A ZENEI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A ZENEI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

A ZENEI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Zenei Szakmai Kollégium nyílt pályázatot hirdet, magas művészeti szakmai színvonalú zenei tervek megvalósításának vissza nem térítendő támogatására.

A kollégium egy pályázati pontnál sem kíván önrészt és nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

Pályázni az alábbi témakörökre lehet:

1.  A belföldi komolyzenei hangversenyélet támogatására

Altéma kódszáma: 1434

Pályázat témája:

1.1. Egyedi hangversenyek, vagy hangversenysorozatok megrendezése
1.2. Koncertszerű rendezvények megvalósítása

Pályázók köre: hangversenyrendező természetes és jogi személyek

A pályázat megvalósításának ideje: 2010. május 1.–2011. június 30.

A pályázatokra fordítható tervezett keretösszeg: 90– 100 millió forint.

Felhasználási jogcímek:

  • előadóművészi tiszteletdíjra ,
  • szerzői jogdíjra,
  • kottakölcsönzésre és beszerzésre,
  • terembérletre,
  • hangszerbérletre és hangolásra,
  • hangszerszállításra,
  • utazási költségre,
  • szállásköltségre,
  • reklám- és propagandaköltségre (nyomtatott és elektronikus anyagok).

A kollégiumtól igényelt támogatás legfeljebb a költségek 50%-a lehet. Kortárs magyar zeneszerzők művei esetében a támogatás összege a teljes költségig terjedhet.

A pályázat kötelező tartalmi mellékletei:
A pályázathoz programtervezetet kell benyújtani:

  • az évad folyamán tervezett előadások számának, helyszínének és a műsor tervének leírásával,
  • a fellépő művészek, együttesek megnevezésével,
  • a tervezett helyszín(ek) befogadóképességének megjelölésével,
  • a hangverseny(ek) tervezett időpontjaival.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a rendezvényhelyszín(ek) kezelői által adott befogadói nyilatkozatot,
  • a bevételeket is tartalmazó programonkénti részletes költségvetést.

A pályázatok elbírálásának szempontjai:
1.1. Előnyt élveznek:

  • a hazai repertoár kiszélesítését célzó,
  • a XX. század magyar zeneszerzése Bartók utáni korszakának jelentős alkotásait és/vagy kortárs magyar zeneműveket is tartalmazó programok,
  • zenei ősbemutatókat és/vagy magyarországi bemutatókat tartalmazó programok,
  • fiatal alkotó- és előadóművészeket bemutató hangversenyek.

1.2. Előnyt élveznek azok a rendezvények, amelyek:

  • szerkesztési ötletekkel,
  • újszerű formai keretek kialakításával,
  • szakszerű moderálással, az ifjúság „megszólításával” segítik az értékes zene befogadását.

A szakmai beszámoló elvárt tartalma:
A szakmai beszámolónak a hangversenyek, illetve hangversenysorozatok programjának ismertetésén túl ki kell térni a hallgatók számára, a bevételre, a zenei színvonalra és az esetlegesen megjelent szakmai kritikákra, illetve az esemény média megjelenésére.

2. A nemzetközi élvonalba tartozó külföldi művészeknek a 2010/2011. évadban történő meghívására magyarországi komolyzenei hangversenyekre

Altéma kódszáma: 1424

Pályázók köre:hangversenyrendező természetes és jogi személyek

Pályázni lehet egyedi hangversenyekre és tematikus/bérleti hangversenysorozatokra.

A pályázatokra fordítható tervezett keretösszeg: 6 millió forint

Felhasználási jogcímek:

  • előadóművészi tiszteletdíjra,
  • szerzői jogdíjra,
  • kottakölcsönzésre és beszerzésre,
  • terembérletre,
  • hangszerbérletre és hangolásra,
  • hangszerszállításra,
  • utazási költségre,
  • szállásköltségre,
  • reklám- és propagandaköltségre (nyomtatott és elektronikus anyagok).

A támogatás a bevétellel csökkentett – rezsi nélküli – összes költség legfeljebb 50%-a lehet (kivételt képezhetnek a jogdíjas műveket tartalmazó műsorok).

A pályázat kötelező tartalmi mellékletei:
A pályázathoz programtervezetet kell benyújtani:

  • az évad folyamán tervezett előadások számának, helyszínének és a műsor, vagy műsorsorozat tervének leírásával,
  • a fellépő művészek, együttesek megnevezésével,
  • a tervezett helyszín(ek) befogadóképességének megjelölésével,
  • a hangverseny(ek) tervezett időpontjaival.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a rendezvényhelyszín(ek) kezelői által adott befogadói nyilatkozatot,
  • a bevételeket is tartalmazó programonkénti részletes költségvetést,
  • a vendégművész(ek) szándéknyilatkozatát.

A pályázatok elbírálásának szempontjai:

  • a meghívandó művészek nemzetközi rangja, elismertsége,
  • a művészek hazai fellépésének szakmai jelentősége
  • a várható szakmai és/vagy közönségérdeklődés mértéke.

A szakmai beszámoló elvárt tartalma:
A szakmai beszámolónak a hangversenyek vendégművészének/művészeinek szakmai értékelésén túl ki kell térni a koncert egész programjának ismertetésére, a hallgatók számára, a bevételre, a zenei színvonalra és az esetlegesen megjelent szakmai kritikákra, illetve az esemény média megjelenésére.

