AZ ÉPÍTŐMŰVÉSZETI–IPARMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM KÖZÖS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


AZ ÉPÍTŐMŰVÉSZETI–IPARMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM KÖZÖS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint

– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az –Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel – a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

AZ ÉPÍTŐMŰVÉSZETI–IPARMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM KÖZÖS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

középületek fenntartói részére

Az NKA Építőművészeti és Iparművészeti Kollégiuma kétfordulós pályázatot hirdet – most épülő vagy felújítás alatt lévő közösségi (művelődési, oktatási, önkormányzati, egyházi stb.) épületekre és/vagy annak tereibe készülő – iparművészeti alkotások létrehozására.

A pályázat első fordulójában a helyszín kiválasztása történik.
A második fordulóban a kiválasztott épületekre(be) az iparművészek alkotásainak elhelyezése történik az első forduló dokumentációja alapján. (Pl.: üvegablakok, kerámia, textil, fém faliképek, plasztikák, tűzzománc alkotások stb.)

A megvalósítás időpontja: 2009. augusztus 3.–2010. május 30.

E felhívás a pályázat első fordulója, célja a létrehozandó iparművészeti alkotás helyének és funkciójának (cél, méret, darabszám stb.) meghatározása.

A felhívásra olyan tulajdonosok, vagy tulajdonosi jogkörrel felhatalmazott üzemeltetők jelentkezhetnek, akik szeretnék, hogy épületeikbe iparművészeti alkotás kerüljön, és vállalják, hogy a szakszerű megvalósítás érdekében együttműködési megállapodást kötnek építészekkel, építészeti irodákkal. (Lásd pályázathoz szükséges dokumentációk mellékletét.)

A pályázók közül az Építőművészeti Szakmai Kollégium max. 5 pályázatot választ ki.

 Az Iparművészeti Kollégium részéről az ülésen – tanácskozási joggal – 2 fő vesz részt.

Altéma kódszáma: 2429

Pályázhatnak: Közösségi épületek tulajdonosai – vagy tulajdonosi jogokkal felruházott üzemeltetők –, az általuk felkért építésszel, vagy építészeti irodával együtt.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • építész tiszteletdíja (program, tervmellékletek)
  • fénymásolás,
  • fotó,
  • dokumentálás.

A pályázathoz mellékelni kell:

1. Az iparművészeti alkotás megnevezése, műfaj, funkció (ha szükséges), méret, darabszám
2. Az iparművészeti alkotás építész által javasolt – és a tulajdonos által jóváhagyott – művészeti programja (különös tekintettel az alkotás és az épület összhangjára)
3. Az alkotás környezetének építészeti tervdokumentációja (alaprajzok, falnézetek, távlati rajzok, tenderek, fotók)
4. Szerkezeti rajzok, statikai, gépészeti szakvélemény (amennyiben szükséges)
5. Tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat
6. Tulajdonosi nyilatkozat a költségvállalásról (ha szükséges, lásd költségvállalási nyilatkozat!)

A nyertes pályázatok építész résztvevőinek a második fordulóban sikeresen szereplő iparművésszel – (művészekkel) – együtt kell működniük.

Az altémában felosztható összeg: 1 millió Ft.

Figyelem!
Az Iparművészeti Szakmai Kollégium által kiírandó második forduló pályázatára nyertes pályázatonként max. 3 millió Ft áll rendelkezésre. Amennyiben már az első forduló alapján valószínűsíthető, hogy a létrehozandó alkotás költségei meghaladják ezt az összeget, a különbözet vállalására (ill. annak nagyságrendjére) a tulajdonosnak a költségvállalásról nyilatkoznia kell.

A kollégium bírálati szempontjai:

  • Az épület és a helyszín mennyiben felel meg a tervezett iparművészeti alkotás létrehozására?
  • Az épület mennyire biztosítja az iparművészeti alkotás hosszú távú fennmaradását?

A kollégium nem ír elő kötelező önrészt, se nevezési díjat!

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. május 4-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Építőművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. április 2.

Frissítve: