Az NKA Könnyűzene Kollégiuma közleménye


Az NKA Könnyűzene Kollégiumához 2018. első félévében 1328 db pályázat érkezett.

Összesen 150 millió forintos forrás állt rendelkezésre a pályázatok kiírásakor, vagyis ismét óriási túljelentkezés volt a kiírt altémákra.

257 db pályázatnak jutott támogatás. A Kollégium hosszú hetek előkészítése után, egy kétnapos döntési ülésen (2018. június 11-12-én) bírálta el a pályázatokat.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Könnyűzene Kollégiuma a kért támogatási összegeket – pozitív elbírálás esetén – minden esetben maximálisan odaítélte (amennyiben a beadott költségvetés minden tétele szerepelt a támogatható jogcímek között). Érdekes adat, hogy a pályázók nagy része 2-3 altémában is beadta a kérelmét. Általában pályázónként (a beadott pályázat témájának főszereplőjét illetően) csak egy benyújtott pályázatot támogattunk.

Az idei évben az NKA hatékony működése érdekében szigorítottuk a pályázat beadásával kapcsolatos hiánypótlási lehetőségeket. Ebből az okból kifolyólag látványosan megnőtt az érvénytelen pályázatok száma, összesen 72 db pályázat lett érvénytelen a fenti ok miatt.

Jó hír viszont az, hogy mindössze két pályázót kellett kizárni a pályázók közül, korábbi elszámolási hiányosságok miatt. Vagyis akik korábban kaptak támogatást, szinte mindannyian korrekt módon elszámoltak a felhasznált forrással.

A támogatottaknak gratulálunk, és jó munkát kívánunk!

Kérjük, a vállalt projektek leírtak szerinti maradéktalan megvalósítását és a vállalt határidők betartását! Programcsökkentésre és pályázati téma módosításra nincs lehetőség! Továbbá kérjük a pályázókat, hogy a pályázatukban vállaltak bármilyen módosítását csak rendkívüli, kivételes esetben kezdeményezzék!

És akkor következzen néhány gondolat azok részére, akik most nem részesültek támogatásban. Az NKA Könnyűzene Kollégiuma erőforrásai nem elegek ahhoz, hogy minden elutasított pályázatot egyesével, írásban értékelni tudjuk. Azonban az általánosan felmerülő okokat, hibákat, hiányosságokat érdemes megemlíteni, a jövőbeli sikeres pályázás érdekében:

– Amennyiben a benyújtott pályázat bármely kötelezően benyújtandó dokumentuma hiányzott, az súlyosan befolyásolta a pályázat pozitív elbírálását.

– A pályázatokat mindig a kiírásban szereplő bírálati szempontok alapján értékeli a Kollégium (Például: az Alkotói altémában az Artisjus -, Fonogram -, stb. díjjal rendelkezők előnyben vannak azokkal szemben, akiket a szakma még nem jutalmazott ilyen elismerésekkel. Vagy egy másik példában: a Koncert támogatásoknál a helyszín befogadóképessége szintén fontos szempont lehet, hiszen a hatékonyságot illetően nem mindegy, hogy 50 főnek vagy 5000 főnek szól a zene ugyanabból a támogatási összegből).

– A nem „kattintható” linket tartalmazó vagy kézzel kitöltött pdf-ek helyett, továbbra is közvetlenül a szövegszerkesztőből konvertált pdf létrehozását kérjük szkennelés helyett. Sok esetben találkoztunk olvashatatlan betétlapokkal.

– Sokan kértek támogatást túlzó költségvetéssel (egy dal megírásáért vagy egy dal hangfelvételéért irreális 500.000 Ft-ot kérni). Mivel a kért támogatási összegeket – pozitív elbírálás esetén – mindig maximálisan megítéli a Kollégium, érdemes a realitások talaján maradni a megpályázott összegeket illetően.

– Első hangfelvételekre, első videóklipre, bemutatkozó koncertre és ismert zenészek új, kísérleti projektjeire ritkán tudunk támogatást adni (ebben a témakörben a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma biztosít keretet meghatározott feltételekkel).

– A népzenei pályázatok támogatásával a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium foglalkozik, a komolyzenét pedig a Zeneművészet Kollégiuma támogatja.

– Voltak olyanok is a pályázók között, akik az elmúlt években támogatást kaptak, de azt nem használták fel, vagyis meghiúsult a részükre korábban odaítélt pályázati forrás felhasználása. Ezek az összegek sajnos nem kerülnek vissza a Könnyűzene Kollégiumához, így ezzel más könnyűzenei pályázóktól veszik el a lehetőséget azok, akik nem használták fel a számukra megítélt támogatást. A döntésnél a Kollégium ezt a szempontot sem tudta figyelmen kívül hagyni.

– Továbbá érdemes mindenkinek két kérdést feltenni a pályázata beadása előtt: A pályázónak valóban szüksége van-e támogatásra az adott téma/program megvalósításához? Érdemes-e beadni minden altémára a támogatási igényt vagy elég csak a legfontosabbra?

Szerencsére a pályázók nagy része kiváló pályázatot nyújtott be, melyek minden szempontból támogathatónak tűntek. Azonban az első félévben rendelkezésünkre álló keret nem elegendő arra, hogy mindenki támogatásban részesüljön.

Ezért a Kollégiumnak tovább kellett szűkítenie a lehetséges támogatottak körét. Sokan még egyszer sem kaptak támogatást az NKA-tól. A kollégium azt is mérlegelte, hogy az adott pályázó az elmúlt időszakban mennyi támogatást kapott az NKA-tól és azt hogyan használta fel. Gördülékenyen ment-e a pályázat lebonyolítása. Hányszor kért megvalósítási határidő módosítást vagy egyéb pályázati módosítást.

Az NKA Könnyűzene Kollégiuma a tucatnyi szempont, a hat kollégiumi tag alapos vizsgálata és komoly szakmai viták után hozta meg a döntéseit.

A következő pályázati kiírást nyár végére / ősz elejére tervezzük.

Kérjük, figyeljék az NKA honlapját!