AZ ÖRÖKSÉGVÉDELEM KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati cél: kulturális örökségvédelmi (műemléki, régészeti) célok megvalósításának támogatása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Pályázatot benyújtani az alábbi 4 témakörben lehet:

  1. Hazai és nemzetközi műemlékvédelmi és régészeti konferenciákon, rendezvényeken, kiállításokon, mesterkurzusokon és szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatására

Altéma kódszáma: 207104/72

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 7.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: az összköltség maximum 85%-a

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 85%

Pályázók köre: Pályázatot szakmai szervezetek, szakmai szervezetek által delegált személyek, magánszemélyek nyújthatnak be, utóbbi esetben egy szakmai szervezet írásos ajánlásával. A Kollégium kizárólag előadással, prezentációval, poszterrel, vagy erre vonatkozó felkéréssel rendelkező, illetve nemzetközi szakmai szervezet vezetői tanácskozásán részt vevő, tisztségviselő pályázókat támogat!

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. március 1.–2017. február 28.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • részvételi díj,
  • utazási költség,
  • szállásköltség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a 207104 altémához kapcsolódó betétlap,
  2. hivatalos meghívólevél, vagy a kitöltött és elküldött jelentkezési lap másolata (angol és/vagy magyar nyelven),
  3. a pályázó tisztségviselésének (ha van ilyen) igazolása (angol és/vagy magyar nyelven),
  4. szakmai szervezet írásos ajánlása (magánszemély pályázó esetén),
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • az előadás, prezentáció, poszter aktualitása, értékközpontúsága,
  • minél szélesebb közönség megszólítása,
  • a részvétel szakmai indokoltsága,
  • a pályázat szakmai igényessége,
  • a rendezvény szakmai jelentősége.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a rendezvény tematikáját, programját, előadói felsorolását,
  • a pályázó előadásának, prezentációjának, vagy poszterének tartalmát,
  • a rendezvény és az azon történő szereplés értékelését.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

  1. Hazai és nemzetközi műemlékvédelmi és régészeti konferenciák, rendezvények, kiállítások, mesterkurzusok és szakmai továbbképzések megrendezésének, valamint a kapcsolódó kiadványok megjelentetésének támogatására

Altéma kódszáma: 207108/72

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 13.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: az összköltség maximum 85%-a

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 85%

Pályázók köre: Pályázatot olyan rendező szerv, szakmai szervezet nyújthat be, amely jogi személyként működik.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. március 1.–2017. február 28.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium előírja.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 15%-a.

Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni.

A 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 75. § (4) bekezdése alapján a saját forrás rendelkezésére állásáról szóló nyilatkozaton

  • helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve társulási tanács elnöke nyilatkozatát,
  • költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetőjének nyilatkozatát,
  • fenti pontok alá nem tartozó esetekben a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrás rendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával való igazolását kell érteni.

Nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás központi alrendszeréből kapott más költségvetési támogatás, kivéve az EU Önerő Alapból és a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény alapján ajánlatkérőnek minősülő szervezetnek a részben európai uniós forrásból finanszírozott projektek megvalósításához európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokkal összhangban nyújtott önerő támogatást.

A megítélt támogatásról és a megítélt támogatáshoz arányosított saját forrásról együttesen kell elszámolni (megítélt támogatás: 0,85 = elszámolandó összeg)

A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói tiszteletdíj,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • tolmácsolás, szinkrontolmácsolás,
  • terembérleti díj,
  • eszközbérleti díj,
  • szakmai anyagköltség (a részletes költségvetésben tételes kifejtése szükséges),
  • installációs költség,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • szállítási költség,
  • reklám- és propagandaköltség (kivéve: telefon-, internethasználat, postaköltség),
  • nyomdaköltség (kiállítási tablók),
  • biztosítási költség (kiállítási anyagok).

