AZ IPARMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


AZ IPARMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

AZ IPARMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Az Iparmûvészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a kortárs magyar iparmûvészek szakmai programjainak és eseményeinek támogatására, eredményeinek, értékeinek megõrzésére, azok népszerûsítésére. A pályázatokat a 2005. március 1 – 2006. március 1. között megvalósuló pályázati célra lehet benyújtani

A kollégium kiemelt figyelmet fordít az iparművészeti szakterület társadalmi ismertségét, elismerését és integrációját segítő kezdeményezések támogatására.

Pályázni az alábbi témakörökre lehet:

1. Alkotói támogatás új iparművészeti művek létrehozására

Altéma kódszáma: 1702

A kollégium maximum 25 alkotó művének létrehozását támogatja személyenként legfeljebb 600 000 Ft-tal.
A kollégium kiemelten figyeli a közösségi tereket szolgáló, szakhatóság által minősített műveket.
A műveket 2006.március 1-ig kell elkészíteni.

A támogatottak kötelesek szakmai beszámolóként a létrehozott alkotásokról készült fotódokumentációt csatolni, illetve azokat a kész műveknek rendezett, a kuratórium által támogatott bemutatón kiállítani.

A támogatás utalása a pályázó által felkért, a pályázati adatlapon feltüntetett lebonyolítón keresztül történik.

2. Kiállítások megrendezésére és katalógusok kiadására

Altéma kódszáma: 1706

Pályázhatnak

a magyar iparművészek, szakterületük hazai és külföldi, csoportos és egyéni kiállítására, valamint a pályázott eseményt kísérő színvonalas kiadvány megjelentetésére

Pályázatot, a kiállítást rendező szervezet vagy magánszemély nyújthat be.

A támogatás kérhető:

útiköltségre, szállásra, terembérletre, standbérleti díjra, területfoglalási díjra, alkalmazott installációra, szakmai anyagköltségre, biztosításra, biztonsági őrzésre, szállításra, a rendezés honoráriumára, regisztrációs költségre, részvételi díjra.

Katalógus és kiadvány megjelentetése esetén a kollégium az alábbi költség-jogcímeket támogatja:

Hagyományos megjelentetés esetén:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, tervezői, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre
    • szöveg,- és képbevitel (beírás, szkennelés),
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • nyomdaköltség ( proof-készítés,levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, kötés, csomagolás)

CD-n történő megjelentetés esetén:

  • szerzői honorárium és járulékai (írási, tervezői, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • szerkesztői (főszerkesztõ, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztõ) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre,
    • szöveg-, és képbevitel (beírás, szkennelés),
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • gyártási és csomagolási költség (levilágítás, montírozás, adathordozó anyagköltsége (CD), borító előállítási és csomagolási költség (nyomdai munka, papírköltség, hajtogatás, körbevágás, csomagolás)

3. Szakmai rendezvényeken való részvételre, rendezvények előkészítésére, megvalósítására

Altéma kódszáma: 1704

Magyarországon és külföldön tartandó mesterkurzusok, művésztelepek, szimpóziumok, szakmai továbbképzések, konferenciák előkészítésére, megrendezésére, valamint magánszemélyek művésztelepen való részvételére.
Pályázatot rendezőszerv vagy magánszemély nyújthat be.

Ennél az altémánál – a tárgyilagos elbírálás megkönnyítésére – a pályázónak az alábbi, mellékletben is csatolt szempontokat bővebben szükséges kifejtenie. Ennek hiányában a pályázat érvénytelen!

  • A támogatandó rendezvénynek milyen a nemzetközi környezetben is mérhető jelentősége
  • Milyen a rendezvényre meghívott előadók vagy együttműködők szakmai elismertsége
  • Milyen a támogatandó rendezvény iránti érdeklődés prognosztizált mértéke

Támogatás kérhető:

előadói tiszteletdíjra, azok járulékaira, úti- és szállásköltségre, technológiai költségre, nevezési- és részvételi díjra, terembérre, eszközbérlésre, szakmai anyagköltségre

A pályázathoz csatolni kell:

  • az esemény helyét, idejét, részletes programját, a meghívandó mesterek, oktatók névsorát.
  • a nemzetközi hírű művész, művésztanár részvételi nyilatkozatát is a Magyarországon tartandó programok pályázataihoz

A szakmai beszámolóhoz csatolni kell a művésztelepi, alkotóműhelyi tevékenység részletes leírását, az elkészült munkák fotódokumentációját.

4. Szakirodalom előkészítésére és megjelentetésére

Altéma kódszáma: 1712

Pályázni lehet az iparművészet múltját és kortárs törekvéseit bemutató kiadványok (pld. szakkönyvek, enciklopédiák) nyomtatott vagy elektronikus megjelentetésére.
A pályázathoz mellékelni kell 3db nyomdai árajánlatot, valamint a mű legfeljebb 5 oldalas bemutatását.
A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

Hagyományos megjelentetés esetén:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, tervezői, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • nyomdai elõkészítési munkák az alábbi jogcímekre,
    • szöveg,- és képbevitel (beírás, szkennelés),
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • nyomdaköltség ( proof készítés, levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, kötés, csomagolás)

CD-n történő megjelentetés esetén:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, tervezői illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése,
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre
    • szöveg-, és képbevitel (beírás, szkennelés)
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás)
    • korrektúra
  • gyártási és csomagolási költség (levilágítás, montírozás, adathordozó anyagköltsége (CD), borító elõállítási és csomagolási költség (nyomdai munka, papírköltség, hajtogatás, körbevágás, csomagolás)

5. A kortárs magyar iparművészeti gyűjtemények gyarapítására

Altéma kódszáma: 1709

Pályázatot közgyûjteményi és mûvészeti intézmények, illetve azok fenntartói nyújthatnak be.

