Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma közleménye


Első alkalommal írt ki közös pályázatokat az NKA Zeneművészet, a Halmos Béla Program Ideiglenes és a Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program Kollégium. A városi zenei koncepciók elkészítésére illetve a zeneiskolai zenekarok támogatására szóló felhívásokra összesen 37,5 millió forint állt a rendelkezésre, amelynek kétharmadát a kollégiumok saját forrásukból, harmadát pedig az NKA Bizottsága biztosította.
A városi zenei koncepciók megalkotására és a zeneiskolai zenekarok támogatására tavaly decemberben jelent meg az NKA három, zenével foglalkozó kollégiumának közös pályázata. A 9 millió forintos keretű városi zenei koncepciókra vonatkozó felhívásra tizenhárom település jelentkezett, összesen valamivel több, mint 13 millió forintos igénnyel. A többségében zeneiskolai növendékekből álló zenekarok támogatását célzó pályázat 28,5 millió forintos keretére 59 pályázat érkezett január végéig, amelyek közel 66 millió forintos igényt fogalmaztak meg.
A három kollégium tagjaiból álló grémium közös ülését március 26-án tartották. A hat fős alkalmi testület döntése értelmében tizenegy település kap támogatást ahhoz, hogy 2018 végéig elkészítse saját zenei koncepcióját. A zeneiskolai pályázatok közül pedig 56 részesül támogatásban, amit többek között kották, egyenruhák vásárlására, fellépések és táborozások finanszírozására, illetve hangfelvételek rögzítésére is felhasználhatnak az intézmények.
A közös kollégiumi ülésen elhangzott, hogy a zeneiskoláknak szóló pályázatot hasonló kerettel érdemes lenne rendszeressé tenni, így várhatóan kora ősszel, a mostanihoz hasonló felhívás jelenhet meg, a jórészt növendékekből álló zenekarok 2019. évi működésének segítésére.