Publikáció (plakát, meghívó, katalógus, eseményhez kapcsolódó kiadvány) megjelentetése esetén támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

                  Hagyományos megjelentetés esetén:

  • írói tiszteletdíj,
  • illusztrátori tiszteletdíj,
  • fotós tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálás tiszteletdíja,
  • szerkesztői tiszteletdíj,
  • nyomdai előkészítési munkák (szöveg- és képbevitel, kiadványszerkesztés, szedés, tördelés, képfeldolgozás, korrektúra)
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, kötés, csomagolás).

                  Digitális adathordozón történő megjelentetés esetén:

  • írói tiszteletdíj,
  • illusztrátori tiszteletdíj,
  • fotós tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálás tiszteletdíja,
  • szerkesztői tiszteletdíj,
  • előkészítési munkák költsége (szöveg- és képbevitel, képfeldolgozás, korrektúra),
  • adathordozó gyártási költsége,
  • adathordozó csomagolási költsége.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy támogatás csak a szakmai programhoz kapcsolódó kiadvány elkészítésére igényelhető, ami kereskedelmi forgalomba nem hozható!

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a Kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a 207108 altémához kapcsolódó betétlap,
  2. részletes költségvetés: az adatlapon megadott költségvetését kell tovább bontani,
  3. a rendezvénynek helyszínt biztosító szervezet(ek) befogadó nyilatkozata(i),
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. saját forrás rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozat vagy igazolás.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a témaválasztás aktualitása, értékközpontúsága,
  • a kultúrák közötti párbeszéd előmozdítása (többnyelvű kiadvány, határon túli programok),
  • reprezentatív nemzetköziség külföldi meghívott előadókkal, résztvevőkkel,
  • minél szélesebb közönség megszólítása,
  • a pályázat szakmai igényessége,
  • a rendezvény szakmai jelentősége,
  • szakmai konferenciára irányuló pályázat esetén ISBN/ISSN számmal közgyűjteménybe helyezni tervezett konferencia kiadvány vállalása az elbírálásnál előnyt jelent.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a rendezvény részletes programját,
  • fotódokumentációt,
  • a rendezvénnyel kapcsolatos kiadványokat postai úton, az NKA Igazgatósága postacímére (1388 Budapest, Pf.: 88.) beküldve,  
  • ISBN-ISSN számmal rendelkező, közgyűjteménybe elhelyezett (konferencia) kiadvány esetén a közgyűjtemény igazolását a kiadvány leadásáról,
  • az esemény sajtóvisszhangjának dokumentálását,
  • a pályázat eredményességének, megvalósításának mutatóit: a kapcsolódó kiadványok példányszáma, résztvevők száma, alrendezvények száma, időtartam, látogatók száma.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

  1. A közhiteles nyilvántartásban szereplő régészeti lelőhelyek tudományos célú feltárásának, valamint feltárást követő állagmegóvásának, régészeti bemutatóhely kialakításának támogatására

Altéma kódszáma: 207134/72

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: Feltárásra igényelhető támogatás maximális összege 4 millió Ft, régészeti bemutatóhely esetén helyreállításra, állagmegóvásra és kialakításra további maximum 4 millió Ft.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 70%.

Pályázók köre: Feltárásra pályázhatnak Magyarország közigazgatási területén belül a hatályos jogszabályok alapján régészeti feltárásra jogosult intézmények.

Állagmegóvásra, bemutatóhely kialakítására pályázhatnak Magyarország közigazgatási területén belül a közhiteles nyilvántartásban szereplő régészeti lelőhelyek tulajdonosai, vagyonkezelői, használói, fenntartói.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. április 1.–2017. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

A megítélt támogatás 50%-a előlegként, a szerződés megkötését követően (kivéve, ha a teljes program csak a 2017. évben valósul meg) a pályázó által megadott finanszírozási ütemterv szerint kerül átutalásra. További 50% kifizetésére a pályázati cél megvalósítását követően, a megítélt támogatás és az önrész együttes összegéről történő pénzügyi elszámolás és szakmai beszámoló benyújtása és elfogadása után kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium előírja.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 30%-a.

Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni.

