A Vizuális Művészetek Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

A Vizuális Művészetek Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet a 2014. évi szakmai tevékenységek fejlesztése és megújítása céljából.

Pályázatot benyújtani az alábbi hét témakörben lehet:

1. Pályázati cél: Hazai művészek külföldi alkotótelepeken, alkotóműhelyekben és szimpóziumokon való részvételére, valamint külföldi művészek magyar szakmai fórumokon való szereplésére, kurzus vezetésére a vizuális művészet területén.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 8 millió Ft.

Altéma kódszáma: 3903/260

Pályázók köre: rendezőszerv, illetve magánszemély (művészek és művészeti szakemberek).

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2014. március 1.–2015. július 1.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:

A pályázó nevezési díj címen 5.000 Ft-ot – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, köteles befizetni az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: a pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • előállítási költség (anyag, energia),
  • részvételi díj,
  • terembérleti díj,
  • eszközbérleti díj,
  • szakmai anyagköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével Kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. az esemény részletes programja, helye, időpontja,
  2. a meghívandó mesterek, oktatók névsora, szakmai bemutatása és a részvételi nyilatkozatok,
  3. magánszemély esetén az alkotóműhely befogadó nyilatkozata,
  4. a pályázó alkotóművész rövid szakmai életrajza és az alkotótelepen végzendő munkájának rövid leírása,
  5. a pályázó alkotóművész utóbbi 3 évben készített alkotásainak fotó-dokumentációja (3-5 db),
  6. pályázott program megvalósításába bevonandó közreműködők listája, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek felsorolása,
  7. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

A nem magyar nyelvű mellékleteket magyar fordítással együtt kérjük feltölteni!

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

Nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a rendezvény várható kihatása a résztvevőkre, és a kortárs művészeti közéletre,
  • Milyen egyéb forrás áll rendelkezésre?

Elszámolásra vonatkozó előírások:

Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • magánszemélyek esetén: a művésztelepi, alkotóműhelyi tevékenység részletes leírását, az elkészült munkák fotódokumentációját,
  • rendezőszervek esetén a mesterek szakmai előadásainak tömör leírását, valamint a rendezvény fotódokumentációját.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.

2. Pályázati cél: Alkotótelepek, alkotóműhelyek és szimpóziumok szakmai programjainak megvalósítására, valamint magyar művészek részvételére a hazai alkotótelepeken.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30 millió Ft.

Altéma kódszáma: 3916/260

Pályázók köre: jogi személyiségű szervezetek, amelyek a programot szervezik és/vagy rendezik; magánszemélyek (alkotóművészek).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium ennél az altémánál elsősorban a művészeti alkotások létrehozására létrejött alkotótelepeket és alkotóműhelyeket támogatja.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2014. március 1.–2015. július 1.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összeg/mértéke:

A pályázó nevezési díj címen 5.000 Ft-ot – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: a pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szakmai anyagköltség (programhoz kapcsolódó),
  • közreműködők tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • utazási költség,
  • szállítási költség,
  • szállásköltség,
  • eszközbérleti díj,
  • terembérleti díj,
  • részvételi díj,
  • előállítási költség (anyag, energia),
  • csoportos étkeztetés (A kért támogatási összeg max. 20%-a lehet! A támogatás készétel és meleg étel vásárlására igényelhető, alapanyag beszerzésre nem kérhető).

Egyéni részvétel esetén a fenti jogcímek közül a közreműködők tiszteletdíjának személyi és/vagy dologi kifizetésére, valamint terembérleti díjra támogatás nem kérhető!

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. részletes programleírás, amely tartalmazza a résztvevő művészek és előadók megnevezését, a program pontos időtartamát, helyszínét,
  2. a program teljes költségvetésének részletezése (az adatlap 4. pontjának külön lapon történő, további részletezésével),
  3. az adott alkotótelep, műhely, szimpózium utóbbi 3 évben végzett szakmai tevékenységének rövid írásos összefoglalása (maximum 1 oldal terjedelemben) és fotódokumentációja,
  4. újonnan alakuló alkotótelepeknél a tervezett célkitűzések maximum 1 oldal terjedelemben,
  5. a pályázó alkotóművész rövid szakmai életrajza és az alkotótelepen végzendő munkájának rövid leírása,
  6. a pályázó alkotóművész utóbbi 3 évben készített alkotásainak fotódokumentációja,
  7. pályázott program megvalósításába bevonandó közreműködők listája, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek felsorolása,
  8. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  9. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

Nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a program/programban való részvétel várható szakmai jelentősége,
  • a programban résztvevő alkotók köre, a rendezvény színvonala,
  • az adott művésztelep országos, regionális, kistérségi, nemzetközi, határon túli szerepe.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a művésztelepen részvevő művészek felsorolását,
  • a létrejött alkotások jegyzékét és fotóját,
  • az eseményt tényszerűen dokumentáló fotókat és az esetleges nyomtatványokat, sajtó anyagokat digitális formában.

A szöveges szakmai beszámoló maximum 1 oldal terjedelmű lehet.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.

3. Pályázati cél: Alkotói támogatás.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az NKA Vizuális Művészetek Kollégiumától alkotói támogatásra nem nyújthat be pályázatot, és nem ítélhető meg támogatás annak az alkotónak, aki: felsőoktatási hallgatói jogviszonyban áll (kivétel a költségtérítéses DLA-képzésben résztvevők), továbbá 2014-ben a pályázó nem részesülhet egyidejűleg állami ösztöndíjban (pl.: Derkovits Gyula-, illetve Pécsi József-, Kozma Lajos-, Moholy-Nagy László-ösztöndíj).

3. a) Pályázati cél: Képzőművészek, iparművészek és fotóművészek részére vissza nem térítendő, alkotói támogatás biztosítása, kizárólag új alkotások létrehozására.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 100 millió Ft

Igényelhető támogatás:

a) 500.000 Ft – 1.000.000 Ft /év (egy összegben folyósítva)

b) kiemelt támogatás havi 200.000 Ft (2.400.000 Ft/év), 10 tervezett támogatottal

Altéma kódszáma: 3902/260

Pályázók köre: képzőművészek, iparművészek és fotóművészek.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2014. május 1. – 2015. május 1.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összeg/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 0,5%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is – de minimum bruttó 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: a pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • alkotói támogatás.

A támogatási összeg járulékokat nem tartalmazhat. Az alkotói támogatás jogcím a pályázati adatlap költségkalkulációja 4. pont 4.1.1. személyi jellegű költségek sorába kerüljön feltüntetésre. A tervezett és a kért összeg alkotói támogatás esetén azonos.

A pályázó ebben az altémában csak alkotói támogatásra pályázhat, a Kollégium ettől eltérő jogcímre nem ítél meg támogatást.

A Kollégium nem írja elő lebonyolító felkérését.

A képzőművészeti és iparművészeti témában benyújtott pályázatoknál a támogatás utalása egyénileg, vagy a pályázó által felkért, a pályázati adatlapon feltüntetett lebonyolítón keresztül történik (javasolt lebonyolítók: MAOE, MKISZ).

A fotóművészeti területre benyújtott pályázatoknál a támogatás utalása egyénileg, vagy a pályázó által felkért, a pályázati adatlapon feltüntetett lebonyolítón keresztül történik (javasolt lebonyolító: Magyar Fotóművészek Szövetsége /telefonszáma: 311-2626/).

Kiemelt támogatás esetén (2,4 millió Ft) a művész köteles a támogatással létrehozott új művek közül, vagy a korábbi alkotásai közül 1 művet térítésmentesen közgyűjtemény számára felajánlani, melyet a mellékletben felsorolt közgyűjtemények közül egy választhat ki, és azt a beszámoló kiállításon be kell mutatni. A beszámoló kiállítás helyéről és időpontjáról a Kollégium a későbbiekben dönt.

Egy pályázótól mindkét pontra benyújthat pályázatot, de ebben az esetben 2 külön pályázatot kell beadni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a részletes munkaterv, amely tartalmazza jelen pályázatból megvalósítani kívánt műalkotások műfaját és körülbelüli mennyiségét, valamint a munkatervhez kapcsolódó vizuális terveit,
  2. a pályázó szakmai életrajza,
  3. a pályázó utóbbi 2 évben készült alkotásainak reprodukcióit digitális formában (képenként maximum 2 MB méret) /A képmellékletet „a” és „b” pontra is beadott pályázat esetén elegendő csak az „a” pályázathoz csatolni!/
  4. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

Nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • folyamatos, magas szintű alkotói tevékenység,
  • vállalt feladat megvalósításának realitása.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • A támogatott pályázók a szerződésben megjelölt határidőig kötelesek az elkészült új mű (művek) – digitális – dokumentációját, fotóját szakmai beszámolójukhoz mellékelni. A szöveges szakmai beszámoló maximum 1 oldal terjedelmű lehet.
  • A pályázat nyertesei kötelesek a támogatással létrehozott műve(ke)t, továbbá a közgyűjtemény által befogadott műve(ke)t a beszámoló kiállításon bemutatni.

Pénzügyi lebonyolítóval pályázó támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás módjáról a támogatási szerződés rendelkezik.

3. b) Pályázati cél: Művészettörténészek, szakírók részére vissza nem térítendő, alkotói támogatást biztosít a kortárs képzőművészetet, iparművészetet, fotóművészetet és fotótörténetet elemző és értékelő tanulmányok megírására.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a 3. b) pontra nem lehet pályázni: PhD és DLA témával, illetve 2014-ben a pályázó nem részesülhet egyidejűleg állami ösztöndíjban (pl.: Kállai Ernő-ösztöndíjban) és az NKA Vizuális Művészetek Kollégiumától alkotói támogatásában.

Pályázati feltétel: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keret összeg: 6 millió Ft

Igényelhető támogatás: pályázni lehet minimum 400.000 Ft-ra, maximum 1.000.000 Ft-ra/év (egy összegben folyósítva).

Altéma kódszáma: 3902/262

Pályázók köre: művészettörténészek és szakírók.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2014. május 1.–2015. május 1.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összeg/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 0,5%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is – de minimum bruttó 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: a pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • alkotói támogatás.

A támogatási összeg járulékokat nem tartalmazhat. Az alkotói támogatás jogcím a pályázati adatlap költségkalkulációja 4. pont 4.1.1. személyi jellegű költségek sorába kerüljön feltüntetésre. A tervezett és a kért összeg alkotói támogatás esetén azonos.

A pályázó ebben az altémában csak alkotói támogatásra pályázhat, a kollégium ettől eltérő jogcímre nem ítél meg támogatást.

A kollégium nem írja elő lebonyolító felkérését.

A képzőművészeti és iparművészeti témában benyújtott pályázatoknál a támogatás utalása egyénileg, vagy a pályázó által felkért, a pályázati adatlapon feltüntetett lebonyolítón keresztül történik (javasolt lebonyolítók: MAOE, MKISZ).

A fotóművészeti területre benyújtott pályázatoknál a támogatás utalása egyénileg, vagy a pályázó által felkért, a pályázati adatlapon feltüntetett lebonyolítón keresztül történik (javasolt lebonyolító: Magyar Fotóművészek Szövetsége, telefonszáma: 311-2626).

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. munkaterv, amely tartalmazza a jelen pályázatból megvalósítani kívánt tanulmány, kutatási téma szinopszisát (max. 1 oldal terjedelemben), fontosságának leírását,
  2. szakmai életrajz, publikációs, vagy kiállítási jegyzék,
  3. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  4. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

Nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • szakírói tevékenység,
  • alkotók vagy műfajok, törekvések hiánypótló feldolgozása, új elméleti szempontok alkalmazása,
  • a vállalt feladat megvalósításának realitása,
  • a tervezett tanulmány publikálási lehetőségei.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • Az elkészült kéziratot digitalizált formában.

Pénzügyi lebonyolítóval pályázó támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás módjáról a támogatási szerződés rendelkezik.

4. Pályázati cél: Egyéni és csoportos kiállítás (Biennálék, Triennálék, Quadriennálék, országos nagy kiállítások) előkészítésére, megrendezésére, valamint szakmai szervezetek és egyéni alkotók kiállításainak támogatására belföldön és külföldön, és a kiállításhoz tartozó katalógusra.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy csak katalógusra nem lehet pályázni!

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keret összeg: 100 millió Ft.

