A ZENEMŰVÉSZET KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A ZENEMŰVÉSZET KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati cél: Nagy hagyománnyal rendelkező, vagy újabb innovatív, jelentős tudományos ismeretterjesztő, kulturális, társadalmi és művészeti értékkel bíró országos, vagy fontos regionális szereppel rendelkező magyarországi kiadású és határon túli magyar nyelvű sajtótermékek támogatása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: a 2017. évi XC. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Tájékoztatjuk pályázóinkat: A korábbi időszaki lap fogalmat a 2010. évi CLXXXV. törvény hatályba lépésekor a sajtótermék fogalom váltotta fel, így a pályázati felhívás szövegezése már ezt a fogalmat tartalmazza.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 10.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 5.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • Pályázatot kizárólag a megpályázott sajtótermék Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál és/vagy jogelődjeinél bejegyzett kiadója nyújthat be.
  • A Kollégium nem támogatja a pusztán egyéni, vagy szervezeti önkifejezés, információközlés céljából született kiadványok (blog, hírlevél, információs kiadvány, szervezeti, egyesületi, intézményi hír- és adatközlő kiadvány) valamint reklámkiadványok megjelentetését sem nyomtatott, sem online formában.
  • A Kollégium a kulturális szempontból értékes, közvetlenül kulturális célokat szolgáló sajtótermékek kiadását támogatja.
  • Indokolatlan összegű költségkérelemmel benyújtott pályázatokat a Kollégium nem támogat.
  • Minden nyomtatott sajtóterméknek kötelező a print változat online-archiválása és ingyenes hozzáférhetővé tétele, legkésőbb az adott lapszám megjelenését követő fél éven belül, illetve minden nyomtatott sajtóterméknek kötelező a sajtótermék digitálisan archivált anyagát egy éven belül megküldeni elektronikus formában az Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívum (továbbiakban: OSZK EPA) számára és online hozzáférhetővé tenni. Az archiválásra és nyilvános online szolgáltatásra vonatkozó technikai előírás itt elérhető. Minden támogatott pályázónak külön együttműködési megállapodást szükséges kötnie az Országos Széchényi Könyvtárral a szolgáltatásra vonatkozóan. (A megállapodás letölthető elektronikus formában az EPA Irattárból http://epa.oszk.hu/html/irattar.html.)
  • Nyomtatott sajtótermék tartalmának online-megjelentetésére külön altéma keretében csak abban az esetben pályázhat, ha a lap az online változatban a print kiadástól jelentősen eltérő és változatos tartalmat szolgáltat. Az online-archiválás költségeit a nyomtatott sajtótermékek megjelentetési költségei között szükséges kimutatni.
  • Magyarországon bejegyzett pályázó köteles a támogatott kiadványt magyarországi székhelyű vállalkozások segítségével (nyomda, szerverház, programozók stb.) előállíttatni.
  • Támogatás csak olyan sajtótermék esetében adható, amely évente minimum 4, de maximum 12 lapszámot jelentet meg.
  • Évkönyv, 4 alkalomnál kevesebbszer megjelenő periodika, napi- és hetilapok mellékletének kiadását a Kollégium nem támogatja.
  • Összevont lapszám beszámítása csak a havonta megjelenő sajtótermékek esetében lehetséges, legfeljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri, vagy meghaladja az adott évi átlagos normál lapszám terjedelmének 160%-át.
  • A kollégium kizárólag új és saját tartalom megjelentetését támogatja.
  • A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2017. évi várható adatokhoz képest) és a 40% feletti remittenda arányát írásban kell indokolni. A 40% feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újraértékesítés, ingyenes szétosztás stb.).
  • Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a sajtótermék közvetlen előállítási költségeire lehet.
  • A sajtótermék-betétlapon feltüntetett adatok alapján megállapítható értékesítésből, illetve hirdetésből származó várható bevételt a pályázati adatlap 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni. A betétlap és pályázati adatlap 4.2.2. sorában szereplő lapértékesítésből származó bevétel között mutatkozó 25%-nál nagyobb eltérést indokolni szükséges (egyéb melléklet feltöltésével).
  • Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.
  • A támogatott sajtótermék első vagy hátsó borítójukon (B1, B4), online-lapok a nyitóoldalon jól látható méretben kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA portáljáról (http://www.nka.hu/impresszum) letölthető.
  • A Kollégium engedélyezi a sajtótermék kiadásával kapcsolatos, számlával igazolt alábbi kiadások elszámolását (melyre támogatás nem igényelhető!) a megítélt támogatás 10%-ának erejéig:
    • szerkesztőség adminisztrációs feladataihoz kapcsolódó kisértékű számítástechnikai kellékek és anyagok, irodaszer, papírköltségek,
    • postaköltség,
    • terjesztéssel kapcsolatos szállítási, fuvarozási költség.
  • A 2018. évre megítélt támogatás folyósításának feltétele, a 2018. évre megkötött érvényes támogatási szerződés, valamint a 2017. évi sajtótermék pályázat szakmai és a pénzügyi elszámolásának benyújtása és a pénzügyi elszámolás elfogadása.