A 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 75. § (4) bekezdése alapján a saját forrás rendelkezésére állásáról szóló nyilatkozaton

  • helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve társulási tanács elnöke nyilatkozatát,
  • költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetőjének nyilatkozatát,
  • fenti pontok alá nem tartozó esetekben a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrás rendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolása másolatával való igazolását kell érteni.

Nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás központi alrendszeréből kapott más költségvetési támogatás, kivéve az EU Önerő Alapból és a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény alapján ajánlatkérőnek minősülő szervezetnek a részben európai uniós forrásból finanszírozott projektek megvalósításához európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokkal összhangban nyújtott önerő támogatást.

A megítélt támogatásról és a megítélt támogatáshoz arányosított saját forrásról együttesen kell elszámolni (megítélt támogatás: 0,7 = elszámolandó összeg)

A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • régészeti lelőhelyek feltárása,
  • régészeti bemutatóhelyek állagmegóvása, helyreállítása,
  • régészeti bemutatóhelyek kialakítása.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy támogatás nagyértékű eszköz beszerzésére nem igényelhető!

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a Kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. régészeti lelőhelyek feltárására és állagmegóvására vonatkozó betétlap,
  2. fotódokumentáció a jelen állapotról,
  3. 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap,
  4. a tulajdonos(ok) írásos hozzájárulása a régészeti munkákhoz, feltáráshoz, ha a pályázó nem azonos a tulajdonossal,
  5. az ásatás helyének azonosítására alkalmas helyszínrajz, a tervezett munkálatok helyszíne, tervezett kiterjedése, feltárás esetén a már feltárt terület megjelölésével,
  6. a kulturális örökségvédelmi hatóság engedélye (feltárási engedély), a régészeti lelőhely nyilvántartási számának feltüntetésével, valamint az engedély jogerőre emelkedéséről szóló határozat (ha a pályázat benyújtásakor a jogerőről szóló határozat még nem áll rendelkezésre, akkor azt legkésőbb a szerződés megkötéséig pótolni kell – azonban a még nem jogerős engedélyt ebben az esetben is csatolni kell!),
  7. munkanemenkénti tételes költségvetés (állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén az ellenőrizhetőség és összehasonlíthatóság érdekében TERC V.I.P. Összevont Építőipari Költségvetés-készítő Programrendszer, vagy azzal egyenértékű költségvetés-készítő program alkalmazásával),

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén az alábbi  (8. , 9. és 10. számú) mellékletek mindegyikének benyújtása kötelező!

  1. állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén a pályázói jogosultság igazolása (ha nem a tulajdoni lap szerinti tulajdonos pályázik, akkor a tulajdonossal kötött, hatályos vagyonkezelési, fenntartói vagy használati szerződés).
  2. állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén kulturális örökségvédelmi hatósági/építési/restaurálási engedélyezési tervdokumentáció (nagyobb terjedelem esetén a műleírás és a jellemző tervlapok),
  3. állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén hatósági engedély, építési engedély/örökségvédelmi hatósági engedély/az örökségvédelmi hatóság hozzájáruló nyilatkozata, valamint annak jogerőre emelkedéséről szóló határozat (ha a pályázat benyújtásakor a jogerőről szóló határozat még nem áll rendelkezésre, akkor azt legkésőbb a szerződés megkötéséig pótolni kell – azonban a még nem jogerős engedélyt ebben az esetben is csatolni kell!),
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. saját forrás rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozat vagy igazolás. 