Altéma kódszáma: 3906/260

Pályázók köre: egyéni alkotók és szakmai szervezetek, valamint működési engedéllyel rendelkező kiállítást rendező intézmények.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2014. március 1.–2015. július 1.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összeg/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5.000 Ft-ot – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg

az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: a pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szállítási költség,
  • biztosítási költség,
  • installációs költség (tervezés, grafika, kivitelezés költsége),
  • szakmai anyagköltség,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • terembérleti díj,
  • biztonsági őrzés,
  • rendező tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • analóg és digitális képkidolgozás.

Kiadványoknál (katalógusnál) a Kollégium az alábbi költség-jogcímeket támogatja.

Hagyományos megjelentetés esetén:

  • szerzői tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • írói tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • tervezői tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • grafikai tervezés tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • fotós tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • szerzői jogdíj(ak) személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • fordítói tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • lektorálás tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • tervezőszerkesztő tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • képszerkesztő tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség.

CD-n történő megjelentetés esetén:

  • előkészítési munkák költsége,
  • gyártási és csomagolási költségek.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a Kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a kiállítás koncepciójának rövid ismertetője (max. 1 oldal terjedelemben),
  2. a kiállítás(ok) és a katalógus részletes költségvetése,
  3. a kiállítás helyszínének befogadó nyilatkozata (időponti meghatározással!),
  4. csoportos kiállítás esetén a kiállító művészek névsora,
  5. egyéni kiállítás esetén a művész szakmai önéletrajza,
  6. egyéni kiállítás esetén referencia anyag a kiállító művész munkáiból,
  7. a tervezett kiadvány tartalmi koncepciója,
  8. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  9. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a kiállítás előkészítésének színvonala, tervezettsége a kiállítás sikerének tükrében,
  • költségvetés megalapozottsága.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • előkészítés esetén: az elvégzett előkészítő munka részletes szakmai leírását,
  • megrendezés esetén: a kiállítás meghívóját és a kiállításhoz kapcsolódó kiadványt, résztvevők számát, és a kiállítás fotódokumentációját.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.

5. Pályázati cél: Külföldi szakvásárokon nonprofit művészeti szervezetek megjelenésére.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 8 millió Ft.

Altéma kódszáma: 3923/260

Pályázók köre: kereskedelmi tevékenységet nem folytató nonprofit művészeti szakmai szervezetek.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2014. március 1.–2015. július 1.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összeg/mértéke:

A pályázó nevezési díj címen 10.000 Ft-ot – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Saját forrás biztosítása: a pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • utazási költség,
  • standbérleti díj,
  • szállásköltség,
  • vásári katalógusban való szereplés,
  • biztosítási költség,
  • installációs költség,
  • nyomdaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a Kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a külföldi esemény bemutatása és az eseményen való részvétel indokolása,
  2. a kiállító művészek névsora,
  3. a kiállítás pontos helye és időpontja,
  4. a kiállítási anyagról fotódokumentáció,
  5. a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

Nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a támogatandó esemény – nemzetközi környezetben is mérhető – jelentősége,
  • az együttműködők szakmai elismertsége,
  • a támogatandó kiállítás iránti érdeklődés prognosztizált mértéke.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • az esemény leírását, fotódokumentációját és sajtóvisszhangját.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.

6. Pályázati cél: A magyar vizuális művészettel foglalkozó szervezetek képzőművészeti, iparművészeti, fotóművészeti és mozgóképszakmai nemzetközi szakmai szervezetekben való jelenlétének biztosítására.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 3 millió Ft.

Altéma kódszáma: 3914/260

Pályázók köre: nemzetközi vizuális művészeti szervezetek magyar tagozatai.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2014. január 1.–2014. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összeg/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5.000 Ft-ot – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg

az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: a pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • 2014. évi tagdíj.

A pályázó ebben az altémában csak tagdíjra pályázhat, a kollégium ettől eltérő jogcímre nem ítél meg támogatást.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a tagság, valamint a 2013. évi tagdíjbefizetés igazolása,
  2. a szakmai szervezet rövid bemutatása,
  3. jelenlét fontosságának rövid indoklása,
  4. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

Felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

Nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a pályázó szervezet és a megpályázott nemzetközi szervezeti tagság kulturális és szakmai jelentősége.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: hogy a pályázó milyen programokat bonyolított le, illetve milyen nemzetközi programokban vett részt a megpályázott nemzetközi szervezet segítségével, és mi ezeknek a programoknak a hozadéka a hazai vizuális művészet számára.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.

7. Pályázati cél: Kiemelt kiállítási programsorozatok támogatására (intézményi kiállítási koncepcióval). Az intézmény éves programmal pályázhat, amelyben legalább 2 kortárs kiállítás (életmű v. tematikus) tudományos előkészítésére, feldolgozására, 2 nyelvű katalógus kiadására, és max. 10% promóció megvalósítására, vizuális foglalkozásokra. A támogatás célja: az intézmények kiállítási profiljának biztosítása, stabil látogatókör kialakítása, érdemi szakmai munka segítése.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy csak az a pályázó részesülhet támogatásban, aki a fenti feltételek megvalósítását a pályázatában 100%-ig vállalja.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 24 millió Ft.

Igényelhető támogatás: 8 millió Ft.

Altéma kódszáma: 3907/260

Pályázók köre: országos jelentőségű kortárs művészettel foglalkozó kiállítási intézmények.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2014. március 1.–2015. július 1.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összeg/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 20.000 Ft-ot – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg

az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: a pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szállítási költség,
  • biztosítási költség,
  • installációs költség (tervezés, grafika, kivitelezés költsége),
  • szakmai anyagköltség,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • terembérleti díj,
  • biztonsági őrzés,
  • rendező(k) tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • analóg és digitális képkidolgozás.

Kiadványoknál (katalógusnál) a Kollégium az alábbi költség-jogcímeket támogatja.

Hagyományos megjelentetés esetén:

  • szerzői tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • írói tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • tervezői tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • grafikai tervezés tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • fotós tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • szerzői jogdíj(ak) személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • fordítói tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • lektorálás tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • tervezőszerkesztő tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • képszerkesztő tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség.

CD-n történő megjelentetés esetén:

  • szerzői tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • írói tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • tervezői tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • grafikai tervezés tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • fotós tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • szerzői jogdíj(ak) személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • fordítói tiszteletdíj személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • lektorálás tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • tervezőszerkesztő tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • képszerkesztő tiszteletdíja személyi és/vagy dologi kifizetése,
  • előkészítési munkák költsége,
  • gyártási és csomagolási költségek.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a Kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a kiállítások intézményi koncepciója,
  2. a kiállító művészek névsora, szakmai életrajza,
  3. a részletes marketingterv,
  4. a pályázott program megrendezésébe bevont közreműködőket tartalmazó lista az általuk megvalósítandó tevékenységi kör(ök) megjelölésével,
  5. a tervezett 2 nyelvű katalógus rövid tartalmi ismertetése,
  6. a tervezett programok részletes leírása és költségvetése,
  7. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

Felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

Nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a kiállítás előkészítésének színvonala, tervezettsége a kiállítás sikerének tükrében,
  • a költségvetés megalapozottsága.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: a kiállítások meghívóját és a kiállításokhoz kapcsolódó kiadványokat, a résztvevők számát, és a kiállítás fotódokumentációját, sajtóvisszhangját.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a./ A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b./ Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy “Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt az adatlap 7. pontjában kell feltölteni. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a./ és ha indokolt a b./pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II. 15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az SA.34770 (2012/N-2). számú határozatában hagyott jóvá.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés p) pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 67. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
    a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 77. § (2) bekezdése alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 78. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor. A költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 78. § (3) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni
  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.
  • 80. § (1) bekezdése alapján: A kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját. Jogszabály vagy a támogatási szerződés az egyes finanszírozási időszakok lezárásaként részbeszámoló benyújtását írhatja elő.
  • 80. § (6) bekezdése alapján: Ha a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.
  • 80. §. (7) bekezdése alapján: Ha részbeszámolási kötelezettség teljesítésére a (6) bekezdés szerinti határidő leteltéig nem, vagy nem megfelelően kerül sor, a költségvetési támogatás fennmaradó része nem folyósítható mindaddig, amíg a kedvezményezett a kötelezettségének nem tesz eleget.
  • a 83. § (4) bekezdése alapján: ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, és nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA portál Pályáztatás menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2014. március 17-én, éjfélig lehet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

A lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4444-es számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 76. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Vizuális Művészetek Kollégiuma