Igazi közösségi hellyé vált a csárdaszállási könyvtár


Csárdaszállás polgármestere februárban számolt be arról, hogy sikerrel pályáztak a Nemzeti Kulturális Alapnál a könyvár megújítására. A település csaknem másfél millió forintot nyert, amelyhez az önkormányzat plusz tízszázaléknyi önerővel járul hozzá.

A Békés megyei község lakossága 428 fő. Óvodába és általános iskola alsó tagozatára helyben járnak a gyerekek. Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a fiatalokra; beiskolázási támogatást, ösztöndíjat, letelepedési támogatást, gyermekszületési támogatást biztosítanak számukra. Az ott élő közösség kényelmét biztosítja, hogy van polgármesteri hivataluk, posta, takarékbank, könyvtár, és művelődési ház is.

A Békés Megyei Könyvtár 2013 óta biztosítja a könyvtári szolgáltatások széles körű elérhetőségét, így csárdaszálláson megnyitotta mozgókönyvtárát. A könyvtárnak különleges szerepe van a helyiek életében, ezért már a kezdetektől cél volt a helyiség és a szolgáltatás fejlesztése. Az épület szerkezetét, homlokzatát 2015-ben szintén pályázati forrásból felújították. A jelenleg több mint 2000 kötetes, de folyamatosan gyarapodó állomány mellett, a könyvtár közösségi programokat kínál közönségének. Itt működik a Nosztalgia Nyugdíjas klub is, de helyet ad a kulturális programoknak, gyermektáboroknak, kreatív foglalkozásoknak, egészségmegőrző programoknak, tájékoztatóknak. Igazi találkozási pont, rendkívül fontos helyszíne a lakossággal való kapcsolattartásnak.

Nagy Zsoltné polgármester a helyi lapnak úgy nyilatkozott, hogy fontos az esztétikusan berendezett, kellemes környezet település lakóinak, olvasóközönségének. Az NKA támogatási összegét ezért a helyiség fejlesztésére fordítják, amelyet korábban saját forrásból igyekeztek korszerűbbé varázsolni.

„Még tavaly nyáron egybenyitottunk két kisebb helyiséget, tágasabbá téve ezzel a teret, a közfoglalkoztatottjaink pedig kifestették a falakat”– mondta el a polgármester, hozzáfűzve, hogy az épületbelső évtizedek óta nagyon elavult állapotban volt.

A könyvtárat üzemeltető szakemberek ötletei nyomán és az önkormányzat saját forrásából babasarkot alakítottak ki, a mesemozihoz projektort vásároltak, valamint két helyiség összenyitásával teret növeltek, ahol a könyveket átláthatóbb módon lehet elhelyezni.

Az elnyert pályázati pénzből ezt a megkezdett fejlesztést folytathatták, új, praktikusabb bútorok és egyéb berendezések vásárlásával. Mobil, átcsoportosítható bútorokkal most már valamennyi korosztály számára az adott programokhoz könnyedén átalakítható terekben várják az érdeklődőket. Az új kiszolgálópult, az íves asztal, az új könyvespolcok, modern kiskanapék még kényelmesebbé teszik az olvasást, a szabadidő eltöltést. Hamarosan az ablakokra szánt szalagfüggönyök is felkerülhetnek, a számítógépes asztal és egy a pamlag pedig gyerekkuckót is modernebbé varázsolják.

A polgármester szerint a helyiek nagyon örülnek a megújulásnak, a könyvtáros pedig javában szervezi a programokat, egyelőre az online térben.- tudtuk meg a polgármester asszony a beol.hu-nak adott nyilatkozatából.

A csárdaszállási mozgókönyvtár mostantól modern környezetben minden héten hétfőn, kedden és pénteken fogadja az olvasóközönségét.