A SZÉPIRODALMI SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


Pályázati kiírás hagyományos és elektronikus folyóiratok megjelentetésére

Általános tudnivalók Nyomtatható verzió

A Szépirodalmi Kollégium folyóirat-pályázati felhívása

Pályázati kiírás hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére

A kollégium pályázatot hirdet a tárgykörébe tartozó 2007. január 1. – 2007. december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére.

Altéma kódszáma: 2601

A pályázaton hazai bejegyzésű, valamint határon túli magyar nyelvű, hagyományos, vagy elektronikus folyóirat tulajdonosa vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő — felelős szerkesztő — ellenjegyzésével.

1. Hagyományos folyóiratok

A pályázónak csatolnia kell:

  • a lapbejegyzés másolatát,
  • határon túli folyóirat esetében a lapbejegyzés hitelesített magyar fordítását (amennyiben a 2006. évre nem volt NKA által támogatott folyóirat pályázata),
  • az utolsó megjelent lapszámot,
  • új lap indítása esetén egy példány próbaszámot, a tervezett lap céljainak, ütemtervének, költségvetésének, továbbá a terjesztés módjának ismertetésével, a célközönség bemutatásával.

Összevont lapszám egy megjelentetésnek számít, amennyiben terjedelmében nem éri el egy lapszám terjedelmének 160 %-át! Összevont lapszám csak havonta, illetve kéthavonta megjelenő folyóiratok esetében lehetséges, évente legföljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri vagy meghaladja egy lapszám 160%-át. A különszám elfogadható elszámolásként.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségének maximum 80%-ára lehet. A kollégium (a támogatások elaprózódásának megakadályozása érdekében) az igényelt összeg 60 százalékánál kisebb (és/vagy 500 000 forintnál kevesebb) támogatást nem szavaz meg.

A pályázónak pályázatában írásban kell vállalnia, hogy – ha az NKA erre fölkéri – aláveti magát a MATESZ egyszerűsített auditálásának. Ez a szabály a határon túli folyóiratokra nem vonatkozik.

A támogatást elnyert folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni NKA érvényes logóját, mely az NKA honlapjáról (www.nka.hu) letölthető.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • szerkesztői (főszerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:

o        szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,

o        kiadványszerkesztés‚ tördelés,

o        képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),

o        korrektúra,

  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
  • amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető internetes formája is van, és ahhoz is kér támogatást, annak jogcímei nem térhetnek el a 2. pontban foglalt jogcímektől.

Amennyiben a pályázó áfa-visszaigénylésre jogosult, a költségvetésben, illetve az elszámolásban csak a nettó árat tüntetheti föl azoknál a tételeknél, amelyek áfája visszaigényelhető.

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A hagyományosan és internetes formában is megjelenő lapok egy pályázat benyújtásával tudnak pályázni. A pályázat a folyóirat-támogatásra vonatkozó hagyományos betétlappal együtt érvényes, amelyen az internetes megjelenés költségeit az egyéb költségeknél kell feltüntetni!

 
A pályázat a folyóirat-támogatásra vonatkozó betétlappal együtt érvényes! (hagyományos)

2. Internetes folyóiratok

(Kizárólag interneten megjelenő folyóiratok támogatására vonatkozik.)

A pályázathoz csatolni kell:

  • a folyóirat hozzáférhető web-címét és
  • a honlapról készült utolsó printeket

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségének maximum 80%-ára lehet.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • szerkesztői (főszerkesztő, tervezőszerkesztő képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:

o        képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),

o        szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,

o        korrektúra,

  • kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),
  • publikáció megjelentetés (szolgáltatás)

Amennyiben a pályázó az 1. és 2. pontokban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, úgy azt röviden indokolnia kell, s ennek alapján a kollégium saját hatáskörben dönt. Amennyiben a pályázó elmulasztja az indoklást, a kollégium a kért jogcímet nem fogadja el.

Amennyiben a pályázó áfa-visszaigénylésre jogosult, a költségvetésben, illetve az elszámolásban csak a nettó árat tüntetheti föl azoknál a tételeknél, amelyek áfája visszaigényelhető.

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A pályázat a folyóirat-támogatásra vonatkozó betétlappal együtt érvényes! (internetes)

A támogatott pályázó a támogatás összegére a megkötött szerződés birtokában 2007. évben számíthat a 2006. évi támogatás elszámolása után.

A pályázatok
2006. november 30-ig beérkezõen
nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére
(
H – 1388 Budapest, Pf. 82). A határidõn túl érkezõ pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Általános tudnivalókat!

Szépirodalmi Kollégium

Pályázati adatlap és tájékoztató!