.  

A Kollégium megkülönböztetett figyelmet fordít a hagyományos roma kultúra támogatására.  

A program pontos kezdő és befejezési időpontját tartalmaznia kell minden pályázatnak!  

Pályázni az alábbi témakörökben lehet:  

1. Nemzetközi, országos és regionális, 2006. szeptember 1. és 2007. március 31. között megvalósuló rendezvények, konferenciák, fesztiválok és kiállítások megrendezésére.  

Altéma kódszáma 1907  

Előnyt élveznek a regionális pályázatok esetében a legalább 3 megyét érintő vagy táji kötődésű, több intézmény összefogásával szervezett, ismétlődően megrendezésre kerülő események.

 

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

– tiszteletdíj és annak járulékai, vagy számlás kifizetése,

– utazási költség,

– szállítási költség,

– szállásköltség,

– bérleti díj,

– propagandaköltség,

– csop ortos étkeztetés

– szakmai anyagköltség

 

A kollégium előnyben részesíti azokat a pályázókat, akik vagy amelyek a megvalósításhoz szükséges teljes összegből 30%-os önrésszel rendelkeznek.  

2. Az élő népművészet (néptánc, népzene, tárgyalkotó népművészet, stb.) országos és regionális hatókörű továbbképzéseinek támogatására, valamint népművészeti szaktáborok és rendszeres táncházak programjainak megvalósítására.

A pályázat megvalósításának időtartama a 2006. év.  

Altéma kódszáma 1904  

A pályázatot a programok rendezője (szakmailag elismert intézmények, civilszervezetek, műhelyek) nyújthatnak be.  

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

– tiszteletdíj és annak járulékai, vagy számlás kifizetése,

– utazási költség,

– bérleti díj (terem, eszköz),

– csoportos étkeztetés (továbbképzés esetén legalább 2 napos program esetén kérhető),

– szállítási költség,

– propagandaköltség,

– szállásköltség,

– szakmai anyagköltség  

3. Népművészeti közösségek tevékenységének szakmai tárgyi feltételeinek javítására.                                                                                            

  Altéma kódszáma: 1931  

Pályázhatnak a legalább 5 éve működő, önálló jogi személyiséggel rendelkező művészeti csoportok, az elmúlt két évben országos rendezvényeken részt vett vagy szakmai elismerésben részesült alkotóközösségek. A nem önálló jogi személyek esetében azok fenntartói nyújthatnak be pályázatot.

A megpályázható legmagasabb összeg: 300.000 Ft  

A kollégium előnyben részesíti azokat a pályázókat, akik vagy amelyek a megvalósításhoz szükséges teljes összegből 30%-os önrésszel rendelkeznek.  

4. Népművészeti szakmai ismeretterjesztés tárgykörébe sorolható 2007. március 31-ig megjelenő kiadványok

Altéma kódszáma 1912  

A pályázatot a mű kiadója nyújthatja be.  

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:  

Hagyományos megjelentetés esetén

         szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,

         szerzői jogdíjak,

         fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,

         szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,

         nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre

o        szöveg,- és képbevitel (írás, szkennelés),

o        kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),

o        képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),

o        korrektúra,

         nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, kötés, csomagolás)  

CD-n vagy DVD-n történő megjelentetés esetén:

         szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,

         szerzői jogdíjak,

         fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,

         szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,

         előkészítési munkákra az alábbi jogcímekre

o        szöveg-, és képbevitel (írás, szkennelés),

o        képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),

o        korrektúra,

         gyártási, csomagolási költség (levilágítás, montírozás, adathordozó anyagköltsége),

         borító előállítási és csomagolási költsége (nyomdai munka, papírköltség, hajtogatás, körbevágás, csomagolás)

 

Internetes megjelentetés esetén:

         szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,

         szerzői jogdíjak,

         fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,

         szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,

         előkészítési munkákra az alábbi jogcímekre

    képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),

    szövegbevitel (írás), szkennelés,

    korrektúra

         programozás,

         publikáció-megjelentetés (szolgáltatás)  

A pályázathoz kéziratot, maximum 5 oldalas szinopszist, szerzővel kötött megállapodást, valamint két nyomdai árajánlatot csatolni kell. Ismertetni kell a kész mű terjesztésének módját.

            A pályázatok
2006. március 8-ig beérkezően nyújthatóak be
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H.- 1388 Budapest, Pf: 82.) A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Általános tudnivalókat!

Népművészeti Szakmai Kollégium