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

–   a program értéke és megvalósításának realitása,
–   várható nemzeti kulturális érték,
–   az elérendő cél mérhetősége,
–   a költségvetés realitása,
–   a pályázat szakmai megalapozottsága, igényessége,
–   bemutatás esetén minél szélesebb közönség megszólítása.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • az elvégzett munka leírását,
  • a tudományos eredmények összefoglalását,
  • ásatás esetén a feltárási naplót,
  • a feltárással érintett terület összesített alaprajzát,
  • fotódokumentációt a megvalósítás előtti, közbeni és utáni állapotról,
  • az elsődleges leletfeldolgozásról szóló beszámolót,
  • a kulturális örökségvédelmi hatóság igazolását a feltárással kapcsolatos dokumentációs kötelezettség hiánytalan teljesítéséről (rövid jelentés és feltárási dokumentáció leadása),
  • a tényleges költségfelhasználást,
  • karbantartási tervet, amely a program lezárását követő 10 évre tartalmazza a régészeti lelőhely állagvédelme szempontjából szükséges intézkedéseket, az intézkedések tervezett ütemezését, valamint a támogatott kötelezettségvállalási nyilatkozatát arról, hogy a tervezett intézkedéseket végrehajtja,
  • a rövid régészeti munkabeszámoló közzétételének igazolását.
  • állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén fotódokumentációt a megvalósítás előtti, közbeni és utáni állapotról,
  • állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén az építési napló másolatát, valamint a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szerv képviselője, a tervező, az építtető, az építtető műszaki ellenőre és a kivitelező állásfoglalását tartalmazó átadás-átvételi jegyzőkönyvet, a külön jogszabályban előírt minőségi tanúsítványokkal, jótállási nyilatkozatokkal együtt,
  • állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás és restaurátori érintettség esetén: a restaurálási dokumentációt, valamint a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szerv képviselőjének állásfoglalását.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.
  1. Veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának, részleges helyreállításának támogatására

Altéma kódszáma: 207136/72

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 40.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 7 millió Ft.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 90%.

Pályázók köre: Pályázhatnak Magyarország közigazgatási területén belül a közhiteles műemléki nyilvántartásban szereplő ingatlanok tulajdonosai, vagyonkezelői, a központi költségvetési szervek kivételével.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. április 1.–2017. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

A megítélt támogatás 50%-a előlegként, a szerződés megkötését követően (kivéve, ha a teljes program csak a 2017. évben valósul meg) a pályázó által megadott finanszírozási ütemterv szerint kerül átutalásra. További 50% kifizetése a pályázati cél megvalósítását követően, a megítélt támogatás és az önrész együttes összegéről történő pénzügyi elszámolás és szakmai beszámoló benyújtása, valamint az NKA Igazgatósága által felkért szakértő helyszíni szemléjéről készülő elfogadó szakértői vélemény becsatolását követően történik.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium előírja.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 10%-a.

Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni.

A 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 75. § (4) bekezdése alapján a saját forrás rendelkezésére állásáról szóló nyilatkozaton

  • helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve társulási tanács elnöke nyilatkozatát,
  • költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetőjének nyilatkozatát,
  • fenti pontok alá nem tartozó esetekben a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrás rendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával való igazolását kell érteni.

Nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás központi alrendszeréből kapott más költségvetési támogatás, kivéve az EU Önerő Alapból és a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény alapján ajánlatkérőnek minősülő szervezetnek a részben európai uniós forrásból finanszírozott projektek megvalósításához európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokkal összhangban nyújtott önerő támogatást.

A megítélt támogatásról és a megítélt támogatáshoz arányosított saját forrásról együttesen kell elszámolni (megítélt támogatás: 0,9 = elszámolandó összeg)

A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • építőipari kivitelezési költségek,
  • restaurálási költségek,
  • műszaki ellenőr díjazása,
  • tervezői művezetés,
  • a kapcsolódó régészeti feltárás költségei (régészeti érintettség esetén).

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a Kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. műemlékek veszélyelhárítására vonatkozó betétlap,
  2. fotódokumentáció a jelen állapotról, az épület egészét, valamint a veszélyhelyzetet, a veszélyeztetett épületrészt bemutató képekkel.
  3. 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap,
  4. a tulajdonos(ok) írásos hozzájárulása a veszélyelhárítási munkákhoz, ha a pályázó nem azonos a tulajdonossal (pl. vagyonkezelő, több tulajdonos esetén) – pályázat benyújtására kizárólag a pályázók körénél megjelölt pályázók jogosultak!
  5. kulturális örökségvédelmi hatósági/építési/restaurálási engedélyezési szintű tervdokumentáció (nagyobb terjedelmű dokumentáció esetén a műleírás és a jellemző tervlapok),
  6. a kulturális örökségvédelmi hatóság, vagy az illetékes építésügyi hatóság veszélyelhárításra és/vagy állagmegóvásra, helyreállításra kötelező, 2015. január 1. után kelt hatósági kötelezése,
  7. hatósági kötelezés hiányában: hatósági engedély, építési engedély/örökségvédelmi hatósági engedély/az örökségvédelmi hatóság hozzájáruló nyilatkozata, valamint annak jogerőre emelkedéséről szóló határozat (ha a pályázat benyújtásakor a jogerőről szóló határozat még nem áll rendelkezésre, akkor azt legkésőbb a szerződés megkötéséig pótolni kell – azonban a még nem jogerős engedélyt ebben az esetben is csatolni kell!),
  8. régészeti érintettség esetén: a szükséges kapcsolódó régészeti feltárásokra vonatkozó feltárási engedélykérelem benyújtását igazoló okirat,
  9. munkanemenkénti tételes költségvetés, építési tevékenység esetén az ellenőrizhetőség és összehasonlíthatóság érdekében TERC V.I.P. Összevont Építőipari Költségvetés-készítő Programrendszer, vagy azzal egyenértékű költségvetés-készítő program alkalmazásával, restaurálás esetén a restaurátor által ellenjegyezett tételes árajánlat,
  10. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  11. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  12. saját forrás rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozat vagy igazolás. 

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a pályázó és a környezet rászorultsága, hátrányos helyzete,
  • a műemléki értéket károsító veszélyhelyzet mértéke,
  • a tervezett munka elmaradásának kockázata,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat szakmai megalapozottsága, megvalósíthatósága, igényessége.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • az elvégzett munka leírását,
  • fotódokumentációt a megvalósítás előtti, közbeni (különös tekintettel az eltakart szerkezeti elemekről) és az elkészült állapotról,
  • karbantartási tervet, amely a program lezárását követő 10 évre tartalmazza a támogatással megvalósított veszélyelhárítás, helyreállítás folytatásához és a műemlék további jó karban tartásához/állagvédelméhez szükséges intézkedéseket, az intézkedések tervezett ütemezését, valamint a támogatott kötelezettségvállalási nyilatkozatát arról, hogy a tervezett intézkedéseket végrehajtja,
  • építési tevékenység esetén: az építési napló másolatát, a tervező, az építtető, az építtető műszaki ellenőre és a kivitelező állásfoglalását tartalmazó átadás-átvételi jegyzőkönyvet, a külön jogszabályban előírt minőségi tanúsítványokkal, jótállási nyilatkozatokkal együtt, valamint az örökségvédelmi felügyelő állásfoglalását, hatósági nyilatkozatát, vagy a használatbavételi engedélyt,
  • restaurálás esetén: a restaurálási dokumentációt, valamint a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szerv képviselőjének állásfoglalását,
  • régészeti érintettség esetén: a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szerv képviselőjének nyilatkozatát a jelentés és a feltárási dokumentáció hiánytalan leadásáról.

Sikeres pályázat esetén a pályázónak felelősséggel vállalnia kell, hogy a támogatással megvalósított veszélyelhárítási, állagvédelmi tevékenység eredményét 10 évig fenntartja, és a további veszélyhelyzet kialakulását megelőzi.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az államháztartásról szóló törvény (Áht.) 54. §-a, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet (Ávr.) 100. §-a tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Igazgatóság az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény (NKAtv.) 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §-a, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Jelen pályázati felhívás alapján a kedvezményezett az Európai Bizottság  SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007. számú bizottsági határozat szerinti kulturális célú támogatásban részesül.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

  • 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Igazgatóságnak bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2016. június 22-én, éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4338-as és a  36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében a hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Örökségvédelem Kollégiuma