Támogatás kérhető:

  • vásárlásra

A pályázat elbírálásához a megvásárolni kívánt művek fotódokumentációit és műleírásait kell benyújtani, az alkotó nevének, a mű címének és ajánlati árának megjelölésével.
A bírálat során előnyt élvez az adott intézmény azon szándéka, amely az alapító okiratban szereplő gyüjteményi célok, profilok gyarapítását szolgálja, illetve azok az alkotások, amelyeket országos kiállításokon, jelentős bemutatkozásokon a szakmai zsűri díjazott.

6. Iparművészeti alkotások restaurálására

Altéma kódszáma: 1711

Pályázatot jogi személyiséggel rendelkező és jogi személyiség nélküli szervezetek nyújthatnak be.
Pályázni az iparművészet-történet jelentős világi és egyházművészeti alkotásainak restaurálására lehet.
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy védetté nyilvánított alkotások/javak esetén a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eljárására vonatkozó NKÖM 16/2001.(X.18.) rendelete alapján a restaurálási, átalakítási engedélyt a pályázathoz csatolni kell.

Támogatás kérhető:

  • restaurálás költségére (restaurátori tiszteletdíj, szakmai anyagköltség, szállítás)

7. Technikai – technológiai eszközfejlesztésre

Altéma kódszáma: 1705

Pályázatot művészeti intézmények, önálló jogi személyiséggel rendelkező művészeti szervezetek, folyamatosan, illetve időszakosan működő alkotóműhelyek nyújthatnak be.

Támogatás kérhető:

  • korszerû technikák, technológiák, kísérleti eljárásokhoz szükséges anyagok, eszközök finanszírozására.

A pályázathoz árajánlatot kell csatolni a megvásárolni kívánt eszközről, anyagról.
A pályázóknak 50%-os önrészt kell vállalniuk és az erről szóló nyilatkozatot a pályázathoz csatolni kell. Elszámolni az önrésszel együttes összeggel kell.

8. A magyar iparművészet nemzetközi szakmai szervezetekben való jelenlétének biztosítására

Altéma kódszáma: 1733

Pályázatot a nemzetközi iparművészeti szervezetek magyar tagozatai nyújthatnak be a 2005. évi tagdíjbefizetés támogatására.
A pályázathoz csatolni kell a tagság, valamint a 2004. évi tagdíjbefizetés igazolását.


A pályázatok
2005. március 31-ig
beérkezően nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére
(H-1388 Budapest Pf. 82.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.


Általános tudnivalók

Pályázni az NKA Igazgatóságának 2005. évre kiadott pályázati adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az elõírt melléklettel – vállalkozások esetén a vállalkozások nagyságrendi minõsítéséhez, szükséges betétlappal –  felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítõ pályázatok érvénytelenek!

Minden esetben pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie személyi jövedelemadó-köteles támogatás igénylése esetén magánszemélynek, továbbá a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek (amennyiben nem rendelkezik saját adószámmal és szá mlaszámmal), valamint külföldi székhelyű pályázónak.

A lebonyolító magyarországi önállóan gazdálkodó jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. A részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnek a pénzügyi-gazdasági feladatait ellátó, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv a lebonyolítója.

Az NKA Igazgatósága felhívja a pályázók figyelmét arra, hogy 2005-ben valamennyi pályázónak/ lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.  Azok a pályázók / lebonyolítók, akiknek vagy amelyeknek a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál 2005.évben már volt támogatott pályázatuk és azt követõen jogi és /vagy személyi változás nem történt, a jogi dokumentáció ismételt becsatolása alól mentesülnek.

Kiadványok támogatására pályázó hazai kérelmezõknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban elõírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelõzõ két naptári évben az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A szükséges adatlap letölthetõ az NKA honlapjáról, (www.nka.hu), továbbá  személyesen beszerezhetõ az NKA Igazgatóságán és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.)  Az adatlap  postai úton is igényelhetõ – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – az NKA Igazgatóságától.

  Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptõke emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. Amennyiben a pályázati felhívás, vagy a támogatási szerzõdés másként nem rendelkezik, fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy – a pályázóval történõ megállapodás alapján – a lebonyolító,  a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %-át számolhatja el átalányként a  támogatás terhére.

A pályázatokat a kollégium a benyújtás határidejétõl számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésrõl további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet.  A nem támogatott pályázatokhoz csatolt anyagot (kézirat, forgatókönyv, fotó, kazetta stb.) nem õrizzük meg és nem küldjük vissza, azok az NKA Igazgatóságán  átvehetõk  a döntésrõl szóló értesítés dátumától számított 60 napon belül. A határidõ eltelte után – külön értesítés nélkül – a fenti anyagokat megsemmisítjük.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatósága ügyfélszolgálatától kérhetõ
(tel.: 351-5461/141-es mellék).
Ügyfélfogadási idõ: hétfõtõl-csütörtökig 9-tõl 15 óráig; pénteken 9-tõl 12óráig.

Iparművészeti Szakmai Kollégium