A SZÉPIRODALMI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A SZÉPIRODALMI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az –Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel – a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A SZÉPIRODALMI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

KÖNYVKIADÓI PROGRAMOK TÁMOGATÁSÁRA

Altéma kódszáma: 2631

A kollégium meghívásos pályázatot hirdet, a fiatal írók kötetei megjelentetésének támogatására.

Ennek alapján a kollégium a következő kiadókat hívja meg:

FISZ- Fiatal Írók Szövetsége
József Attila Kör Irodalmi Egyesület

Pályázni maximum 3 millió Ft-ra lehet (pályázónként), minimum 5 könyvcímmel, meghatározott kiadói koncepciót tükröző tervvel, a kötetek megjelentetésére, amelynek legkésőbbi határideje 2010. június 30.

A kiadói programban felsorolt minimum 5 könyvcím között nem szerepelhet olyan könyvcím, amelyet a kiadó a 2009. április 3-i beérkezési határidővel, a 2621 altéma kódszámon meghirdetett pályázatra már benyújtott.

Pályázni az alábbi témakörökben lehet:

  • magyar kortárs szépirodalom,
  • magyar klasszikusok.

A pályázathoz csatolni kell

a jelen kiadói tervben megjelölt kiadványok

  • fontossági sorrendjét és a megjelentetés idejének ütemezését tartalmazó nyilatkozatot
  • szinopszisát
  • kötetenkénti költségvetését (tervezett összes költség, valamint az igényelt költségek jogcímenkénti bontásában)
  • kiadói szerződéseit: szerző, gyűjteményes kötet esetén szerkesztő, jogdíj
  • könyvészeti adatait: példányszám, formátum, kivitel (kötve, fűzve), terjedelem (nyomdai ívben), nyomtatás (színek száma), illusztráltság foka, tervezett bolti ár
  • terjesztésére vonatkozó kiadói elgondolást.

Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó, sajtó alá rendezés, jegyzetírás, szöveggondozás) vagy számlás kifizetése
  • szerzői jogdíjak
  • lektorálási honorárium és járulékai vagy számlás kifizetése
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai vagy számlás kifizetése
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímeken:
    • szöveg-, és képbevitel, (írás, szkennelés)
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés)
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás)
    • korrektúra,
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, csomagolás).

A kuratórium fontosnak tartja, hogy a támogatás bizonyos része, mint szerzői honorárium kerüljön felhasználásra, ezért az NKA-tól igényelt támogatás 20%-át, szerzői honoráriumként kell tervezni. Támogatott pályázat esetén a támogatási összeg 20%-át kell szerzői honoráriumként felhasználni, a kifizetés tényét az elszámolásban számlával vagy bizonylattal igazolni kell. Ezt a szabályt nem kell alkalmazni, ha a szerző már nem él, vagy gyűjteményes kötettel pályázik a kiadó, de ezt a könyvcímek felsorolásánál kérjük jelezni.
A könyvcímekre vonatkozó – a kollégiumi döntést követő – módosítás csak a pályázatban szereplő könyvcímeknél lehetséges.

Célkeret: 6 millió Ft

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. május 8-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Szépirodalmi Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. március 17.

Frissítve: