Bizottsági határozatok és állásfoglalások – 2011.


2011.


1/2011. (I. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag jóváhagyta a Nemzeti Kulturális Alap Szakmai Kollégiumainak 2011. évi pénzügyi keretét a mellékletben meghatározott összegek szerint, amellyel Miniszter úr egyetértett. 1/2011. (I.14.) számú határozat melléklete


2/2011. (I. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag támogatta az NKA Igazgatósága által előterjesztett módosítási javaslatát a 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendeletnek, amely szerint indokolt a törvény végrehajtási rendelete módosításának a Bizottság által 34/2010. (IX.6.) számú határozatában elfogadott tervezetéből a 10. § elhagyása, amellyel Miniszter úr egyetértett.


3/2011. (I. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Színházi Szakmai Kollégium középtávú stratégiájának kiegészítését, és határozott az NKA portálján való megjelentetéséről.


4/2011. (I. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – a miniszterrel egyetértésben – az NKA-ra vonatkozó törvény 9. §-ának (1) és (3) bekezdését az alábbiakban konkretizálja: A Nemzeti Kulturális Alap terhére a szakmai kollégiumok a részben, vagy egészben visszatérítendő támogatásokra, továbbá a meghívásos pályázatokra, valamint egyedi döntésekre a részükre megállapított éves pénzkeretük 10-10%-áig hozhatnak döntést. Az összeg megállapításánál a kollégium éves pénzkeretét kell figyelembe venni a Bizottság által az adott kollégium számára kötelezettségként megállapított konkrét cél, vagy címzett feladatok többlet-pénzkerete nélkül. Nem terheli továbbá a kollégium egyedi döntésre felhasználható pénzkeretét a meghiúsult pályázatok más célra történő felhasználásáról szóló egyedi kollégiumi döntéséről szóló támogatás összege. A fenti mértékektől való eltérést a kollégium – írásos indokolással – kezdeményezheti a Bizottság elnökénél, aki köteles az előterjesztést – döntés céljából – a Bizottság, illetve a Miniszter elé vinni. A határozat visszavonásig érvényes!


5/2011. (I. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság úgy határozott, hogy a kiadóknak a pályázat eredeti költségvetésében szereplő honoráriumot legalább a megítélt támogatás arányában ki kell fizetniük a szerzőknek, és ezt az elszámolásukban igazolniuk is kell. Fenti határozat nem vonatkozik a katalógusok, kiskatalógusok és egyéb nem a konkrét könyvkiadás kategóriájába tartozó kiadványokra. Szintén nem vonatkozik az NKA-tól a támogatott kiadvány esetében már alkotói támogatásban részesült szerzőkre.


6/2011. (I. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság nem kívánja korlátozni a kollégiumokat abban, hogy alkotói támogatást milyen időtartamra adnak egy-egy pályázónak. Azt azonban fontosnak tartja, hogy ne egységes időintervallumra, hanem a pályázó által jelzett, az alkotáshoz szükséges, a kollégium által is reálisnak tartott időszakra állapítsák meg az alkotói támogatást. A Bizottság úgy határozott továbbá, hogy nem nyújthat be pályázatot, és nem ítélhető meg támogatás annak az alkotónak, aki a tárgyévet megelőző három éven belül az adott Szakmai Kollégiumtól alkotói támogatásban már részesült. Ez minden Szakmai Kollégiumra vonatkozik.


7/2011. (I. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az NKA Szakmai Kollégiumainak “felügyeleti” rendszerét az alábbiak szerint határozza meg:

Benyhe István Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégium, Szépirodalmi Szakmai Kollégium
Dubrovay László Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégium, Zenei Szakmai Kollégium
Fitz Péter Múzeumi Szakmai Kollégium
Hegedűs D. Géza Színházi Szakmai Kollégium
Kiss János Táncművészeti Szakmai Kollégium
Kozma Károly Fotóművészeti Szakmai Kollégium, Mozgókép Szakmai Kollégium
Meggyesi Tamás Építőművészeti Szakmai Kollégium, Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium
Ramháb Mária Könyvtári Szakmai Kollégium, Levéltári Szakmai Kollégium, Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégium, Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégium
Rózsa Edit Közművelődési Szakmai Kollégium, Népművészeti Szakmai Kollégium
Simonffy Márta Iparművészeti Szakmai Kollégium, Képzőművészeti Szakmai Kollégium


8/2011. (II. 16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság úgy határozott, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága 2011. évi munkatervét elfogadja, amelyet Miniszter úr jóváhagyott. 8/2011. (II.16.) számú határozat melléklete


9/2011. (II. 16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a kollégiumok 2011. évi szakmai beszámolói szempontrendszerét a javasolt módosítások figyelembevételével egyhangúlag elfogadta, amelyet az érintettek közvetlenül kapnak meg.


10/2011. (II. 16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a 1025/2011. (II.11.) számú Kormányhatározat 6. pontjának értelmében a mellékletben jóváhagyott zárolásra vonatkozó javaslatot – egy nem szavazat ellenében – elfogadta, amellyel Miniszter úr egyetértett. 10/2011. (II.16.) számú határozat melléklete


11/2011. (II. 16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Mozgókép Szakmai Kollégium keretéből 41.500.000 Ft-ot zárol. A zárolás következtében a Bizottság javasolja a Kollégiumnak a 2011. január 17-i beérkezési határnappal kiírt pályázati felhívásában szereplő 1., 2. és 4. altémák döntésének elhalasztását a jelzett összeghatárig. Amennyiben a többi altémában (3., 5., 6., 7.) maradvány keletkezik, azt az 1. és 2. altémában (fejlesztés) a Bizottság kioszthatónak tekinti.


12/2011. (II. 16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium 2009. december 9-én a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal részére a végveszélybe került, vagy veszélyeztetett régészeti lelőhely, műemlék, vagy műemlék szerves részét képező képzőművészeti alkotás megmentésére hozott 10.000.000 Ft-os támogatási döntését visszavonja. Az Igazgatóság a támogatási összeg visszafizetéséből származó bevételt központosított bevételként kezeli.


13/2011. (II. 16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta az Igazgatóság javaslatát és úgy határozott, hogy pályázati támogatási visszafizetésekből, lemondásokból és félbeszakításokból keletkezett bevételeket az Igazgatóság központosítottan kezelje. A központosított összeg nagyságáról a júniusi bizottsági ülésen adjon tájékoztatást és az ott elhangzottak figyelembevételével készítsen a 2011. szeptemberi bizottsági ülésre javaslatot az összeg felhasználására vonatkozóan.


14/2011. (III. 16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság támogatja Jankovics Marcell elnök úr azon törekvését, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatos szervezeti, szakmai és pénzügyi kérdésekben előzetesen nyújtson tájékoztatást a várható változásokról, kérje ki az elnök (személyes közreműködésével a Bizottság) véleményét döntéshozatal előtt. A kulturális területen ilyen mértékű pénzügyi elvonás úgy a szakterület, mint az Alap ellehetetlenüléséhez vezet, ezért sürgető feladat a közös konzultáció a minisztérium, az NKA és a szakmák között.


15/2011. (III. 16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság úgy határozott, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága 2010. évi beszámolóját a javasolt módosítások figyelembevételével elfogadta.


16/2011. (III. 16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumainak 2010. évi munkájáról szóló beszámolókat a Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégium beszámolójának kivételével egyhangúlag elfogadta. A Bizottság döntése értelmében a Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégium beszámolóját kiegészítésre és átdolgozásra visszaadja, amelyet a Kollégiumnak a következő bizottsági ülésre kell ismételten benyújtania.


17/2011. (III. 16.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság hozzájárul ahhoz, hogy a Márai-program II. részprogramjában szereplő kommunikációs feladatra a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése részére meghívásos pályázatot a Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégium egyedül írja ki, ugyanakkor a költségeket a Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégium és a Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégium közösen fedezze.


18/2011. (III. 30.) SZÁMÚ HATÁROZAT
Az államháztartási egyensúly megőrzéséhez szükséges intézkedésekről szóló 1025/2011. (II.11.) kormányhatározat 3. pontja szerinti NEFMI-intézkedések végrehajtása érdekében a Bizottság a Kollégiumok 2011. évi pénzügyi kereteit érintő, a mellékletben részletezett zárolást – 1 fő tartózkodása mellett – tudomásul vette, amellyel Miniszter úr egyetértett. 18/2011. (III. 30.) számú határozat melléklete


19/2011. (III. 30.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy kezdeményezi a www.nka.hu portál korszerűsítését, figyelemmel az egyébként is aktuális arculatváltásra.


20/2011. (V. 11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyetért a lebonyolítói konstrukció áttekintésével. Felkéri az Igazgatóságot, hogy a Bizottság szeptemberi ülésére készítsen előterjesztést a javasolt szempontok figyelembevételével.


21/2011. (V. 11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság támogatta a Képzőművészeti Szakmai Kollégium azon kérését, hogy a pályázati adatlap kötelező mellékleteként meghatározott dokumentumokat CD-n, illetve DVD-n is benyújthassák a pályázók a Kollégium pályázati felhívásaira.


22/2011. (V. 11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság nem támogatta a Könyvtári Szakmai Kollégium javaslatát, miszerint iskolai- és szakkönyvtárak fejlesztésére is nyújtson támogatást a Nemzeti Kulturális Alap.


23/2011. (V. 11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság javasolja a NKA Igazgatóságának, hogy tekintse át a végrehajtási folyamat gyorsítása érdekében teendő lépések lehetséges megoldásait.


24/2011. (V. 11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság felhívja valamennyi szakmai kollégium figyelmét a gyermekkultúra támogatására tekintettel a szakmai kollégiumok középtávú stratégiájában megfogalmazott célokra, összhangban a Bizottság középtávú stratégiájával.


25/2011. (V. 11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a Nemzeti Kulturális Alap Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégium 2010. évi munkájáról szóló beszámolót egyhangúlag elfogadta.


26/2011. (V. 11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elutasította a Kráter Műhely Egyesületnek az NKA Szépirodalmi Szakmai Kollégium támogatási rendszerének átalakítására tett javaslatát.


27/2011. (V. 11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta az egyszerűsített folyóirat-betétlap bevezetését a 2012. évi folyóiratok pályázatai esetében, ezzel egyidejűleg hatályukat vesztették az 54/2007. és a 67/2008. számú határozatok ide vonatkozó részei. A folyóirat-betétlap pontosítására a Bizottság felkéri az NKA Igazgatóságát.


28/2011. (V. 11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a Nemzeti Kulturális Alap Miniszteri Ideiglenes Kollégium 2010. évi munkájáról szóló beszámolót egyhangúlag elfogadta.


29/2011. (V. 11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságának 2010. évi munkájáról szóló beszámolót egyhangúlag elfogadta.


30/2011. (V. 11.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság továbbra is szükségesnek tartja a Márai-program eredetileg tervezett határidőinek betartását. Előre nem látható technikai okok miatt a Márai-lista kihirdetését legfeljebb 2011. június 6-ig meghosszabbítja.
A Bizottság a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. vezetőjétől elvárja, hogy a Márai-program lebonyolításával kapcsolatos minden lényeges információt haladéktalanul írásban megadjon (e-mail) a Márai-program koordinálásáért felelős Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága tagjának és az NKA Márai Ideiglenes Kollégiumok titkárának, akik szükség szerint döntenek az információk továbbadásáról az érintetteknek.
A Bizottság elfogadja, hogy a hungarológiai (külföldi) oktatóhelyek könyvtárainak a Márai-listáról történő könyv, illetve hangoskönyv ellátása a Balassi Intézeten keresztül történjék.


31/2011. (VI. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag támogatta a Bizottság Elnökének azon javaslatát, hogy a Márai-program megvalósítása során eddig felmerült tapasztalatok és észrevételek alapján készüljön egy feljegyzés a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere számára, amelyben a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága részletesen ismerteti állásfoglalását a Márai-program döntéseivel kapcsolatosan, illetve a jövőre nézve javaslatokat fogalmaz meg a koncepció eredményesebb és gördülékenyebb megvalósítása érdekében.


32/2011. (VI. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a saját vezetői ellenőrzési nyomvonal- és kockázat-kezelési szabályzatát kidolgozza és hatályba lépteti.


33/2011. (VI. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag jóváhagyta a Múzeumi Szakmai Kollégium “Felemelő század” elnevezésű, 100 millió forint címzett keret maradványából való átcsoportosítási kérelmét – 10.700.000 Ft értékben restaurálási és műtárgyvédelmi pályázatok támogatására, illetve – 25.000.000 Ft értékben az Értékmentő Pulszky Program megvalósítására, a Kollégium meghívásos keretébe történő átcsoportosítással. A határozat Miniszter úr egyetértésével hatályba lépett.


34/2011. (VI. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúan úgy határozott, hogy az NKA 2012. évi költségvetésében az ötöslottó szerencsejáték játékadó bevételének 90%-át 8.996 millió Ft-ban, az NKA Igazgatósága működési költségvetési támogatását 900 millió Ft-ban, az NKA bankköltségét 7 millió Ft-ban határozza meg, amellyel Miniszter úr egyetértett.


35/2011. (VI. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag jóváhagyta 75 millió forint összeg felhasználását a Könyvtári Szakmai Kollégium 2012. évi keretéből – figyelemmel a vállalható kötelezettség mértékére –, a határon túli folyóiratok beszerzésére és eljuttatására hazai könyvtárak számára, amelyet a Bizottság címzett támogatásként biztosít. A határozat Miniszter úr egyetértésével hatályba lépett.


36/2011. (VI. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a szakmai kollégiumok 2012. évi keretének terhére – folyóiratok támogatására – 677 millió forint kötelezettségvállalását egyhangúlag jóváhagyta, amellyel Miniszter úr egyetértett. 36/2011. (VI.14.) számú határozat melléklete


37/2011. (VI. 14.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 27/2011. (V.11.) számú határozatában egyhangúlag elfogadta az egyszerűsített folyóirat-betétlap bevezetését a 2012. évi folyóiratok pályázatai esetében, és a folyóirat-betétlap pontosítására felkérte az NKA Igazgatóságát. Az egyszerűsített folyóirat-betétlap áttekintése és felülvizsgálata után az Igazgatóság által javasolt módosításokat a Bizottság egyhangúlag elfogadta, és a 2012. évi folyóiratok pályázatai esetében az Igazgatóság az egyszerűsített folyóirat-betétlapot alkalmazza.


38/2011. (IX.1.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága egyhangúlag úgy határozott, hogy nyugdíjba vonulása alkalmából írásba foglalja és ezzel megörökíti Perlik Pálnak, a NKA alapító igazgatójának érdemeit.
Perlik Pál 1993-ban, Mádl Ferenc művelődési minisztersége idején néhányadmagával kezdeményezte az NKA megalapítását, fogalmazta meg céljait, dolgozta ki működését, és lett az Alapot működtető Igazgatóság első, és nyugdíjba vonulásáig egyetlen vezetője. Múlhatatlan érdemei vannak a tekintetben, hogy a változó politikai-kormányzati valamint jogszabályi környezetben, a többször nevet és tevékenységi kört változtató minisztériumi felügyelet mellett az NKA nemhogy nem szűnt meg, de tevékenysége kivételes helyzeteket leszámítva nem is korlátozódott, sőt, folyamatosan kibővült, miközben megőrizhette viszonylagos önállóságát. Munkáját és barátságát hálás szívvel köszönik az Igazgatóság munkatársai, a bizottság és a kollégiumok mindenkori tagjai, de köszönettel tartozik neki a sok tízezer pályázó is, aki az elmúlt 17 év során sikerrel pályázott, különösképpen pedig azok, akiket az ő figyelmes beavatkozása segített át a pályázás buktatóin.
Tisztelt Igazgató Úr, Kedves Pali!
A bizottság és a kollégiumok tagjai, az ülésen megjelent vezetőik által képviselve jó pihenést kívánnak Neked, remélve, hogy a pihenést hamarosan megunva, módot találsz arra, hogy valamilyen formában tovább segíted a munkánkat. Vagyis: további sikereket!


39/2011. (IX.1.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a 2012. évi folyóirat-pályázati felhívások kötelező elemeit az alábbiak szerint határozta meg:

  • A Kollégiumoknak kiemelten kell kezelni az on-line folyóiratok támogatását, valamint a hagyományos folyóiratok on-line megjelentetésre való áttérését. Amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető internetes formája is van, és ahhoz is kér támogatást, akkor külön pályázatot kell benyújtani (új pályázati adatlappal és betétlappal).
  • A folyóirat kiadója csak a tematikájának, szakterületének megfelelő szakmai kollégiumhoz nyújthat be pályázatot. Az NKA Bizottsága konkrétan meghatározta, hogy az adott folyóirat mely kollégiumnál/kollégiumoknál szerepel (lásd: melléklet).
  • A vegyes támogatású folyóiratok esetében, amennyiben a pályázó több szakmai kollégiumhoz is nyújt be pályázatot, úgy a pályázati adatlapon a „4. pont bevételek rovat 4.2.3. pont egyéb igényelt támogatások” között összesítve kell feltüntetni az NKA egyéb kollégiumától igényelt támogatást. Az ebben a sorban feltüntetett összegeket a pályázat témájának részletes leírásában kell jeleznie (kollégium megnevezése, igényelt összeg).
  • Támogatás csak olyan lap esetében adható, amely lap megjelenésének száma eléri az évi négy alkalmat.
  • Összevont lapszám beszámítása csak a havonta megjelenő folyóiratok esetében lehetséges, legfeljebb egyszer évente, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri vagy meghaladja az adott év átlagos normál lapszám terjedelmének 160%-át.
  • A jelentős költségnövekedést (több mint 10% esetén a 2011. évi várható adatokhoz képest) és a 40% feletti remittenda arányát írásban indokolni kell. A 40% feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újra értékesítés, ingyenes szétosztás stb.).
  • Pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire lehet.
  • Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire és annak járulékaira, valamint rezsiköltségre és visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.
  • Azok a folyóiratok, amelyeknek sem lapkereskedelmi, sem postai előfizetési terjesztése nincs, legfeljebb 500 példányszámig kaphatnak támogatást. Amennyiben az adatlap 4.2.2 pontjában nem szerepeltet várható bevételt, azt úgy tekintjük, hogy csak a meghatározott (500) példányszámig kaphat támogatást.

A Bizottság továbbá határozatot hozott arról, hogy a Nemzeti Kulturális Alap hetilapokat, kétheti lapokat, aktuálpolitikai célokat és pártérdekeket szolgáló folyóiratokat nem támogat. Ez alól kivételt képez az Élet és Tudomány c. folyóirat, az online-lapok és a Közművelődési Szakmai Kollégiumnál pályázó kisebbségi lapok.


40/2011. (IX.1.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az eddig felmerült tapasztalatok és észrevételek alapján a Márai-program jelenleg érvényben lévő koncepciójának szöveg szerinti átdolgozását javasolja Miniszter úrnak a program eredményesebb és gördülékenyebb megvalósítása érdekében. A szöveg átdolgozása a Bizottság Elnökének, a Bizottság részéről a kollégiumokkal kapcsolattartó Ramháb Máriának, a két Márai Ideiglenes Kollégium vezetőjének és az NKA Igazgatósága érintett munkatársainak feladata. A koncepció módosított változatát a Bizottság következő ülésén tárgyalja, majd elfogadása esetén Miniszter úrnak kerül felterjesztésre egyeztetés céljából.


41/2011. (IX.1.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag jóváhagyta, hogy döntés születhessék a Mozgókép Szakmai Kollégium 2011. január 17-i határnappal ismeretterjesztő filmek előkészítésére kiírt pályázati felhívására beérkezett pályázatokról. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette a Bizottság 11/2011. (II.16.) számú határozatának ide vonatkozó része.


42/2011. (IX.1.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága és a Kollégiumok Belső Kontroll- és Kockázatkezelési Szabályzatát, majd határozatot hozott a két szabályzat 2011. szeptember 1-jei hatályba léptetéséről, valamint a www.nka.hu portálon való megjelentetéséről.


43/2011. (IX.1.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság úgy határozott, hogy az NKA Bizottsága elnökét felhatalmazza az NKA Bizottság tagjának, szakmai kollégiumok vezetőinek és tagjainak kinevezése, vezetői, illetve tagsági megbízások meghosszabbítása érdekében tett jelölési és delegálási eljárás lefolytatására.


44/2011. (IX.1.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága egyhangúan döntött a 2011. évi várható és pályáztatásra fordítható többlet-bevétel felosztásáról. A Bizottság határozata alapján a kollégiumok keretének emelésére 875 000 eFt-ot, a miniszteri keret emelésére 425 000 Ft-ot hagyott jóvá, amelyből 100 000 e Ft-tal a Márai-program miniszteri keretét kívánja emelni, és egyúttal javasolta, hogy ezt az összeget Miniszter úr a Márai-programra engedje át. Miniszter úr a pályáztatásra szolgáló pénzügyi keretek emelésével egyetértett, valamint a Márai-programra vonatkozó döntést a Márai-program értékelését követően kívánja meghozni.


45/2011. (IX.1.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 44/2011. (IX.01.) számú határozata és Miniszter úr egyetértése alapján a miniszteri keretet, illetve a kollégiumok keretét mindösszesen 1 300 000 eFt-tal megemelte. A keretemelést részletesen a mellékelt táblázat tartalmazza, amelyet a Bizottság egyhangúlag elfogadott. 45/2011. (IX.01.) számú határozat melléklete


46/2011. (IX.1.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a pályázati felhívásokat a jövőben a Népszabadság c. és a Magyar Nemzet c. napilapban párhuzamosan kívánja megjelentetni. A Bizottság a szükséges intézkedések megtételére felkéri az NKA Igazgatósága érintett munkatársait.


47/2011. (X. 13.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az NKA Szakmai Kollégiumainak “felügyeleti” rendszerét az alábbiak szerint határozza meg:

 

Benyhe István Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégium
Szépirodalmi Szakmai Kollégium
Dubrovay László Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégium
Zenei Szakmai Kollégium
Fitz Péter Múzeumi Szakmai Kollégium
Kiss János Táncművészeti Szakmai Kollégium
Kozma Károly Fotóművészeti Szakmai Kollégium
Mozgókép Szakmai Kollégium
Meggyesi Tamás Építőművészeti Szakmai Kollégium
Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium
Ramháb Mária Könyvtári Szakmai Kollégium
Levéltári Szakmai Kollégium
Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégium
Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégium
Rózsa Edit Közművelődési Szakmai Kollégium
Népművészeti Szakmai Kollégium
Simonffy Márta Iparművészeti Szakmai Kollégium
Képzőművészeti Szakmai Kollégium
Sunyovszky Szilvia Színházi Szakmai Kollégium

48/2011. (X. 13.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta az Ithaka-program Ideiglenes Kollégium Alapító okiratának az NKA Igazgatósága által előterjesztett tervezetét az alábbiak szerint, amellyel Miniszter úr egyetértett.
Az Ithaka-program Ideiglenes Kollégium feladata:

  • a magyar művelődés és tudománytörténet szempontjából jelentős hagyatékok és gyűjtemények magyarországi közgyűjtemények részére történő megszerzésének, hazahozatalának és elhelyezésének támogatása,
  • a pályázati felhívások megfogalmazása,
  • a beérkezett pályázatok elbírálása,
  • a pályázók szakmai beszámoltatása,
  • a beszámolók elfogadása,
  • a kollégiumi munkáról beszámoló készítése.

A kollégium pénzügyi kerete 50 millió forint. A kollégium létszáma vezetővel együtt 9 fő, amelyet a Könyvtári, a Levéltári és a Múzeumi Kollégiumok által delegált 3-3 fő alkot. A kollégium vezetője Dr. Bereczki Ibolya. A kollégium tagjainak megbízása a mai naptól várhatóan a kollégium éves beszámolóinak elfogadásáig tart. A kollégium vezetője és tagjai díjazásra nem jogosultak, a kollégiumi üléssel kapcsolatos helyközi közlekedés esetén azonban költségtérítés illeti meg őket.


49/2011. (X. 13.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúan elfogadta az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégium 3,8 millió Ft összegű, valamint a Múzeumi Szakmai Kollégium 10 millió Ft összegű keretének emelését, és az NKA Igazgatóságának azon javaslatát, hogy az összesen 13,8 millió Ft-os kollégiumi keret emelésének fedezetét az NKA Igazgatósága a 13/2011. ( II.14.) számú bizottsági határozat végrehajtása eredményeként keletkezett ún. zárolt keretből biztosítsa. Miniszter Úr a pályáztatásra szolgáló pénzügyi keretek növelésével és az ún. zárolt keret egyidejű csökkentésével egyetértett.


50/2011. (X. 13.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság – a Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium tagjainak a pályázattal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt – a hozzá technikai halasztott pályázatként felterjesztett pályázatot elbírálta és az alábbi döntést hozta:

  Pályázat száma Pályázó neve Pályázat célja Igényelt összeg (Ft) Bizottsági döntés (Ft)
1. 2713/0051 Kulturális Örökségvédelmi Hivatal A régészeti kutatások Magyarországon sorozat 2010. évi kötetének nyomdai kivitelezésére 700.000.- 700.000.-
Jankovics Marcell s.k.,
az NKA Bizottságának elnöke

51/2011. (X. 20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a kollégiumok új struktúrájának kialakítására és átszervezésére vonatkozó javaslatot egyhangúlag támogatta és egyben kezdeményezte Miniszter úrnál, hogy a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtására kiadott 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet 1. számú melléklete helyébe az alábbi felsorolás kerüljön.
A Nemzeti Kulturális Alap állandó kollégiumai:

  • Előadó-művészet Kollégiuma
  • Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma
  • Folyóirat-kiadás Kollégiuma
  • Könyvkiadás Kollégiuma
  • Közgyűjtemények Kollégiuma
  • Közművelődés és Népművészet Kollégiuma
  • Kulturális Fesztiválok Kollégiuma
  • Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma
  • Vizuális Művészetek Kollégiuma

A Bizottság felhatalmazta a Bizottság elnökét, hogy a kollégiumok átszervezésével kapcsolatos feladatokat – szakmai kérdések esetén a bizottsági tagok bevonásával, technikai kérdések esetén az NKA Igazgatóságával közösen – tekintse át és biztosítsa a pályáztatás zökkenőmentes lebonyolíthatóságát.


52/2011. (X. 20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság az új kollégiumok létszámára vonatkozó javaslatot egyhangúlag elfogadta. Az új struktúra és a hozzá tartozó létszám alapján a tiszteletdíjban részesülő kurátorok létszáma 72 főre csökken.


53/2011. (X. 20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 10 igen szavazat és egy tartózkodás mellett elfogadta a kollégiumi vezetők éves tiszteletdíjának 750 eFt-ra, illetve a kollégiumi tagok éves tiszteletdíjának 625 eFt-ra történő emelésre vonatkozó javaslatot, és egyben felkérte az Igazgatóságot, hogy a határozat végrehajthatósága érdekében Miniszter úrnál eljárjon.


54/2011. (X. 20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 40/2011. (IX.1.) számú határozatában egyhangúlag úgy döntött, hogy az eddig felmerült tapasztalatok és észrevételek alapján a Márai-program jelenleg érvényben lévő koncepciójának szöveg szerinti átdolgozását javasolja Miniszter úrnak a program eredményesebb és gördülékenyebb megvalósítása érdekében. A Bizottság az alábbi változtatásokat javasolja Miniszter úrnak a Márai II. lista összeállításához:

  • 500-500 címből álló szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket tartalmazó lista készüljön.
  • A könyvtárak gyűjtőkörüknek megfelelően élhessenek a számukra megadott keret felhasználásával százalékos megkötés nélkül.
  • A kiadók jelölhessenek újra olyan könyveket, amelyek már egyszer a listákon szerepeltek, de a kurátorok minden könyvről újra döntsenek.
  • A Márai-program megvalósításában továbbra is a KELLO legyen a közreműködő, akinek el kell végeznie az elektronikus felületen azokat a korrekciókat, amelyet az kurátorok és a kiadók tapasztalata alapján az NKA Márai testületei szempontként megjelölnek.
  • A Márai II. lista összeállítása 2011. október 25-től kezdődjön meg és a program lebonyolítása 2012. június 30-ig fejeződjön be.

55/2011. (X. 20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 44/2011. (IX.01.) számú határozata és Miniszter úr egyetértése alapján a miniszteri keretet, illetve a kollégiumok keretét mindösszesen 1 300 000 eFt-tal megemelte. A Bizottság a miniszteri keret emelésére 425 000 eFt-ot hagyott jóvá, amelyből 100 000 eFt-tal a Márai-program miniszteri keretét kívánja emelni, és egyúttal javasolta, hogy ezt az összeget Miniszter úr a Márai-programra engedje át. A Bizottság a Márai Ideiglenes Kollégiumoknál megmaradó 10 000 eFt-ot és a miniszteri keretből átadásra kerülő 100 000 eFt-ot a következők szerint javasolja felhasználni, amelyhez Miniszter úr egyetértését kéri:

  • III. részprogram – Publishing Hungary

Célja a magyar irodalom és kultúra külföldi terjesztése, megismertetése, amelyre magyarországi és külföldi kiadók nyújthatnak be pályázatot. A pályázati felhívást a két Márai-testület állítsa össze 2011. október 25-ig. Felhasználható keretösszeg: 30 millió forint.

  • IV. részprogram – Kommunikáció (programszervezés)

A Márai-programnak az a célja, hogy a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a magyar könyvpiacon megjelenő értékes művek eljussanak a könyvtárakon keresztül az olvasókhoz, ezért fontos, hogy elindulhasson a Márai-listás könyvek népszerűsítése, a különböző irodalmi programok, író-olvasó találkozók megszervezése. Felhasználható keretösszeg: 80 millió Ft (írószervezetek programjaira 35 millió Ft, könyvtárak programjaira 45 millió Ft). A pályázat meghirdetésének határideje: azonnal.
A Bizottság egyben felkérte az Igazgatóságot, hogy a határozat végrehajthatósága érdekében Miniszter úrnál eljárjon.


56/2011. (X. 20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a kollégiumok valamennyi felhívásánál pályázati feltételként írják elő a nevezési díj befizetési kötelezettséget. A Bizottság 9 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadta, hogy a nevezési díj befizetési kötelezettség teljesítése alól – részletes indokolás alapján – egyes pályázatok vagy pályázók esetében a Bizottság elnöke egyedi felmentést adhat beszámolási kötelezettséggel a Bizottság felé.


57/2011. (X. 20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 7 igen szavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadta, hogy a Közgyűjtemények Kollégiuma tisztújítási folyamatának koordinálására és lebonyolítására az Informatikai és Könyvtári Szövetséget kérje fel.
A Bizottság 10 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy a kollégiumok tisztújítási folyamatának koordinálására és lebonyolítására a kulturális szakterület ernyőszervezetei közül az alábbiakat kéri fel:

Előadó-művészet Kollégiuma Magyar Teátrumi Társaság
Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Magyar Építőművészek Szövetsége
Folyóirat-kiadás Kollégiuma Magyar Írószövetség
Könyvkiadás Kollégiuma Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete
Közgyűjtemények Kollégiuma Informatikai és Könyvtári Szövetség
Közművelődés és Népművészet Kollégiuma Népművészeti Egyesületek Szövetsége
Kulturális Fesztiválok Kollégiuma Magyar Fesztivál Szövetség
Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma Magyar Írószövetség
Vizuális Művészet Kollégiuma Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete

A határozat elfogadásával egyidejűleg a 64/2008. (VIII.12.) számú határozat hatályát vesztette.


58/2011. (X. 20.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 10 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy az NKA kollégiumainak “felügyeleti” rendszerét az alábbiak szerint határozza meg:

Benyhe István Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégium

Szépirodalmi Szakmai Kollégium

Dubrovay László Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégium

Zenei Szakmai Kollégium

Fitz Péter Múzeumi Szakmai Kollégium
Kiss János Táncművészeti Szakmai Kollégium
Kozma Károly Fotóművészeti Szakmai Kollégium

Mozgókép Szakmai Kollégium

Meggyesi Tamás Építőművészeti Szakmai Kollégium

Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium

Ramháb Mária Könyvtári Szakmai Kollégium

Levéltári Szakmai Kollégium

Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégium

Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégium

Ithaka-program Ideiglenes Kollégium

Rózsa Edit Közművelődési Szakmai Kollégium

Népművészeti Szakmai Kollégium

Simonffy Márta Iparművészeti Szakmai Kollégium

Képzőművészeti Szakmai Kollégium

Sunyovszky Szilvia Színházi Szakmai Kollégium

59/2011. (XI. 17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a Nemzeti Kulturális Alap Ügyrendjének 3.3 pontja alapján az Igazgatóság által a „Zárolt” keret felhasználására tett előterjesztését egyhangúan támogatta, és a rendelkezésre álló összeg felhasználását az alábbiak szerint javasolta Miniszter úr számára elfogadásra.
A Bizottság a Múzeumi Kollégium meghívásos keretét 38.000 eFt-tal, a Zenei Szakmai Kollégium meghívásos keretét 5.000 eFt-tal, valamint a Könyvtári Kollégium meghívásos keretét 15.800 eFt-tal javasolta megemelni. A „Zárolt” keret további rendelkezésre álló összegét a Bizottság a miniszteri keretbe kívánja visszapótolni, tehát a „Zárolt” keretbe 2011. december 31-ig befolyt összegek automatikusan a miniszteri keretet növelik. A Bizottság egyben felkérte az Igazgatóságot, hogy a határozat végrehajthatósága érdekében Miniszter úrnál eljárjon.


60/2011. (XI. 17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag támogatta, hogy a jelenleg érvényben lévő állandó és ideiglenes kollégiumok 2011. évi munkájáról szóló beszámolókat a kollégiumok vezetői készítsék el 2012. április 30-ig, és azok Bizottság általi elfogadása után a 2011. évben érvényes tiszteletdíj 40%-a a jelenlegi kollégiumi vezetőket, tagokat illeti meg.


61/2011. (XI. 17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtására kiadott 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet 18. § (1) bekezdése alapján a Bizottság – a szakmai kollégiumi vezetők és az Igazgatóság közreműködésével – a tárgyévet megelőző harmadik negyedév végéig kidolgozza az alap éves pályázatinaptár-tervezetét; majd ennek alapján legkésőbb a tárgyévet megelőző negyedik negyedév végéig – a miniszter jóváhagyásával – elfogadja a pályázati kiírások alapvető célkitűzéseit. Tekintettel arra, hogy a 2012. évben új kollégiumi struktúra kerül kialakításra a fentebb említett végrehajtási rendelet módosításának hatályba lépését követően, ezért a Bizottság a jogszabály által előírtakra vonatkozó határozatát a decemberi bizottsági ülésig halasztja. A Bizottság az írásos előterjesztés előkészítésével a Bizottság elnökét bízta meg.


62/2011. (XI. 17.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag javasolta a Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégiumnak és a Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégiumnak, hogy azon könyvtárak számára, amelyek a Márai-program I. listájáról az intézménye részére megállapított keretének mértékéig nem tudtak könyveket rendelni, azon könyvtáraknak külön eljárás keretében tegyék lehetővé a kollégiumok, hogy a Márai-program I. listájáról tevékenységüknek és gyűjtőkörüknek megfelelő szakmai kiadványokat rendelhessenek rendelkezésükre álló keretük teljes felhasználása érdekében. A Bizottság továbbá javasolta a kollégiumoknak feloldani azon megkötést, hogy a könyvtárak keretük felét szépirodalmi, másik felét tényirodalmi művek választására használhatják fel.


63/2011. (XII. 15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag javasolta Miniszter úrnak, hogy a 2012., 2013. és 2014. évi miniszteri keret terhére évente 100 millió Ft-ot engedjen át a Könyvkiadás Kollégiumának a magyar könyvek külföldi jelenlétének támogatására, valamint ugyancsak a 2012., 2013. és 2014. évi miniszteri keret terhére évente 400 millió Ft-ot engedjen át a Kulturális Fesztiválok Kollégiumának a nemzetközi és országos hatókörű kulturális-turisztikai fesztiválok megvalósításának támogatására. A Bizottság továbbá egyhangúlag javasolta Miniszter úrnak, hogy a 2012. évi miniszteri keret terhére 100 millió Ft-ot csoportosítson át a Könyvkiadás Kollégiumának a Márai II. lista keretének emelése, és a Márai alkotói támogatások megvalósítása érdekében. A Bizottság egyben felkérte a Bizottság elnökét, hogy a határozat végrehajthatósága érdekében Miniszter úrnál eljárjon.


64/2011. (XII. 15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a 2012. évi pályázati naptár tervezetének kidolgozására, illetve a 2012. évi pályázati kiírások alapvető célkitűzéseinek meghatározására vonatkozó javaslatot egyhangúlag elfogadta és jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja. 64/2011. (XII. 15.) számú határozat melléklete


65/2011. (XII. 15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag elfogadta az állandó szakmai kollégiumok, valamint az ideiglenes kollégiumok 2011. évi szakmai beszámolói szempontrendszerét, amelyet az érintett kollégiumi vezetők közvetlenül írásban kapnak meg. A 2011. évi szakmai beszámolók leadási határideje 2012. február 28-a. Tekintettel az NKA 2011. évi beszámolójának leadási határidejére, a beszámolók Bizottság általi elfogadásának legkésőbb 2012. április 30-ig meg kell történnie. A határozat elfogadásával egyidejűleg a 9/2011. (II.16.) és a 60/2011. (XI.17.) számú határozatok ide vonatkozói részei hatályukat vesztették.


66/2011. (XII. 15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság a 2012. évi pályáztatásra fordítható keretjavaslatot egyhangúlag elfogadta azzal a megkötéssel, hogy amíg a Magyarország 2012. évi költségvetését az Országgyűlés nem fogadja el, az adatok tájékoztató jellegűek. A Bizottság egyben felkérte az Igazgatóságot, hogy abban az esetben, ha a 2012. évi költségvetési törvényben az ötös-lottó játékadó mértéke nem változik, a most elfogadott keret-felosztási javaslatot terjessze be Miniszter úrhoz aláírásra. 66/2011. (XII. 15.) számú határozat melléklete


67/2011. (XII. 15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
Amennyiben a 2012. évi költségvetési törvényben az ötöslottó játékadó mértéke változik, a Bizottság a 66/2011. (XII.15.) számú határozata alapján elfogadott keretszámok százalékos arányát tartja iránymutatónak a 2012. évi pályáztatásra fordítható keretek tekintetében, és javasolja Miniszter úrnak elfogadásra. A Bizottság egyben felkérte a Bizottság elnökét, hogy a határozat végrehajthatósága érdekében – amennyiben szükséges – Miniszter úrnál eljárjon.


68/2011. (XII. 15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A 2012-es Raoul Wallenberg Év előkészítését és lebonyolítását fontosnak tartja a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága, ezért az érintett kollégiumok figyelmébe ajánlja, hogy a Raoul Wallenberg Évhez kapcsolható célkitűzések jelenjenek meg pályázati felhívásaikban és lehetőségeikhez mérten támogassák azokat.


69/2011. (XII. 15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 8 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett javasolta Miniszter úrnak, hogy a Közművelődés és Népművészet Kollégiuma tagsági létszámát 6 főről 8 főre emelje, így az állandó kollégiumok létszámát 2012. január 1-jétől 74 főben állapítsa meg. A határozat elfogadásával egyidejűleg az 52/2011. (X.20.) számú határozat hatályát vesztette. A Bizottság egyben felkérte a Bizottság elnökét, hogy a határozat végrehajthatósága érdekében Miniszter úrnál eljárjon.


70/2011. (XII. 15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag jóváhagyta, hogy a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. a 6810/0001 számú, valamint a 6910/0001 számú pályázatainak elszámolási határidejét 2012. január 15-ig az Igazgatóság meghosszabbítsa.

L. Simon László s.k.,
az NKA Bizottsága elnöke