Fontos döntések a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának ülésén


A 2021. június 8-i ülés valamennyi napirendi pontját egyhangúlag támogatták a bizottsági tagok. Többek között tárgyaltak a 3 éven túli ismeretlen, vagy ismeretlen helyen tartózkodó szerzők kifizethetetlen jogdíjának, illetve az üres kép- és hanghordozók jogdíjbevételének felhasználásáról, továbbá szabadtéri/autósmozik támogatására kiegészítő forrás biztosítását szavaztak meg.

A testület megszavazta azt az előterjesztést, miszerint az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján a 3 éven túli ismeretlen, vagy ismeretlen helyen tartózkodó szerzők kifizethetetlennek minősített jogdíjaiból átadott összegből előlegként átutalt 100.000.000 Ft-tal megemeli a Könnyűzene Kollégiuma 2021. évi nyílt keretét.

Szintén elfogadták a bizottsági tagok azt, hogy a Magyar Reprográfiai Szövetség által átutalt üres adat- és képhordozók jogdíjából történő befizetések terhére a törvényben előírt módon elosztva az érintett Kollégiumok 2021. évi pályázati kerete megemelkedjen. Ennek értelmében az érintett kollégiumok pályázati kerete az alábbiak szerint alakul:

  • Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma                        26 843 748 Ft
  • Szépirodalom Kollégiuma                                                                 26 843 748 Ft
  • Képzőművészet Kollégiuma                                                                5 113 095 Ft
  • Fotóművészet Kollégiuma                                                                   5 113 095 Ft

Mindkét határozati javaslatot a Bizottság jóváhagyásra megküldte Prof. Dr. Kásler Miklós miniszternek.

2020. év végén, az NKA 2021. évi kereteinek meghatározása során az NKA Bizottsága 40.000.000 Ft keretösszegű nyílt keretet különített el kiegészítő támogatás biztosítására „Közös kollégiumi keret”-ként a több kulturális-művészeti területet érintő magas színvonalú, kulturális értéket létrehozó támogatási célok megvalósítása érdekében. A 2021. év kiemelt céljai között jelölték meg a szabadtéren megvalósítható tevékenységek, rendezvények, pl. utcai kiállítások támogatását. Ennek értelmében szavazták meg a Bizottság alelnökének kezdeményezését a tagok, mely a szabadtéri mozik, autósmozik programjainak támogatását célozza.  A javaslat szerint a Filmművészeti Kollégiuma és az Összművészeti Programok Kollégiuma a filmszínházakat, mozikat, közösségi helyeket támogató felhívás megjelentetését tervezi. A rendelkezésre álló, összesen 60.000.0000 Ft pályázati keretösszeg az alábbiak szerint oszlik meg:

  • 20.000.000 Ft a Filmművészet Kollégiuma keretéből
  • 20.000.000 Ft az Összművészeti Programok Kollégiuma keretéből
  • 20.000.000 Ft az NKA Bizottsága közös pályázatra elkülönített címzett keretéből.

A Bizottság egy korábbi (2021. április 23-i) döntése értelmében az összes tag támogatta Bús Balázs alelnök azon javaslatát is, mely szerint az NKA forrásainak arányos, kiegyensúlyozott felhasználása érdekében a kultúrstratégiai intézmények nem indulhatnak az NKA állandó és ideiglenes szakmai kollégiumai pályázatain. A kultúrstratégiai intézmények működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges forrást a központi költségvetés biztosítja, a törvényben előírt finanszírozási megállapodások megkötése folyamatban van. E kör konszolidációja jelenleg is zajlik.

Figyelemmel arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alap forrásai korlátozottak, Bús Balázs megítélése szerint szükséges, hogy – a törvény preambulumában is megfogalmazott általános kultúrpolitikai célokat is szem előtt tartva – az NKA pályázatai elsősorban olyan intézmények, szervezetek, személyek számára legyenek elérhetők, melyek feladatellátásukhoz, projektjeik megvalósításához nem rendelkeznek más lehetőséggel.

A korlátozás nem érintheti az egyes kulturális finanszírozási szabályok veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló 140/2021. (III. 24.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése alapján meghozott döntéseket.

A Bizottság úgy a 2021. 04. 23-i ülésén úgy határozott ezért, hogy a Nemzeti Kulturális Alap állandó és ideiglenes szakmai kollégiumainak pályáztatása során (az egyedi döntéseket is beleértve) a források arányos és kiegyensúlyozott felhasználása érdekében a 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem indulhatnak.  Határozati javaslatot az NKA elnöke, Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter is jóváhagyta.