A ZENEI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA (HUNGAROFEST)


A ZENEI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A ZENEI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Zenei Kollégium meghívásos pályázatot hirdet, melyre meghívja a

Hungarofest Nonprofit Kft.-t

a „Zene világnapja 2009” program megszervezésére és megvalósítására.

A kollégium önrészt és nevezési díjat sem kíván előírni.

Altéma kódszáma: 1407

A megpályázható támogatás összege: 2 millió Ft

Felhasználási jogcímek:

  • előadóművészi tiszteletdíj,
  • szerzői jogdíj,
  • kottakölcsönzés és beszerzés,
  • terembérlet,
  • hangszerbérlet és hangolás,
  • hangszerszállítás,
  • hangszerhangolás,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • reklám- és propagandaköltség.

A pályázat kötelező tartalmi mellékletei:
A pályázathoz programtervezetet kell benyújtani:

  • a tervezett előadás helyszínének és a műsor tervének leírásával,
  • a fellépő művészek és együttesek megnevezésével,
  • a tervezett helyszín befogadóképességének megjelölésével,
  • a hangverseny tervezett időpontjával.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a rendezvényhelyszínek kezelője által adott befogadói nyilatkozatot,
  • a bevételt is tartalmazó program részletes költségvetését.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  • a zenei program szakmai színvonala, nemzetközi rangja,
  • a műsorszerkesztés tartalmi elemei, a művészek elismertsége.

A szakmai beszámoló elvárt tartalma:
A támogatott pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

  • a program szervezési, lebonyolítási struktúráját és színvonalát,
  • a koncert esztétikai és szakmai színvonalát,
  • a program látogatottságát, szakmai és sajtóvisszhangját.
***

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt. Amennyiben a pályázó elmulasztja az indoklást, a kollégium a kért jogcímet nem fogadja el.

***

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. december 2-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Zenei Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. novemmber 25.

Frissítve: