Bizottsági határozatok és állásfoglalások – 2010.


2010.


1/2010. (I. 28.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a hozzá az összeférhetetlenségi szabályok okán határozatképtelenné vált Építőművészeti szakmai kollégium által eljuttatott három program esetében egy 7 plusz egy igen szavazattal a kollégium által javasolt támogatási szándék tényét és annak összegét elfogadta.


2/2010. (I. 28.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 7 igen és egy nem szavazattal úgy döntött, hogy az NKA 2010. évi Elnöki keretét 12 millió Ft-ban javasolja meghatározni Miniszter úrnak.


3/2010. (II. 11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a Márai Programmal kapcsolatban az alábbi döntéseket hozta:
Nyolc plusz egy igen és egy nem szavazattal úgy döntött, hogy:

  • Az NKA-nál jöjjön létre egy Márai Testület, amelynek tagjai a következők: NKA Ismeretterjesztés és környezetkultúra kollégium – 2 tag, NKA Könyvtári kollégium – 2 tag, NKA Szépirodalmi kollégium – 2 tag, Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése – 2 tag, valamint a két legnagyobb írószervezet 1-1 delegáltja.
  • A Márai Testület vezetője az NKA Könyvtári kollégium vezetőjének személye.
  • A Testület feladata a körülbelül 1000 címet tartalmazó „Márai lista” létrehozása és karbantartása.
  • A Testület tagjai közül a külső tagok szerény díjazást kapjanak munkájukért, a belsős kurátorok tiszteletdíját a Bizottság megemeli. A tiszteletdíjak fedezete a Márai Program kerete.
    Hét plusz egy igen és két nem szavazattal úgy döntött, hogy:
  • A Könyvtári kollégium hozza létre a programban résztvevő könyvtárak listáját, s e listával együtt a könyvtáranként felhasználható Forint keretet.
  • E folyamat eljárási módját a könyvtári kollégium dolgozza ki.
  • A könyvtárak között felosztható pénzösszeg a 2010. évi keret terhére 700 millió, a 2011. évi bevétel terhére további 200 millió Ft.
  • A Könyvtári kollégium külön pályázati körben dönthet a promóciós, rendezvénytámogató, kommunikációs pénzek felhasználásáról (ez azonban nem zárja ki, hogy más, érintett kollégium külön pályázatot hirdessen hasonló témakörben).
    Hét plusz egy igen és két nem szavazattal úgy döntött, hogy:
  • A program végrehajtója a Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft, amely a programba a Könyvtári kollégium által kiírt meghívásos pályázat útján kerülhet be.
  • A meghirdetett pályázat kerete 900 millió Ft; valamint a könyvek beszerzéséhez és szétosztásához közvetlenül kapcsolódó, számlával igazolható, illetve a pályázati kiírásban meghatározott, e nélkül elszámolható, százalékosan meghatározott költség együttes összege.
  • A pályázati kiírásban a kollégiumnak egyértelművé kell tennie, hogy bizonyos költségek (postázással, tárolással, csomagolással, valamint a szállítással összefüggő költségek) az érintett könyvtárak hozzájárulásaként kerüljenek megállapításra.

  • A meghívásos pályázat kösse ki, hogy a KELLO saját eszközeivel hozza létre a program lebonyolításához szükséges és elengedhetetlen informatikai rendszert (melynek maximális költsége egyszeri 4 millió Ft); beleértve a hozzáférési jogosultsági szintek kidolgozását és biztosítását is.

4/2010. (II. 15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az NKA Múzeumi szakmai kollégium 2010. évi visszatérítendő támogatási céltámogatási keretét 80 millió Ft-ban határozza meg.


5/2010. (II. 15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az NKA kommunikációs költségvetésének módosítása tárgyában az alábbiakkal hatalmazza fel az NKA Elnökét:
a Bizottság nevében döntsön a 2010. évi részletes kommunikációs tervről (a Bizottság által tárgyalt költségvetés átcsoportosítás, valamint „A Felemelő Század” és a „Márai Program” második félévi központi kommunikációs prioritásának figyelembevételével);
– kérje fel az Igazgatóságot, hajtsa végre a fent meghatározott költségek átcsoportosítását, valamint az ahhoz kapcsolódó engedélyeztetési/adminisztrációs feladatokat;
– kérje fel az Igazgatóságot – az első pont alapján rögzítettek figyelembevételével történő – „médiabeszerzési” eljárás előkészítésére és lebonyolítására, a szükséges engedélyeztetési eljárások lebonyolítására.


6/2010. (II. 24.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az NKA Bizottságának 2010. évi munkatervét Miniszter úr számára elfogadásra javasolja. (1. melléklet)


7/2010. (II. 24.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a kollégiumok szakmai beszámolóinak szempontrendszerét – a napirendi pont tárgyalásakor tett javaslatok figyelembe vételével – az előterjesztés szerint határozza meg.
A kollégiumok beszámolóinak elkészítését ez alapján folyó év március 12-ig kéri.
A kollégium vezetői a szempontrendszert megkapták.


8/2010. (III. 4.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a kollégiumok cél- és címzett támogatásait az alábbiak szerint javasolja Miniszter úrnak meghatározni. (2. melléklet)


9/2010. (III. 4.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a hozzá az összeférhetetlenségi szabályok okán határozatképtelenné vált Levéltári Szakmai Kollégium által eljuttatott kettő program esetében a 2213/0156 azonosító számú pályázatot egy 7 plusz egy igen szavazattal a kollégium által javasolt támogatási szándék tényét és annak összegét elfogadta. A Bizottság a 2213/0155 azonosító számú pályázatot hiánypótlásra a kollégiumon keresztül a pályázónak visszaadta.


10/2010. (III. 4.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a hozzá az összeférhetetlenségi szabályok okán határozatképtelenné vált Építőművészeti Szakmai Kollégium által eljuttatott egy program esetében egy összeférhetetlenség mellett 6 plusz egy igen szavazattal a kollégium által javasolt támogatási szándék tényét és annak összegét elfogadta.


11/2010. (IV. 19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
Munkaanyag.


12/2010. (IV. 19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a Bizottság 2009. évi munkájáról szól beszámolót – egy bevezető szöveg kiegészítési javaslatával – egyhangúlag elfogadta.


13/2010. (IV. 19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság az NKA szakmai kollégiumainak 2009. évi munkájáról szól beszámolókat – a szövegszerű javítási javaslatok módosításának átvezetési kérelme mellett – egyhangúlag elfogadta.


14/2010. (IV. 19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságának 2009. évi munkájáról szóló beszámolót egyhangúlag elfogadta.


15/2010. (IV. 19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság az Bizottsági szakértő 2009. évi munkájáról szóló beszámolót egyhangúlag elfogadta.


16/2010. (IV. 19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a hozzá az összeférhetetlenségi szabályok okán határozatképtelenné vált Iparművészeti Szakmai Kollégium által eljuttatott tizennyolc program esetében egy 8 plusz egy igen szavazattal a kollégium által javasolt támogatási szándék tényét és annak összegét elfogadta.


17/2010. (IV. 19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a hozzá az összeférhetetlenségi szabályok okán határozatképtelenné vált Fotóművészeti Szakmai Kollégium által eljuttatott három program esetében egy összeférhetetlenség mellett 8 plusz egy igen szavazattal a kollégium által javasolt támogatási szándék tényét és annak összegét elfogadta.


18/2010. (IV. 19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a hozzá az összeférhetetlenségi szabályok okán határozatképtelenné vált Levéltári Szakmai Kollégium által az elmúlt ülésre eljuttatott, majd hiánypótlásra visszaküldött, 2213/0155 azonosító számú pályázatot a Bizottság 8 plusz egy szavazattal nem fogadta el.


19/2010. (IV. 19.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Márai Program összesen 600 millió Ft-os 2010. évi keret terhére hozható döntéseket az alábbiak szerint osztja fel:

könyvtári állomány gyarapítására 550 millió Ft
KELLÓ-portál fejlesztésére (3,7 MFt), Márai-testület költségeire összesen 10 millió Ft
alkotói támogatás (MASZRE-együttműködés) 40 millió Ft

A Bizottság ugyanakkor felhatalmazza a Bizottság Elnökét, hogy a MASZRE képviselőivel az NKA-val közös alkotói támogatások érdekében a tárgyalásokat – utólagos tájékoztatás mellett – megkezdje.


20/2010. (V. 26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a hozzá az összeférhetetlenségi szabályok okán határozatképtelenné vált Építőművészeti Szakmai Kollégium által eljuttatott huszonkettő program esetében kettő nem, s öt plusz egy igen szavazattal a kollégium által javasolt támogatási szándék tényét és annak összegét elfogadta.


21/2010. (V. 26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a hozzá az összeférhetetlenségi szabályok okán határozatképtelenné vált Képzőművészeti Szakmai Kollégium által eljuttatott hét program esetében hét plusz egy igen szavazattal a kollégium által javasolt támogatási szándék tényét és annak összegét elfogadta.


22/2010. (V. 26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a hozzá az összeférhetetlenségi szabályok okán határozatképtelenné vált Könyvtári Szakmai Kollégium által eljuttatott négy program esetében egy összeférhetetlenség mellett hat plusz egy igen szavazattal a kollégium által javasolt támogatási szándék tényét és annak összegét elfogadta.


23/2010. (V. 26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a hozzá az összeférhetetlenségi szabályok okán határozatképtelenné vált Levéltári Szakmai Kollégium által eljuttatott egy program esetében két plusz egy igen szavazattal a kollégium által javasolt támogatási szándék tényét és annak összegét elfogadta.


24/2010. (V. 26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a egyhangúlag úgy döntött, hogy felkéri az NKA Igazgatóságát, hogy vizsgálja meg, s tegyen szövegszerű javaslatot az NKA törvényének végrehajtási rendelet azon tételének módosítására, hogy a pályázati felhívásoknál ne a beadási határidő, hanem a postára adás dátuma kerüljön megjelölésre.


25/2010. (V. 26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a 71/2009 (XI.23.) számú határozatának szövegét az alábbiak szerint módosítja: „A listára [Márai-lista] csak olyan könyvek kerülhetnek fel, amelyek esetében a kiadói ajánlat versenyképes árú, de legfeljebb a kiskereskedelmi ár 64 százaléka.” A Bizottság ugyanakkor arról is döntött, hogy fenti döntés értelmében a Bizottság a 3/2010 (II.11) számú határozatának azon tételét, mely szerint „A pályázati kiírásban a kollégiumnak egyértelmuvé kell tennie, hogy bizonyos költségek (postázással, tárolással, csomagolással, valamint a szállítással összefüggő költségek) az érintett könyvtárak hozzájárulásaként kerüljenek megállapításra” – megsemmisíti.


26/2010. (VI. 24.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egy nem és hét plusz egy igen szavazattal úgy döntött, hogy a 1132/2010. (VI. 18.) Kormányhatározat alapján az NKA pályázati keretéből az előterjesztés szerint – a Kormány további intézkedéséig – 2 milliárd Ft-ot zárol. A zárolás a következő kollégiumokat, az alább található összegekkel érinti:

Kollégiumok Módosított keret (Ft) 2010. évi keretet terhelő döntések (Ft) 2010. 06.10-i keret- maradvány (Ft) 2010. 06. 24. zárolási javaslat (Ft)
Építőművészeti 57 182 000 53 660 000 3 522 000 3 000 000
Fotóművészeti 94 830 000 93 670 000 1 160 000 0
Iparművészeti 151 946 902 119 548 107 32 398 795 22 000 000
Ismeretterjesztés, körny.kult. 125 800 000 123 560 000 2 240 000 2 000 000
Képzőművészeti 171 987 000 89 990 000 81 997 000 60 000 000
Kiemelt Kulturális Programok. 1 476 200 000 886 100 000 590 100 000 276 000 000
Könyvtári 905 216 550 182 885 594 722 330 956 40 000 000
Közművelődési 298 350 000 201 208 850 97 141 150 65 000 000
Levéltári 138 765 000 80 514 060 58 250 940 35 000 000
Mozgókép 263 710 000 100 925 000 162 785 000 96 000 000
Múzeumi 579 340 000 441 710 000 137 630 000 90 000 000
Műemlék és régészet 295 224 297 247 778 000 47 446 297 20 000 000
Népművészeti 171 100 000 120 720 000 50 380 000 40 000 000
Szépirodalmi 74 180 000 47 300 000 26 880 000 0
Színházi 152 449 000 77 910 000 74 539 000 10 000 000
Táncművészeti 143 600 000 139 505 000 4 095 000 4 000 000
Zeneművészeti 323 040 000 244 340 000 78 700 000 20 000 000
I. Állandó koll.-ok összesen: 5 422 920 749 3 251 324 611 2 171 596 138 783 000 000
Miniszteri keret       452 000 000
Márai-program (Könyvtári)       600 000 000
Zárolt keret 100 000 000   0   –100 000 000   100 000 000
Kommunikációs (NKA)   0      100 000 000
Saját erő (KKP)       –35 000 000
Összesen       2 000 000 000

dr. Harsányi László s.k.,
a Bizottság elnöke

27/2010. (IX. 6) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a javasolt módosítások figyelembevételével a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának középtávú stratégiáját elfogadja.

  • A Bizottság alappillérként az NKA törvényében megfogalmazott hármas tagozódást – az alkotást, terjesztést és a megőrzést – tartja elsődleges szempontnak és a pályáztatási gyakorlatban meghatározónak, mégpedig ebben a sorrendben.
  • A Piramiselv alapján a kevésnek sokat elvét felváltja az inkább többnek kevesebbet elve. A Piramiselv érvényesülésének valamennyi szakmai kollégium munkájában meg kell jelennie, de az egyes szakmai területek sajátosságait a kollégiumi stratégiában kell rögzíteni.
  • Tekintettel a pályázati döntések területi aránytalanságára a főváros, a vidék és a határontúliak között, a kollégiumoknak mind a pályázatok kiírásakor, mind a döntések meghozatalakor arányosságra kell törekedniük. Stratégiai cél, hogy egészséges arányban módosuljanak a budapesti, illetve a vidéki és a határon túli pályázóknak megítélt támogatási összegek.
  • A szakmai kollégiumok közötti pénzfelosztásban kisebb mértékű aránytalanságot szülhet a megváltozott jogszabályi környezet (Pl. Filmtörvény, Előadó-művészeti törvény stb.), melynek révén az egyes területeknek külső állami forrásból külön támogatás jut. Ezek ismeretében felül kell vizsgálni a kollégiumi pénzkeretek arányát.
  • A Bizottság felkéri a szakmai kollégiumokat, hogy a következő évi keretek felosztásakor hangolják össze az alkotói támogatások mértékét, és azon kollégiumok esetében, ahol indokolt, a jövőben nagyobb arányban jelenjék meg ez a támogatási cél. A Bizottság elvárja továbbá azt is, hogy az Alap lehetőleg olyan alkotói programokat támogasson, amelyek el is jutnak közönségükhöz.
  • A Bizottság úgy határozott, hogy az egyedi és meghívásos pályázatok számát érdemben csökkenteni kell a kollégiumi döntések terén, valamint ugyanezt javasolta a miniszteri keret felhasználását érintően is.
  • A Bizottság fontosnak tartja a gyermekkultúra eddiginél hatékonyabb támogatását. Felkéri a Kollégiumokat, hogy stratégiájuk kialakítása és a pályázataik kiírása során a gyermekek, az ifjúság kulturálódási lehetőségeinek javítására sajátos eszközeikkel megkülönböztetett figyelmet fordítsanak.
  • A digitális kultúrának kiemelt szerepet szán a stratégia. Ez nemcsak a létező kulturális értékek digitalizációját foglalja magában, hanem egy új szemléletmód érvényre juttatását, amely minden kollégium gondolkodásában és döntésében meg kell, hogy jelenjék.
  • A Bizottság úgy határozott, hogy a korábban hasznosnak bizonyult Ithaka-programot föleleveníti.
  • A Bizottság a korábban fölállított, de tevékenységet nem folytató “Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Kultúrája” elnevezésű ideiglenes kollégium megszüntetését kezdeményezi. A továbbiakban, ahogy eddig is, a kisebbségi csoportoktól beérkező pályázatok elbírálását az érintett szakmai kollégiumok a programok minősége alapján végzik – a rászorultság figyelembevételével.
  • A Bizottság javasolta, hogy a Minisztérium által kiemeltnek minősített kulturális programok tartozzanak a miniszteri kereten belül a miniszter döntési hatáskörébe.
  • Az összeférhetetlenség törvényi szabályozása – a létező problémák mellett – túlzott. Jelenleg három magas szintű jogszabály ír elő korlátozásokat – sajnos összehangolatlanul. (Átláthatósági törvény; Filmtörvény és az NKA törvénye.) Kezdeményezni kell a jogszabályok összehangolását.
  • A Bizottság továbbra is szükségesnek és indokoltnak tartja a szakmai kollégiumok ellenőrző tevékenységének tágítását, különös figyelemmel a pályázó beszámoltatásának szempontjaira, azon belül a teljesítménymutatók kialakítására, alkalmazására. Továbbá indokolt fenntartani minden szakmai kollégiumi vezető és tag tekintetében az évente legalább 1 helyszíni teljesítmény-ellenőrzést.
  • A Bizottság – a jövőben – minden év elején kiadja a szakmai kollégiumok éves beszámolóihoz kapcsolódó szempontrendszert, amely motiválja a kollégiumokat a sajátos szakmai beszámoló-szempontok kialakítására.
  • A Bizottság célként határozta meg, hogy a kollégiumok jelentős döntéseik után, de legalább évente egyszer számoljanak munkájukról sajtótájékoztató keretében.

28/2010. (IX. 6) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag egyetértett azzal, hogy a MASZRE által felkínált támogatást az NKA fogadja (amelyhez miniszter úr egyetértése is szükséges), valamint a MASZRE képviselője(i) az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra, és a Szépirodalmi kollégiumok döntési ülésein tanácskozási joggal részt vegyenek.


29/2010. (IX. 6) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 6 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta a Nemzeti Kulturális Alap új emblémájának tervezetét.


30/2010. (IX. 6) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta Dicső Ágnes, Múzeumi Szakmai Kollégiumi tag mandátumának meghosszabbítását 2011. július 31-ig, és megbízásának kérése céljából miniszter úrhoz továbbítja.


31/2010. (IX. 6) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a keretemelésre vonatkozó javaslatot változtatás nélkül egyhangúlag elfogadta.

Kollégiumok 2010. 06.24. zárolt keret megnyitása Címzett
keretek
  Cél
keretek
További javasolt keret-emelés   Miniszter Úr részére előterjesztett 2010.évi keretemelés összesen
  eFt eFt eFt eFt eFt
Építőművészeti Kollégium 3 000     21 000 24 000
Fotóművészeti Kollégium 0     10 000 10 000
Iparművészeti Kollégium 22 000     20 000 42 000
Ismeretterj. és Környezetkult. Koll. 2 000     48 000 50 000
Képzőművészeti Kollégium 60 000   60 000 40 000 170 000
ARTCHIVUM címzett keret   10 000      
Kiemelt Kulturális Programok Koll.       100 000 100 000
Könyvtári Kollégium 40 000     20 000 60 000
Közművelődési Kollégium 65 000     25 000 90 000
Levéltári Kollégium 35 000       35 000
Mozgókép Kollégium 96 000 15 000   111 000
Múzeumi Kollégium 74 800       178 000
Felemelő Század programjai   103 200      
Műemlék és régészeti Kollégium 20 000     40 000 60 000
Népművészeti Kollégium 40 000   15 000 20 000 75 000
Szépirodalmi Kollégium 0   30 000   30 000
Színházi Kollégium 10 000   6 000 10 000 26 000
Táncművészeti Kollégium 4 000       4 000
Zeneművészeti Kollégium 20 000   30 000 20 000 70 000
Tartalékkeret       290 000 290 000
I. Állandó kollégiumok összesen: 491 800 113 200 156 000 664 000 1 425 000
II. Miniszteri keret 452 000     23 000 475 000

Célkeretek          
Mozgókép Kollégium          
Régi magyar filmek digitalizálása     15 000    
Alkotói támogatások          
Szépirodalmi Kollégium     30 000    
Zeneművészeti Kollégium     30 000    
Népművészeti Kollégium     15 000    
Színházi Kollégium     6 000    
Képzőművészeti Kollégium     60 000    
Címzett keretek          
Képzőművészeti Kollégium          
ARTCHIVUM címzett kerete   10 000      
Múzeumi Kollégium          
Felemelő Század programjai   100 000      
Holocaust Emlékház   3 200      
Mindösszesen: 943 800 113 200 156 000 687 000 1 900 000

32/2010. (IX. 6) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a folyóirat támogatási koncepciót, eljárást 2011. évre vonatkozóan egyhangúlag megerősítette, de az 1700 Ft/db támogatási kvótát törölte, továbbá hatályon kívül helyezte a közvetlen előállítási összköltség 80%-ra történő pályázás lehetőségét és annak legalább 70%-ban történő elismerését. A Bizottság a 2011. évi folyóiratok-támogatására az alábbi táblázatban meghatározott összegeket egyhangúlag jóváhagyta a kollégiumok számára. A Bizottság úgy határozott, hogy a jövő év első félévében újratárgyalja a folyóirat-betétlap átdolgozásának lehetőségeit a kollégiumoktól bekért adatok és tapasztalatok alapján.

Kollégium 2010. évi folyóiratokra megítélt támogatás 2011. évi folyóiratok támogatására tervezett döntés (2010. évben) a 2011. évi keret terhére
Mozgókép (10) 36 300 000 30 000 000
Színház (13) 45 061 000 45 000 000
Zene (14) 43 000 000 45 000 000
Tánc (15) 26 300 000 26 000 000
Képző (16) 70 000 000 70 000 000
Ipar (17) 44 500 000 50 000 000
Fotó (18) 20 700 000 21 000 000
Népművészet (19) 8 000 000 10 000 000
Közművelődés (20) 25 730 000 25 000 000
Könyvtár (21) 20 400 000 25 000 000
Levéltár (22) 6 914 000 7 000 000
Múzeum (23)* 11 575 000  
Építő (24) 39 968 000 44 000 000
Ismeretterjesztés (25) 132 100 000 150 000 000
Szépirodalom (26)** 470 300 000  
Műemléki és Régészeti (27) 10 000 000 10 000 000
Kiemelt Kult. Progr. (28)*** 0  
I. Állandó koll. összesen: 1 010 848 000 558 000 000

* 2010. évi keretből
** döntés 2011-ben lesz
*** nem támogat folyóiratokat


33/2010. (IX. 6) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság az NKA 2011. évi költségvetésében az ötöslottó szerencsejáték játékadó bevételét 10.000 millió Ft-ban, az NKA Igazgatósága működési költségvetési támogatását 900 millió Ft-ban határozta meg.


34/2010. (IX. 6) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 8 igen szavazattal és 1 tartózkodással támogatta az NKA Igazgatósága által előterjesztett módosítási javaslatát a 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendeletnek.


35/2010. (IX. 6) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégiumnak egyhangúlag engedélyezett 8 millió forint átcsoportosítást.


36/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a kollégiumok 2010. évi szakmai beszámolói szempontrendszerét a javasolt módosítás figyelembevételével egyhangúlag elfogadta, amelyet az érintettek közvetlenül kapnak meg.


37/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag támogatta az NKA Igazgatósága által előterjesztett – a napirendi pont tárgyalásakor tett kiegészítések figyelembevételével –, az 1993. évi XXIII. törvény módosítási javaslatát. Egyúttal kérte a NEFMI felé történő előterjesztés kezdeményezését.


38/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a kollégiumok vezetői gondoskodjanak arról, hogy valamennyi téma, altéma esetén a szakmai tartalomra vonatkozó beszámolási szempontok az eddigiekhez képest bővebben, részletesebben jelenjenek meg a pályázati felhívásokban, s ennek megfelelően az Igazgatóság által a támogatott pályázóval kötendő szerződésekben.


39/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a Táncművészeti Szakmai Kollégium egyedi pénzkeretét – a központi tartalékkeret terhére – 25 millió forinttal megemelését egyhangúlag jóváhagyta.


40/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Mozgókép Szakmai Kollégium meghívásos keretének 13 millió forinttal történő megemelésével – tekintettel arra, hogy a Bizottság által támogatandó cél [a régi magyar filmek digitalizálása] nem változik, csak a ráfordítható összeg – a Bizottság egyhangúlag egyetértett.


41/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Revizor című online-folyóirat – írásbeli kérésének megfelelően – az idei évben a Színházi Szakmai Kollégiumhoz nyújthat be pályázatot. A Bizottság határozata alapján a Revizor című online folyóirat a továbbiakban nem jelenik meg az NKA portálján, valamint a Bizottság a jövőben nem kiemelt folyóiratként kezeli, ezért nem határoz meg számára juttatandó támogatási összeget.


42/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – a Zenei Szakmai Kollégium tagjainak a pályázatokkal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt – a hozzá technikai halasztott pályázatként felterjesztett pályázatokat elbírálta és az alábbi döntéseket hozta:

 

 

 

 

 

Pályázat száma

Pályázó neve

Pályázat célja

Igényelt összeg (Ft)

Bizottsági döntés (Ft)

1.

1440/537

Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete

XI. Jazz és a Bor Fesztiválja című program megvalósítására

1.190.000

990.000

2.

1440/561

Magyar Dal Napja Nonprofit Kft.

Jazz Dal Színpad megvalósítására a Magyar Dal Napja országos rendezvénysorozat keretén belül

1.250.000

900.000

3.

1440/563

Magyar Jazz Alapítvány

Jazz előadóművészek vendég-szerepeltetésére a Sziget 2010-es rendezvény ’0’ napján, a Magyar Jazz Napján

1.200.000

1.200.000

4.

1440/595

Vigyázó Sándor Művelődési Ház

Jazz Presszó címmel koncertsorozat megvalósítására

735.000

500.000


43/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – a Fotóművészeti Szakmai Kollégium tagjainak a pályázattal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt – a hozzá technikai halasztott pályázatként felterjesztett pályázatot elbírálta és az alábbi döntést hozta:

 

 

Pályázat száma

Pályázó neve

Pályázat célja

Igényelt összeg (Ft)

Bizottsági döntés (Ft)

1.

1813/0154

Magyar Újságírók Országos Szövetsége

XXIX. Magyar Sajtófotó-kiállítás és kísérőkiállításai lebonyolítására

2.500.000

2.500.000


44/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen a 2011. évben is szándékában áll a turisztikai vonzerővel bíró nemzetközi és országos jelentőségű kulturális rendezvényeket támogatni. A Nemzeti Kulturális Alap a jövő évi pályázat keretösszegéhez 200 millió Ft-tal járul hozzá. A Bizottság felkéri az Igazgatóságot az együttműködési megállapodás előkészítésére.


45/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy az Építőművészeti Szakmai Kollégium tagságába tájépítész szakember delegálása szükséges. Ennek megfelelően újra kell fogalmazni az Építőművészeti Szakmai Kollégium feladatkörét. A delegálási eljárás lefolytatására a Bizottság az Elnököt kérte fel.


46/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy fenntartva 67/2008. (IX.09.) számú határozatát, miszerint egy pályázó csak egy kollégiumtól kérhet támogatást, az Ellenfény online-folyóirat továbbra is csak a Táncművészeti Szakmai Kollégiumhoz nyújthat be pályázatot. A Bizottság továbbá döntött arról is, hogy 2011. első félévében a folyóirat-támogatásokkal kapcsolatos határozatait felülvizsgálja.


47/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége delegáló szervezet legyen a Népművészeti és a Zenei Szakmai Kollégiumok tagjainak ajánlásakor.


48/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag nem támogatta a Magyar Szakkönyvkiadók Munkaközösségének kérését, miszerint az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégium nevét Ismeretterjesztés, Szakkönyv- és Környezetkultúra Kollégium elnevezésre módosítsák, ugyanis a tudományos szakkönyvkiadást az NKA szakmai kollégiumai eddig is támogatták.


49/2010. (X.14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy az NKA-bizottság Elnökét felhatalmazza az NKA Bizottsági tagjainak, szakmai kollégiumok vezető személyeinek és tagjainak kinevezése, vezetői, illetve tagsági megbízások meghosszabbítása érdekében tett jelölési és delegálási eljárás lefolytatására.


50/2010. (X.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT
Munkaanyag.


51/2010. (X.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT

  1. A Bizottság a Márai Programot kiemelten fontosnak tartja és elindítását azonnali hatállyal kezdeményezi.
  2. A Bizottság – a NEFMI javaslatát elfogadva –, felkéri az Igazgatóságot, hogy „Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégium” és „Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégium” mielőbbi működéséhez szükséges eljárások előkészítésére készítsen előterjesztést a 2010. november 18-i ülésre.
  3. A Bizottság határozata alapján a két ideiglenes kollégium működésének első lépéseként készítsen felhívást a könyvkiadóknak, hogy haladéktalanul állítsák össze a legfeljebb 60 könyvcímből álló ajánlatukat a Márai-lista mielőbbi összeállításához.
  4. A Bizottság határozata szerint a Márai-programmal kapcsolatos pályázati felhívások kiírására kizárólag a 2011. évben kerülhet sor, figyelembe véve a jövő évi költségvetési keret alakulását.
  5. A Márai Program megvalósítása érdekében szükséges változtatási lépéseket – a NEFMI-vel történt egyeztetést figyelembe véve – a Bizottság jóváhagyásával a két ideiglenes kollégium tegye meg.

A határozatokat a Bizottság egyhangúlag fogadta el.


52/2010. (XI.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag támogatta 1993. évi XXIII. törvény 4.§ (5) bekezdésének az NKA Igazgatósága által előterjesztett módosítási javaslatát, miszerint az előző év végi maradvány a tárgyévi bevételi terv teljesülése előtt igénybe vehető – az előző évek kötelezettségvállalásainak fedezeteként – a kiadási és bevételi előirányzat egyidejű módosításával.


53/2010. (XI.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag javasolta Miniszter úrnak, hogy a „Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégium” és a „Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégium” alapító okiratának az NKA Igazgatósága által előterjesztett tervezetét fogadja el.


54/2010. (XI.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság az előterjesztés mellékleteiben szereplő keretjavaslatot elvi egyetértéssel egyhangúlag elfogadta, azzal a kiegészítéssel, hogy a Népművészeti és a Zenei Szakmai Kollégiumok 2011. évi kereteinek emelését javasolja. A Testület a következő Bizottsági ülés alkalmával a Szakmai Kollégiumok 2011. évi pénzügyi kereteinek meghatározását újratárgyalja, tekintettel a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetésének alakulására és elfogadására.


55/2010. (XI.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
Az NKA Bizottsága – Dr. Réthelyi Miklós miniszter úr egyetértése esetén – a Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium kezdeményezésére – 10 millió forinttal csökkenti a Kollégium egyedi pénzkeretét, és – a műemléki rekonstrukciók szakértői ellenőrzésének díjazása érdekében – ugyanezzel az összeggel megemeli az Igazgatóság költségvetését.


56/2010. (XI.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – a Levéltári Szakmai Kollégium tagjainak a pályázatokkal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt – a hozzá technikai halasztott pályázatként felterjesztett pályázatokat elbírálta és az alábbi döntéseket hozta:

 

 

Pályázat száma

Pályázó neve

Pályázat célja

Igényelt összeg (Ft)

Bizottsági döntés (Ft)

 

1.

 

2201/0059

Magyar Történelmi Társulat

A Turul című folyóirat 2011. évi 4 számának megjelentetésére

 

1.989.290

 

970.000

 

2.

 

2201/0061

Magyar Levéltárosok Egyesülete

A Levéltári Szemle című folyóirat 2011. évi 4 számának megjelentetésére

 

3.044.415

 

2.200.000


57/2010. (XI.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – az Építőművészeti Szakmai Kollégium tagjainak a pályázattal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt – a hozzá technikai halasztott pályázatként felterjesztett pályázatot elbírálta és az alábbi döntést hozta:

 

 

Pályázat száma

Pályázó neve

Pályázat célja

Igényelt összeg (Ft)

Bizottsági döntés (Ft)

 

1.

2413/104

Magyar Építőművészek Szövetsége

Építészeti Hidak Kelet-Nyugat 2010. című konferencia és kiadvány megvalósítása

2.980.000

2.564.000


58/2010. (XI.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – az Iparművészeti Szakmai Kollégium tagjainak a pályázatokkal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt – a hozzá technikai halasztott pályázatként felterjesztett pályázatokat elbírálta és az alábbi döntéseket hozta:

 

 

Pályázat száma

Pályázó neve

Pályázat célja

Igényelt összeg (Ft)

Bizottsági döntés (Ft)

1.

1701/0115

Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége

A Netlevél című internetes folyóirat 2011. évi megjelentetésére

5.100.000

4.000.000

2.

1707/0034

 

Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége

Interdiszciplináris konferencia és kiállítás megrendezésére

915.000

600.000

3.

1707/0040

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete

Látványtár- Az év díszlet és jelmeztervezője 2011 című országos szakmai találkozóra és kiállításra

2.750.000

800.000


59/2010. (XI.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – a Múzeumi Szakmai Kollégium tagjainak a pályázatokkal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt – a hozzá technikai halasztott pályázatként felterjesztett pályázatokat elbírálta és az alábbi döntéseket hozta:

 

 

Pályázat száma

Pályázó neve

Pályázat célja

Igényelt összeg (Ft)

Bizottsági döntés (Ft)

1.

2309/0834

Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Tárgyvásárlásra a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyütteséhez

1.000.000

1.000.000

2.

2311/1912

Heves Megyei Múzeumi Szervezet

Főkötők restaurálásra a Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményéből

995.000

995.000

3.

2311/1950

Szabadtéri Néprajzi Múzeum

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum paraszti járműveinek restaurálása

1.000.000

800.000

4.

2312/0710

Heves Megyei Múzeumi Szervezet

A Hatvany Lajos Múzeum falvédőgyűjteménye című műtárgykatalógus megjelentetése

796.450

316.000


60/2010. (XI.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Színházi Szakmai Kollégium részére meghatározott 20 millió Ft címzett keret átcsoportosítását alkotói támogatások és kis költségvetésű, a színház műfaji határait tágító és formai megújítását célzó előadások létrehozására és – egyetértés kérése céljából – Miniszter úrhoz továbbítja.


61/2010. (XI.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta az Iparművészeti Múzeum címzett keretből elnyert, és visszautalt támogatás 19.500.000 forintos összeg átcsoportosítását a Múzeumi Szakmai Kollégium egyedi pályázati kerete számára és – egyetértés kérése céljából –- Miniszter úrhoz továbbítja.


62/2010. (XI.17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a Múzeumi Szakmai Kollégium részére címzett keretként, a Holocaust Emlékház programjának megvalósítására elkülönített 3,2 millió forintot felszabadítja és a Kollégium egyedi keretének emelésére egyhangúlag jóváhagyta.


63/2010. (XII.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság elfogadta a Nemzeti Kulturális Alap 17 Szakmai Kollégiuma által benyújtott középtávú stratégiákat, és határozott az NKA portálján való megjelentetéséről.


64/2010. (XII.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag javasolta Miniszter úrnak a “Márai Testület” ideiglenes kollégium megszüntetését, egyidejűleg a testület vezetője és tagjai megbízásának visszavonását.


65/2010. (XII.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag javasolta Miniszter úrnak a Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégium és a Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégium delegált tagjainak megbízását, valamint a Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégium vezetőjének Szörényi László, a Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégium vezetőjének Császtvay Tünde kinevezését. A két ideiglenes kollégiummal a Bizottság részéről kapcsolattartó személynek Ramháb Máriát javasolták.


66/2010. (XII.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a 2011. január 1-jétől érvényes pályázati adatlapot, és kérte az NKA Igazgatóságát a javasolt módosítások elvégzésére. A Bizottság döntése értelmében a pályázati adatlap 1.8. pontjában a pályázat tevékenység szerinti besorolása helyett, az egyszeri vagy folytatásos program megadása szerepeljen, így a korábbi 75/2005. (XII. 19.) számú határozatát a Nemzeti Kulturális Alapprogram új kulturális nomenklatúrájáról hatályon kívül helyezte.


67/2010. (XII.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – a Fotóművészeti Szakmai Kollégium tagjainak a pályázattal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt – a hozzá technikai halasztott pályázatként felterjesztett pályázatot elbírálta és az alábbi döntést hozta:

 

 

Pályázat száma

Pályázó neve

Pályázat célja

Igényelt összeg (Ft)

Bizottsági döntés (Ft)

 

1.

1801/0111

Magyar Újságírók Országos Szövetsége

Fotóriporter című kiadvány 2011. évi 4 lapszámának kiadására

2.000.000

2.000.000


68/2010. (XII.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – a Táncművészeti Szakmai Kollégium tagjának a pályázattal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt – a hozzá technikai halasztott pályázatként felterjesztett pályázatokat elbírálta és az alábbi döntést hozta:

 

Pályázat száma

Pályázó neve

Pályázat célja

Igényelt összeg (Ft)

Bizottsági döntés (Ft)

 

1.

1501/0119

Hálózat a Színházért Alapítvány

A Tánckritika.hu internetes kritikai szaklap 2011. évi megjelentetésére

4.700.000

4.300.000


69/2010. (XII.16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – az Építőművészeti Szakmai Kollégium tagjainak a pályázatokkal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt – a hozzá technikai halasztott pályázatként felterjesztett pályázatokat elbírálta és az alábbi döntéseket hozta:

 

Pályázat száma

Pályázó neve

Pályázat célja

Igényelt összeg (Ft)

Bizottsági döntés (Ft)

1.

2401/0115

Magyar Építőművészek Szövetsége

A www.meonline.hu internetes folyóirat 2011. évi megjelentetése

2.050.000

2.000.000

2.

2417/0119

Magyar Építőművészek Szövetsége

A Régi-Új Magyar Építőművészet című folyóirat 2011. évi 6 lapszámának megjelentetése az Utóirat melléklettel együtt

24.300.000

10.000.000

3.

2412/0526

Magyar Építész Kamara

2010: Tájodüsszeia kiadvány angol nyelvű változatának megjelentetése

1.200.000

600.000

4.

2412/0527

Magyar Építőművészek Szövetsége

A Magyar Építőművészek Szövetsége Története 1902-2010 című könyv kiadása DVD melléklettel

5.624.875

1.000.000

5.

2412/0532

Pro Postero Alapítvány

Bevezetés a romkarakterológiába című szakdolgozat Interneten történő megjelentetése

400.000

200.000

6.

2412/0548

Magyar Építész Kamara

Építész Évkönyv 2010. című kiadvány megjelentetése

2.700.000

érvénytelen (A pályázati felhívásban előirt kötelező mellékletet /kézirat/ nem csatolták)

Jankovics Marcell s.k.,
az NKA Bizottságának elnöke