1. A Zeneművészet Kollégiuma pályázatot hirdet nyomtatott sajtótermékek megjelentetésének támogatására.

A Zeneművészet Kollégiuma pályázatot hirdet kulturális szempontból értékes művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos és ismeretterjesztő területekhez kapcsolódó, nyomtatott sajtótermékek számára.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A Támogatás forrása: a 2017. évi XC. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 8.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 5.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma:110101/132

Pályázók köre:

  • Szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a sajtótermék-kiadási tevékenység és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve. Az erre utaló bejegyzést magyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz.
  • Egyéni vállalkozók, akik sajtótermék -kiadási tevékenységgel rendelkeznek, melyről az igazolást (hatósági bizonyítvány) fel kell tölteni a pályázathoz.

Felhívjuk pályázóink figyelmét arra, hogy pályázatot kizárólag a sajtótermék Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál és/vagy jogelődjeinél bejegyzett kiadója nyújthat be.

A Kollégium csak azon sajtótermékeket támogatja, amelyek a pályázat benyújtása előtti évben már rendelkeznek megjelent lapszámmal.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2018. január 1. – 2018. december 31.

Finanszírozás módja:

Azon támogatott pályázat esetében, ahol a pályázat benyújtásakor a program/cél megvalósítása még nem zárult le, a költségvetési támogatás folyósítására

–   3.000.000 Ft-ot nem meghaladó támogatási összeg esetében az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként;

–   a 3.000.000 Ft-ot elérő vagy meghaladó állami támogatás esetében a támogatási szerződésben meghatározott módon, támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát – a nevezési díj összege 500.000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5.000 Ft + 27% áfa összegnél – köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

A Kollégium ennél az altémánál az összköltség 30%-ában határozza meg a saját bevétel nagyságát.

Saját bevételnek számít a pályázati adatlap 4. pontjában szereplő költségvetés Bevételek oszlop 4.2.1. pontjában a saját forrás és a pályázat benyújtásakor már a rendelkezésre álló bevétel, továbbá a 4.2.2. pontban feltüntetésre kerülő – értékesítésből és hirdetésből származó – várható bevétel is.

A saját bevétel igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szerzői tiszteletdíj (írói, illusztrátori, fotó),
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálási tiszteletdíj,
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) tiszteletdíj,
  • szerzői jogdíjak.

A fenti tiszteletdíj/ak kifizetése lehet dologi (számlás) vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékokra is igényelhető támogatás.

  • Nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
    • kiadványszerkesztés, tördelés,
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla),
  • online archiválás költségei.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

A Kollégium a számlával nem igazolt üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket, a más forrásból megkapott, vagy igényelt támogatásokat a költségkalkuláció 4.2.1., 4.2.2., 4.2.3. pontjában kötelező feltüntetni. A megkapott támogatások fel nem tüntetése a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. sajtótermék- kiadói és/vagy a sajtótermék kiadást elősegítő tevékenység, szakmai tevékenység igazolása,
  2. sajtótermék 2018. évi céljait bemutató, megjelenési ütemterve (lapszámok előzetes tartalma, célközönség bemutatása, terjesztés módjának ismertetése),
  3. utolsó megjelent lapszám címlapjának, impresszumot tartalmazó oldalának, valamint 3 tetszőleges cikknek, vagy írásnak a nyomdakész, vagy szkennelt változata egyetlen pdf fájlba rendezve,
  4. Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és/vagy jogelődjeinél történt lapbejegyzés másolata,
  5. határon túli sajtótermék esetében a lapbejegyzés – pályázó, vagy közjegyző által hitelesített – magyar fordítása,
  6. indoklás, amennyiben a költségnövekedés több mint 10%-os a 2017. évi várható adatokhoz képest,
  7. nyilatkozat a 40% feletti remittenda sorsáról (visszagyűjtés, újraértékesítés, ingyenes szétosztás stb.),
  8. indoklás, amennyiben a betétlap és pályázati adatlap 4.2.2. sorában szereplő lapértékesítésből származó bevétel között 25%-nál nagyobb eltérés mutatkozik,
  9. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  10. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a sajtótermék online betétlap az online pályázati adatlap kitöltése során, az adatlap végén („BETÉTLAP”) jelenik meg és tölthető ki.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

Nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

A sajtótermék:

  • huzamosabb ideje kiemelkedő kulturális értéket hoz létre,
  • kialakult, minőséget tükröző egyéni arculattal rendelkezik,
  • művészeti, kulturális, oktatási, társadalmi, tudományos és ismeretterjesztő tartalmat közöl,
  • a határon túli magyar közösség számára alapvető kulturális közeget teremt.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • sajtótermék betétlap,
  • sajtótermék kiadói és/vagy a sajtótermék kiadást elősegítő tevékenység, szakmai tevékenység igazolása,
  • Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és/vagy jogelődjeinél történt lapbejegyzés másolata,
  • határon túli sajtótermék esetében a lapbejegyzés – pályázó, vagy közjegyző által hitelesített – magyar fordítása,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr. 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • megjelentetett lapszámokat (lapszámonként 1 példányt postán beküldve),
  • szöveges szakmai beszámolót a pályázatban vállaltaknak megfelelően a tervezett lapszámok részletes szakmai-tartalmi megvalósulásáról (tervek és azok megvalósulásának összhangja, példányszám, célközönség elérése, esetleges arculatváltás megtörténte, az archivált lapszámok elektronikus elérhetősége stb.),
  • megjelent lapszámok költségvetésének értékelését a sajtótermék-betétlap 10–16. sorainak megfelelően,
  • nyilatkozatot a remittenda sorsáról (visszagyűjtés, újra értékesítés, ingyenes szétosztás, egyéb),
  • nyomtatott sajtótermék print változatának online-archiválásáról és ingyenes hozzáférhetővé tételéről benyújtott igazolást (online elérhetőséggel, link megadásával),
  • Országos Széchényi Könyvtárral megkötött, mindkét fél által aláírt megállapodást, a 2018. évi sajtótermék digitálisan archivált anyagának (legkésőbb az adott lapszám megjelenését követő egy éven belül) eljuttatásáról az OSZK EPA archívuma felé, annak online elérhetővé tételéről.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

2. A Zeneművészet Kollégiuma pályázatot hirdet internetes sajtótermékek megjelentetésének támogatására.

A Zeneművészet Kollégiuma pályázatot hirdet kulturális szempontból értékes művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos és ismeretterjesztő területekhez kapcsolódó, online megjelentetett internetes sajtótermékek számára.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a 2017. évi XC. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 2.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: a Kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma:110201/132

Pályázók köre:

  • Szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a sajtótermék- kiadási tevékenység és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve. Az erre utaló bejegyzést magyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén – kivéve egyéni vállalkozó – az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz.
  • Egyéni vállalkozók, akik sajtótermék-kiadási tevékenységgel rendelkeznek, melyről az igazolást (hatósági bizonyítvány) fel kell tölteni a pályázathoz.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • Pályázatot kizárólag a pályázott sajtótermék Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál és/vagy jogelődjeinél bejegyzett kiadója nyújthat be.
  • A Kollégium kizárólag új és saját tartalom megjelentetését támogatja (konzervtartalmak, átvett tartalmak, hírek újraközlése nem támogatott).
  • A nyomtatott lapok archiválására szolgáló internetes felületek és/vagy a nyomtatott sajtótermékek puszta internetes verziójaként érthető, a print terméktől jelentősen eltérő profillal, tartalomszolgáltatással nem rendelkező portálokat nem támogatjuk (az archiváló oldal költségeit a nyomtatott pályázat keretein belül kell érvényesíteni).
  • A Kollégium csak azon sajtótermékeket támogatja, amelyek a pályázat benyújtásakor már élő honlappal rendelkeznek.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2018.január 01. – 2018.december 31.

Finanszírozás módja: a költségvetési támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát – a nevezési díj összege 500.000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5.000 Ft + 27% áfa összegnél – köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szerzői tiszteletdíj (írói, illusztrátori, fotó),
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálási tiszteletdíj,
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) tiszteletdíj,

A fenti tiszteletdíj/ak kifizetése lehet dologi (számlás) vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékokra is igényelhető támogatás.

  • szerzői jogdíjak,
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
    • korrektúra,
  • informatikai támogatás, programozás,
  • rendszergazdai szerkesztés (bonyolultabb portálszerkezetnél folyamatos kiadás),
  • publikáció-megjelentetés (szolgáltatás).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

A Kollégium a számlával nem igazolt üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket, a más forrásból megkapott, vagy igényelt támogatásokat a költségkalkuláció 4.2.1., 4.2.2., 4.2.3. pontjában kötelező feltüntetni. A megkapott támogatások fel nem tüntetése a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. sajtótermék kiadói és/vagy a sajtótermék kiadást elősegítő tevékenység, szakmai tevékenység igazolása,
  2. Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és/vagy jogelődjeinél történt lapbejegyzés másolata,
  3. honlap nyitóoldaláról és tetszőleges 3 rovatoldalról készült printek,
  4. sajtótermék hozzáférhető web-címe,
  5. sajtótermék látogatottságának hiteles, forgalomfigyelő szoftver, vagy szervezet által készített, az egyedi látogatók számát az utolsó 12 hónapban jelző adatai,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a sajtótermék online betétlap az online pályázati adatlap kitöltése során, az adatlap végén („BETÉTLAP”) jelenik meg és tölthető ki.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • sajtótermék betétlap,
  • sajtótermék kiadói és/vagy a sajtótermék kiadást elősegítő tevékenység, szakmai tevékenység igazolása,
  • Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és/vagy jogelődjeinél történt lapbejegyzés másolata,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr. 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

Nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Az internetes sajtótermék:

  • fontos kulturális értéket hoz létre,
  • kialakult, minőséget tükröző egyéni arculata van,
  • művészeti, kulturális, oktatási, társadalmi, tudományos és ismeretterjesztő tartalmakat közöl,
  • a határon túli magyar közösség számára alapvető kulturális közeget teremt.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • szöveges szakmai beszámolót a pályázatban vállaltaknak megfelelően a tervezett online-tartalomszolgáltatás szakmai-tartalmi megvalósulásáról (tervek és azok megvalósulásának összhangja, célközönség elérése, esetleges arculatváltás megtörténte stb.),
  • az online-tartalomszolgáltatás értékelését a sajtótermék-betétlap 17–19. sorainak megfelelően (egyedi látogatók és látogatások számának alakulása a pályázati időszakban – a mért tényadatok bemutatása és elemzése),
  • a honlap nyitóoldaláról és tetszőleges 3 rovatoldalról készült printeket.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.), az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKA Vhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Jelen pályázati felhívás alapján a kedvezményezett az Európai Bizottság  SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007. számú bizottsági határozat szerinti kulturális célú támogatásban részesül.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.

  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség–haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.

  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.

  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.

  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.

  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.

  • a 95. § (1) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.

  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2018. február 19-én éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4346-os, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKA Vhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az EMET honlapján és az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Zeneművészet Kollégium