3. A magyar zenetudomány és zenepedagógia képviselőinek 2011. június 30-ig megrendezésre kerülő fontos nemzetközi konferenciákon való részvételére

Altéma kódszáma: 1403

Pályázók köre: természetes személyek, szakmai egyesületek, intézmények

A pályázatokra fordítható tervezett keretösszeg: 2 millió forint

Felhasználási jogcímek:

  • részvételi díjra,
  • utazási költségre,
  • szállásköltségre

A megpályázható legmagasabb összeg:
Európán belüli zenei konferencia esetén maximum 100 000 Ft,  
Európán kívüli zenei konferencia esetén maximum 150 000 Ft.

Előnyt élvez az a pályázó, aki a rendező szervezetnek vezetőségi tagja vagy jelöltje, továbbá akinek az előadását a konferencia vezetősége elfogadta, illetve meghívó/elfogadó levéllel rendelkezik.

A pályázatok elbírálásának szempontjai:

  • a megpályázott konferencia szakmai értéke és nemzetközi jelentősége,
  • a pályázók eddigi munkásságának rangja, elismertsége,
  • a konferencia aktualitása, várható hatása a hazai zenetudományra.

A szakmai beszámoló elvárt tartalma:
A szakmai beszámolónak a konferencia szakmai értékén és jelentőségének ismertetésén túl ki kell térni a konferencia lebonyolítására, szakmai tartalmára, esetleges publikációira és hazai hatásaira, valamint a kiutazó részvételének/előadásának jelentőségére.

4. Fiatal magyar művészek és kamaraegyüttesek 2011. június 30-ig külföldi zenei versenyeken való részvételére

Altéma kódszáma: 1423

Pályázók köre: természetes személyek, zeneoktatási intézmények, zenei egyesületek

A pályázatokra fordítható tervezett keretösszeg: 3 millió forint.

Hallgatói jogviszonnyal rendelkezők (egyének vagy kamaraegyüttesek) esetében az intézmény pályázhat a programok rangsorolásával, a szakmai vezetők ajánlásával és az intézményvezető aláírásával.

Kamaraegyüttesek esetében a fenntartónak, ennek hiányában az együttes vezetőnek – mint magánszemélynek – kell benyújtania az együttes egészére vonatkozó pályázatot.

Felhasználási jogcímek:

  • utazási költségre,
  • a verseny nevezési díjára.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a rendező szerv írásos visszaigazolását.

A pályázatok elbírálásának szempontjai:

  • a verseny nemzetközi rangja, jelentősége, várható szakmai hatása,
  • a pályázó korábbi versenydíjai, szakmai sikerei.

A szakmai beszámoló elvárt tartalma:
A szakmai beszámolónak ki kell térnie a verseny lebonyolítására, a résztvevők számára, szakmai színvonalára, valamint a versenyző szakmai eredményére.

5. 2011. június 30-ig megvalósuló mesterkurzusok megrendezésére, jelentős külföldi és/vagy hazai előadók meghívásával

Altéma kódszáma: 1404

Pályázók köre: olyan jogi személyek, akiknek, vagy amelyeknek ez a tevékenységi körébe tartozik

Pályázni lehet egyedi, vagy időben széthúzódó ciklusszerű mesterkurzusokra.

A pályázatokra fordítható tervezett keretösszeg: 10 millió forint

Felhasználási jogcímek:

  • előadóművészek, vagy előadók tiszteletdíjára,
  • szállásköltségre,
  • utazási költségre,
  • terembérletre,
  • audiovizuális technikai eszközök bérleti díjára,
  • oktatási segédletnek használható felvételek készítésének költségeire (kivéve eszközvásárlás).
  • reklám és propagandaköltségre (nyomdai előállítású vagy elektronikus anyagok).

A pályázathoz csatolni kell:

  • a meghívott előadó(k) rövid szakmai bemutatását,
  • a kurzus célját, helyszínét,
  • a lebonyolítás formáját (esetleges nevezési díját),
  • a résztvevők körét és várható létszámát.

A pályázatok elbírálásának szempontjai:

  • a kurzust vezető művész/ek rangja, nemzetközi elismertsége,
  • a kurzus szakmai célja, várható hatása a résztvevők szakmai fejlődésére,
  • a kurzus iránt várható szakmai érdeklődés mértéke, a résztvevők tervezett száma.  

A szakmai beszámoló elvárt tartalma:
A szakmai beszámolónak teljeskörűen tartalmaznia kell a mesterkurzus minden szakmai részletét, jelentőségét és a lebonyolítás sikerét (előadók, aktív résztvevők, hallgatók, szakmai programok, hangversenyek, nyilvánosság).

***

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

***

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt.

***

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál jogszabályok menüpont alatt.
Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
– a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.

A pályázatok 1 példányban
2010. március 9-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton  az NKA Igazgatóságának címére.

(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az NKA Ügyfélszolgálatán személyesen ügyfélfogadási időben vagy telefonon a (36 1) 327-4445 számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak.
A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás banki beszedési megbízás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 121. § (4) bekezdése alapján: amennyiben a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően.
Kérjük, programjuk költségvetésének tervezésekor a fenti jogszabályi előírást figyelembe venni.

A 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendeletben foglaltak betartása érdekében változik a finanszírozási eljárás a támogatott pályázatok esetében. Előfinanszírozás keretében a támogatás összegének legfeljebb 60%-át utaljuk, figyelembe véve a támogatás terhére elszámolható kiadási jogcímeket is. A fennmaradó összeget egészben, vagy részben a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás benyújtása és annak elfogadása után, továbbá az előző bekezdésben foglalt tervezett és tényleges összköltség figyelembevételével utaljuk.

Zenei Szakmai Kollégium

Megjelentetés dátuma: 2010. február 8.

Frissítve: